1.

Lódobogás hallatszott. Megérkezett vágtatva Fernandez a rablókkal. Csak hárman voltak. Sötét Jeff, Tülök Bob és a Mexikói Suhanc. Ez az utóbbi a kettő mögött kissé hátramaradt lovaglás közben, szándékosan lazábbra fogva a szárat. A vadonhoz szokott ember gyanakvó óvatosságával közeledett.

A Mexikói Suhanc, ahogy a rablók csúfolták, tán tíz napja érkezett, porral lepett, szinte halálra hajszolt lovon a határ felől. A rablók közé állt, de eddig még nem vett részt a portyázásaikon.

Azt mondta, hogy Don Cabez Perenna, de ezt nem hitte senki. Miért jönne ide, ha megmondhatná az igazi nevét? Húsos Farkas egyszerűen vállat vont a név hallatára, amikor a Mexikói Suhanc eléje állt, a hegyek között.

– Jó. Mondjuk, hogy Don Cabez Perenna vagy. Nem rossz név, de hosszú. Majd úgy hívunk, hogy Penn, ezt nem felejti el az ember.

– Mindegy, milyen nevet adtok, hogy ne felejtsétek el, az az én dolgom.

A bandita kissé meghökkent.

– Hm... Mit tudsz, te mexikói suhanc?

Ekkor mondták ki először a nevet, melyet később igen sűrűn, de mindig csak óvatosan emlegettek errefelé a banditák.

– Mit tudok?... – Úgy látszott, mintha maga is gondolkozóba esne a kérdésen, és kifejezéstelen világoskék szemei a Húsos Farkas feje fölé néztek. – Fontos hogy most mondjak valamit? Aki úgy hiszi, hogy keveset érek, az próbára teheti, amit tudok. Szeretnék itt maradni. Ha majd jónak látom, elkísérlek a kirándulásaitokra, és meglátjátok, hogy tudok-e valamit.

Nem olyan felelet volt, amit errefelé egyenesnek mondanak. És mégis... Ez a fiú más volt, mint a többi. Megérezték, hogy különb.

– De ha nem hívtok, vagy ha nagyon akarjátok, elmegyek innen – folytatta tűnődve, vontatottan.

– Tőlem maradhatsz – felelte vállat vonva a Húsos Farkas, mert nem akarta csorbítani a tekintélyét azzal, hogy elutasítsa Pennt. Pedig előérzete megsejtett valamit a rendkívüli és félelmetes eseményekből, amelyek a Mexikói Suhanc érkezésével kezdődtek.

– Akkor hát rendben van – mondta a fiú közönyösen. – Itt fogok lakni veletek együtt, és ha jónak látom, közétek állok.

És attól fogva ott élt a rablókkal. De alig beszélt velük. Naphosszat a fűben feküdt kipányvázott lova mellett, és mexikói dalokat fütyült, vagy az eget bámulta hideg tekintetével. Ez a tekintet kék volt, de olyan valószínűtlenül világoskék, mintha távoli, svéd havasok fenségesen barátságtalan környékéről származna.

Fiatal volt, ez meglátszott a bőrén, haján, ruganyos járásán, de az arca, mintha nagy tragédiák emlékét kőbe véste volna az idő kifejezésébe, merev vonások, a prérik, hegyek és erdők nyugalmának ősi titkairól meséltek. Olykor lárvaszerűen élettelenné lett ez a gyerekesen fiatal arc. A két szeme néha olyan krétaszínűen világos lett az ég fehér visszfényétől, mint vak emberé, ha imádkozik. Csak hirtelen hangokra vibrált meg egy-egy arcizma, csak a szélirányból érkező szagra rezdült kissé az orrcimpája, vagy mögötte neszelő lépésre gyúlt ki hirtelen a tekintete. Különben alig adott életjelt naphosszat. Teljesen magába merült, és csak finom ösztönein keresztül érintkezett a környezetével.

Amikor mosolygott, olyan volt, mintha meglepő, szomorú eseményt sejtene előre. Merev szájszegletei zárt ajakkal lassan széthúzódtak.

Ilyen volt a Mexikói Suhanc. Mikor Fernandez a Húsos Farkas hívását hírül hozta, ő is követte a két rablót.

Nem lovagolt ki a tisztásra, kissé hátrább a többitől megrántotta a szárat, és tekintete, mint menekülő kígyó, körülsiklott, szempillantás alatt felfogva mindent.

Húsos Farkas ott állt a bokornál hajadonfőtt.

– Ez miféle rendőr? – kérdezte Sötét Jeff.

– Wardes csendbiztos.

A rablók ijedten néztek. Valamelyik megrántotta rezzenő kézzel a kantárt, és a ló horkanva lépegetett hátrafelé az érintéstől, mintha szintén megdöbbenne.

– A Denveri Kopó?

– Úgy van – bólintott Húsos Farkas. – Nem szóltam nektek. Miért halljam, hogy féltek? Ti azt hittétek, hogy nem bírok Wardessel. Most itt fekszik a kutya! Azért küldték, hogy összeszorítsa a nyakunkba vetett hurkot. Hát én végeztem vele.

– Hogy történt?

– ...Szemtől szembe. Természetesen...

– Nagy dolog – mondta Tülök Bob.

– Nézd meg. Homlokon találtam. Az övéhez nyúlt, de már nem érte el a revolverét. Még Holdvilág Teddy is megirigyelheti ezt a lövést.

– De hiszen nincs is revolvertartó az övén... – szólalt meg hirtelen a fiatal cowboy csengő hangon.

Húsos Farkas egy sötét pillantást vetett feléje.

– Talán hazudtam? Nézd meg, te tacskó! Homlokon találtam.

– Akkor az ő kalapja feküdne a földön, és nem a tiéd.

Kínos csend lett.

– Lehet, hogy a kalapodból vetted ki a revolveredet – folytatta Penn -, és azt hitte, hogy köszönsz, azért nem védte magát. Régi trükk Mexikóban, ezért fekszik a földön a kalapod.

– Kutya!

Most az övéből kapta elő Húsos Farkas a revolverét, illetve csak akarta azt tenni, de a Mexikói Suhanc lova egyetlen gombnyomásra felágaskodott a rabló mellett, és ökle a szakállas, nagy állra csapott, felülről lefelé, mint valami kalapács...

A Húsos Farkas hanyatt esett.

Mindez olyan gyorsan történt, hogy mielőtt még a cinkosok közbeléphettek volna, a Suhanc már pisztolyt fogott a kezében.

– Aki moccan, az halott.

– Azt hiszed, elbírsz velünk? – kérdezte ideges vigyorral Sötét Jeff.

– Azt! Te talán nem hiszed?

Csend. A fiú hangja metszően parancsolt:

– Vegyétek fel a Farkast! – úgy beszélt kissé, mintha énekelne. – Vágtassatok egyenesen az úton. Ha megfordultok, vagy megálltok, mielőtt a domb eltakar benneteket, akkor könyörtelenül tüzelek.

– Ide hallgass, kölyök – mondta egy köhécselés után Tülök Bob. – Ahelyett, hogy ujjat húzol velünk, állj közénk. A Farkas majd csak megbocsátja, ami történt.

A fiú furcsa, éles hangon nevetett. Olyan volt ez a nevetés, mintha keselyű vijjogna a magasban.

– Nem félek a Farkas haragjától. És semmiféle csirkefogótól. Meggondoltam a dolgot: nem leszek rabló. Azt hittem, hogy a nyugati rabló bátor, harcos ember. De ez a hiéna itt úgy ölte meg Wardest, hogy most undorodom tőletek. Nekem Mexikó volt a hazám, indiánok neveltek, nem bírom az alávaló bűn dögszagát.

– Miért nem mész haza Mexikóba, ha ilyen becsületes vagy? – mondta gúnyosan Sötét Jeff, hogy az időt húzza, mert észrevette, amint az ájult rabló megmozdul lassan.

– Lelőttem egy rancherót, ha éppen tudni akarod.

– Kiraboltad? – szólt bele Tülök Bob, és tekintetét erőszakolt közönnyel az ég alja felé irányította.

A Húsos Farkas feje jobbra majd balra billent.

– Én még sohasem raboltam – felelte Penn. – Az apámat tönkretette, és becsületes harcban végeztem vele. De nem volt tanú, és a fia hamis vallomást tett. Átkozott korcs kölyök volt.

...A Farkas kinyitotta a szemét.

– Ha gazember volt – mondta gyorsan Sötét Jeff -, miért nem védte meg a törvény az apádat?

Felnézett, mintha az eget kémlelné, és feszült minden idege, mert Húsos Farkas nagy lélegzetet vett.

– Uzsorás volt – szólt nyugodtan a Mexikói Suhanc. – Az apámat mindenéből kiforgatta. De úgy, hogy a törvény nem tehetett semmit. Szemben álltunk! Per Dios! A bosszú férfiak dolga. Ha felkötnek érte, én állom. De orgyilkosokkal nem cimborálok. Takarodjatok, és...

A Húsos Farkas hirtelen felemelkedett és revolvert rántott, de a Mexikói Suhanc korbácsa anélkül, hogy arccal arra fordulna, lecsapott gombjával a kezére, aztán az arcára, és közben furcsa, indián harci kiáltást hallatott, amire a ló oldalt ugrott és feldöntötte Húsos Farkast, hogy ez kificamodott vállal hanyatt repült.

A pisztolyát és tekintetét egy másodpercre sem fordította el a két rablóról, pedig a ló még egy váratlan ugrást tett, mert kőre lépett, és a patkója megcsúszott.

Ez az ugrás megmentette Penn életét. A szembenálló két bandita tehetetlen volt. Az ijesztő ügyesség döbbenetes látványa talán még félelmetesebben sakkban tartotta őket, mint a pisztoly csöve. De Fernandez, aki a bokor mellett hasalt Wardes teteme mellett, lőtt. Ha nem mozdul el éppen a ló, akkor a golyó pontosan a Mexikói Suhanc szívébe fúródik.

Nyomban dörrenés felelt az alattomos lövésre... A mesztic felkiáltott a bokor mellett, szétcsapta fektében két karját, és a hátára fordult.

– Madonna! Hát itt csupa orgyilkos él?!... Ti dögmadarak! Én kiirtlak benneteket! – kiáltotta.

A két rabló nem moccant.

– Mi nem tettünk semmit, Penn – mondta halkan Tülök Bob.

– Most menjetek – szólt halkan Mexikói Suhanc, de ez minden hangos fenyegetésnél veszélyesebben hangzott. – De azonnal! Mert nincs türelem már bennem!...

– Jól van – vigyorgott Sötét Jeff. – Csak azután utat találj egyedül Keletre. A környék minden hágóját üldözők őrzik.

– No és ? Én nem gyilkoltam!

– De ezt ők nem tudják! A hegyipásztorok közöttünk láttak!

– A Bullog Farm kirablásával téged is gyanúsítanak. Ott vagy a személyleírások között.

Egy másodpercre ráncok vonultak át a homlokán... De azután vállat vonva rájuk kiáltott.

– Ne féltsetek ti engem! Átjutok valamelyik hágón, akkor is, ha valamennyi sakál otthagyja a fogát.

– Egy út van mindössze – felelte kárörvendő vigyorral Sötét Jeff. – Azt csak Holdvilág Teddy ismeri, és nem voltál közöttünk, mikor nálunk járt, hogy elmondja.

– Ha két percen belül még itt vagytok, akkor megmutatom nektek a legrövidebb utat a pokolba! Én nem szorulok Holdvilág Teddy segítségére!

Most mind a két rabló vigyorgott.

– Ha ő van itt, a Farkas helyén, akkor már nem élnél.

– És találkozol majd vele – szólt Tülök Bob. – Ő felkeresi az ilyen legényeket!

Türelmetlenül csapkodta a korbáccsal a csizmáját...

– Szívesen gondolok erre a találkozásra! Megmondhatjátok neki. Én üzenem ezt Holdvilág

Teddynek!... Most pusztuljatok!

A három lovas rövidesen ott ügetett a hegyek felé vezető ösvényen, amerre a banditák fészke volt, fenn, magasan, majdnem a hóhatárnál, a Rocky Mountains gigantikusan meredő sziklái között.

Így kezdődött a Mexikói Suhanc kísérteties kalandja, amely a nyugati harcok történetében is példátlanul álló kegyetlen és hihetetlen küzdelembe sodort annyi embert...