SZEMTŐL SZEMBE

1.

Éjfél után Folkston egyébként korán pihenni térő lakói még együtt ültek az ivóban.

– Az az alak hencegett, szó sincs róla, hogy visszatérjen!

– Régen Countryban van már – legyintett bánatosan a szeplős. – Csak azért bánt el velem, mert nem számítottam az ütésre.

– Legalább a nevét megtudhattad volna Hould – fordult a seriffhez Allan, a nagyfejű.

– Az ám! Legalább tudnánk, hogy ki volt az, aki az orrunknál fogva vezetett? – kiáltotta az asztalra csapva a marhakereskedő.

– Jobb így – felelte a seriff. Cigarettát sodort, nagy lapos, bütykös ujjaival, azután, mint valami szájharmonikát, végighúzogatta az ajkai előtt. – Nekem nem szabadott tudomást venni arról, hogy a mérnököt akarja elrabolni.

– Már megint Rowert véded?!

Zajongás támadt. A seriff nyugodtan felállt:

– Fiúk! Én nem akarom a zsilipet. Meg is mondtam ezt Rowernek. Aszondom, hogy eddig jó volt így, ezután sem kell más. Első a víz meg a legelő, és vesszen a zsilip, de olyasmiben nem veszek részt, amiért szigorú büntetés jár a seriffnek. Ezt beláthatjátok.

Akkorát szívott a laza cigarettájából, hogy valóság pernyeeső hullott a kabátjára.

– Houldnak igaza van! – mondta Allan. Nem kell belevonni őt semmibe, ami nem a seriffre tartozik.

– Azt hiszem, felesleges erről beszélni – szólt közbe a szeplős. – Annak a fickónak esze ágában sem volt beosonni Rower táborába.

Hirtelen elhallgattak. Lódobogás hallatszott kintről. Valaki leugrott a kocsma előtt, nehéz léptek döngtek a tornácon, azután belépett az ajtón...