4.

– Ne haragudjon, Bulkin – mondta. – De egy csomagot, azt hiszem, hagyma lehetett, kidobtam az ablakon, hogy zuhanásszerű hangot halljanak kintről ezek a rablók.

– Ide hallgasson maga fenegyerek, ezt véletlenül ismét jól csinálta, de azért előbb-utóbb mégis elbánnak magával.

– Én is azt hiszem. De hát ha sírva fakadok, az nem enyhíti balsorsomat. – Roppanás hallatszott. Diót tört a fogaival, és evett. Veszett egy fickó!

– Tudja, Bulkin, a halál pillanata olyan, mint a dugó: ügyes ember mindig csak kihúzza valahogy... Ez jó volt. Nem?...

A lótenyésztő szólalt meg a nyomasztó sötétben:

– De hát... hogy akar kimászni ebből?... Nincs valami terve?

Behallatszott a dühös banditák csalódott szitkozódása.

– Tervem? – felelte csendesen. – Szeretnék öreg napjaimra Kaliforniában letelepedni és horgászni...

– Az ördög van ezzel a gazemberrel – kiáltotta egy rekedt, dühös hang. Valaki berúgta az ajtót.

– Hé, Bulkin, gyújts világosságot, te kutya! Ne félj, nem eszünk meg. Whiskyt akarok!...

– Halló, itt a kocsilámpa! – kiáltott egy másik, és máris hozta.

Most vége!

A vendéglőt elárasztotta a lámpafény és...

És a helyiség közepén senki sem ült! Texas Bill eltűnt! A vendéglős, a lótenyésztő és a két cowboy bután összenéztek.

A rablók dühösen csapkodták a polc bádogfedőjét.

– Pálinkát! – kiáltotta rekedten egy sovány, de roppant széles állú gyilkos, aki a „Gorilla Jeff” néven rettegésben tartotta a vidéket.

– Esküszöm, hogy itt bujkál valahol az a csaló – dühöngött Austin, akit az átvérzett kötés még ijesztőbbé tett.

– Honnan cseppent ide? – kérdezte Pete, egy rövid, zömök, tömpe orrú bandita. – Nem láttátok azelőtt erre? – fordult Bulkinhoz.

– Azt mondta, Texasból jön... – felelte a vendéglős.

– Errefelé még nem járt – jegyezte meg a lótenyésztő. – Valószínűleg a folyóba ugrott, és levitette magát az árral.

– Arra elvágtuk az útját! – mondta Gorilla Jeff. – Itt bujkál valahol.

Kintről lárma hallatszott, és többen bejöttek. Úgy látszik, a sors nem akarta, hogy a foxiképű cowboy megússza a könnyelműségét. Elöl a „Karika Dod” sietett, rettentően görbe lábaival, és egy felrepedt zacskót hozott, burgonyával.

– Idenézz! Az ablak alatt találtam. Lehet, hogy ezt hallottuk puffanni.

– És a fickó esetleg ki sem ugrott! – kiáltotta Austin.

– Akkor most is itt van! Kutassuk át a házat!