AZ ÖSSZECSAPÁS
1.
Az öreg Rower megjelenése új erőt adott a kishitűeknek. Mindössze ketten kérték ki a fizetésüket. De az új munkások nélkül erősen megfogyatkozott Rower tábora.
Lapátoltak, ástak, elhordták a homokot, de nem végezhettek olyan munkát, amihez mérnök kellett. Rower késő estig ott járt közöttük. Sokszor gyengeségi roham fogta el, de tartotta magát.
Amikor visszatért, Molly aggódó arcát pillantotta meg először. Mosolyt erőltetett.
– Semmi baj, Molly. Már egészséges vagyok.
A leány kutatva nézte az apját.
– Nem fáj?
– A seb... nem... – felelte komoran. Leült, és szivarra gyújtott.
– Gazda! – jelentette Bob. – Folkstoniak vannak itt.
– Nem tárgyalok velük – mondta mereven.
– Várjon, Bob apó! – kiáltotta Molly, és az apja felé fordult. – A folkstoniak eddig nem tettek ellenünk semmi rosszat...
– Gazemberek!
– Mindenkit meg kell hallgatni...
Rower dühösen rágta a szivarját.
– Jöjjenek! – mondta Bobnak.
Csak Allan jött. A többi kinn várt.
– Lehet veled okosan beszélni, Rower?
– Ha van hozzá okos ember.
Allan elengedte a füle mellett a sértést.
– Megkíséreltük, hogy a peonok földjén legeltessünk. Te mondtad.
– Tudom.
– A peonok azt mondták, hogy megölnek minden betolakodót.
– És ti persze féltek tőlük.
Nem erről van szó.
– Hát miről?
– A peonok jogosan tiltakoznak. Te sem engednél a földjeiden mást legeltetni.
– Ti mindég el akartátok űzni a peonokat, mert lopnak és orgyilkosságokat követnek el.
– Ez igaz. De most nem loptak.
– Mi közöm ehhez nekem?
– A peonok is azt akarják, hogy hagyd abba ezt a zsilipőrültséget.
– Lehet, hogy ti hallgattok rájuk és féltek tőlük. Én nem törődöm a peonokkal.
Allan a földet nézte:
– Hát akkor még csak egyet, Rower. Bármi történjék: nekünk semmi közünk a Tigrishez! Ha ellened van, azért nincs velünk! Orgyilkosokkal nem szövetkezünk.
– De peonokkal igen!
Allan hallgatott.
– Felelj. Szövetkeztetek a peonokkal?
– A peonok érdeke is az, ami a miénk. Nem kell a zsilip.
– Meglesz a zsilip!
– Jól van, Rower! Ha azt hiszed, hogy az egész világ köteles szót fogadni a te makacs koponyádnak, hát csak rohanj fejjel a falnak!
– Azt hiszem, Allan, eleget tárgyaltunk.
– Én is azt hiszem.
Sarkon fordult és ment. Amikor a léptek alatt csikorduló kavicsok zöreje elmúlt, egy ideig sem Molly sem Rower nem szólt.
– Azt hiszed... – mondta végül a leány – hogy... bírsz velük... mindenkivel?
– Nem tudom – felelte sóhajtva, és nagy öklét az asztalra helyezte -, de az bizonyos, hogy megteszem, amit hitem szerint tennem kell!
Bob apó jött, kissé ijedt arccal.
– Gazda!...
– Mi van?
– Egy cowboy megtalálta kinn a mezőn... A seriff lovát... Elhozta...
– És Patterson?...
– Nincs sehol...
A cowboy hozta a nyugtalan, poros lovat. A nyergére vastagon tapadt az alvadt vér.