28.

Austin messziről észrevette a porfelhővel távolodó kovácsot, aki nagy tempóban igyekezett Kindlow felé. Nem látta pontosan, hogy a másik ló nyerge üres. A szürke távoli gomolyag csak azt jelezte, hogy arrafelé vágtat valaki...

Megsarkantyúzta a lovát, és sebes vágtába kezdett. Már feltűntek a kisváros első házai, amikor beérte az álmos szemű küldöncöt.

– Állj!

– Nem lehet... Sürgős...

Austin nem sokat vitázott. Eléje ugrott, és megragadta a karját. A „lótank” tulajdonosa kis híján lebukott a nyeregből. Dühösen a pisztolyához kapott, de az idegen úgy kapta el a torkát, hogy menten kiszorult a lélegzete.

– Kutya! Megfojtsalak?!

– Mit akar?... – kérdezte szelídebben, rövid köhécselés után.

– Hol loptad a két lovat?

– Nem loptam... Eresszen el gyorsan, mert a két lovat...

– Csend! Mondd el, ki bízta rád, és hogyan, de nagyon gyorsan!

A kovács nem sokáig habozott. Az idegen zord egyéniségnek látszott, és tiszteletreméltó szorítása van. Elmondta egyszerűen, sorjában a történetet, a nőről és a férfiról, akit különben jól ismer, sokszor járt nála mindenféle holmit venni, utána kártyáztak, és ha visszanyerte a vásárolt apróságok értékét, akkor elment. Texas Bill néven, jónevű csavargó az Államokban, és nem hihető róla, hogy lótolvaj legyen, vagy ilyesféle...

– Add ide a levelet...

– A levél nem önnek szól...

Egy hirtelen ráirányuló pisztoly csöve arra késztette, hogy mégis átnyújtsa a levelet. Szomorúan látta, hogy az ismeretlen egyén felbontja, átfutja és zsebre teszi.

– Adja vissza...

– Felesleges... A két lovat az ismerősöd Connictedben lopta, és azért küldi veled Kindlowba, hogy tévútra vezesse az üldözőket...

További magyarázat nélkül megfordította a lovát, és elrúgtatott abba az irányba, amerről érkezett.

A kovács tanácstalanul állt. Végül is úgy döntött, hogy elmegy Kindlowba, a seriffhez.

A Lord közben a nyomokat vizsgálta, de egyre zavarosabb lett, különösen miután Austin lova is közbenyargalt.

– Három ló ügetett arra, az világos... – mondta a „Púpos Henry” nevű rabló, akinek eltört valahol az egyik lapockája, és azóta torzan kidudorodott a fél válla. Ezenfelül ijesztően kancsal volt, akkora mellkassal, mint valami rosszul kitömött bábu.

– Három ló... – sziszegte dühösen a Lord -, mert az a hülye Austin előttünk nyargal, és összezavarja a nyomokat...

– Kindlow-ig mindenesetre követni kell őket.

– Helyes is – jegyezte meg a púpos. – Hiszen arra kell áthaladniuk.

– Túl egyszerű lenne – mondta a Lord, – a fickó nem olyan ostoba, hogy ilyen tiszta nyomon haladjon előttünk.

– De a két ló...

– Meglátjuk... Előre!

Alig nyargaltak egy mérföldet, amikor Gunner lovagolt szemben, három emberével. Ezek elébük vágtak, mert nagy félkörben megkerülték a völgyét, lejtős terepen, nagyobb iramban.

– Vissza! – kiáltotta a kecskeszakállas. – Az a gazember becsapott bennünket.

– Tudtam – mondta a Lord, és szitkozódott. – Ki jár előttünk?

– Egy ostoba alak, akire rásózta a két lovat. Austin utolérte, kivallatta és találkozott velünk. Azt mondja, nem mer a szemed elé kerülni, pedig fontos közlendői vannak.

A Lord egy távoli facsoport felé fordult, ahol nem látszott senki.

– Gyere ide! – kiáltotta.

Austin kilépett a fák közül, és odament.

– Lord – mondta – a fickó nincs Kindlow-ban, legalábbis nem ezen az úton ment.

– Beszélj!

Elmesélt mindent. Végül odaadta a levelet.

A rablóvezér átfutotta.

– Rendben van. Visszafordulunk.

– Pedig, ha más úton is, de erre kellett jönniük...

– Akkor is meg kell találnunk először a nyomukat...

Austin állt. Várta, hogy visszafogadják. De a Lord röviden rárivallt.

– Takarodj!

A kis csapat elvágtatott, és Austin külön folytatta az útját a rablók nyomában.