35.

Austin a magányos lovas, sebesen vágtatott...

Nem mert a főnökével találkozni. Előbb-utóbb türelmét veszíti a Lord, és akkor azzal a varázslatos mozdulattal, hogy az ember csak a tűz villanását látja, elintézi őt. A bitang! Miért gyűlöli? Mert a saját szakállára dolgozott? Nevetséges! Végre is, ha már rabló az ember...

Beért a néma városba. Elhagyatott szűk utcák, földszintes és egyemeletes házak, amelyekben mindenki alszik még... A hegyek felől néhány vadász üget a csapszék felé. Jó zsákmány volt. Az egylovas kocsin fekete halom púposodik. Bizonyára felkeltik a kocsmárost, hogy áldomást igyanak.

Az egyik lovas nem tart velük, vagy lehet, hogy még dolga van valahol. Különválik a többitől, és éppen szemközt nyargal a rablóval.

– Halló! Austin! – kiáltja, amikor megpillantja.

– Teddy!... ejha!

– Mit keresel erre? Nem jó hely Denver Hill a magadfajtának...

– Miért? Talán tudsz valamit rólam?

Teddy vállat vont.

– Nem vagyok én bíró. Nekem mindegy, hogy van-e bizonyíték. Kérdés, hogy a Lord bandájában vagy-e? Ha igen, akkor rossz helyre jöttél. Ez nem a köszvényes farmerek és békés vaskereskedők városa.

– Tudom, bolond nélkül is, hogy Denver Hillben vadászok laknak, és rabló ritkán jár erre...

– Nohát. Csak azért mondom. Cimborám voltál Ottawában, amikor Bount farmján dolgoztunk. Ha igaz, amit beszélnek, hogy most rabló vagy, hát tudd meg, hogy errefelé elbántak Tom Fisherrel is meg az egész bandájával...

– Gyere egy mellékutcába – mondta Austin, mert a város kövein csattogtak már a közeledő paták. – Mondanék valamit.

Letértek a dűlőútra. Zsákutca volt, és a kovácsműhely előtt kiszélesedett, hogy helyet adjon négy-öt szabad lóállásnak, ahol nagy forgalom idején a patkolást várták sorjában az állatok.

– Mit akarsz mondani?

– Mondd, gazdag vagy te?

– Vadász vagyok. Az egy sem gazdag...

– Hm... ötezer dollár jutna rád, Teddy.

– Én nem csinálok „olyasmit...”

Távol elhalt a patacsattogás. Leszálltak a lóról?

Vajon hol kezdik a kutatást, gondolta Austin.

– Nincs szó „olyasmiről” – mondta. – Nem hallottál a Lord esetéről.

– De igen. Valami piszkos fráter megszöktette a feleségét. Gyilkolt is előbb. A Lord-ot szívesen látnám lógni, de ha egy töltésrevalót belelő abba az alakba, hát igaza lesz.

– De ha én lövöm le, vagy te, akkor tízezer dollárt kapunk. A Lord ennyi jutalmat tűzött ki, és „Ő” mindig betartja a szavát. Azonfelül büntetlenül megtehetjük, mert törvényen kívül áll az az ember egy gyilkosság miatt... Ketten többre megyünk, mert ravasz az a fickó. Ha te lövöd le, ha én, felezünk... Na?

– És hol van az az ember?

– Itt. Ebben a városban, követtük a nyomát. Én érkeztem előbb, utánam jött a Lord, Görény Bobbal... egy undok, ostoba kölyökkel...

Teddynek még kerekebbre nyílt a szeme.

– A Lord... itt van?... Denver Hillben?

– Igen. A banda Mexikó felé ment. Senki sem ismeri errefelé a Lord-ot, nyugodtan idejöhetett.

– De te... ismered?

– Micsoda hülyeséget kérdezel?

– Idehallgass, Austin – mondta a vadász hirtelen, izgatottan. – Az a fickó talán csak átnyargalt a városon, de a Lord, akit ismersz, itt van...

– Nem értem...

– Te tízezer dollárt akarsz felezni velem. Van egy menekülő, akit nehéz hirtelen elfogni, és egy üldöző... aki, ugyanannyit ér. És kéznél is van...

– Ugyanannyit?

– A Lord feje szintén megér tízezer dollárt...

Austin sarkantyúi ijedtében megrezdültek a ló hasa körül, hogy az állat lassan hátrálni kezdett.

– Hogy a Lord-ot?...

– Nézd... Én nem kívánom a nőrablónak, hogy szárazon vigye el a gazságát... De ötezer dollár nagy pénz... Azután a Lord mégiscsak veszett egy bandita. Te megmutatod nekem, és a többit bízd rám...

Gondolkozott. A Lord úgyis gyűlöli... Nem fogadja vissza. Sőt. Egy napon végez is talán vele...

– Szemtől szembe nincs, aki bírjon vele – magyarázta Teddynek -, de ha megmutatom, és te észrevétlenül mögéje kerülsz...

– Hallgass, Patkány! Denver Hillben még nem lőttek le orvul senkit. Banditát sem...

– De szembe, nincs ember...

– Nem is akarok harcolni vele. Elfogjuk! Ha azután nem adja meg magát, akkor harminc golyót kap.

– Nem jó... Megszökik...

– Innen? Colter sherifftől még nem szökött el fogoly.

Egy hang hallatszott valahonnan:

– Austin itt ban, ő dudhat bár balabit... begkeresem...

– Ez a fiú – súgta Teddynek -, aki vele jött...

– Helyes – felelte Teddy Ewans -, gyerünk Colterhez.