6.

Mikor Tom hátranézett és látta, hogy üldözői elmaradtak, nem csökkentette a vágtatást. Abba az irányba lovagolt, amerről a szellemet látta.

Fernandez!

Ragaszkodott ehhez a feltevéshez: a Nevada Szelleme senki más, mint Fernandez! A fehér holdfény, ami a legkipróbáltabb vadászt is akadályozza abban, hogy célozzon, még nagyszerűbbé tette a Szellem két találatát. Nem lehetett messzebb százötven méternél, csak a vakító holdfényén keresztül tűnt olyan ködösen távolinak.

Hamarosan megtalálta a lónyomot a nedves földön. A világos éjszakában le sem kellett szállnia a lóról, hogy kövesse, olyan mélyen és határozottan látszott a patkók helye.

A szellem nyomában nyargalt!

Vagy két mérföld után csodálkozva látta, hogy nagy ívben visszafelé kanyarodik a nyom. De az indián nem tűnt fel többé. Látszott, hogy a lova sokkal jobb, mint Tomé. De még mindig tiszta és kivehető volt a nyom. Semmi kétség... Egyenesen a hegységnek tartott. Világosan látszott, hogy a szerpentinen indult neki a hegységnek. Tom követte.

Eleinte, amíg a talaj homokos volt, jól látta a nyomot. Ahogy sziklásabb lett a talaj, Tomnak le kellett szállni és minden éleslátását összeszedni, hogy követhesse a Szellemet.

A Kereszt Tető csúcsának lejtőjén volt.

Lépésről lépésre haladt. Patkónyom már nem is látszott. Csak azt figyelte, hogy merre van frissen leütött szikladarab a földön. Mesteri munka volt. Meg kellett találnia, hogy a ló patkója hol csiszolt le egy-egy kődarabot az egyenetlen talajról.

Egyre feljebb és feljebb ment. Jobbra nagy harsogással, ezer méter magasról zuhogott alá egy vízesés a völgybe. Hajnalra elérte a tetőt és itt újra megtalálta a ló patkójának lenyomatát a szegényes, harmatos talajban.

A kis fűszálak, amelyeket letaposott a ló, még nem emelkedtek fel. Ebből Tom tudta, hogy egy órával sem előzhette meg itt a Szellem. Az élő fű hamar kiegyenesedik. Azután ismét sziklás részen tűnt el a patkó nyoma és egyszerre...

Egy kis ház mellett ott látta kikötve a fehér hatalmas kancát!

Óvatosan az ablakhoz lépett. A szoba üres volt.

Belépett a kunyhóba. A tűzhelyen magasan lobogott a láng. Hús volt odakészítve és egy serpenyő. A sarokban egy fegyver állt a falhoz támasztva...

Egy 7.65 Mauser!

Tom felvette. Két golyó hiányzott belőle...

Csak most tudta igazán, hogy mennyire vasból vannak az idegei. Percek előtt itt volt a kunyhóban a Nevada Szelleme!

És ő ugyanazt a jeges nyugalmat érezte belülről, ugyanazt az acélos önbizalmat, mintha csak egy mosómedve nyomában lenne.

Kilépett a kunyhóból. A lehajlott fűszálak mutatták az indián nyomát... Virradt. Rőtszínű és sárgás sugárzással terült végig a nap előhírnöke a Kereszt Tetőn és a szomszédos hegyláncok beláthatatlan sorozatán. A szellem nyomán egy sziklaüreghez érkezett. Az üreg fenyegetően, sötéten, némán tátongott előtte... Belépett. Kimeresztve a szemét, a falhoz lapulva haladt, nesztelenül, óvatosan. Egyik forduló a másik után... A barlang alapja lejtősen haladt, egyre meredekebben kanyargott lefelé, mintha a hegy belsejébe vezetne a barlang.

Ahogy a sziklafal mentén haladt, érezte, hogy nedves a folyosó oldala is... Egy újabb forduló után megállt. Mintha lépésék neszét hallaná... Igen, igen... valaki óvatosan jár előtte.

– Fernandez állj meg! – kiáltotta harsányan. A boltozatos sziklafalak között ijesztően zengett a hangja. Senki sem felelt és távolról ismét halk léptek nesze hallatszott...

Sietett. Elmosódó zúgást hallott. Mintha nagyon messze egy dinamó működne... Azután egyszerre elveszett lába alól a talaj és zuhant...

Egy átvillanó gondolat: Vége!

Vagy nyolc métert zuhanhatott, amíg leért. Az a tizedmásodpercnyi irtózatos érzés is átjárta, amit a magasból földet érő ember érez, mielőtt összetörné a tagjait.

De nem ez történt.

Rugalmas alapra esett, amely feldobta újra. Kifeszített ponyvára hullott... Négykézláb kúszott előre... Hamarosan a szélére ért. Miután megpróbált óvatosan lelépni, földet ért a lába. A ponyvát körülbelül egy méter magasságban feszítették ki, a talaj felett.

Távoli zúgást hallott állandóan. Minden nedves volt körülötte: a szikla, a vastag ponyva és víz csepegett föntről is a nyakába.

Ezt ügyesen csinálták! Itt van a hegy belsejében, ahonnan visszafelé nyolc-tíz méteres sima fal zárja el az utat. De hová tűnt az indián? Ha innen nincs kijárás és Fernandez fent meghúzta magát egy sziklamélyedésben, akkor elég, ha a mesztic egyszerűen visszamegy a lovához és elnyargal. Tomnak itt nyomorultul el kell pusztulnia.

Vaktában ment előre. A talpa alatt száraz, kemény valami töredezett, minden lépésnél, hangos reccsenéssel...

A fordulónál halvány világosság látszott és közelebbről hallotta a tompa zúgást. Mintha az üreg kijárásához közeledne!

Tágas barlangba ért.

Most megpillantotta a távoli, halk zúgás és a beszüremlő fény okát... A folyosó nem vezet tovább. A fal félkörben elzárta mindenfelé az utat, csak balra volt egy hatalmas nyílás. De ez a kijárás éppen olyan áthághatatlan volt, mint a legvastagabb szikla. Az Alder-Spring vízfüggönye hullott le előtte. Az ezerméteres mélységből felhallatszott a vízesés tompa, távoli zúgása. Ez a nyílás körülbelül a hegy közepén volt. Idáig jött le a csúcsról. Odalépett a nyílás széléhez. Félméternyire előtte ömlött a vízfüggöny, ez engedte át a halvány tejszínű fényt, amely árnyékokkal játszott most a fiú arcán a zuhanó víz ritmikája szerint cikázva. Ha csak előrehajtja a fejét, a vízesés összetörve dobja le mélységbe. Jobbra-balra sehol egy talpalatnyi kiugrás, a pattanó cseppektől simára csiszolt bazalt falon...

Tom visszalépett a barlangba. A világosságtól kissé elvakultan tapogatódzott körbe de csak zárt, nedves falakat érintett a keze. A barlang hátsó boltozata alatt, nedves, nyirkos, furcsa tapintású felületet talált. Kemény volt és mégis érezte, hogy nem kő... Azután egyenletes mélyedések következtek... Ugyanilyen volt lent és fent, mindenfelé a keze alatt.

Mi ez?

Hirtelen rádöbbent. Sok-sok, rendbe rakott kis zsákokban, arany!

Az öreg Shiwán kincse!

Végig a fal mentén, olyan magasságban is, ahová a keze már nem ért el, kis vászonzsákok sorakoztak...

Már látta is a zsákokat, mert a szeme ismét hozzászokott a félhomályhoz. Némelyik elrohadt és a kifolyt aranypor, kis zöldes halomban rakódott le a földön. Levett néhány zsákot, befúrta kezét a hézagok között, talán valahol megérzi a falat és a zsákok mögött nyílás lesz... De ameddig a keze elért, pedig válláig nyomakodott be a zsákok közé, mindenütt újabb és újabb sorok közé tapintott.

Felbecsülhetetlenül sok aranypor van itt felrakva!...

Hihetetlen kincs!... Arany... mindenütt arany... Mennyi vér, mennyi hiábavaló keserves kínlódás, remény és boldogság fűződött ezekhez a zsákokhoz, amelyeket Shiwán évtizedeken át gyűjtött itt össze áldozataitól...

Újságpapírt vett elő a zsebéből és meggyújtotta az öngyújtójával.

A fellobbanó papír lángja kivilágította a barlangot. Látszottak a félelmetes tömegben egymásra rakott kis zsákok, a sötét falak, amelyeken sehol egy nyílás és...

...És most azt is megértette, hogy mi reccsent olykor a lába alatt.

Csontok! Fehér, emberi csontok hevertek mindenfelé!...

Néhányan az elmúlt tizenhat esztendő alatt idáig már eljutottak a kincs nyomában. Megtalálták az aranyat, azután örökre az övék lett... Az ellobbanó papír világánál, lidércnyomásszerű mozdulatlan összhangban látszottak rövid időre:

Az arany és a csontváz!...

Most már körülbelül sejtette, hogy mi vár rá. Leleményes emberek, akik idejutottak, lassú keserves éhhalállal múltak ki és nem találták a kijárást.

Nincs kijárás. Lezuhanni lehet a magasból, de felmenni, a tíz-tizenkét méteres sima falon lehetetlen...

Leült és cigarettára gyújtott.

Most hát meg fog bűnhődni a sok vérért. Ha bűnösek voltak is az áldozatai. A vér, a bosszú, mégis valahová idevezet, ez világos. Talán, ha előbb megismeri ezt a lányt... Talán minden más lenne most...

A padmalyról egy kövér csepp pontosan a cigarettája parazsára esett. A piros folt egy sistergéssel elmúlt. Ült és nézte a zizegő víz homályos üvegekre emlékeztető függönyét.

– Tom Wheeler...

Felugrott!

...Tisztán hallotta ezt, és mégis mintha a halkan zúgó víz mögül, meghatározhatatlan helyről jönne a hang...

– Tom Wheeler, hallasz engem?...

Honnan ér ide a hang? Ő a víz zizegésén túlról hallja. Olyan fojtottan, mintha a földből jönne, de az is lehet, hogy súgja valaki mellette. Tónustalanul elmosódó, irány nélkül érkező hang volt...

– Megölhetnélek és megérdemelnéd. Üldöztél, miután megmentettem az életedet... Ez hálátlanság...

A félhalk, gazdátlan beszéd, visszhangosan zengett a nedves boltozatok között... Tom nem hitt a szellemekben, de ez földöntúlian megfoghatatlan hang volt.

– Arthur Wheeler jó volt hozzám. Ezért még egyszer meghálálom a fiának, amit tett. Az egyetlen ember leszel, rajtam kívül, aki élve kijött innen...

Most végre neki is megjött a szava:

– Az apámat ártatlanul megölték! Te megmenthetted volna.

Csend támadt.

– Csak akkor értesültem róla, mikor már meghalt.

– Hagytad, hogy becstelennek tartsák!

Egész halkan, mintha Tom fülébe suttogna, olyan szomorú, leheletszerű válasz érkezett a sötétből:

– Nem tehettem mást... – A hang kissé megerősödött. – Tom Wheeler... végy magadhoz aranyat...

– Fernandez! Nem kell a mocskos, véres aranyad... – Ismét csend lett. Úgy látszott, az indián gondolkozik. Azután a víz zizegésén átszűrve egy sóhaj hallatszott, gondterhelt, szomorú sóhaj, majd a hallott hang ismét megszólalt:

– Kiengedlek innen, ha megesküszöl apád emlékére, aki a barátom volt, hogy nem kutatsz tovább utánam.

– Nem lehettél apám barátja, mert rajtahagytad száradni a mocskot. Ne engedj ki innen Fernandez, mert nem nyugszom addig, amíg megkötözve a bíró elé nem vittelek, hogy számot adj az apám becsületéről.

Visszaült a földre, és cigarettára gyújtott. Ó, ebben a bátorságában, amivel visszautasította az ajánlatot, volt némi életundor is. Lelke legmélyén talán nem bánta volna már a halált, utálta a settenkedést, a bosszút, az üldözést, a vért és az aranyat.

Csend volt. Szóval Fernandez elment. Itt hagyta őt. Igaza van... Bolond lenne, ha egy veszélyes ellenséget kiengedne a markából. Fernandez megmentette őt egyszer, ma éjjel. És egyszer megöli. Kiegyenlítette a számadást.

– Tom Wheeler... légy hát szabad. Nem félek tőled.

– Add vissza az apám becsületét!

– Azt fogom tenni, amit az én helyemben te is tennél... Menj a barlangnyílás jobb oldalához, nyúlj fel a kezeddel, amíg egy kiálló sziklát találsz, húzódzkodj fel, amíg rá tudsz térdelni, feletted újabb kiugró lesz, a kinyújtott kezed magasságában... Ezen is húzódzkodj fel...

A hang elhalt. Mire Fernandez az utolsó szóhoz ért, Tom csodálatos fürgeséggel, szinte két mozdulatnak tetszett az egész: már ott térdelt a barlangnyílás jobb oldala felett kiálló, kis sziklán. Ez a kiugró csak éppen annyi helyet hagyott, hogy az egyik térdével elférjen rajta. Sok-sok hasonló szikladudor volt a barlangban. Senkinek sem juthatott eszébe, hogy egy ilyenre felkapaszkodva valahogy megszabaduljon. A Szellem utasítása szerint a feje fölé nyúlt, ahol újabb lapos kis szikladarab állt ki. Mikor fejével két kapaszkodó keze közé ért, tudott mindent. Ettől a második kiugrótól jobbra halvány fényt pillantott meg. A fény innen látszott, a keskeny nyílás a barlang homlokzatából előredőlő bazalttömb oldalában volt. Csak kis hasadék volt, éppen annyi, hogy a homlokzat mögé lehessen siklani.

Bepréselte magát a hasadékba és szembekerült egy üreggel, amelyen át megpillantotta az eget. Csak annyi hely volt itt, hogy hason csúszva előrejusson a nyílásig. A nyílás előtt is víz folyt le, vékony sugarakban. Kidugta a fejét. Közvetlen alatta és kétoldalt mellette zuhant le az Alder-Spring roppant víztömege, amely porrá törve harsogott lent a mélyben. De erre a kis részre csak néhány csepp hullott. Felnézett. A nyílás felett sziklapárkány meredt előre, ezen megtört a lezuhanó víz, hogy sokkal lejjebb egyesüljön újra a két sugár, valószínűleg a barlang nagyobb nyílása előtt. Ez a kis rész a párkány védelme alatt állott. Épp annyi hely volt hogy kicsúszhasson. Egy pillanatig szédülten állt ott a vízesés közepén, mindössze néhány méternyi szikla óvta a feje felett, ebben a szédítő magasságban. Most megértette azt a furcsa fátyolozott hangot, amellyel a Szellem beszélt. Ezen a kövön állt és hangja kívülről tompítva ért a barlangba a mellette lehulló víz zajától.

Jobbra, ha egészen a sziklához lapult, áttehette a lábát egy másik kőre, amely oldalt és hátrafelé elkanyarodott a lehulló víz mögött. Miután átlépett erre a kiugróra, keskeny ösvény nyílt meg előtte és néhány ugrással kiért az Alder-Spring zuhataga mögül.

Elgondolkozva ment fel ismét a tetőre. A fehér mén már nem volt ott. A kis indián ló békésen legelészett. Fáradtan ült a nyeregbe és elindult lefelé... Egész napját lovon töltötte, inge foszlányokban lógott és vállsebe, ahol a golyó súrolta, kissé gyulladásba jött. Elgondolkozott. Az bizonyos hogy Fernandez innen valahova Tanasso környékére tér haza, hiszen Arthur Wheeler itt akarta keresni. A tetőn nem lakik, az látszott a kunyhón. Valahol lejjebb kell egy szállásnak lenni, ahol megbújhat, ahonnan váratlanul lecsaphat a síkságra. Igen, igen... Hova mehetett innen Fernandez, ahol nem kell félnie, hogy elfogják, ahol ehet, ihat, pihenhet és átöltözhet.

Azt képzelte, hogy ő a Szellem.

Ezen az ösvényen le kellett mennie, mert jobbra és balra nem vezet út. Miután leért a Kereszt Tető aljára, körülnézett. Merre menne, ha ő lenne a mesztic? Szemben a síkság és a Sacramento folyó, ahol nyüzsögnek a bányászok. Arra nem mehet. Jobbra domb, a hullámos talajon Tanasso felé vezet az út. Itt az óvatos ember, dombtól dombig könnyen továbbjuthat anélkül, hogy észrevegyék.

Átnyargalt a dombokon. Távolról már feltűnt Tanasso. Két lejtő között hatalmas birkanyáj legelészett egy kunyhó közelében. Ez mindenesetre ideális átmeneti rejtekhely lehet a Nevada Szelleme számára.

Egy öreg indián pásztor lakott itt, Tonga, aki megfordult sokszor Gonzales farmján is, mert kitűnő ismerője volt az állatok betegségeinek. De hát az ősz, hajlott hátú, köhögős Tonga nem lehet a Nevada Szelleme.

Megsarkantyúzta a lovát és a szétiramló juhok között odarúgtatott a kunyhó küszöbén üldögélő indiánhoz.

– Halló, Nagy Főnök!

Tonga tiszteletteljesen felállt.

– Tonga nem Nagy Főnök, csak egyszerű, vén harcos. Úgy látom, rossz utad volt uram. – Az indián „rossz út” alatt veszélyes lovaglást ért.

– Igen, rossz utam volt, Tonga. Szeretném, ha megmosnád a vállsebemet és egy inget adnál kölcsön. Nem szívesen mennék így haza.

– Örülök, ha ezt a semmiséget megtehetem érted, uram.

Miután megmosdott, az indián egy kiváló sebész ügyességével megtisztogatta és bekötözte a horzsolást, Tom felfrissülve lépett ki a kunyhóból. Odabent alaposan körülnézett, de semmit sem látott, ami arra emlékeztette volna, hogy nemrégen itt járt a Nevada Szelleme.

– Nem látnád el a lovamat, mielőtt útnak indulok? – kérdezte Tongát. És mint aki biztos abban, hogy beleegyező választ kap, elindult az istálló felé. De az indián gyorsan elállta az útját.

– Sajnos, az istállóba nem vezetheted be a lovat, az én két állatom köhögést kapott és tudod, uram, hogy az milyen ragályos.

– Igazad van, Tonga. Most már a ranchig csak kibírja valahogy, ha idáig elhozott. – Nyeregbe szállt és elügetett. Megtudta, amit akart: Fernandez fehér kancája az indián istállójában van. Ezért nem engedte be őt.

 

A ​Néma Revolverek Városa és más történetek
titlepage.xhtml
index_split_000.html
index_split_001.html
index_split_002.html
index_split_003.html
index_split_004.html
index_split_005.html
index_split_006.html
index_split_007.html
index_split_008.html
index_split_009.html
index_split_010.html
index_split_011.html
index_split_012.html
index_split_013.html
index_split_014.html
index_split_015.html
index_split_016.html
index_split_017.html
index_split_018.html
index_split_019.html
index_split_020.html
index_split_021.html
index_split_022.html
index_split_023.html
index_split_024.html
index_split_025.html
index_split_026.html
index_split_027.html
index_split_028.html
index_split_029.html
index_split_030.html
index_split_031.html
index_split_032.html
index_split_033.html
index_split_034.html
index_split_035.html
index_split_036.html
index_split_037.html
index_split_038.html
index_split_039.html
index_split_040.html
index_split_041.html
index_split_042.html
index_split_043.html
index_split_044.html
index_split_045.html
index_split_046.html
index_split_047.html
index_split_048.html
index_split_049.html
index_split_050.html
index_split_051.html
index_split_052.html
index_split_053.html
index_split_054.html
index_split_055.html
index_split_056.html
index_split_057.html
index_split_058.html
index_split_059.html
index_split_060.html
index_split_061.html
index_split_062.html
index_split_063.html
index_split_064.html
index_split_065.html
index_split_066.html
index_split_067.html
index_split_068.html
index_split_069.html
index_split_070.html
index_split_071.html
index_split_072.html
index_split_073.html
index_split_074.html
index_split_075.html
index_split_076.html
index_split_077.html
index_split_078.html
index_split_079.html
index_split_080.html
index_split_081.html
index_split_082.html
index_split_083.html
index_split_084.html
index_split_085.html
index_split_086.html
index_split_087.html
index_split_088.html
index_split_089.html
index_split_090.html
index_split_091.html
index_split_092.html
index_split_093.html
index_split_094.html
index_split_095.html
index_split_096.html
index_split_097.html
index_split_098.html
index_split_099.html
index_split_100.html
index_split_101.html
index_split_102.html
index_split_103.html
index_split_104.html
index_split_105.html
index_split_106.html
index_split_107.html
index_split_108.html
index_split_109.html
index_split_110.html
index_split_111.html
index_split_112.html
index_split_113.html
index_split_114.html
index_split_115.html
index_split_116.html
index_split_117.html
index_split_118.html
index_split_119.html
index_split_120.html
index_split_121.html
index_split_122.html
index_split_123.html
index_split_124.html
index_split_125.html
index_split_126.html
index_split_127.html
index_split_128.html
index_split_129.html
index_split_130.html
index_split_131.html
index_split_132.html
index_split_133.html
index_split_134.html
index_split_135.html
index_split_136.html
index_split_137.html
index_split_138.html
index_split_139.html
index_split_140.html
index_split_141.html
index_split_142.html
index_split_143.html
index_split_144.html
index_split_145.html
index_split_146.html
index_split_147.html
index_split_148.html
index_split_149.html
index_split_150.html
index_split_151.html
index_split_152.html
index_split_153.html
index_split_154.html
index_split_155.html
index_split_156.html
index_split_157.html
index_split_158.html
index_split_159.html
index_split_160.html
index_split_161.html
index_split_162.html
index_split_163.html
index_split_164.html
index_split_165.html
index_split_166.html
index_split_167.html
index_split_168.html
index_split_169.html
index_split_170.html
index_split_171.html
index_split_172.html
index_split_173.html
index_split_174.html
index_split_175.html
index_split_176.html
index_split_177.html
index_split_178.html
index_split_179.html
index_split_180.html
index_split_181.html
index_split_182.html
index_split_183.html
index_split_184.html
index_split_185.html
index_split_186.html
index_split_187.html
index_split_188.html
index_split_189.html
index_split_190.html
index_split_191.html
index_split_192.html
index_split_193.html
index_split_194.html
index_split_195.html
index_split_196.html
index_split_197.html
index_split_198.html
index_split_199.html
index_split_200.html
index_split_201.html
index_split_202.html
index_split_203.html
index_split_204.html
index_split_205.html
index_split_206.html
index_split_207.html
index_split_208.html
index_split_209.html
index_split_210.html
index_split_211.html
index_split_212.html
index_split_213.html
index_split_214.html
index_split_215.html
index_split_216.html
index_split_217.html
index_split_218.html
index_split_219.html
index_split_220.html
index_split_221.html
index_split_222.html
index_split_223.html
index_split_224.html
index_split_225.html
index_split_226.html
index_split_227.html
index_split_228.html
index_split_229.html
index_split_230.html
index_split_231.html
index_split_232.html
index_split_233.html
index_split_234.html
index_split_235.html
index_split_236.html
index_split_237.html
index_split_238.html
index_split_239.html
index_split_240.html
index_split_241.html
index_split_242.html
index_split_243.html
index_split_244.html
index_split_245.html
index_split_246.html
index_split_247.html
index_split_248.html
index_split_249.html
index_split_250.html
index_split_251.html
index_split_252.html
index_split_253.html
index_split_254.html
index_split_255.html
index_split_256.html
index_split_257.html
index_split_258.html
index_split_259.html
index_split_260.html
index_split_261.html
index_split_262.html
index_split_263.html
index_split_264.html
index_split_265.html
index_split_266.html
index_split_267.html
index_split_268.html
index_split_269.html
index_split_270.html
index_split_271.html
index_split_272.html
index_split_273.html
index_split_274.html
index_split_275.html
index_split_276.html
index_split_277.html
index_split_278.html
index_split_279.html
index_split_280.html
index_split_281.html
index_split_282.html
index_split_283.html
index_split_284.html
index_split_285.html
index_split_286.html
index_split_287.html
index_split_288.html
index_split_289.html
index_split_290.html
index_split_291.html
index_split_292.html
index_split_293.html
index_split_294.html
index_split_295.html
index_split_296.html
index_split_297.html
index_split_298.html
index_split_299.html
index_split_300.html
index_split_301.html
index_split_302.html
index_split_303.html
index_split_304.html
index_split_305.html
index_split_306.html
index_split_307.html
index_split_308.html
index_split_309.html
index_split_310.html
index_split_311.html
index_split_312.html
index_split_313.html
index_split_314.html
index_split_315.html
index_split_316.html
index_split_317.html
index_split_318.html
index_split_319.html
index_split_320.html
index_split_321.html
index_split_322.html
index_split_323.html
index_split_324.html
index_split_325.html
index_split_326.html
index_split_327.html
index_split_328.html
index_split_329.html
index_split_330.html
index_split_331.html
index_split_332.html
index_split_333.html
index_split_334.html
index_split_335.html
index_split_336.html
index_split_337.html
index_split_338.html