3.

Csendes és békés völgy ez a Folkston. Innen a hegyekből olyan, mint valami kis paradicsom. Apró fehér házaival, farmjaival, dús fáival. Túloldalról a kopár sziklák csipkeháttere, csupa derű, hangulat, harmónia.

...És a Rower-farm körül serényen hordták a torlaszokat. Minden cowboy a fegyverét nézegette. A kerítést homokzsákokkal erősítették meg, és a zsilip körül kidöntött fákkal zárták el az utat.

A peon törzsfő a huszadik korbácsütés után mindent bevallott.

– Nem akarják a zsilipet, és mi sem akarjuk.

– Szóval a folkstoniak egyesülnek a peonokkal?

– Igen.

– Felkötni! – javasolta Bob apó.

– Sőt – mondta Rower -, szabadon bocsátjuk.

– Tessék?! – hüledezett Patterson, aki szintén ott állt a puskájával harcra készen. – Ezt a gazembert, akinél csak a folkstoniak alantasabbak, mert indiánokkal szövetkeznek a fehérek ellen?

– Visszamehetsz Folkstonba – mondta Rower a főnöknek. – Azt üzenem neki hogy szívesen elkerülöm a vérontást, ezért tudják meg, hogy felkészülten várunk. Vágjátok el a kötelét.

A cowboyoknak nem tetszett ez a megoldás, de engedelmeskedtek.

A törzsfőnök szeme dühösen villogott, és szó nélkül elnyargalt.

– Ostobaság! – mondta Patterson -, egy megkorbácsolt törzsfőnökkel a visszatérő halált bocsátotta szabadon.

– Mindegy. Tudják meg, hogy várjuk őket! Talán akkor észbe kapnak.

– Dehogyis! Hiszen túlerőben vannak!

– Meglátjuk – mondta elszántan Rower.

– Fiúk, aki fél, az elmehet békében. Senki se áldozza fel az életét, aki nem hisz abban, hogy fontos és jó, amit teszünk.

A maroknyi csapat azonban kitartott gazdája mellett hűségesen.