HARMADIK FEJEZET

1

Nem tudja még, hogy mit fog csinálni, de mindegy. Az örökségre fütyül. Végre is a személycserét nem könnyű bizonyítani. És addig is a körözvények alapján bezárják. Nem ő kapott amnesztiát. Nem! Régi tervét megvalósítja, és betör Művészi Mánuelnél. És azután soha többé nem tör be.

Művészi Mánuelnél senkit sem talált az ebédlőben. A mögöttes kis szobában, ahol irodalmi műveket érdemük szerint és értéktárgyakat értékükön alul becsült meg, ott ült asztalánál az ősz orgazda, egyik szemében ékszerésznagyítóval, és valami gyöngysor fölé borulva mélyen aludt. Mögötte, kasszafúrói szemmel nézve, minden idők legreménytelenebb páncélszekrénye.

Tárva-nyitva!

Itt aztán meglátszik, hogy mit ér a szerencse; tudás, kitartás, szorgalom és hozzáértés nélkül.

Hihetetlenül sokat!

Mert mi a teendő? Két csücskénél megfogja az ember az asztalterítőt, ráborítja az öreg fejére, és körülcsavarja néhányszor, hogy ne fészkelődjék ez a vérszívó. Majd egy tizenkét személyes ezüst tállal jól fejbe üti vagy hatszor... Így! Aztán szakemberhez méltó hidegvérrel kiveszi a szekrényből az itt őrzött ékszereket és egy csomó bankjegyet, és nyugodtan elmegy.

Amint kilép a kapun, pontosan a járda mellett egy üres taxi siklik el. Ez nem balesetet jelent most, hanem szerencsét. Csak belép könnyedén, és odaszól, hogy: Fő tér. Az autó viszi tovább, és másodpercek múltán távol a bűntény színhelyétől, kiszáll. És most már van pénze is. Nem éppen ötszázezer font, de elég ahhoz, hogy hazautazzék Bronxba New Yorkon át, Madge-hez, aki itt élt a férjétől örökölt kis gazdaságban. Vivian már bizonyára nagylány. A Marlow-ügy óta öt év telt el, tán elfeledte az alkalmatlan játékszert. És ha egyszer olyan ostoba volt, hogy nem gondoskodott családról, amikor alkalma volt rá, hát be kell érnie az elhunyt Bulkernek, Madge második férjének a lányával.

És ahol a taxiból kiszáll, ni, éppen előtte a hajózási vállalat irodája. És kint a sárga tábla is, ami azt jelenti, hogy ma délután indul a közeli kikötővárosból a havonta kétszer közlekedő gőzös New Yorkba.

Hogy van ez?

Eddig úgy történt az efféle, hogy ami a város egyik végében eszébe ötlött, azt a másikban kellett volna megtennie, és akkor már nem találta ott az illetőt. Másnap emiatt korán kelt, és két dolga közül az egyiket elhalasztotta. Akkor kiderült, hogy jobb lett volna a másikat elhalasztani, mert az egyik előnyösebb. Most meg, mintha gödrös útról minden érthető ok nélkül sínre zökkent volna az élete. Belép a nyitott pénzszekrényhez, kilép a taxihoz, és amint New Yorkra gondol, itt a menetjegyiroda, aznap indul a gőzös. Lehet, hogy a balsors, ez a roppant szelindek a nyomát vesztette? És nem az emberben, hanem az események sorrendjében van a hiba?

Nem olyan sürgős dolog mindjárt Madge-hez rohanni – gondolta később. Talán átnéz Havannába! Kedves hely, szép és illatos. Kicsit nedves és forró, de annyi pálma van, olyan szépek a nők...

Gyerünk hát oda, ahol a szivar terem!

Elsősorban ellátja magát úri poggyásszal Művészi Mánuel pénzéből. Már régen nem utazott mint igazi jómódú polgár. Azután vált egy első osztályú hajójegyet. Tehervagonokból, hajófenékből elég volt. Most megváltozik. Csak épp egy kicsit elruccan némi édes tequilát inni, lágy néger hangszerek zsongását hallgatni, egy kis asszonyi kacagást... Deresedően, negyvenéves kora felé gyanútlan és jámbor volt, mint egy gyerek.

Szokása szerint zsebre dugott kézzel, fütyörészve elment a borbélyhoz, előbb azonban a szemközti cukrászdában feltűnt neki egy csinos úrinő, ennek küldött egy csokor virágot.

Ilyesmi sosem árt.

A borbélytól igyekezett az áruházba bevásárolni, és útközben összeverekedett néhány sofőrrel. A pofozkodástól még vidámabb lett, és az is mulattatta, hogy szemközt jövő ismerősei nem ismerik fel.