5.

A város minden ablakát kivilágították, zászlók, lampionok, fáklyásmenet és rezesbanda fokozták csodálatosan ünnepivé a hangulatot. A zenekarok és fáklyásmenetek mind a főtérre gyűltek. A templomot zsúfolásig megtöltötték a város előkelőségei, akik az istentiszteleten vettek részt. A templom elé szónoki emelvényt ácsoltak, ahol a notabilitások ünnepi beszédeket intéznek majd a néphez. És a tömeg egyre gyűlt, a városból, a környékről, tömött sorokban tolongtak a főtéren.

Lindsay, Bronson és Corner, Gringo Fox szobájának ablakából néztek le az áradatra. Látcsővel kutatták a kivilágított téren tolongó emberek arcát. Gringo Fox és Narrow az ágyon feküdtek ruhástól, Long egy sarokban ült.

– Épp elég mesztic van az emberek között – mondta Lindsay megfordulva. A Gringo fütyült.

– Azt hiszem, ez valami rögeszméd – mondta idegesen Narrow. – Miért pont itt kerülne a szeműnk elé a mesztic. Tán el sem jön az ünnepségre.

– Lehet, barátom. Ha mindent úgy csináltok, ahogy én mondom, mégis miénk lesz az öreg Shiwán aranya. Most azt mondom, hogy Lindsay és a másik kettő keressék a főtéren Fernandezt.

Tovább fütyörészett. Közben a polgármester odalent gyönyörű beszédet tartott. Utána kilépett a templomból a város képviselője. Felment az emelvényre és körülbelül ugyanazt mondta, amit a polgármester, majd átadta a helyét a következő szónoknak.

– Hát itt nincs közöttük a mesztic! Vagy ha igen, akkor hátul áll... – mormogta Lindsay a tömegét figyelve állandóan.

Dörgő éljen harsogott fel a téren és az emelvényre felment a város jótevője, Gonzales ezredes.

Csend lett.

– Fernandez! – kiáltotta harsányan, megdöbbenve Lindsay.

Az ezredes meghallotta. Felnézett a vendéglő ablakára. Azután nyugodtan az emberek felé fordult:

– Barátaim! Keserves megpróbáltatások után ma egy boldog, békés, fejlődő város...