3
Az orvos mellett ott vágtatott egy Forster és egy Lorenzo nevű.
– Most mi a teendő? – kérdezték Pencroftot, aki nyargalás közben egy rúd szalámit szorongatott vadul a hóna alatt.
– Hogyhogy mi a teendő? – lihegte idegesen.
– Tőled várjuk a döntést. Te megmondod, mit tegyünk, és úgy lesz. A kocka el lett vetve, ma már nem lehet visszatáncolni, ha belepusztulunk is, szűnjön meg ez az átok.
– Úgy van!
Szívből helyeselt. Ez az átok, hogy állandóan egy szót sem ért abból, amit beszélnek, szűnjön meg. De mitől vetették el ezek a kockát, és mibe táncoltatta őket bele, hogy nem lehet vissza?
Kétségbeejtő.
Most már csakugyan nem hagyhatja cserben ezeket az embereket, de hogy álljon az élükre? Azt se tudja, hol az élük.
Ismét virradt, és feltűnt a távolban Fillipon külvárosa.
– Azonnal beszélni fogsz a néphez!
– Ember! Előbb aludnom kell!
– Igaz...
A városban csend volt, csak fegyveres őrök cirkáltak mindenfelé és boldogan meglengették a kalapjukat Pencroft láttán.
– Estére népgyűlést hívunk össze!
– Nagyon helyes. De addig hagyjatok aludni.
– Ne félj! Vigyázunk rád!
– Azt nem kértem...
Besietett a házba. Minden csendes volt, csak a földszinten szűrődött ki világosság Sterbinszky ajtaja irányából. Halk nesz. Az ajtó kicsit nyitva volt. Elhatározta, hogy betekint duzzogó, öreg barátjához, és megkísérli Eduardnak szólítani. Ilyen odavetett megjegyzései sokszor helyesnek bizonyultak, sajna. És nyomukban megindult a lavina. Hátha Eduarddal szerencséje lesz? De mért ne volna az öreg Tihamér. Mindegy. Kopogott és benyitott.
– Hát ez mi?
Az öreg, eltekintve attól, hogy Eduard-e vagy Tihamér, kissé összeverten, betömött szájjal egy széken ült, mozdulatlanságig megkötözve.
Gyorsan megszabadította, leöntötte hideg vízzel, vagy tíz perc alatt magához térítette.
– Ó!... Nem hittem, hogy... életben hagynak... – nyögte.
– Mi történt?
– Még kérdezi?!... mintha nem tudná...
– Tudom, de azért kivételesen mondja el.
– Ez a Burns érkezett, nagyon összeverve. A feje, az álla...
– Orvosi kezelés volt, gyerünk tovább.
– Megrohant, mint egy őrült, összekötözött és valamit követelt tőlem, amire maga azt mondta, hogy nálam van, szegény Ervin miatt. Valami Adat...
Ujjé! Persze, ő valamit mondott ennek Ervin haláláról, amiből az a marha azt következtette, hogy az öreg Sterbinszkynél van a titok nyitja.
– És mi történt aztán?
– Uram, én tudom, hogy mivel tartozom ennek a háznak, tehát azt feleltem, hogy igenis tudom, de nem mondom meg. Ha maga rám akarta hárítani a gyanút, én vállalom. Ütött, vert, fojtogatott, fenyegetett, én pedig a szemébe kacagtam.
– Mi lett aztán?
– Lódobogást hallott és elmenekült, de engem alaposan fejbe vágott még egyszer. Hívja az orvost...
– Felesleges. A fejbe vágás nagyon jó, ezt ő se csinálná jobban.
Tényleg felesleges volt az orvos, rátettek egy hideg ruhát, és Sterbinszky lefeküdt.
– De most vigyázni kell magára, amíg én alszom... Nagyon okosan tette, hogy vállalta. Maga nem is tudja, milyen jó ez.
– Uram! Hülyének néz?
– Ez most független attól, hogy milyennek nézem.
Egy szolgát hátrahagyott Sterbinszkynél és sietett aludni. Gondolta, nem ártana hirtelen berúgni az ajtót és két revolverrel lövöldözni befelé addig, amíg mozog ott valaki. De nem teheti tönkre Bunny berendezését. Tehát csak benyitott. Előbb a revolver csövét, aztán a fejét dugva be. Semmi, a falon Ervin képe, háttérben állványon a hegedűtok, belépett és állt.
Ő már most tisztában van mindennel. Nem dől be semminek. Hallgatóddzunk csak! Most megint okos dolog lenne belőni az ágy alá. Előveszi a másik revolverét is, és leguggol. Az ágy alatt már nyugodtan tartózkodhatna: csak egy százlábú menekült, mintha megijedt volna a két revolvertől. Most gyorsan bezárni az ajtót, bezárni az ablakot, két revolvere a szekrényre mered.
Egy reccsenés, és akkor piff, paff, tíz golyót lő a szekrénybe.
Semmi reccsenés.
Viszont horkolás.
Tessék? Igen. Valaki kifejezetten horkantott egyet a szekrényben. Egy derűs lelkületű orgyilkos lehet. Elaludt a lesen. Minek zavarja álmában? Lelövi. Azután eszik a szalámiból, iszik pálinkát és lefekszik aludni. Újabb társalgásba nem megy bele, mert jó úton van ahhoz, hogy egyetlen meggondolatlan mondata után elrendelik az Államok az általános mozgósítást és megtámadják Dél-Amerikát! Mint az orvos mondta, itt már a kocka meg van vetve, csak bele kell feküdni. Szépen ráfordítja a kulcsot a szekrényre, azután kopog.
– Halló! Vandramas, Prentin vagy Montagezza, vagy maga, nyomorult Burns, de legyen bár személyesen Miksa császár, két revolverrel állok itt!
Valami kettyent. Nagyon régimódi pisztoly lehetett, amit „felhúznak”, mielőtt használják.
– Ne jusson eszébe vaktában lőni...
– Ki beszél?
– Walter... Ön kicsoda?... – kérdezte zavartan. – Kinyitom az ajtót, és feltartott kézzel lépjen ki.
A nyitott ajtón egy miniatűr cowboy lépett ki. Egy gyerek!