4

Másnap Szeuthész porrá égette a falvakat, egyetlen házat sem hagyott épségben, hogy a többiek is elborzadjanak attól, ami rájuk vár, ha nem engedelmeskednek. Ezután elvonult. A zsákmányt Perinthoszba küldte Hérakleidésznek, hogy adja el. A vételárból akart zsoldot fizetni a katonáknak. Ő és a görögök pedig tábort ütöttek a thünoszok síkságán. A thünoszok a hegyekbe menekültek.

Nagy hó borította a vidéket, és olyan hideg volt, hogy az ebédhez hozott víz és bor megfagyott a korsókban. Sok görögnek lefagyott az orra meg a füle. Most már értették, hogy a thrákok miért hordanak rókaprémet a fejükön meg a fülükön, és hogy kabátjuk miért nem csak a mellüket borítja, hanem a combjukat is, hogy miért nem rövid lovagló-kabátot viselnek, és lovaglás közben miért ér le lábukig a köpeny.

Szeuthész néhány fogollyal megüzente a hegyekbe: ha nem térnek vissza azonnal otthonukba, és nem engedelmeskednek, felperzselted falvaikat meg gabonájukat is, és éhen fognak veszni. Erre lejöttek az asszonyok, a gyerekek meg az öregek. A fiatalabbak a hegy lejtőjén fekvő falvakban töltötték az éjszakát. Szeuthész, amikor ezt megtudta, parancsot adott Xenophónnak, hogy vegye maga mellé a legifjabb nehézfegyverzetű katonákat, és kövesse őt. Éjjel indultak, és virradatkor értek a falvakhoz. A legtöbb lakos elmenekült: közel volt a hegy. De akit Szeuthész elkapott, kíméletlenül leterítette dárdával.

Amikor Episzthenész, egy Olünthoszból származó pederaszta férfiú látta, hogy egy még alig serdülő, de már felfegyverzett szép ifjúra halál vár, Xenophónhoz rohant, és könyörögve kérte, siessen a szép fiú segítségére. Xenophón Szeuthészhez ment, kérte, hogy ne ölje meg a gyermeket, és elmondta, milyen természete van Episzthenésznek, aki amikor csapatot gyűjtött maga köré, csak arra ügyelt, hogy emberei szépek legyenek, és ezekkel az oldalán mindig nagyon derekasan viselkedett.

Szeuthész megkérdezte:

– Meghalnál-e ezért a fiúért, Episzthenész? Episzthenész odanyújtotta nyakát, és így szólt:

– Vágj ide, ha a fiú parancsolja, és ha ezért hálás lesz nekem.

Szeuthész megkérdezte a fiútól, megölje-e Episzthenészt őhelyette. A gyerek nem engedte, és könyörgött, hogy egyiküket se ölje meg.

Episzthenész ekkor átkarolta a fiút, és így szólt:

– Itt az ideje, hogy megküzdj velem érte, Szeuthész, mert én el nem engedem a fiút.

Szeuthész nevetett, és ennyiben hagyta a dolgot. Elhatározta, hogy ott töltik az éjszakát, nehogy a hegyekben bujkálok élelmet tudjanak szerezni ezekből a falvakból. Ő maga óvatosan leereszkedett a síkságra, és ott vert sátrat, Xenophón pedig válogatott embereivel a legmagasabban fekvő hegyi faluban ütött tanyát, a többi görög meg a közelben telepedett meg az úgynevezett hegyi thrákok vidékén.

Néhány nap múltával a thrákok lejöttek a hegyekből, hogy egyezségről és túszokról tárgyaljanak. Xenophón is odament Szeuthészhez, és megmondta neki, hogy veszélyes helyen táboroznak, az ellenség is közel van, ő a maga részéről szívesebben éjszakázik szabad ég alatt biztos helyen, mintsem hogy a falu házaiban pusztuljon. Szeuthész bátorította, és megmutatta neki az ellenségtől kapott túszokat. Xenophónt is kérte a hegyekből jött néhány thrák, hogy legyen segítségükre az egyezség létrehozásában. Xenophón megígérte, hogy segít, kérte, hogy ne veszítsék el bátorságukat, és biztosította őket, hogy semmi bántódásuk nem lesz, ha meghódolnak Szeuthésznek. Azok pedig csak azért mondták mindezt, hogy közben kémkedjenek.

Ez történt nappal, éjszaka pedig a thünoszok jöttek le a hegyekből, és támadást intéztek a görögök ellen. A házak gazdái vezették őket, különben aligha tudtak volna éjnek idején eligazodni a házak között. A házakat ugyanis a juhnyáj miatt magas cölöpkerítéssel vették körül. Mikor a házakhoz értek, egyesek dárdával döfték át, mások doronggal törték be a kapukat – doronggal szokták lekalapálni a lándzsák hegyét, ezért hordták magukkal, mondták ők –, mások pedig tűzcsóvákat vetettek a tetőkre; Xenophónt név szerint hívogatták, hogy jöjjön ki meghalni, különben ott benn lesz a lángok martaléka. A láng már áthatolt a háztetőn, és Xenophón még benn volt felvértezett, pajzsot, kardot és sisakot viselő társaival. A makesztoszbeli Szilanosz, egy tizennyolc év körüli ifjú, trombitába fújva jelt adott, és a házakból és más tanyákból kivont karddal hirtelen előrohantak a katonák. A thrákok futásnak eredtek; szokásukhoz híven hátukra vetették pajzsukat. Miközben át akarták ugratni a kerítést, néhányan pajzsuknál fogva fennakadtak a cölöpökön, mások meg azért pusztultak el, mert elvétették a kijáratot. A görögök még a falun túl is üldözték őket. Egypár thünosz visszafordult, és a sötétből a fény felé röpítette dárdáit az égő házak mellett futkosó emberekre. Megsebesítették Hierónümoszt és Eudészt, meg a lokriszi Theogenészt, a két alvezért, de egyikük sem pusztult el. Néhány embernek elégett a ruházata meg a fegyverzete.

Szeuthész segítségükre jött első két lovasával, vele volt thrák trombitása is. Amikor meglátta, mi történik, megparancsolta, hogy trombita harsogjon mindvégig, amíg ő harcol; így aztán ez is növelte az ellenség riadalmát. Amikor megérkezett, kezet fogott a görögökkel, és bevallotta, hogy azt hitte, már csak keveset talál közülük életben. Xenophón most azt kérte, hogy adja át neki a túszokat, és ha akar, tartson vele egy hegyi portyára, de ha nem, hagyja őt egyedül menni. Másnap Szeuthész átadta a túszokat, néhány idős férfiút, a legtekintélyesebbeket – ahogy ők mondták– a hegyi lakók közül, és ő maga is ment hadával. Szeuthésznek időközben háromszorosára növekedett a serege, amikor ugyanis ténykedéseinek hírét vették, rengeteg odrüsza férfi jött le a hegyekből, hogy a hadjárathoz csatlakozzék. Amikor a thünoszok a hegyről lepillantva meglátták a sok nehéz– és könnyűfegyverzetű katonát, lejöttek, békéért esdekeltek, megígérték, hogy mindent megtesznek, és kérték, hogy vegyenek tőlük hűségzálogot. Szeuthész hívatta Xenophónt, elmondta, amit hallott, és kijelentette: ha Xenophón bosszút akar állni rajtuk a támadásért, nem köt békét.

Xenophón így szólt:

– Nem kívánok én több elégtételt, mint hogy ezek a szabad emberek rabszolgák legyenek.

Mindazonáltal azt tanácsolta, hogy a harcképeseket, akik még ártalmukra lehetnek, kezeljék a jövőben túszokként, az öregeket pedig eresszék haza. Ebbe a vidék minden lakosa beleegyezett.