8

És már az az idő volt, amikor a piacon a legnagyobb a forgalom, és ők éppen be akarták fejezni az aznapi menetelést, amikor verejtékező lován lélekszakadva odavágtat a perzsa Pategüasz, Kürosz közvetlen környezetének egyik bizalmi embere, és görög és barbár nyelven minden szembejövőnek odaordítja, hogy közeledik a király, hatalmas sereggel, harcra készen. Óriási riadalom keletkezett, mert a görögök is, mások is azt hitték, hogy szétszóródott hadukra most rögtön rá fognak rontani. Kürosz leugrott a szekérről, felöltötte vértjét, lóra szállt, kézbe vette dárdáját, és mindenkinek megparancsolta, ragadjon fegyvert, és foglalja el kijelölt helyét. Erre nagy sietve rendezték soraikat. Klearkhosz az Euphratész folyó felőli jobbszárny élére állt. Melléje csatlakozott Proxenosz meg a többiek sorban. Menőn és csapatteste a görög sereg balszárnyán helyezkedett el. A barbár sereg mintegy ezer paphlagón lovasa, továbbá a görög könnyűfegyverzetű katonaság Klearkhosz mellett vonult állásba a jobbszárnyon. Ariaiosz, Kürosz alvezére, a barbár sereg többi részével a balszárnyon állt csatasorba. Kürosz középen helyezkedett el hatszáz lovassal: valamennyien mell– és csípőpáncélt viseltek, fejükön meg sisakot. Csak Kürosz várta a harcot fedetlen fővel. Azt mondják, a perzsák fedetlen fővel néznek szembe a harc veszélyeivel. Kürosz seregének minden lován homlok– és mellpáncél volt, a lovasok pedig görög tőrt viseltek.

Már délre járt az idő, de az ellenségnek még nyoma sem volt. Mikor pedig eljött a délután, porfelleg keletkezett, mint valami fehér felhő, majd kevéssel utána mintha fekete felhő borult volna a távoli síkságra. Aztán mintha érc is villanna, és máris láthatóvá váltak a dárdák és a közeledő hadsorok. Az ellenség balszárnyán fehér mellvértes lovasok meneteltek, állítólag Tisszaphernész vezette őket. Fonott pajzsot viselő harcosok csatlakoztak hozzájuk, ezek mellé zárkóztak fel a nehézfegyverzetű katonák, akik bokáig érő fapajzsot vittek. Azt mondják, egyiptomiak voltak. Külön meneteltek a lovasok és külön az íjászok. Nemzetségekre osztva vonultak, és minden nemzetség egy-egy zárt, tömött négyszög volt. Előttük haladtak, jókora távolságra egymástól, az úgynevezett kaszás szekerek. A kaszák a kocsi tengelyéből álltak ki rézsút felfelé, a kocsiülés alatt pedig lefelé, így aztán mindent lekaszaboltak, ami útjukba került. Az volt a tervük, hogy benyomulnak a görögök soraiba, és halomra mészárolják őket.

Amit pedig Kürosz mondott a görögöknek buzdító szózatában, hogy tudniillik a barbárok üvölteni fognak, de ne ijedjenek meg tőle, nem következett be: ordítozás nélkül, a lehető legnagyobb csendben, nyugalomban, egyenletes, lassú léptekkel haladtak előre.

Eközben Kürosz a tolmács Pigrésszel meg még három vagy négy emberrel maga is előrelovagolt, és odakiáltotta Klearkhosznak, hogy vezesse seregét az ellenséges sereg közepe ellen, mert ott van a király.

– Ha ott győzünk, mindent megnyertünk! – kiáltotta.

De Klearkhosz látta az ellenséges had közepén levő sűrű tömeget, és jóllehet hallotta Kürosztól, hogy a király a görög balszárnyon túl tartózkodik – ugyanis akkora tömeg vette körül a királyt, hogy noha saját seregének közepén állt, a Kürosz vezette balszárnyon mégis kívül volt –, mégsem akarta a jobbszárnyat elszakítani a folyótól, mivel félt, hogy kétfelől bekerítik. Azt felelte hát Kürosznak: az ő gondja, hogy minden rendben menjen.

Eközben a barbár sereg egyenletesen haladt előre. A görögök pedig még mindig egy helyben álltak, és a folyamatosan érkező csapataikat rendezték. Kürosz, elhaladva előttük, kissé eltávolodott a hadtól, és tekintetét mindkét irányban körülhordozva, szemügyre vette az ellenséget és a maga seregét.

Megpillantotta őt a görög seregből az athéni Xenophón, odaléptetett hozzá, és megkérdezte, van-e valami parancsa. Kürosz megállította lovát, és kérte, adja tudtul mindenkinek, hogy kedvező volt az áldozat, és kedvező jeleket mutattak az állatok zsigerei is. Alig fejezte be a mondatot, amikor a csatasorokon keresztülhatoló morajlás ütötte meg a fülét. Kérdezte, hogy mit jelentsen e zaj. Xenophón azt felelte, hogy a jelszó már másodszor járja be a sereget. Csodálkozott Kürosz, ugyan ki adhatta ki a jelszót, és megkérdezte, hogy mi az.

– „Zeusz a megmentőnk és a győzelem” – válaszolta Xenophón.

– Elfogadom, így legyen – mondta Kürosz ezt hallván, és ezzel visszanyargalt saját helyére.

És még három vagy négy sztadionra sem lehetett egymástól a két arcvonal, amikor a görögök harci dalra zendítve megindultak az ellenség ellen. Mivel az arcvonal menet közben kissé kicsúcsosodott, a hátramaradottak futni kezdtek. Ugyanakkor mind harci kiáltásban törtek ki, mint amikor Enüalioszt hívják segítségül, és most már mindnyájan rohamra indultak. Vannak, akik azt mondják, hogy dárdájukat pajzsukhoz verdesték, így riasztották meg a lovakat.

Mielőtt egyetlen nyíl is célba talált volna, a barbárok megfordultak, és futásnak eredtek. A görögök teljes erővel üldözőbe vették őket, közben azt kiáltozták egymásnak, hogy ne rohanjanak hanyatt-homlok, hanem csatarendben kövessék ellenfeleiket. A szekerek, elvesztve hajtóikat, összevissza száguldoztak az ellenség és a görögök hadsorai között. A görögök, látván, hogy mi történik, kitértek ugyan az útból, de volt olyan is, aki döbbenten állt, mint valami versenypályán, így oldalba kapta a szekér, de azt mondják, még az ilyennek se lett semmi baja, sőt egyetlen görög sem sebesült meg ebben a csatában, egyetlen katona kivételével, akit a balszárnyon állítólag nyíllövés ért.

Kürosz boldog volt, mert látta, hogy a görögök legyőzték és megfutamították ellenfeleiket, és a körülötte levők már leborulva köszöntötték mint királyt, de nem bocsátkozott további üldözésbe. Szoros csatarendben tartotta hatszáz lovasát, és egyre azt fürkészte, mit fog tenni a király. Tudta ugyanis, hogy a perzsa had közepén tartózkodik: minden barbár vezér középről irányítja a sereget, mert azt hiszik, így vannak a legnagyobb biztonságban, ha kétfelől körülveszi őket a haderő, ráadásul minden parancsuk feleannyi idő alatt jut a sereg tudomására.

A király tehát saját hadának közepén, de Kürosz seregének balszárnyán túl tartózkodott. Mivel sem őt, sem az előtte állókat senki nem támadta szembe, irányt változtatott, hogy bekerítse az ellenséget. Kürosz megijedt, hogy hátba támadják és megverik a görög sereget, ezért szembefordult, hatszáz lovasával rávetette magát a király elé állított hatezerre, és megfutamította őket. Vezérüket, Artagerszészt állítólag ő maga ölte meg, saját kezével.

Kürosz hatszáz lovasa, a menekülő ellenséget üldözve, szétszóródott. Úgynevezett asztaltársain kívül szinte senki nem maradt mellette. Ezekkel volt hát együtt, amikor megpillantotta a királyt és a körülötte levő sűrű csoportot. Nem tudja türtőztetni magát, „Ott látom az én emberemet!” kiáltással egyenesen nekiront a királynak, mellbe döfi, és a vérten keresztül sebzi meg a királyt – így meséli Ktésziasz orvos, aki azt állítja, hogy ő maga gyógyította a sebet. Kürosz tőre még a király testében van, amikor egy dárda súlyos sebet üt rajta a szeme alatt. Ktésziasz, aki ott volt a közelben, azt is elmondja, hányan haltak meg a király emberei közül, miközben dúlt a harc a király meg Kürosz és a kettejük védelmében csatázó csoportok közt. Kürosz maga is életét vesztette. Kíséretének nyolc legderekabb katonája ott feküdt rajta leterítve. Azt mesélik, hogy leghívebb jogarhordozója, Artapatész, amikor Kürosz a földre zuhant, leugrott lováról és vezérére borult. Vannak, akik azt állítják, hogy a király megparancsolta, ott, Kürosz testén mészárolják le, mások szerint ő maga húzta ki és döfte magába kardját. Aranykardja volt, nyakláncot viselt meg más ékszereket, mint az előkelő perzsák. Kürosz nagyra becsülte, mert jóindulatú volt és hűséges.