2

Aztán amikor már nem tudtak úgy élelmet szerezni, hogy még aznap visszatérhessenek a táborba, Xenophón maga mellé vett néhány trapezuszi vezetőt, és a hadsereg felével portyázni indult a driloszok földjére, a másik felét pedig ott hagyta, hogy a tábort őrizzék. Az otthonukból kiűzött kolkhoszok ugyanis tömegekbe verődve a hegycsúcsokon tanyáztak. A trapezusziak meg nem olyan helyre vezették őket, ahonnan könnyű lett volna élelmet szerezni, mert az ottaniakkal jó barátságban voltak. De szívesen vezették őket hegyes, járhatatlan tájra, a driloszok, a Feketetenger vidékének legharciasabb népe ellen, akiktől már sokat szenvedtek.

Mire a görögök a hegyvidékre felértek, a driloszok mind felégették a könnyen bevehetőnek tűnő helységeket, majd elvonultak. Semmi zsákmányolnivaló nem maradt, csak néhány disznó, ökör vagy a tűzből kimenekült más jószág. Egyetlen megerősített helyük maradt, a mély szakadékokkal körülvett főváros, ide sereglettek mindnyájan a nehezen járható utakon. A könnyűfegyverzetűek, akik öt vagy hat sztadionnal előzték meg a nehézfegyverzetűeket, átkeltek a szakadékon, és mivel rengeteg állatot és értékes holmit pillantottak meg, az erődítés ellen rohantak. Rengeteg lándzsás zárkózott fel mögéjük, akik élelemért indultak útnak, így több mint kétezren keltek át a szakadékon.

Harccal nem lehetett bevenni az erődöt – mert még egy széles sáncot is emeltek köréje, és a földhányást sűrűn teletűzdelték karókkal meg egyéb, fából készült akadályokkal m, a görögök megpróbáltak hát elvonulni, de az ellenség hátba támadta őket. És mivel elfutni nem tudtak – az erődből ugyanis csak libasorban lehetett lejutni a szakadékhoz –, követet küldtek Xenophónhoz, aki a nehézfegyverzetűeket vezette. A követ pedig jelentette neki:

– Van itt egy minden jóval megrakott helység. Bevenni nem tudjuk, mert meg van erősítve. Távozni sem könnyű. Hátulról támadnak, és így nehéz a visszavonulás.

Ennek hallatára Xenophón előrenyomult egész a szakadékig, a nehézfegyverzetűeknek pihenjt parancsolt, ő maga pedig az alvezérekkel együtt átkelt a szakadékon, és körülnézett, hogy mi látszik tanácsosabbnak: vezessék-e azokat is vissza, akik már átmentek, vagy pedig keljenek át a nehézfegyverzetűek is, mert talán mégis sikerül bevenni az erődöt. Úgy látszott, hogy a visszavonulás rengeteg halottat követelne. Az alvezéreknek az volt a véleménye, hogy be lehet venni az erődöt, és az áldozati jelekben bízva, Xenophón is így döntött. Mert a jósok úgy értelmezték a jeleket, hogy csata ugyan lesz, de szerencsés kimenetelű.

Elküldte hát az alvezérekét, hogy vezessék át a nehéz-fegyverzetűeket, ő maga pedig ott maradt, és megparancsolta a könnyűfegyverzetűeknek, hogy vonuljanak vissza, és senki ne lőjön. Amikor a nehézfegyverzetűek odaértek, meghagyta, hogy minden alvezér úgy állítsa fel a csapatát, ahogy a harc szempontjából a legelőnyösebbnek tartja. Az alvezérek ugyanis közel álltak egymáshoz, és egész idő alatt azon versengtek, melyikük a legbátrabb. Azok így is cselekedtek. Ő pedig megparancsolta a dárdásoknak, hogy dárdavetésre készen nyomuljanak előre, és adott jelre röpítsék ki dárdáikat; az íjászoknak, hogy ajzzák fel íjukat, és adott jelre lőjenek; a parittyásoknak pedig, hogy tarisznyájuk legyen tele kővel. Szétküldött néhány ügyes embert, hogy minderről gondoskodjanak.

Miután mindent elrendeztek, az alvezérek, helyetteseik, meg azok, akik nem tartották magukat kevésbé bátornak, ott álltak felsorakozva, és jól látták egymást – a terep ugyanis olyan volt, hogy félhold alakban kellett felállniuk. Ezután harci dalra zendítettek, megszólalt a harsona, és hangos szóval hívták segítségül Enüalioszt, majd megindult a nehézfegyverzetűek rohama, és máris röpültek a lövedékek: dárdák, nyilak és parittyakövek – a legtöbb követ csak úgy, szabad kézzel hajították, volt, aki még lángcsóvákat is dobált. A lövedékek úgy elárasztották az ellenséget, hogy el kellett hagynia a sáncot és a védőműveket. A sztümphaloszi Agasziasz és a Pellénéből való Philoxenosz ekkor fegyverét letéve, egy szál khitónban felmászott a falra, az egyik húzta a másikat, mások pedig maguktól értek föl, és úgy látszott, hogy bevették a sáncokat.

A könnyűfegyverzetű csapatok benyomultak, és vadul fosztogatni kezdtek, Xenophón pedig megállt a kapunál, és akit csak tudott, kinn tartott a nehézfegyverzetűek közül, mert néhány jól megerősített magaslaton új ellenség tűnt fel. Nem sokkal később ordítozás hallatszott a sáncok mögül, és már rohantak is kifelé, volt, aki azt is hozta, amit megkaparintott, volt, aki sebesülten menekült, és óriási tülekedés támadt a kapunál. A kiáramló tömeg azt felelte a kérdezősködőknek, hogy van benn egy fellegvár, és az előrerohanó ellenség – sokan vannak – kaszabolja az embereket. Xenophón ekkor megparancsolta Tolmidésznek, a hírnöknek, hirdesse ki: aki zsákmányolni akar, bemehet. Rengetegen özönlöttek be. A befelé nyomulók visszakényszerítették a kiáramlókat, és az ellenséget ismét visszaszorították a várba. A fellegvár kivételével mindent kifosztottak a görögök, és a zsákmányt kivitték.

A nehézfegyverzetűek a sánc, illetve a várba vezető út mentén csatarendbe álltak. Xenophón és az alvezérek megvizsgálták, bevehető-e a fellegvár, mert ha igen, szabadulásuk biztosnak látszik, de ha nem, bizony nagyon nehezen vonulhatnak vissza. A szemle után az volt a véleményük, hogy a vár teljességgel bevehetetlen.

Ezután távozáshoz készülődtek. Mindenki kihúzta a keze ügyébe eső karót; a harcképtelen, a zsákmánnyal megrakott katonákat és a legtöbb nehézfegyverzetűt elküldték, és mindegyik hadvezér csak azokat az embereket tartotta ott, akikben megbízott. Mihelyt a visszavonulás megkezdődött, rengetegen rohantak elő a várból – fonott pajzsot, lándzsát, lábvértet és paphlagón sisakot viseltek –, mások meg a fellegvárba vezető út két oldalán levő házak tetejére kapaszkodtak fel; így a városba vezető kapukig sem lehetett őket veszélytelenül üldözni. Hatalmas gerendákat dobáltak fentről, és így maradni is, menni is nehéz volt. Félelmet keltett a közeledő éjszaka is.

Mialatt így küzdöttek és tétováztak, egy isten megmutatta nekik a menekülés módját. Jobb felől hirtelen lángra lobbant az egyik ház, mert valaki meggyújtotta. Amint összeomlott, a környező házakról elmenekültek az emberek. Xenophón ebben felismerte a véletlen útmutatását, és megparancsolta, hogy gyújtsák fel a bal oldali házakat is, amelyek fából voltak, tehát hamar leégtek. Elmenekültek ezekről a házakról is. Most már csak szemből szorongatták a görögöket, de nyilvánvaló volt, hogy amikor kivonulnak az erődből, és leereszkednek a szakadékhoz, hátba fogják őket támadni. Xenophón ekkor megparancsolta azoknak, akik lőtávolságon kívül voltak, hogy hordjanak fát arra a térségre, amely a görögöket az ellenségtől elválasztja. Amikor már elég fa volt ott, meggyújtották. Lángra lobbantották még a sánc mellett levő házakat is, hogy az ellenség ezek körül legyen elfoglalva. így aztán, tüzet gyújtva maguk és az ellenség közé, nagy nehezen kivonultak az erődítésből. Leégett az egész város, a házak is, a védőművek, a karók is meg minden egyéb, csak a fellegvár nem.

A görögök másnap zsákmánnyal megrakottan távoztak. Mivel féltek a Trapezuszba lefelé vezető meredek és keskeny úttól, úgy tettek, mintha lesállásba vonulnának. Az egyik müsziai férfi – Müszosznak is hívták – maga mellé vett tíz krétait, ott maradt egy bozótos helyen, és úgy tettek, mintha az ellenség elől próbálnának elrejtőzni, de ércpajzsaik mindenfelé kivillantak. Az ellenség észrevette őket, és megrémült, hogy azok ott lesben állnak. Eközben a sereg leereszkedett az úton. Xenophón, amikor úgy vélte, hogy már eléggé lenn vannak, jelt adott Müszosznak, hogy fusson, ahogy csak tud. Az meg nekiindult, és futott ő is, meg a vele levők is. Azok a krétaiak pedig, akik még rajtuk kívül ott voltak (az ellenség már a sarkukban volt, mesélték később), levetették magukat az útról, be az erdőbe, és legurultak a völgybe, így menekültek meg.

Müszosz pedig az úton menekülve kiáltozott segítségért; a többiek odasiettek, és felfogták sebesült testét. Ők maguk, akik Müszosz segítségére siettek, lépésről lépésre hátráltak, arccal az ellenség felé. Közben lőtték őket; egykét krétai viszonozta az ellenség nyilait. így mind épségben megérkeztek a táborba.