IV. KÖNYV

Kürosz még egy ideig ott időzött seregével, mutatván, hogy bárkivel hajlandó összecsapni. Mivel azonban senki nem jelentkezett, valamelyest messzebb vonult, és tábort veretett. Őrséget állított, felderítőket küldött ki, majd összehívatta katonáit, és a következőket mondta:

– Perzsa harcosok, először is szívem mélyéből hálát adok az isteneknek, s velem együtt, gondolom, ti is mindnyájan, mivel élünk, és miénk lett a győzelem. Mindenért, amit nyertünk, hálaáldozatot kell bemutatnunk. De köszönetet mondok nektek mindnyájatoknak is, mert mindegyikőtök derekasan kivette a részét abból, amit véghezvittünk. Azt, hogy egyenként ki mit érdemel, megtudakolom az arra illetékesektől, aztán majd módját ejtem, hogy ki-ki megkapja az őt megillető jutalmat, szóban és tettben egyaránt. De legközelebbi századosomról, Khrüszantaszról senkitől nem kell kérdezősködnöm, magam láttam, miképpen harcolt. Azt tette, amit, gondolom, ti mindnyájan tettetek: amikor nevén szólítva őt, kiadtam a visszavonulási parancsot, bár éppen kardját emelte, hogy lesújtson az ellenségre, azon nyomban engedelmeskedett, és felhagyva szándékával, tette, amit parancsoltam: visszavonult, és ezt azonnal megparancsolta a többieknek is. Úgyhogy százada hamarabb volt lőtávolságon kívül, mintsem az ellenség visszavonulásunkat felfoghatta volna. így aztán az engedelmesség következtében ő is, emberei is sértetlenek maradtak.

Látok itt sebesülteket is. Róluk akkor mondok majd véleményt, ha megtudom, mikor szerezték sebesülésüket.

Khrüszantaszt azonban, mint tevékeny és megfontolt harcost, aki tud engedelmeskedni és parancsolni, ezennel ezredesi tiszttel tüntetem ki; ha pedig, isten segítségével, még más jóban is lesz részünk, akkor sem feledkezem meg róla. Szeretnélek figyelmeztetni benneteket: szívleljétek meg örökre, amit ebben a csatában láttatok. A magatok példáján mérhetitek le, mi biztosítja inkább a harcos életét, a bátorság vagy a futás, az menekül-e könnyebben, aki vállalja a harcot, vagy az, aki nem vállalja, továbbá, hogy mindig öröm a győzelem! Mindezt most ítélhetitek meg a legjobban, hiszen már vannak tapasztalataitok, és az események is nemrég zajlottak le. Ha mindig erre gondoltok, még derekabbak lesztek. Most pedig, mint istentisztelő, derék és megfontolt emberek, lássatok vacsorához, mutassatok be italáldozatot az isteneknek, zengjetek győzelmi éneket, és várjátok a további parancsokat.

Ezek után lóra pattant, és elvágtatott Küaxarészhoz. Először persze kiörvendezték magukat, aztán Kürosz megszemlélte Küaxarész táborát, megtudakolta, nincs-e valami kívánsága, majd hazatért a seregéhez.

Kürosz emberei elfogyasztották vacsorájukat, majd megfelelő őrséget állítottak, és nyugovóra tértek.

Az asszírok, mivel vezérük és vele együtt szinte az egész sereg színe-java elpusztult, kedvetlenek voltak; sokan éjnek idején kereket oldottak a táborból. Amikor ezt Kroiszosz és a többi szövetséges látta, ők is elvesztették bátorságukat, hiszen nagyon rosszul álltak a dolgok. A levertség legfőbb oka az volt, hogy a sereg zömét alkotó asszírokon láthatóan teljes tanácstalanság lett úrrá. Végül is valamennyien otthagyták a tábort, és éjjel elvonultak.

Amikor kivilágosodott, és látni lehetett, hogy az ellenség táborában nincs senki, Kürosz rögtön átvezette a perzsákat. Az ellenség egész sereg juhot, marhát és élelmiszerrel roskadásig megrakott szekeret hagyott hátra. Ezek után Küaxarész és médjei is átvonultak, és ott megreggeliztek. Reggeli után Kürosz összehívatta a századosokat, és így szólt hozzájuk:

– Úgy látom, férfiak, töméntelen nagyszerű kincset engedünk kicsúszni a kezünkből, pedig tálcán hozták elénk az istenek. Magatok is láthatjátok, hogy az ellenség megfutamodott. Ki hinné, hogy azok, akik erődítésben voltak, és mégis menekülésszerűen odábbálltak, ki fognak tartani, ha csatatéren találkozunk össze? És akik akkor nem állták a sarat, amikor még azt sem tudták, milyenek vagyunk, hogyan is állnak most, amikor már vereséget szenvedtek tőlünk és súlyos veszteséget okoztunk nekik? Hogyan is akarnának megküzdeni velünk a hitványak, ha a derekabbak már elpusztultak?

Ekkor megszólalt valaki:

– Ha ilyen nyilvánvaló a fölényünk, miért nem vesszük őket azonnal üldözőbe?

– Mert kevés a lovasunk – válaszolta Kürosz. – Az ellenség legjobbjai ugyanis, akiket a legfontosabb volna elfogni vagy megölni, lovon távoztak. Az istenek segítségével meg tudtuk őket futamítani, de ahhoz már nem vagyunk elegen, hogy üldözőbe vegyük és elfogjuk a menekülőket.

– Miért nem mész Küaxarészhoz, és miért nem neki mondod el mindezt? – kérdezték.

– Kövessetek hát – felelte Kürosz –, hadd lássa, hogy mindnyájunknak ez a véleménye!

Vele is mentek, és elmondták, amit kérésük támogatására szükségesnek tartottak.

Küaxarész mintha egy kicsit irigykedett volna, hogy nem ő tette a javaslatot, másrészt a maga részéről tanácsosabbnak látta kerülni az újabb kockázatot. Meg aztán átengedte már magát a vígasságnak, hiszen a legtöbb méd is így tett. Ezért kijelentette:

– Saját szememmel láttam, de hallomásból is tudom, Kürosz, hogy ti, perzsák, másoknál jóval inkább törekedtek rá, hogy egyetlen gyönyörűségbe se feledkezzetek bele nagyon. Szerintem sokkal hasznosabb, ha csak a legnagyobb gyönyörűségben tanúsítunk mértéktartást. És mi okozhatna nagyobb gyönyörűséget, mint az a szerencse, amely most ért minket? Ha gondosan megőrizzük ezt a szerencsét, talán veszély nélkül, boldogságban öregedhetünk meg. De ha mértéktelenül élünk vele, és egyre újabbat és újabbat hajszolunk, félő, hogy úgy járunk, mint sok hajós, akikről mesélik, hogy szüntelen szerencséjük miatt nem vonultak kikötőbe, és végül elpusztultak. Sok győztes pedig, újabb győzelemre áhítozva, elveszíti a korábbit is. Ha az ellenség gyengébb lett volna nálunk, és úgy futott volna meg, alighanem veszélytelenül üldözhetnők. De gondold meg: a mi egész seregünk az ő seregüknek csak törtrésze felett aratott győzelmet. A többiek nem vettek részt a harcban. Ezek, ha békén hagyjuk őket, mivel sem a mi, sem a maguk erejével nincsenek tisztában, tudatlanságuk és gyávaságuk következtében eltávoznak. De ha észreveszik, hogy távozásuk sem rejt kevesebb veszélyt, mint maradásuk, még arra kényszerítjük őket, hogy akaratuk ellenére vitézek legyenek. Gondold csak el, te nem akarhatod inkább kézre keríteni asszonyaikat és gyerekeiket, mint ők azokat megmenteni. Hiszen a vaddisznók is, bármenynyien vannak, ha rejteküket felfedezték, kölykeikkel együtt elmenekülnek. Ám ha valaki célba veszi kölykét, a vaddisznó sem fut el, még akkor sem, ha egyedül van, hanem megtámadja azt, aki el akarja venni malacát. Tegnap az ellenség még bezárkózott sáncai mögé, és mintegy szabad belátásunkra bízta, mekkora részével akarunk megküzdeni. De ha nyílt mezőn szállunk szembe velük, és megtanulják, hogy csapatokra oszolva, részint szemben, mint most, részint oldalt vagy hátulról támadjanak ránk, akkor félek, hogy mindegyikünknek több karra és több szemre lesz szüksége. Különben sem szeretném a médeket riadóztatni és veszélybe kergetni most, amikor látom, hogy vígan vannak.

– Kényszeríteni ne is kényszeríts senkit – vette át Kürosz a szót –, csak azokat engedd velem, akik önként jönnek. Azt hiszem, visszatérve hoznánk egyet s mást neked és barátaidnak, amitől valamennyien vigasságra derülnétek. Az ellenség zömét nem vesszük üldözőbe, nem is tudnánk utolérni őket. De ha ráakadunk valami leszakadt vagy hátramaradt csapatra, idehozzuk eléd. És azt is gondold meg, hogy amikor hívtál bennünket, mi hatalmas utat tettünk meg a kedvedért, méltányos lenne hát, ha te is a kedvünkben járnál, hogy ne üres kézzel térjünk haza, és ne csak a te gazdagodásodat tartsuk szem előtt.

– Ha akad önként jelentkező – felelte Küaxarész –, még hálás is lennék neked.

– Adj hát egy megbízható kísérőt – mondta Kürosz –, aki nevedben szólhat.

– Vidd, akit akarsz, és menj – szólt Küaxarész. Történetesen épp ott volt az a férfi, aki egyszer azt

mondta, hogy ő Kürosz rokona, és akit Kürosz megcsókolt.

– Ő nagyon jó lesz – szólt Kürosz azonnal.

– Akkor menjen veled – felelte Küaxarész, majd a férfihoz fordult: – Hirdesd ki, hogy aki akar, elmehet Kürosszal.

Kürosz maga mellé vette az embert, és távozott. Amint kiértek, így szólt:

– Most megmutathatod, igazat mondtál-e, amikor kijelentetted, hogy örülsz, ha engem látsz.

– Nem is hagylak én el – felelte a méd –, ha arra célzói.

– És szívesen hoznál másokat is?

– Istenemre – esküdözött a másik –, elintézem, hogy te is örömmel tekints rám.

Azzal, először is mint Küaxarész megbízottja, lelkesen ismertette a médek előtt a király üzenetét, majd hozzátette, hogy ő maga soha nem fogja elhagyni ezt a ragyogó, kiváló, és ami a fő, isteni származású férfiút.