3

Ezen a napon a Kentritész folyó síksága fölött elterülő falvakban táboroztak. A folyó két plethron széles, és Arméniát határolja el a kardukhoszok földjétől. A görögök itt kipihenték magukat, és örültek, hogy végre síkságot látnak. A folyó hat-hét sztadionra van a hegyektől. Nagyon kellemesen töltötték a napot, mindenük megvolt, és sűrűn emlegették a kiállt fáradalmakat. Mert hét álló napig, amíg a kardukhoszok földjén vonultak keresztül, szüntelenül harcban álltak, és a királytól meg Tisszaphernésztől együttvéve nem szenvedtek annyit, mint azokban a napokban. Most, hogy mindettől megszabadultak, édes álomba merültek.

De napkeltekor, valahol a folyó túlsó partján, felfegyverzett lovasokat pillantottak meg, akik talán a folyón való átkelést akarták meggátolni, a lovasok fölött pedig, magasabban, gyalogosok helyezkedtek el csatasorban, akik feltehetően az Arméniába való behatolást kívánták megakadályozni. Orontasz és Artukhosz csapatai voltak, arméniai, mardus és khaldaiosz zsoldosok. Ez utóbbiakról azt beszélték, hogy szabad és bátor emberek. Fegyverzetűk nagy fonott pajzs és lándzsa.

A magas partszegély, amelyen a csapatok felsorakoztak, négy-öt plethronra volt a folyótól. Úgy látszott, csupán egyetlen út vezet fel oda, azt is mintha nemrég készítették volna: a görögök errefelé kísérelték meg az átkelést.

Eközben kiderült, hogy a víz ellepi mellüket; a folyó feneke a hatalmas és síkos kövek miatt nehezen járható; ha fegyvereiket vízben tartják, a folyó elsodorja őket; ha a fejükön viszik, semmi nem védi őket az ellenséges nyilaktól és a többi lövedéktől – így hát visszafordultak, és a folyó innenső partján letelepedtek. Látták, hogy a hegynek azon a részén, ahol az éjszakát töltötték, rengeteg felfegyverzett kardukhosz gyűlt össze. A görögök nagyon elcsüggedtek: előttük a folyó, amelyen aligha tudnak átkelni, látták azokat, akik az átkelést meg akarják akadályozni, és látták a kardukhoszokat, akik arra készültek, hogy átkelés közben hátba támadják őket.

Ezt a napot és a rákövetkező éjszakát nagy bizonytalanságban töltötték. Xenophón álmot látott: úgy tűnt, mintha béklyóba volna verve, de a béklyók maguktól lehullanak, és ő felszabadultan mehet, ahová akar. Mikor hajnalodott, Kheiriszophoszhoz sietett, kifejezte reményét, hogy minden jóra fordul, és elmesélte neki az álmot. Kheiriszophosz megörült, és amikor a nap felkelt, a jelenlevő vezérek áldozatot mutattak be: az áldozat már elsőre kedvező volt.

Az áldozat színhelyéről távozva a vezérek és alvezérek kiadták a parancsot a seregnek, hogy lássanak reggelihez. Étkezés közben két ifjú érkezett futva Xenophónhoz. Mert mindenki tudta, hogy reggeli és ebéd közben is szabad odamenni hozzá, sőt álmából is felkelthetik, ha a háborúról akarnak valamit mondani. A fiatalok elbeszélték, hogy éppen rőzsét gyűjtöttek tűzrakáshoz, amikor észrevették, hogy a túlsó partnak a víz fölé nyúló szikláin egy aggastyán, egy asszony és néhány leányka mintha ruhás zsákokat helyezne el az egyik szikla üregében. Ezt látván az az ötletük támadt, hogy itt veszélytelenül át lehetne kelni a folyón. Mert ezt a részt még az ellenség lovasai se tudják megközelíteni. Meztelenre vetkőztek tehát – mesélték tovább –, csak tőrüket vitték magukkal, hogy átússzak a folyót. De úgy lábolhattak át rajta, hogy még a nemi szervük sem lett vizes. Aztán pedig visszatértek, fölvették ruháikat, és most megint itt vannak.

Xenophón nyomban italáldozatot mutatott be, és az ifjakat is felszólította, hogy töltsenek az italból, és imádkozzanak az istenekhez, akik az álmot kinyilvánították és az utat megmutatták nekik, hogy aztán a többi jót is belteljesítsék. Az italáldozat után azonnal Kheiriszophoszhoz vezette az ifjakat, akik neki is elmondották a történteket. Ezt hallva Kheiriszophosz is italáldozatot mutatott be. Az áldozat bemutatása után megparancsolták a katonáknak, hogy készüljenek fel, ők pedig összehívták a vezéreket, és megtanácskozták, miképpen intézhetnék az átkelést a legsikeresebben, hogy a túlsó parton várakozókat is legyőzzék, és a mögöttük levőktől se szenvedjenek kárt. Elhatározták, hogy Kheiriszophosz megy át először a sereg felével, a másik fele hátramarad Xenophónnal, a málhások és a sereg zöme pedig a kettő között fog átkelni.

Miután ebben megállapodtak, az ifjak vezetésével útra keltek. Bal kéz felől volt a folyó. A gázlóig mintegy négy sztadion utat kellett megtenniük. És ahogy ők haladtak, velük átellenben vonultak a folyó mentén fölfelé az ellenség lovasai is. Amikor a gázló magasságában elérkeztek a folyóparthoz, csatasorba álltak; Kheiriszophosz koszorúval övezte homlokát, levetette ruháját, és elsőnek fogott 418

fegyvert. Ugyanezt parancsolta a többieknek is, és az alvezérekét felszólította, hogy menetoszlopokban vezessék csapataikat, egy részüket tőle – Kheiriszophosztól – balra, más részüket pedig tőle jobbra.

A jósok áldozati állatot öltek bele a folyóba; az ellenség nyíllal és parittyával lőtt rájuk, de a lövedékek nem érték el őket. Az áldozat jól sikerült, s minden katona harci dalra gyújtott, majd csataordításban törtek ki. Velük együtt kiáltoztak az asszonyok is valamennyien, mert sok nő volt a sereggel. Kheiriszophosz és emberei begázoltak a folyóba, Xenophón pedig maga mellé vette legfürgébb hátvédjeit, és teljes erejéből futni kezdett velük, vissza ahhoz a gázlóhoz, amelyik az arméniai hegyekbe vezető úttal szemben volt, és úgy tett, mintha itt akarna átkelni azzal a céllal, hogy a folyó mentén felsorakozó lovasságot elzárja. Az ellenség – látva, hogy Kheiriszophosz emberei könnyűszerrel mennek át a vízen, Xenophón emberei pedig visszafelé futnak – megrémült, hogy a görögök körülzárják, ezért a barbárok teljes erővel futni kezdtek a folyótól a hegyekbe felfelé vezető úthoz. Amikor elérték, megindultak föl a hegyre. Lükiosz, a lovasság parancsnoka, és Aiszkhinész, aki Kheiriszophosz könnyűfegyverzetű katonáit vezette, meglátva a fejvesztetten rohanó ellenséget, üldözőbe vette. Erre a többi katona is kiáltozni kezdett, hogy ők sem akarnak hátramaradni, hanem velük tartanak a hegyre.

Kheiriszophosz közben elérte a másik partot, de nem vette üldözőbe a lovasokat, hanem azonnal felkapaszkodott a parti sziklákra, hogy a fent vonuló barbárokat megtámadja. Azok, látva menekülő lovasaikat és a feléjük rohanó nehézfegyverzetű katonákat, elvonultak a folyó fölé nyúló csúcsokról. Xenophón, amikor megállapította, hogy odaát minden rendben van, nagy sietve visszatért az átkelő sereghez, különösen azért, mert közben leereszkedtek a síkságra a kardukhoszok, és szemmel láthatóan az utócsapatok megtámadására készülődtek. Kheiriszophosz a csúcsokat tartotta megszállva, Lükiosz pedig, aki néhány emberével az ellenséget próbálta üldözni, birtokba vette az otthagyott málhás kocsikat, és szerzett egy szép öltözéket meg néhány serleget is.

A görögök málhavivői éppen átkelőben voltak a poggyásszal a folyón, amikor Xenophón a kardukhoszokkal szembefordította és csatarendbe állíttatta katonáit. Megparancsolta, hogy mindegyik alvezér ossza négy, egyenként huszonöt főből álló szakaszra embereit, majd a szakaszok balra fejlődjenek fel arcvonalba. Továbbá az alvezérek és a szakaszparancsnokok induljanak meg a kardukhoszok ellen, az utócsapatok vezérei pedig a folyó mentén sorakoztassák fel katonáikat.

A kardukhoszok, amint észrevették, hogy a málhások egyre inkább eltávolodnak a sereg zömétől, és már alig látszanak, harci dalokat zengve meggyorsították lépteiket. Kheiriszophosz, mivel emberei már biztonságban voltak, a könnyűfegyverzetűeket – a parittyásokat is és az íjászokat is – Xenophónhoz küldte azzal a meghagyással, hogy mindenben kövessék parancsait. Xenophón, látva, hogy közelednek, hírnököt küldött hozzájuk, hogy maradjanak a folyónál, ne keljenek át, de amikor ők megkezdik az átkelést, velük szemben jobbról és balról ők is gázoljanak bele a vízbe, mintha át akarnának kelni – a dárdások legyenek készen a dárdavetésre, az íjászok feszítsék meg a húrt, de ne hatoljanak be a folyóba. A maga embereinek pedig megparancsolta, hogy amikor kilövik az első parittyát, és az első pajzs megzördül, zendítsenek harci dalra, és rohanják meg az ellenséget; és amikor az ellenség megfordul, és a trombitás harci jelt ad a folyóból, az utócsapatok vezérei jobbra kanyarodva vezessék a sereget, mindnyájan iramodjanak neki, és a lehető leggyorsabban gázoljanak át a folyón, de senki ne hagyja el a sorát, nehogy egymást akadályozzák; és az lesz köztük a legderekabb, aki elsőnek éri el a túlpartot.

A kardukhoszok, látva, hogy már kevés görög van hátra – hisz sokan átkeltek azok közül is, akiket azzal bíztak meg, hogy az igásállatokra, a málhára és a nőkre vigyázzanak –, merészen támadásba lendültek, és parittyázni meg nyilazni kezdték őket. A görögök, harci dalra gyújtva, ellenük rohantak. De azok nem várták be a támadást, mert felszerelésük, mint általában a hegyi lakóké, a futáshoz meg a meneküléshez kiválóan alkalmas volt, de a közelharchoz már nem.

Ebben a pillanatban a trombitás megadta a jelt, és az ellenség még gyorsabban kezdett futni. A görögök pedig megfordultak és ahogy csak tudtak, gyorsan átgázoltak a folyón. Néhány barbár észrevette, hogy mi történik, újra a folyó mellé kezdtek futni, és meg is sebesítettek nyilaikkal egy-két embert, de a többség, noha a görögök már odaát voltak, szemmel láthatóan még mindig menekült. A velük szemben álló görögök felbátorodtak, a kelleténél messzebbre gázoltak be, és Xenophón csapatai után keltek át újra a folyón. Néhányan közülük is megsebesültek.