4

Keraszuszból tengeren folytatták útjukat, akik már korábban is hajón mentek, a többiek pedig szárazföldön haladtak. Amikor a mosszünoikoszok határához érkeztek, előreküldték a trapezuszi Timészitheoszt, a mosszünoikoszok trapezuszi megbízottját, hogy kérdezze meg őket: barátként vagy ellenségként vonuljanak-e keresztül az országon. Azok azt felelték, hogy egyáltalán nem engedik át őket. Bíztak ugyanis erődítményeikben.

Ezután Timészitheosz megmondta nekik, hogy a másik oldalon lakó mosszünoikoszok ellenséges viszonyban vannak ezekkel. A görögök úgy döntöttek, hogy magukhoz hívják őket, és megtudakolják, hogy hajlandók-e velük szövetségre lépni. A követségbe küldött Timészitheosz a főemberekkel jött vissza. Megérkezésük után a mosszünoikosz vezetők összeültek a görög vezérekkel. Xenophón beszélt, Timészitheosz pedig tolmácsolt:

– Mosszünoikosz férfiak, szeretnénk épségben eljutni Görögországba, gyalogosan, mert hajóink nincsenek. De ezek, akikről azt hallottuk, hogy a ti ellenségeitek, utunkat állják. Ha akarjátok, megnyerhettek bennünket szövetségeseteknek, és bosszút állhattok mindazért, amit elkövettek ellenetek, sőt alattvalóitokká tehetitek őket. De ha most elszalasztjátok az alkalmat, gondoljátok meg, mikor kínál még egyszer ekkora haderő szövetséget nektek.

A mosszünoikosz vezér erre azt felelte, hogy akarják, és el is fogadják a szövetséget.

– Mondjátok hát – szólt Xenophón –, miben lehetünk hasznotokra, ha szövetségre lépünk veletek. És mit tudtok ti segíteni nekünk az átvonulásban?

Ők így feleltek:

– Elég erősek vagyunk, hogy a másik oldalról betörjünk közös ellenségünk földjére. Hajókat is tudunk küldeni nektek, meg embereket, akik veletek együtt harcolnak, és az utat mutatják.

Ezután hűségzálogot cseréltek, majd eltávoztak. Másnap megérkeztek háromszáz, egész fatörzsből faragott csónakkal. Mindegyikben három ember volt, közülük ketten a partra mentek, és beálltak a csatarendbe, egy pedig benn maradt a csónakban. Az utóbbiak újra elhajóztak, az előbbiek meg a következőképpen álltak csatarendbe:

Százas csapatokban sorakoztak fel, egymással szemben, mint a színházban a kar, mindnyájan borostyánlevél alakú, fehér ökörbőrrel bevont szőrös pajzsot viseltek, jobbjukban hat rőf hosszú hajítódárda, amelynek elöl vashegye volt, és a fanyél golyó formában végződött. Alig térdig érő rövid köpenyt viseltek, amely olyan vastag volt, mint egy lenzsák, fejükön a paphlagónokéhoz hasonló, középen forgóval ellátott bőrsisakot, amely majdnem olyan volt, mint egy tiara, kezükben pedig vas harci bárdot tartottak.

Most valamelyikük rázendített, erre a többiek is énekelni kezdtek mind, és a dal ütemére megindultak. Keresztülhaladtak a görögök táborán, egyenesen az ellenség felé tartottak, a leggyengébbnek tűnő erőd ellen. Ez az erőd egy város előtt emelkedett, amelyet ők fővárosuknak neveztek, és amelyben a mosszünoikoszok legmagasabb fellegvára állott; a háború ennek a birtokáért folyt. Mert mindenkori tulajdonosai úgy képzelték, hogy valamennyi mosszünoikosz fölött uralkodhatnak, de a többiek azt mondták, hogy jogtalanul bitorolják a fellegvárat, és mindnyájuk közös tulajdonát kisajátítva hatalmaskodnak felettük.

Néhány görög is követte őket, nem a vezérek parancsára, hanem mert fosztogatni akartak. Az ellenség nyugodtan megvárta, hogy előrenyomuljanak, de amikor az erődhöz értek, bentről kirohantak, és megfutamították a támadókat. Rengeteg barbárt megöltek, és néhány hozzájuk csapódott görögöt is, és addig üldözték őket, amíg meg nem pillantották a segítségükre érkező görögöket. Akkor aztán megfordultak, levágták a halottak fejét, és felmutatták a görögöknek meg a többi ellenségüknek, közben valamiféle éneket zengve táncot lejtettek.

A görögök szörnyen elkeseredtek, hogy az ellenséget így felbátorították, és hogy hiába voltak sokan a rohamra induló görögök, a barbárokkal együtt mégis megfutamodtak, pedig ilyesmit soha nem tettek, amióta hadba vonultak.

Xenophón összehívta a görögöket, és így szólt hozzájuk:

– Katonák, ne búsuljatok a történteken! Mert tudjátok meg, hogy nem kisebb jó történt, mint amekkora rossz. Először is megtudtátok, hogy akik az utat fogják mutatni nekünk, valóban ellenségei azoknak, akiknek mi is ellenségévé kényszerültünk lenni. Aztán meg, hogy azok a görögök, akik fittyet hánynak a mi harcmódunknak, és úgy gondolják, hogy a barbárok oldalán is ugyanúgy viselkedhetnek, mint a mi oldalunkon, elnyerik büntetésüket. Úgyhogy nem egyhamar fogják újra semmibe venni a mi hadrendünket. Most rajtatok a sor: mutassátok meg barbár barátainknak, hogy különbek vagytok amazoknál a görögöknél, ellenségeinknek pedig, hogy mások azok a férfiak, akikkel most küzdenek, mint azok a fegyelmezetlen harcosok, akikkel tegnap csatáztak.

Ezt a napot tehát így töltötték. Másnap, minthogy kedvező előjeleket kaptak, áldozatot mutattak be, majd elfogyasztották reggelijüket, és hadoszlopokba álltak. A barbárokat a balszárnyra helyezték – ugyanúgy rendezték el őket is, mint a görögöket –, aztán megindultak. Az íjászok a hadoszlopok között haladtak, de a nehézfegyverzetűek arcvonala kissé mögöttük maradt. Mert az ellenségnek fürge harcosai voltak, akik előrerohantak, és köveket dobáltak. Ezeket igyekeztek feltartóztatni az íjászok és a könnyűfegyverzetű katonák. A többiek lépésben vonultak az erőd ellen, ahonnan társaikat és a barbárokat előző nap megszalasztották. Itt sorakozott fel ugyanis az ellenség. A könnyűfegyverzetűek támadását még állták a barbárok, és fel is vették velük a küzdelmet, de amikor a nehézfegyverzetűek odaértek, megfutamodtak. A könnyűfegyverzetűek nyomban utánuk eredtek, és egész a városig üldözték őket, a nehézfegyverzetűek pedig csatarendben vonultak utánuk. Amikor a főváros házainál jártak, az összegyülekezett ellenség ismét harcba kezdett, katonái elhajították dárdáikat. Lándzsa is volt náluk, olyan vastag és nagy, hogy egy ember alig tudta vinni: ezekkel próbáltak a közelharcban hadakozni. De mivel a görögök egy tapodtat se hátráltak, hanem támadtak, a barbárok innen is megfutamodtak, és valamennyien otthagyták az erődöt.

De a király, aki egy magaslaton épült fatoronyban lakott, s ott etették és őrizték közköltségen, nem akart kijönni, mint ahogy az előbb elfoglalt erődben sem akartak kimenni a toronylakók, hanem ott égtek el a fatornyokban. A várost fosztogató görögök az ősöktől felhalmozott kenyérkészleteket találtak a házakban, mert az új gabonát a mosszünoikoszok szerint szárastul kell őrizni. Tönkölyből volt a legtöbb. Pácolt delfinszeleteket is találtak amphorákban, és mellettük delfinzsír tárolására szolgáló edényeket, mert a delfinzsírt a mosszünoikoszok úgy használták, mint a görögök az olajat. A padlásokon sok gesztenye volt, mégpedig valami gerezd nélküli fajta. Legtöbbször főve és kenyérnek megsütve ették. Bort is találtak: tisztán fanyar volt és csípős, de keverve jó illatú és édes.

A görögök itt megreggeliztek, majd továbbvonultak, és átadták a terepet azoknak a mosszünoikoszoknak, akik velük együtt harcoltak. Aztán elvonultak a többi ellenséges erőd előtt is; a legjobban megközelíthetőkből a katonák vagy eltávoztak, vagy pedig önként csatlakoztak a görögökhöz. A legtöbb erőd ilyen volt. A városok mintegy nyolcvan sztadionra voltak egymástól; egyesek közelebb, mások 456

meg távolabb. A kiáltás elhallatszott az egyik városból a másikba; ilyen hegyes-völgyes ez a vidék.

További vándorlásuk során barátaik földjére érkeztek; ezek megmutatták nekik a gazdagok gyermekeit, akiket főtt gesztenyével tápláltak. Ezek a gyermekek gyengék és halálsápadtak voltak, és majdnem olyan szélesek, mint magasak. Hátuk tarkára volt festve, testük elülső oldala tele volt tetoválva virágokkal. A görögök kíséretében levő nőket mindenki szeme láttára kívánták magukévá tenni, mert náluk ez volt a szokás. Egyébként mindenki sápadt volt, férfiak és nők egyaránt. A hadjárat résztvevői szerint ez volt a legbarbárabb népség, amellyel útjuk során találkoztak, és az ő szokásaik tértek el leginkább a görögök szokásaitól. Mert amit más egyedül csinál, azt ők csoportosan teszik, amikor pedig egyedül vannak, úgy viselkednek, mintha társaságban volnának: magukban beszélnek, nevetgélnek, táncra perdülnek, ahol éppen állnak, mintha másoknak játszanának.