3

Amit írtam, azazhogy a király megijedt az előrenyomulástól, a következőképpen derült ki:

Előző nap még a fegyverek átadása ügyében küldött követeket, napfelkeltekor pedig már fegyverszünet megkötése céljából. Az előőrsökhöz érve a követek a vezéreket keresték. Klearkhosz, aki éppen a hadsorokat ellenőrizte, azt mondta az előőrsöknek, közöljék a követekkel, várjanak, amíg ideje lesz. Úgy rendezte el a sereget, hogy a tömötteknek tűnő hadsorok minden oldalról nagyszerű látványt nyújtsanak, és hogy senkit se lehessen észrevenni a fegyvertelenek közül, majd hívatta a követeket. Legjobb fegyverzetű és legdaliásabb katonáinak társaságában ő maga is elébük ment, és ugyanezt hagyta meg a többi vezérnek is.

A követekhez érve megkérdezte, mit kívánnak. Azok azt felelték, hogy fegyverszünet ügyében jöttek, mert őket méltatták arra, hogy a király üzenetét a görögöknek és a görögökét a királynak megvigyék. Klearkhosz erre így felelt:

– Közöljétek vele: mindenekelőtt harcolnunk kell, hogy legyen élelmünk reggelire, és senki ne merészeljen fegyverszünetről beszélni a görögöknek, aki nem gondoskodik élelemről a számukra.

Hallották ezt a követek, elnyargaltak, majd kisvártatva vissza is tértek. Amiből kiderült, hogy a király – vagy az, akire az ügyet bízták – valahol a közelben tartózkodik. Elmondták, hogy a király méltányosnak találja a kérést, és kalauzokat is hoztak, akik – mihelyt létrejön a fegyverszünet – olyan helyre vezetik őket, ahol majd élelmet szerezhetnek.

Klearkhosz ekkor megkérdezte, vajon csak a hozzá érkező és tőle küldött közvetítőkkel kötnek fegyverszünetet, vagy a többiekkel is.

– A többiekkel is – felelték ők –, mindaddig, amíg meg nem visszük az üzenetet a királynak.

Klearkhosz ezután megkérte őket, vonuljanak félre, majd tanácsot tartott. Úgy döntöttek, jobb lesz fegyverszünetet kötni, szép nyugodtan odamenni, ahol az élelem van, és azt megszerezni.

– Én is így gondolom – mondta Klearkhosz –, de ezt nem közlöm velük most rögtön, még húzom az időt, hadd aggódjanak a követek, hátha nincs kedvünk megegyezni. Különben, azt hiszem, a mi katonáink is ettől tartanak.

És amikor úgy gondolta, hogy elérkezett az idő, közölte a követekkel, hogy meg lehet kötni a fegyverszünetet, és rájuk parancsolt: a legrövidebb úton vezessék őket oda, ahol élelmet lehet szerezni. Azok mutatták az utat. Klearkhosz pedig, miután megkötötte a fegyverszünetet, útnak indult, a hadsereget csatarendbe állította, és a hátvédet ő maga vezette.

Útközben vízzel teli árkokra és csatornákra bukkantak, amelyeken csak hídon lehetett átjutni. így hát hidakat építettek, mégpedig kidőlt vagy erre a célra kivágott pálmafákból. Itt is látható volt mindenki előtt, milyen hadvezér Klearkhosz. Bal kezében dárdát, jobbjában botot tartott, és ha úgy látta, hogy a munkára beosztott katonák közül egyik-másik henyél, kiválasztotta a főlustát, és rávágott. És ő maga sem volt rest, belegázolt az iszapba, nekilátott a munkának, úgyhogy mindenki szégyellte volna, ha nem fáradozik vele együtt. Erre a munkára harminc év körüli katonákat osztottak be. De látva, hogy a vezér dolgozik, hozzáláttak az idősebbek is. Klearkhosz pedig annál inkább igyekezett, mert sejtette, hogy nincsenek mindig így tele vízzel az árkok. Mivel az évszak nem volt alkalmas a föld öntözésére, arra gyanakodott, hogy a király azért vezette ki a földekre a vizet, hogy előre jelezze: útjuk során még sok nehézség vár a görögökre.

Továbbhaladva azokhoz a falvakhoz értek, ahol a kalauzok útmutatása szerint élelmet lehetett szerezni. Sok búza, pálmabor és pálmából főzött frissítő ital jutott nekik. A pálmák datolyaterméséből a szolgahad olyanfajtát kapott, amilyen Görögországban is megterem. Az előkelőknek csodálatosan szép és nagy gyümölcsöket válogattak ki: első pillantásra nem lehetett megkülönböztetni őket a borostyánkőtől. Egy részét meg is aszalták, és félretették csemegének. A datolya finom volt ital mellé, csakhogy fejfájást okozott. A katonák először a pálmafa „velejét” ették meg, sokan megcsodálták formáját és különleges jó ízét, de ez is heves fejfájást okozott. Az a pálmafa, amelyből kiszedik a velőt, teljesen elsorvad.

Itt három napig maradtak. Eközben megérkeztek a nagy király küldöttei: Tisszaphernész meg a király feleségének fivére és három másik perzsa. Egész sereg szolga követte őket. Mikor a görög vezérek elibük mentek, Tisszaphernész szólalt meg először, és tolmács segítségével a következőket adta tudtukra:

– Görög férfiak, én Görögország szomszédságában lakom, és amikor megtudtam, mily kilátástalan helyzetbe jutottatok, legfőbb gondom az lett, hogy a királynál valahogy kikönyörögjem: engedje meg, hogy benneteket épségben visszavezesselek Görögországba. Tudom, hálára köteleznélek titeket és egész Görögországot. Ezért kérleltem a királyt, mondván: igazán megérdemelném, hogy kedvemre tegyen, hisz én voltam az első, aki Kürosz hadjáratáról értesítettem, és a hírrel együtt rögtön segédcsapatokat is hoztam, és egyedül én nem futamodtam meg a görög csapatok ellen vezényelt hadvezérek közül, hanem keresztültörtem magam, és egyesültem az ő csapataival a ti táborotokban, ahová Kürosz életét kioltván megérkezett, és üldözőbe vettem Kürosz barbár katonáit is ezekkel a velem levő emberekkel, akik mindvégig hűek maradtak a királyhoz. 362

Megígérte nekem, hogy gondolkodik a dologról, de arra kért, kérdezzelek meg titeket, miért indítottatok háborút ellene. Azt tanácsolom nektek, szerényen válaszoljatok, így talán könnyebben kieszközölhetek majd valamit a számotokra.

A görögök félrevonultak tanácskozni. A választ Klearkhosz mondta el:

– Mi nem azért gyűltünk össze, hogy a királlyal harcba szálljunk, és nem is őellene vonultunk, mert te is jól tudod, mennyi ürügyet talált Kürosz, hogy minket ide hozzon, és váratlanul rajtatok üssön. Mégis, amikor láttuk, milyen szörnyű helyzetben van, az istenek és az emberek előtt szégyelltük volna elárulni őt, akitől annyi jót fogadtunk el a múltban. De most, hogy Kürosz meghalt, nem vitatjuk el a királytól hatalmát, és nincs már okunk, hogy kárt tegyünk a király országában, őt sem kívánjuk megölni, inkább hazamennénk, ha senki nem állja utunkat. De ha bántanak, az istenek segítségével védekezni próbálunk, ám nem leszünk hitványabbak annál sem, aki segítségünkre siet: neki is visszafizetjük jóságát, ahogy tőlünk telik.

így beszélt Klearkhosz. Tisszaphernész meghallgatta, majd így szólt:

– Jelentem ezt a királynak, és aztán nektek az ő válaszát. A fegyverszünet maradjon mindaddig érvényben, amíg vissza nem jövök. Piacról mi gondoskodunk számotokra.

Másnap nem érkezett meg, úgyhogy a görögök már gondolkodóba estek. Harmadnap megjött, és közölte: a király megengedte neki, hogy megmentse a görögöket, noha sokan tiltakoztak, mondván, hogy nem teszi jól, ha elengedi azokat, akik hadat viseltek ellene.

Végül ezt mondta:

– Most tehát szavunkat vehetitek, hogy békében keresztülvonulhattok országunkon, ármány nélkül visszavezetünk benneteket Görögországba, és piacról is gondoskodunk számotokra. Ahol pedig nincs vásárlási lehetőség, ott megengedjük, hogy a környékről szerezzetek élelmet. De nektek is meg kell esküdnötök, hogy békésen vonultok keresztül az országon, senkit nem bántotok, amikor piac híján magatok szereztek ételt és italt, és ha piacot nyitunk nektek, akkor megfizettek az élelemért.

Ezt jóváhagyták, esküvel megpecsételték, és Tisszaphernész meg a király feleségének fivére jobbjukat nyújtották a görög vezéreknek és alvezéreknek. Aztán megszólalt Tisszaphernész:

– Most pedig megyek a királyhoz. Elintézem, ami kell, aztán visszatérek, útra készen, hogy elvezesselek benneteket Görögországba, és magam is megtérjek tartományomba.