9

Hát így végezte be életét Kürosz. Ama réges-régi Kürosz óta nem volt még egy olyan királyi sarj és uralkodni annyira méltó perzsa férfiú, mint ő – mert ebben mindenki egyetért, aki őt közelebbről ismerte.

Mert már kisfiú korában, amikor együtt nevelkedett bátyjával és a többi gyerekkel, ő bizonyult mindig mindenben a legderekabbnak. A perzsa előkelőségek gyermekei ugyanis mind a királyi udvarban nevelkednek; ahol helyes magatartást lehet tanulni, de illetlenséget soha nem hallani, nem is látni. A fiúk szem- és fültanúi, hogy egyeseket kitüntet a király, másokat pedig megbüntet, és így tanulnak meg már gyerekfejjel uralkodni és engedelmeskedni. Kortársai között Kürosz látszott először is a legilledelmesebbnek – készségesebben fogadott szót az idősebbeknek, mint bárki az alacsonyabb származásúak közül –, továbbá ő szerette a legjobban a lovakat, bánni is a legjobban tudott velük. Harci dolgokban, nyíllövésben meg dárdavetésben is őt ítélték a legtanulékonyabbnak és a legszorgalmasabbnak. Amikor felnőtt, igen szeretett vadászni is, és minden kockázatot vállalt a vadállatokkal szemben. Egyszer egy medve támadt rá, de nem ijedt meg, hanem birokra kelt vele. A medve leteperte – Kürosz sokáig őrizte az akkori sérülések nyomait –, végül is leterítette az állatot. Azt, aki először sietett segítségére, úgy megjutalmazta, hogy sokan irigyelték.

Amikor apja Lüdia, nagy Phrügia és Kappadokia helytartóságával megbízta, és még kinevezte mindazon seregek vezérévé, amelyeknek a Kasztólosz-síkságon volt a gyülekezőhelye, először is bebizonyította, hogy számára az a legfontosabb, hogy minden szövetséget, megállapodást és ígéretet feltétlenül megtartson. De bíztak is benne a vezetése alatt álló városok, és bíztak benne az egyes emberek is. Még az ellensége is tudta: ha egyszer Kürosz szövetségre lép vele, biztos lehet a megállapodás megtartásában.

Ezért, amikor Tisszaphernésszel háborúságba keveredett, Milétosz kivételével minden város önként őt választotta Tisszaphernész helyett. A milétosziak féltek Kürosztól, mivel nem volt hajlandó kiszolgáltatni a menekülteket. Tettel és szóval kimutatta: ha egyszer barátságába fogadta a menekülteket, soha nem hagyja el őket. Nem tenné akkor sem, ha még kevesebben volnának, akkor sem, ha még rosszabbul állna ügyük. Aki jót vagy rosszat tett vele, azt mindig túl akarta szárnyalni. Egyesek szerint azért fohászkodott, hogy addig meg ne haljon, amíg jóért-rosszért busásan meg nem fizetett mindenkinek.

Nem volt még egy ember korunkban, akire többen akarták volna rábízni vagyonukat, városukat, sőt akár önmagukat. Azt sem mondhatja senki: Kürosz elnézte, hogy a gazok vagy a becstelenek a markukba nevessenek; a lehető legkíméletlenebbül torolt meg minden bűnt. Az országutakon gyakran lehetett lábuktól, kezüktől, szemüktől megfosztott embereket látni. De a Kürosz uralma alatt álló vidékeken nyugodtan mehetett minden tisztességes görög és barbár, ahová neki tetszett, és vihette magával, amije volt.

Mindenki egyetért benne, hogy Kürosz kiváltképp megbecsülte a jó harcosokat. Először a piszidákkal és a müsziaiakkal keveredett háborúba. Ő maga is részt vett az e vidékeken lezajlott hadjáratokban, és azokat tette meg a leigázott területek helytartójává, akikről látta, hogy önként vállalják a harc veszélyeit. És még más ajándékokkal is kitüntette őket. Ezért aztán a legderekabbak lettek egyszersmind a legszerencsésebbek, a gyávákat pedig csak arra méltatta, hogy ezeket szolgálják. Voltak is bőven, akik örömmel vállalták a veszélyeket, mert – úgy gondolták – Kürosz észreveszi őket. Sőt mi több, ha úgy látta, hogy valaki igaz ember voltával akar kitűnni, nagy gondot fordított rá, hogy gazdagabbá tegye azoknál, akik igazságtalan úton jutottak vagyonhoz. A többi sok más dolog is igazságosan intéződött, így Kürosz megbízható hadsereggel rendelkezett. A vezérek és alvezérek nem pénzért hajóztak hozzá, hanem mert belátták: ha lelkiismeretesen szolgálnak Kürosznak, havi zsoldjuknál jóval többet kereshetnek.

Aki szépen teljesítette parancsát, annak soha nem hagyta meghálálatlanul a buzgalmát. Ezért is mondták, hogy minden dologban Kürosznak vannak a legengedelmesebb hívei. Ha ügyes és tisztességes gazdára talált, aki jól művelte meg a rábízott földet, és hasznot húzott belőle, soha nem rövidítette meg, hanem mindig még többet adott neki. Örömmel fáradoztak az emberek, bátran növelték vagyonukat, és eszükbe sem jutott Kürosz elől eltitkolni, mennyijük van, mert tudták róla, hogy soha nem kívánta az őszinte gazdagok pénzét, csak azoktól vette el, akik titkolták vagyonukat.

Rendkívül szolgálatkész volt mindenkivel szemben, akit barátjává tett, és akit jóindulatú és megbízható segítőtársnak tartott esetleges vállalkozásában – ebben mindenki egyetért. A barátokban segítőtársat keresett, éppen ezért ő maga is igyekezett teljes erejéből barátai segítségére lenni abban, amiről észrevette, hogy el akarják érni.

Azt hiszem, ember még soha nem kapott annyi ajándékot, mint ő, aminek persze sok oka volt. Az ajándékokat mind szétosztogatta, főként barátai között, és mindig figyelembe vette, kinek-kinek milyen az egyénisége, és mire van leginkább szüksége. Mesélik, ha olyasmit küldtek neki, amivel harcban vagy ékességül testét díszíthette volna, mindig azt mondta, hogy hiába is ékesítené testét ilyesmivel, a férfiú legnagyobb dísze a szépen felékesített jó barát.

Abban nincs semmi csodálatra méltó, hogy bőkezűségben felülmúlta barátait, hisz tehetősebb volt náluk, de hogy figyelmesebb volt barátaihoz, mint azok őhozzá, és készségesebben járt kedvükben, mint azok az övében, azt már bámulatosnak találom. Ha különösen finom italt kapott, gyakran küldött belőle barátainak megkezdett korsókat, azzal a megjegyzéssel, hogy még nem ivott ennél édesebb bort. „Ezt Kürosz küldi neked, és arra kér, idd meg ma azokkal, akiket legjobban szeretsz” – hangzott a bor mellé az üzenet. Máskor pedig megkezdett ludat, fél kenyeret és más effélét küldött, és a küldöncöt megbízta, hogy mondja a következőket: „Kürosznak ízlett ez az étel, azt akarja, hogy te is megízleld.”

Ha takarmányszűkében voltak, ő azonban, mivel sok szolgája volt, és nagyobb gondot tudott a beszerzésre fordítani, hozzájutott takarmányhoz, szétküldetett bizonyos mennyiséget, és megparancsolta barátainak, hogy a takarmányt a maguk lovai elé szórják, nehogy éhező lovak szállítsák az ő barátait.

Amikor útja során nagy tömeg nézte, maga mellé rendelte barátait, és komoly beszélgetésbe mélyedt velük, hogy mindenki lássa, kiket becsül leginkább. Mindabból, amit hallok, arra következtetek, hogy nem volt nála népszerűbb ember sem a görögök, sem a barbárok között. Bizonyíték erre az is, hogy Orontasz kivételével senki nem volt, aki Kürosztól, az alattvalótól, átpártolt volna a királyhoz. De a király is csakhamar meggyőződhetett, hogy a hívének tartott Orontasz jobb szívvel van Kürosz iránt, mint őiránta. A királytól azonban, miután a viszály kitört köztük, sokan mentek át Küroszhoz, mégpedig éppen azok, akiket a legjobban szeretett. Ezek arra számítottak, hogy derék viselkedésükkel Kürosznál méltóbb megbecsülésre találnak, mint a királynál. A halála körül lezajlott események is jól bizonyítják, hogy nemcsak ő maga volt kiváló, hanem azt is helyesen tudta megítélni, kik a hű, jóindulatú és megbízható emberek. Mert amikor Kürosz elesett, Ariaiosz kivételével minden barátja és asztaltársa az ő védelmében vesztette életét. Ariaioszt történetesen a balszárnyra osztották be a lovasság parancsnokának. Amikor megtudta, hogy Kürosz meghalt, elmenekült az egész sereggel együtt, amelynek ő volt a vezére.