1

Hogy mi mindent tettek a görögök, miközben Kürosszal felvonultak, és aztán hogyan mentek végig a tengerhez, a Fekete-tengerhez vezető úton, mint érkeztek meg Trapezuszba, e göröglakta városba, és miképpen mutattak be áldozatot – mert megfogadták, hogy mihelyt baráti földre érnek, hálaáldozatot fognak bemutatni szabadulásukért –, megtudható volt az előző könyvekből.

Ezután pedig összegyűltek, és megtanácskozták, hogyan vonuljanak tovább. Elsőnek a Thurioiból való León emelkedett szólásra:

– Nekem, barátaim, elegem van már a szedelőzködésből, a menetelésből, a futásból, a fegyvercipelésből, belefáradtam, hogy csatasorban vonuljak, őrséget álljak, harcoljak, szeretnék végre megszabadulni ezektől a küzdelmektől, és ha már itt vagyunk a tengernél, hajón szeretnék továbbmenni, és álomban elnyúlva megérkezni, akár Odüsszeusz.

A katonák ezt meghallva helyeslően zúgtak, hogy jól beszél. Ugyanezt ismételte el másvalaki is, és a többiek mind, akik ott voltak. Ezután felállt Kheiriszophosz, és a következőket mondta:

– Emberek, van egy barátom, Anaxibiosz, aki egy flotta parancsnoka. Ha elküldenétek engem, azt hiszem, háromevezősorosokkal térnék vissza, meg más hajókkal, amelyek hazaszállítanának benneteket. Ha tehát hajóval akartok menni, várjatok meg, míg visszatérek. Itt leszek hamar.

Megörültek szavának a katonák, és megszavazták, hogy azonnal induljon.

Most Xenophón emelkedett fel, és így szólt:

– Kheiriszophosz tehát elmegy, és hajókról gondoskodik, mi pedig itt maradunk. Elmondom hát, hogy véleményem szerint mi lesz a teendőnk, mialatt itt várakozunk. Először is ellenséges földről kell majd élelmet szereznünk: az itteni piac nem elegendő a számunkra, egy-két ember kivételével vásárolnunk sincs miből, és a vidék bizony ellenséges vidék. Sok emberünket fenyegeti ám a pusztulás veszélye, ha gondatlanul és vigyázatlanul megyünk élelemért. Szerintem portyázva kell élelmet szerezni, nem pedig szertekóborolva, csak így maradhattok épségben, és nekünk kell mindenről gondoskodnunk.

A katonák helyeseltek.

– Akkor hallgassátok hát tovább. Lesznek közületek, akik zsákmányszerző útra mennek. Azt hiszem, legjobb, ha mindenki előre jelenti, ha portyázni indul, és azt is megmondja, hova megy, hogy mindenkor tudjuk, hányan vannak kinn, és hányan maradtak itt; hogy közösen készülhessünk fel, ha valami baj van, vagy ha segítség kell, tudjuk, hová menjünk segíteni; hogy tanácsot adhassunk, ha valamelyik tapasztalatlanabb társunk tervez valamit, és kipuhatoljuk azoknak az erejét, akik ellen indul.

Helyeselték ezt is.

– És még azt is gondoljátok meg – folytatta Xenophón –, hogy az ellenségnek van ideje zsákmány után járni, és teljes joggal fondorkodik ellenünk, hiszen mi bitoroljuk az ő tulajdonát, ezáltal ő előnyösebb helyzetben van. Véleményem szerint őrséggel kell körülvennünk a tábort. Ha felváltva őrködünk és figyelünk, kevésbé támadhat meg bennünket az ellenség. Ne feledkezzetek meg a következőkről sem: ha biztosan tudnók, hogy Kheiriszophosz kellő számú hajóval jön majd, semmi szükség nem lenne rá, amit mondani fogok. De mivel ez most még bizonytalan, azt hiszem, nekünk is meg kell próbálnunk sebtiben építeni néhány hajót. Mert ha megjön, és nekünk már vannak hajóink, hát több hajóval mehetünk haza; ha meg nem hoz magával, az itt készült hajókat fogjuk használni. Sokszor látok hajókat elúszni erre. Ha kérnénk a trapezusziaktól néhány hadihajót, amelyeket a kikötőbe vontatnánk, és a kormány -rudakat megoldozva gondosan őriznénk, amíg elegendő szállítóeszközünk lesz, azt hiszem, meglennének a hazaszállításunkhoz szükséges hajók. Helyeselték ezt is.

– És gondoljátok meg – mondta Xenophón –, nem lenne-e méltányos a közösből táplálni a kikötőbe vontatott hajók legénységét, amíg miattunk itt időznek, és bért fizetni nekik, hogy ők is haszonhoz jussanak, miközben nekünk hasznunkra vannak.

Helyeselték ezt is.

– Aztán meg, véleményem szerint, megtörténhet, hogy nem sikerül elég hajót szereznünk; fel kell tehát szólítanunk a tengerparti városokat, hogy javítsák meg az utakat, amelyek tudomásunk szerint nehezen járhatók. Engedelmeskedni fognak, egyrészt félelemből, másrészt mivel szeretnének tőlünk megszabadulni.

Erre kiabálni kezdtek, hogy ne kelljen gyalog menniük. Xenophón pedig, látva, mily esztelenek, nem kérdezte meg a véleményüket, hanem rábeszélte a városokat, hogy önként javítsák meg az utakat, mondván, hogy hamarabb szabadulnak meg tőlük, ha az utak járhatók lesznek. Kaptak egy ötvenevezős teherhajót a trapezusziaktól, és egy spártai perioikoszt, Dexipposzt tették meg parancsnokává. De az nem szerzett hajókat, hanem megszökött a teherha-jón, és eltűnt a Fekete-tengerről. Később azonban elnyerte méltó büntetését, mert amikor Thrákiáb.an volt Széu-thésznél, illetéktelenül belekeveredett valami ügybe, és a spártai Nikandrosz megölte. Kaptak egy harmincevezőst is, ennek az athéni Polükratész lett a parancsnoka, aki minden elfogott hajót a sereghez szállított. Ha volt a hajón áru, kirakták, és őrséget állítottak melléje, nehogy baja történjék, a hajókat pedig part menti szállításra használták.

Miközben ezek történtek, a görögök zsákmányszerző utakra indultak: egyesek sikerrel jártak, mások nem. Kleainetosz veszélyes vidékre vitte a maga csapatát meg egy másikat is, és odaveszett ő is meg még sokan társai közül.