7

Így telt-múlt az idő. Az immár megöregedett Kürosz ismét Perzsiába látogatott, hetedszer azóta, hogy uralomra lépett. Apja, anyja természetesen már rég meghalt. Kürosz bemutatta a hagyományos áldozatot, megnyitotta az ősi perzsa körtáncot, és szokása szerint mindenkit megajándékozott.

Ezután nyugalomra tért a királyi palotában, és álmot látott:

Egy emberfeletti nagyságú alak közeledett hozzá, és így szólt:

– Készülődj, Kürosz, meg kell térned az istenekhez.

Az álomkép után felriadt, és bizonyosra vette, hogy életének végéhez érkezett. Azonnal áldozati állatokat hozatott, és a magaslatokon bemutatta a perzsák ősi áldozatát az Atyaistennek, a Napistennek meg a többi halhatatlannak, miközben így fohászkodott hozzájuk:

– Te, legfőbb isten, te, fényes nap, és ti többi istenek mind! Vegyétek utolsó áldozatomat, hálából a sok szépért, amit velem tettetek. Köszönöm, hogy mindig jeleztétek áldozatok, égi jelek vagy madár jóslatok útján, sőt szavakkal is, hogy mit tegyek, és mit ne. És köszönöm azt is, hogy gondoskodástokat felismerhettem, és hogy nagy szerencsémben sohasem kísértettek emberhez nem illő gondolatok. Kérlek, engedjetek boldogságot hagynom gyermekeimre, feleségemre, barátaimra és hazámra. Nekem pedig adjatok életemhez méltó halált.

Ezek után hazament, és mert ki akarta pihenni magát, leheveredett. Majd amikor elérkezett az ideje, megjelentek erre kijelölt szolgái, és kérték, fürödjön meg. Ő azt mondta, inkább pihenne még egy kicsit. Majd amikor elérkezett az ideje, megint jöttek erre kijelölt szolgái, és elébe tették a vacsorát. De nem kívánta az ételt, csak az italt. Ivott is jóízűen. És miután másnap is így volt vele, meg harmadnap is, hívatta fiait, akik történetesen vele voltak Perzsiában. Hívatta barátait is, meg az előkelő perzsa hivatalnokokat. Amikor mindnyájan együtt voltak, így kezdett beszélni:

– Gyermekeim, meg ti, barátaim, kik eljöttetek ide, én az életem végéhez értem. Ezt pontosan tudom sok jelből. És ha meghalok, ti boldog embernek tarthattok engem minden szavatokban és minden cselekedetetekben. Enyém volt, azt hiszem, a gyermekkor, az ifjúság és a férfikor minden szépsége; és ahogy múlt az idő, erőimet is egyre növekedni éreztem, úgyhogy az öregséget sem viseltem nehezebben, mint a fiatalságot. Nem is tudom, kudarcot vallottam-e bármiben is, amit elkezdtem vagy akartam. Megértem, hogy barátaimat boldoggá, ellenségeimet szolgává tehettem. Egykor jelentéktelen kis hazámtól mint Ázsia legtekintélyesebb országától búcsúzom. Nem tudom, mi az, amit nem sikerült megőriznem abból, amit szereztem. Életemben minden úgy történt, ahogy akartam, de a félelem, hogy még láthatok, hallhatok vagy tapasztalhatok valami rosszat, végig elkísért, és nem hagyta soha, hogy teljesen büszke legyek, vagy hogy boldogságomban túlzásokra ragadtassam magam. Ha most meghalok, benneteket, fiaim, kiket egykor az istenek adtak nekem, benneteket élve hagylak itt, hazámtól és barátaimtól boldogságban búcsúzom: hogy is nem mondanának hát boldognak engem az idők végtelenségéig! Most pedig az utódlás kérdéséről kell világosan nyilatkoznom, nehogy később összevesszetek rajta. Én, fiaim, egyformán szeretlek mindkettőtöket. Az elsőséget a tanácsban meg az ügyek vezetését mégis rád hagyom, aki elsőszülöttem vagy, és természetesen tapasztaltabb is. Hazám, amely a ti hazátok is, mindig arra tanított: nemcsak idősebb fivérünket, hanem idősebb polgártársainkat is elsőbbség illeti meg mindenhol: úton, asztalnál, beszélgetésnél. Erre neveltelek benneteket is, fiaim, kezdettől fogva: tiszteljétek az öregeket, és követeljétek meg a tiszteletet az ifjabbaktól. Úgy fogadjátok hát ezt, hogy régi, megszokott, törvény szerinti dolgot mondok. Vedd át, Kambüszész, a királyságot; az istenek adják neked, meg én is, már amennyire rajtam áll. Neked, Tanaoxarész, Média, Armenia, harmadiknak meg Kaduszia helytartóságát adom. Ezzel, noha az idősebbre hagyom a hatalmat és a királyi nevet, rád, úgy vélem, nagyobb nyugalom és boldogság száll. Mert nem tudom, miféle emberi örömtől lennél így megfosztva? Minden, ami embert boldoggá tehet, előtted áll. A nagyravágyás, a sok gond és nehézség, a vágy, amely nyugtot nem hagyva arra sarkallja utódomat, hogy tetteimmel versenyre keljen, meg a tervek, amelyeket ellene kovácsolnak, nos, mindez szükségképpen inkább a királyra vár, mint rád, és hidd el, hogy nagyon zavarja az ember boldogságát. Te pedig, Kambüszész, most már tudod, nem ez az arany jogarpálca az, mellyel királyságod biztosíthatod. A király legigazibb és legbiztosabb jogara: barátainak hűsége. Ne hidd, hogy az emberek természetűknél fogva hűségesek. Hiszen akkor ugyanaz a hű ember mindenkihez hű volna, mint ahogy a természeti jelenségek is ugyanazzal a hatással vannak mindenkire. Az emberek hűségét mindenkinek külön-külön meg kell szereznie, de soha nem erőszakkal, hanem jótettekkel. És ha királyságodban támaszra vágysz, legelőször annál keresd, aki veled egy apától, egy anyától született. Hiszen még polgártársaink is kedvesebbek nekünk, mint a más országbeliek, és asztaltársainkat is jobban szeretjük, mint az idegeneket. Hát még akkor azt, akit ugyanaz az apa nemzett, ugyanaz az anya táplált, aki ugyanabban a házban nőtt fel, akit ugyanazok a szülők szerettek, és aki ugyanazt nevezte apjának, anyjának! Hogy is ne ez az ember állna hozzánk a legközelebb? A meghitt viszony, amit az istenek a testvéri léttel nektek adtak, soha ne szűnjön meg köztetek. Erre a talapzatra emeljétek a szeretet többi művét, és akkor ti lesztek a testvérség örökszép példái az emberek számára. Mert magáról gondoskodik, aki fivérével gondol. És ki örül jobban a testvér hatalmának, mint a testvér? Ki az, akit nagyobb tisztelet övez, mint a nagy ember testvérét? És vajon nem az uralkodó fivére ellen véteni félnek leginkább az emberek? Te engedelmeskedj hát bátyádnak leghamarabb, te nyújts neki a legkészségesebben segédkezet. Hiszen öröme, bánata téged érint a legjobban. Gondold csak meg: kitől várhatsz szolgálataidért nagyobb jutalmat? Van-e, aki bőkezűbben viszonozhatja segítségedet? Van-e rútabb dolog, mint nem szeretni testvérünket? És van-e szebb, mint testvérünket mindenek fölé helyezni? De csak ahhoz a fivérhez nem jut el az emberek irigysége, Kambüszész, aki első helyen áll a fivérénél! Ha lelkem nyugalma fontos nektek, fiaim, ősi isteneinkre kérlek benneteket, szeressétek egymást! Mert ne legyetek biztosak benne, hogy semmivé leszek, ha vége szakad emberi életemnek. Hiszen eddig sem láttátok lelkemet, de abból, amit alkotott, mégis tudtátok, hogy létezik. Nem vettétek észre, hogy a galádul meggyilkoltak lelkei milyen rettegéssel töltik el gyilkosaikat? És hogy a bosszú szellemeit küldik az istentelenekre? Mit gondoltok, mutatnának-e be még mindig halotti áldozatokat, ha a lelkek semmi hasznát nem vennék? Én legalábbis soha nem hittem, fiaim, hogy a lélek csak addig él, amíg halandó testben lakozik, és hogy ha ebből távozik, elpusztul. Ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: a halandó testek csak addig élnek, amíg a bennük levő lélek életben tartja őket. Mint ahogy azt sem hittem, hogy a lélek oktalanná válik, ha az oktalan testtől megszabadul. Mert az a természetes, hogy akkor legokosabb a szellem, mikor az anyagból kiválva, tisztán és vegyítetlenül marad. A felbomlott ember minden részecskéje a vele egynemű anyagba távozik, kivéve a lelket. Ez az egyetlen, amit soha nem látni, sem amikor jelen van, sem amikor távozik. Gondoljatok arra is, hogy az emberi életben semmi sem áll közelebb a halálhoz, mint az álom. Ekkor látszik az ember lelke a legistenibbnek, és ekkor sejt meg a jövőből is valamit, mert valószínűleg ekkor a legszabadabb. És ha így van, ahogy én gondolom, és ha a lélek valóban elhagyja a testet, tiszteljétek lelkemet, és tegyétek meg, amire kérlek benneteket. De ha nincs így, és a lélek is meghal a testtel együtt, akkor legalább az isteneket féljétek, az örökkévaló, a mindent látó és mindenható isteneket, akik ily elpusztíthatatlan, változhatatlan és hibátlan rendben, ily leírhatatlan szépségben és nagyságban tartják a mindenséget, és ne tegyetek, ne akarjatok semmi istentelen, semmi szentségtelen dolgot. Az istenek után az örökké újjászülető emberiséget tiszteljétek. Mert benneteket nem burkoltak sötétségbe az istenek, tetteitek az egész világ előtt élnek majd tovább az idők végtelenjéig. Tiszta és igazságos cselekedeteitek hatalmassá tesznek majd benneteket az egész emberiség szemében, de ha egymás ellen törtök, elveszítitek a világ bizalmát. Hiszen senki nem bízhat bennetek tovább, akármennyire akarná is, ha látná, hogy azzal szemben követtek el gazságot, akit a legjobban kell szeretnetek. Ha sikerült megmagyaráznom nektek, hogyan viselkedjetek egymással, jó, ha nem: tanuljatok őseitek történetéből, mert az a legjobb iskola. Szülők és gyermekek, fivér és fivér legtöbbször jó barátságban voltak egymással. De ennek ellenkezőjére is láthatunk példát. Azokat válasszátok hát példaképül, akiknek tetteit siker koronázta, és akkor jól választottatok. De erről most már elég. Ha meghaltam, fiaim, ne helyezzétek testemet se aranyba, se ezüstbe, se másba, hanem mihamarabb temessétek földbe. Mert van-e nagyobb boldogság, mint összevegyülni a földdel, minden szép és jó dolog szülőanyjával és éltetőjével? Én mindig szerettem az embereket, most is boldogan egyesülök az emberiség jótevőjével. Érzem, hogy lelkem már távozik, elhagyja azokat a testrészeket, ahonnan először szokott távozni. Ha valaki még szeretné megérinteni jobbomat, vagy szemembe akar nézni még egyszer az életben, jöjjön. De ha már be leszek takarva, kérlek benneteket, fiaim, többé ember ne lássa a testemet, még ti sem. Gyűjtsetek össze minden perzsa és szövetséges férfiút sírom körül, kívánjanak nekem még egyszer szerencsét, hogy hamarosan biztonságban legyek, és hogy soha többé rossz ne érjen, akár az istenek között leszek, akár a semmibe foszlok. Mindenkinek, aki eljön, adjatok annyi ajándékot, amennyit egy boldog ember emlékezete megkíván, majd bocsássátok el őket. Jegyezzétek meg utolsó szavaimat: Ha barátaitokhoz jók vagytok, nem lesz bajotok ellenségetekkel sem. Isten veletek, gyermekeim, adjátok át anyátoknak is utolsó üdvözletem. Isten veletek, itt levő és távollevő barátaim.

Ezekkel a szavakkal mindenkinek kezet nyújtott, majd betakarta magát, és meghalt.