4

Ezek után a görögök és Ariaiosz, akik közel táboroztak egymáshoz, több mint húsz napig várakoztak Tisszaphernészre. Közben Ariaioszt felkeresték fivérei és egyéb rokonai, embereit pedig néhány perzsa férfiú látogatta meg, és váltig bátorították őket, hogy a király nem neheztel rájuk, sem Kürosz hadjáratáért, sem másért, ami történt – erre szavukat adták. Mindebből látszott, hogy Ariaiosz és emberei természetesen kevésbé törődtek a görögökkel, ami sok görögnek nem tetszett. Oda is mentek Klearkhoszhoz meg a többi vezérhez, és így szóltak:

– Mire várunk? Vagy talán nem tudjuk, hogy a király leghőbb vágya, hogy minket elpusztítson, mert így akar a többi görögre ráijeszteni, nehogy valaha is eszükbe jusson hadat indítani a nagy király ellen? Most meg álnokul itt várakoztat bennünket, mivel serege még szét van szórva, de ha egyszer újra együtt lesz a had, semmi sem fogja visszatartani, hogy nekünk támadjon. Most talán éppen árkot 364

ásat vagy sáncot építtet, hogy az utat járhatatlanná tegye számunkra, mert jószántából sose hagyná, hogy Görögországba visszatérve hírül vigyük, hogy mi ennyien, ahányan vagyunk, szinte palotájának kapuja előtt legyőztük a királyt, majd nevetve továbbálltunk.

Klearkhosz ekképp válaszolt azoknak, akik ilyeneket beszéltek:

– Ezt fontolgatom én is. De úgy gondolom, ha most elmegyünk, úgy fog tűnni, mintha hadat üzennénk, és meg-szegnők a fegyverszünetet. Aztán meg senki nem fog piacot nyitni nekünk, és senki nem mutatja meg, honnan vegyünk táplálékot, továbbá nem lesz senki, aki kalauzolna bennünket. És abban a pillanatban, hogy ezt megtesszük, Ariaiosz máris elpártol tőlünk, egyetlen barátunk sem marad, mert akik eddig barátaink voltak, azok is ellenségeink lesznek. Aztán nem tudom, van-e még folyó, amelyen át kell kelnünk, de az Euphratészról már tudjuk, hogy az ellenség lehetetlenné teheti rajta az átkelést, ha akarja. És ha harcra kerülne sor, kevés lenne a lovasunk, az ellenségnek pedig sok és kiváló lovasa van. Meg aztán kit öljünk meg, ha győzünk? Ha viszont alulmaradunk, senki, egyetlen emberünk sem menekülhetne meg. Különben sem tudom, miért kellene a nagy királynak, akinek annyi mindene van, esküdöznie, jobbját nyújtania, az istenekre hamisan esküdnie, és adott szavát a görögök és a barbárok előtt meggyaláznia, ha egyszer el akar bennünket pusztítani.

Sok ilyet mondott. Közben pedig, hazakészülőben, megérkezett Tisszaphernész seregével együtt. Jött Oron-tasz is a hadával, és hozta magával a király leányát, hogy feleségül vegye. Tisszaphernész itt átvette a vezetést, piacot biztosított számukra, és megindultak. Tisszaphernésszel és Orontasszal együtt ment Ariaiosz, vitte Kürosz barbár seregét, és táborát is ott ütötte fel, ahol ők.

A görögök sanda szemmel néztek rájuk, külön meneteltek, magukban, és külön kalauzaik voltak. Táboruk mindig majd egy paraszanga távolságra volt az övéktől. Mindkét fél őrizkedett a másiktól, mint az ellenségtől, ami persze megint gyanakvást szült. Aztán meg valahányszor ugyanarra a helyre mentek fát, élelmet vagy más effélét szerezni, mindig összeverekedtek; ez is viszályt okozott.

Háromnapi menetelés után az úgynevezett méd falhoz érkeztek, majd azon túl folytatták útjukat. A fal kátránnyal összeerősített égetett téglákból épült, húsz láb széles volt és száz láb magas. Hosszúsága állítólag húsz paraszanga. Babülóntól nem messze húzódott.

Ezután két nap alatt nyolc paraszanga utat tettek meg, két csatornán keltek át, az egyiken hídon, a másikon hét csónakból vert hajóhídon. Ezek a csatornák a Tigris folyóból indultak ki, és további csatornákba ágaztak el a földeken; először nagyokban, majd kisebbekben, végül egészen kicsikben, mint a görögországi kölesföldeken.

így érkeztek meg a Tigris folyóhoz. A folyótól tizenöt sztadionra nagy és népes város emelkedett, Szittaké. A görögök a város tövében táboroztak le, egy mindenféle fával sűrűn benőtt gyönyörű, nagy vadaskert szomszédságában. A barbárok átkeltek a Tigrisen, és eltűntek a szemük elől.

Ebéd után Proxenosz és Xenophón éppen a tábor előtt sétálgatott, amikor egy ember odalépett az őrökhöz, és megkérdezte, merre találhatja Proxenoszt és Klearkhoszt. Menónt nem kereste, mégpedig azért nem, mert Ariaiosz-tól, Menón vendégbarátjától jött.

– Én vagyok, akit keresel – mondta neki Proxenosz. Mire az ember így szólt:

– Ariaiosz és Artaozosz küldött, mindketten Kürosz hívei és a ti jóakaróitok Azt üzenik, vigyázzatok, hogy a barbárok az éjszaka folyamán rajtatok ne üssenek. Nagy sereg várakozik a közeli vadaskertben. Még azt is tanácsolja, küldjetek őrséget a Tigris folyó hídjához, mert Tisszaphernész, ha tudja, még az éjjel le akarja bontatni, hogy ne kelhessetek át, hanem beszoruljatok a folyó és a csatorna közé.

Amikor ezt meghallották, Klearkhosz elé vezették az embert, és elmesélték, mit mondott. Klearkhosz zavarba jött, és megijedt. Egy jelenlevő fiatalember végiggondolta a hallottakat, és kijelentette, hogy a támadás és a hídlebontás semmiképpen nem fér össze.

– Mert világos, hogy a támadók szükségképpen vagy győznek, vagy vereséget szenvednek – mondta. – Ha győznek, minek a hidat lerombolni? Hiszen ha mégannyi híd volna is, nem tudnánk hová menekülni, hogy életünket mentsük. Ha pedig mi győzünk, nem lesz merre futniuk, hiszen a hidat lebontották. És bármennyien volnának is odaát, senki nem jöhetne segítségükre, ha a híd le van bontva.

Klearkhosz ekkor megkérdezte a követet, mekkora a terület a Tigris és a csatorna között. Az azt felelte, hogy hatalmas, és számos nagy falu és város van rajta. Ekkor kiderült, hogy a barbárok küldték oda azt az embert alattomos szándékkal, mert attól féltek, hogy ha a görögök elfoglalják a hidat, a szigeten maradnak, ahol egyfelől a Tigris, másfelől a csatorna védené őket, és élelemhez is jutnának a tágas és termékeny területen, ahol földművelőkben nincs hiány. Aztán jó menedékük is lenne, ha rosszat forralnának a király ellen.

Ezek után nyugovóra tértek. A hídhoz azonban mindenesetre őrséget állítottak. De senki nem támadott, és mint az őrök jelentették, a hídhoz sem közelített az ellenség. Hajnalban átkeltek a harminchét darabból álló hajóhídon, a legnagyobb óvatossággal, mert néhány Tisszaphernésznél tartózkodó görögtől az a jelentés érkezett, hogy átkelés közben meg fogják őket támadni. De ez hazugság volt. Csupán Glusz jelent meg néhányadmagával, hogy megnézze, átkelnek-e a görögök a folyón. Amikor látta, hogy igen, visszasietett.

A másik partra érve négy napig meneteltek, és húsz paraszangát tettek meg. így értek az egy plethron széles Phüszkosz folyóhoz, amelyen híd is volt. Itt egy hatalmas város emelkedett, Ópisz. Ennek a szomszédságában találkozott a görögökkel Kürosz és Artaxerxész más ágyból született fivére, aki hatalmas sereget vezetett Szuszából és Ekbatanából, hogy segítséget vigyen a királynak. Most megállította hadát, és nézte az elvonuló görögöket. Klearkhosz kettős sorban vezette a sereget, és időről időre megálljt parancsolt. Amíg a had eleje állt, szükségképpen állnia kellett az egész seregnek, úgyhogy még a görögöknek is úgy tűnt, mintha rengetegen volnának, és a perzsa is döbbenten szemlélte őket.

Ezután hat napon át Média pusztaságain vonultak, és harminc paraszangát tettek meg. így értek el Parüszatisznak, Kürosz és a király anyjának falvaihoz. Tisszaphernész, hogy meggyalázza Kürosz emlékét, megengedte, hogy a görögök fosztogassanak, de rabszolgát nem ejthettek. Búza, barom és más egyéb volt itt bőven.

Ezután négy napig vonultak a pusztaságban, és húsz paraszangát tettek meg a Tigris folyó jobb partján. Első napi menetelésük alatt meglátták a folyó másik partján Kelainait, e nagy és jómódú várost. Innen a barbárok bőrtutajokon kenyeret, sajtot és bort vittek nekik.