1

Az emberek egy része itt-tartózkodásuk alatt piacról élt, más része pedig Paphlagoniából szerzett zsákmányt. Ugyanakkor a paphlagónok is kirabolták őket, amikor a táborból el-elkóboroltak, és éjjelente a távolabb fekvő sátrakat fosztogatták. Ennek következtében igen ellenséges volt köztük a viszony. De Korülasz, Paphlagonia akkori uralkodója, követeket küldött a görögökhöz, lovakkal meg szép ruhákkal, és megüzente, hogy hajlandó nem bántani a görögöket, ha azok sem bántják őt. A vezérek azt válaszolták, hogy ezt meg kell tanácskozniuk a sereggel, de a követeket barátságosan megvendégelték, és másokat is meghívtak, olyanokat, akik erre minden szempontból legméltóbbnak mutatkoztak.

Feláldoztak néhány zsákmányolt marhát meg más áldozati állatot, majd bőséges lakomát csaptak. Lombágyakon heverve ettek, és az ott talált szarukelyhekből ittak. Miután az italáldozatot bemutatták, és elzengték a paiant, először a thrákok álltak fel, és a fuvola hangjára fegyvertáncot lejtettek; kardjukkal hadonászva könnyedén szökkentek fel. Végül összecsaptak, mindenkinek úgy tűnt, hogy egy táncos megsebesült, pedig csak színleg esett el. A paphlagónok hangosan felkiáltottak. A győztes megfosztotta a legyőzöttet fegyverzetétől, és szitalkaszt zengve távozott. A többi thrák meg kivitte a halottat, akinek persze semmi baja nem volt.

Ezután az ainiánusok és a magnésziaiak álltak fel, és eljárták a karpaiának nevezett fegyvertáncot. Ezt a táncot a következőképpen táncolják: az egyik maga mellé helyezi a fegyvereit, magot vet a földbe, és maga előtt hajtja a fogatot, közben sűrűn hátrafordul, mintha félne… Jön a rabló.. . a másik észreveszi, fegyvert ragad, szembefordul vele, és küzd a fogatért. Mindezt a fuvola hangjának ütemére teszik, végül a rabló megkötözi a másikat, és elhajtja az igát. De néha a szántóvető kötözi meg a rablót, aztán befogja az ökrök mellé, és kezét hátrakötve hajtja maga előtt.

Ezután egy müsziai harcos lépett elő, két kezében egy-egy könnyű pajzs. Hol azt táncolta, hogy kettővel küzd, hol meg azt, hogy egy ellen használja a pajzsokat, aztán pedig forgott, és kezében a pajzsokkal bukfencet vetett, egyszóval gyönyörű látványt nyújtott. Végül perzsa táncot lejtett. A két pajzsot Össze-összecsapva térdre bukott, majd ismét felállt, és mindezt a fuvola hangjának ütemére.

Ezután a mantineiaiak léptek föl, és még mások Árka-diából, mind legszebb fegyverzetűkben. A fuvola hangjától kísérve a fegyvertánc ütemére vonultak fel. Paiant énekeltek és táncoltak, ahogy az istenek templomaihoz vezető felvonulásokon szoktak.

A paphlagón nézők szörnyűnek találták, hogy minden táncot fegyveresen járnak. Megdöbbenésüket látva a müsziai rávette az egyik arkadiai férfit, akinek volt egy táncosnője, hogy vezessék elő a táncosnőt. Gyönyörűen felöltöztették, és könnyű pajzsot adtak a kezébe. A pürrhikoszt táncolta el, csodálatos könnyedséggel. Hatalmas tapsvihar tört ki, és a paphlagónok megkérdezték, hogy az asszonyok is velük szoktak-e harcolni. A görögök azt felelték, hogy bizony, éppen a nők űzték ki annak idején a királyt a táborból.

Így végződött az este. Másnap a sereg elé vezették a követeket. A katonák úgy határoztak, hogy nem bántják a paphlagónokat, ha őket sem bántják. Ezután a követek távoztak.

A görögök pedig, miután úgy látszott, hogy elegendő hajó áll rendelkezésükre, hajóra szálltak, és egy nap, egy éjjel mentek kedvező széllel. Tőlük balra volt Paphlagonia. Másnap Szinópéba érkeztek, és behajóztak Herménébe, Szinópé kikötőjébe. A szinópéiak Paphlagoniában laknak, és Milétosz gyarmatosai. Vendégajándékokat küldtek a görögöknek: háromezer medimnosz árpalisztet és ezerötszáz cserépedény bort.

Kheiriszophosz is ide érkezett meg egy háromevezősoros hajóval. A katonák azt remélték, hogy hoz majd valamit, de csupán azt a hírt hozta, hogy Anaxibiosz tengernagy meg a többiek üdvözlik őket, és Anaxibiosz megígérte: ha kiérnek a Fekete-tengerről, zsoldot fog nekik fizetni. Ebben a Harménében öt napot töltöttek a katonák.

Amikor közel érezték magukat Görögországhoz, még inkább megszállta őket a vágy, mint annak előtte, hogy ne üres kézzel térjenek haza. Úgy gondolták, hogy ha egyetlen vezért választanának, egy ember jobban tudná irányítani a sereget nappal is, éjjel is, mint több személy. Ha titokban kell cselekedniök, könnyebben maradnak rejtve, ha meg sürgős a dolguk, gyorsabban hajthatnák végre, kevesebbet halogatnák, hiszen nem volna szükség megbeszélésre, hanem amit egy ember jónak talál, véghez is lehetne vinni. Mert az elmúlt időben a vezérek mindig szótöbbség alapján cselekedtek.

Xenophónhoz fordultak ezekkel a gondolatokkal. Az eléje járuló alvezérek elmondották, hogy a seregnek ez a véleménye, majd biztosították jóindulatukról, és külön-külön megpróbálták rávenni, hogy vállalja el a fővezérséget. Xenophónnak egyrészt volt is kedve a dologhoz. Arra gondolt, hogy barátai nagyobb tiszteletben részesítenék, szülővárosában megnövekednék hírneve, és ki tudja, talán a seregnek is szerencsét hozna. Ezek a gondolatok arra késztették, hogy egyedül akarjon fővezér lenni. Másfelől viszont, amikor arra gondolt, hogy senki nem láthatja, mit hoz a jövő, és ezért esetleg az a veszély fenyegeti, hogy a már megszerzett hírnevét is elveszíti, elfogta a bizonytalanság. A kétségek közepette végül is azt találta a legjobbnak, ha az istenektől kér tanácsot. Tehát két áldozati barmot állított az oltár elé, és áldozatot mutatott be Zeusznak, a királynak, mert a jóslat is őt jelölte meg annak idején, Delphoiban. Azonkívül ez az isten volt az, aki – Xenophón hite szerint – az álmot láttatta vele, amikor először vette vállára a hadsereg gondjait. Emlékezett arra is, hogy amikor Epheszoszból útra kelt, hogy Kürosznak bemutassák, tőle jobbra egy vijjogó sas jelent meg, de ülve. A kíséretében levő jós azt mondotta, hogy ezt fontos jelnek tekinti, amelyből nem mindennapi sorsra, hírnévre, de egyszersmind sok bajra lehet következtetni, a madarak ugyanis gyakran megtámadják az ülő sast; de vagyont nem jelenthet a madár, mert a sas többnyire röptében szerzi az élelmet, így, amikor áldozott, az isten világosan jelezte, hogy ne törekedjen a hatalomra, és ne is fogadja el, ha felkínálják neki. És ez így is történt.

A sereg összegyűlt, és mindannyian kijelentették, hogy egy vezért kell választani. Ezt elhatározták, majd Xenophónt javasolták. Minthogy világos volt, hogy ha szavazásra kerül a sor, őt fogják megválasztani, Xenophón felállt, és a következőket mondotta:

– Katonák, örülök, hogy ennyire tiszteltek, örülök, hiszen ember vagyok, és nagyon köszönöm nektek, és kérem az isteneket, adnák meg nekem, hogy valamiképpen javatokra lehessek. De nem hiszem, hogy hasznos lenne számotokra, ha engem választanátok fővezérré, amikor itt van körünkben egy spártai férfi is, mert úgy kevésbé kapnátok meg tőlük, amire szükségetek van. Másrészt pedig, azt hiszem, nekem magamnak sem lenne úgy valami nagyon biztonságos. Mert látom, hogy hazámmal nem szűntek 480

meg harcolni mindaddig, míg az egész várossal el nem ismert ették a spártai fennhatóságot a mi polgáraink fölött is. Amint ezt elismertük, nyomban abbahagyták a háborúskodást, és többé nem ostromolták a várost. Én pedig, ezt látva, úgy tűnnék fel, mint aki minden lehetőséget megragad, hogy tekintélyüket csorbítsa, jól tudom tehát, hogy csakhamar észre térítenének. Ti úgy gondoljátok, hogy egy ember vezérlete alatt kevesebb viszály lenne, mint amikor sok vezér van; vegyétek hát tudomásul azt is, hogy én soha nem fogok lázadni, ha másvalakit választotok meg. Mert véleményem szerint, aki háborúban a vezér ellen lázad, önnön épsége ellen lázad. Ha pedig engem választanátok meg, cseppet sem csodálkoznék, ha lenne, aki rátok is, rám is megharagudna.

Xenophón szavai után még sokkal többen álltak fel, mondván, hogy ő legyen a vezér, és senki más. A sztümphaloszi Agasziasz kijelentette, hogy nevetséges volna, ha Xenophón szavai szerint cselekednének. Vagy talán azon is megsértődnének a spártaiak, ha egy lakoma rendezésére nem spártait kérnének föl az összesereglett ivócimborák?

– Mert ha ez így van – mondta –, talán még csapatparancsnokok sem lehetünk, mivel arkadiaiak vagyunk.

Agasziasz szavait hangos tetszésnyilvánítás fogadta. Xenophón, látva, hogy többet kell mondania, szólásra emelkedett:

– Hát hogy mindennel tisztában legyetek, emberek… esküszöm nektek minden istenre és istennőre, hogy amikor megtudtam, miképpen vélekedtek, áldozatot mutattam be, hogy megbizonyosodjam, jó lenne-e nektek, ha ezt a hatalmat rám bíznátok, és nekem, ha elvállalnám. Az istenek oly világosan jelezték az áldozati állat belsejében, hogy tartózkodnom kell a főhatalomtól, hogy még az avatatlan is felismerte volna.

Így aztán Kheiriszophoszt választották meg. Kheiriszophosz, miután megválasztották, szólásra emelkedett:

– Tudjátok meg, emberek, hogy én sem mondanék ellent, ha mást választottatok volna. Mindazonáltal jót tettetek Xenophónnal, hogy nem őt választottátok. Mert Dexipposz már most minden tőle telhetőt megtesz, hogy Anaxibiosz előtt befeketítse, bárhogy próbáltam elhallgattatni.

Aztán még hozzátette, hogy Xenophón bizonyára jobban szerette volna, ha nem ő, a spártai, bírja Klearkhosz seregében a főhatalmat, hanem a dardan Timaszión.

– De ha már rám esett választástok, én is azon leszek, hogy annyi jót tegyek veletek, amennyit csak tudok. Ti pedig úgy készüljetek, hogy kedvező szél esetén holnap tengerre szállunk. Utunk célja Hérakleia; mindnyájunknak arra kell törekednünk, hogy oda eljussunk. A továbbiakat akkor tanácskozzuk meg, ha már ott leszünk.