1

Hogy miként toborozta össze Kürosz a görög hadsereget, amikor hadjáratot indított fivére, Artaxerxész ellen, mi történt az úton, mint alakult a harc, hogyan halt meg Kürosz, és hogyan tértek nyugovóra a táborba visszatért görögök abban a hitben, hogy teljes győzelmet arattak, és Kürosz életben van – mindezt világosan elmondja az előző könyv.

A vezérek, akik pirkadatkor összegyűltek, igen csodálkoztak, hogy Kürosz nem üzeni meg, mit kell tenni, és ő maga sem jelenik meg. Úgy döntöttek, összeszedik minden holmijukat, felfegyverkeznek, és továbbmennek egészen addig, amíg Kürosszal nem egyesülhetnek. Már indulóban voltak, amikor napfelkeltekor megérkezett Proklész, Teuthrania helytartója, a spártai Démaratosz leszármazottja, és Glusz, Tamósz fia. Elmondották, hogy Kürosz meghalt, Ariaiosz elmenekült, és jelenleg azon a táborhelyen tartózkodik a többi barbárral együtt, ahonnan előző nap útra keltek, és azt üzeni, vár még egy napig, hogy jönnek-e vagy sem, de másnap már indul vissza lóniába, ahonnan jött.

Amikor a vezérek és a görög katonák meghallották ezt, mélyen elszomorodtak. Klearkhosz pedig így szólt:

– Bárcsak élne még Kürosz! De minthogy meghalt, vigyétek hírül Ariaiosznak, hogy a királyt legyőztük, és hogy – mint látjátok – senki nem harcol már ellenünk, és ha ti nem jöttök, a király ellen mentünk volna. Üzenjük Ariaiosznak: ha idejön, királyi trónra emeljük. Mert az uralom azé, aki győzött a csatában.

Ĺ szavakkal bocsátotta útnak a hírnököket, és velük küldte a spártai Kheiriszophoszt és a thesszaliai Menónt is. Menőn maga akarta, hogy mehessen, mert Ariaiosznak barátja és vendégbarátja volt. Azok távoztak, Klearkhosz pedig maradt. A hadsereg meg úgy, ahogy tudott, igyekezett élelmet szerezni: ökröket és szamarakat vágtak le az igásállatokból.

Tűzifának azokat a nyilakat használták, amelyeket a királytól átpártolt szökevények dobáltak el, és amelyekből sokat találtak, amikor kissé túlmenve a tábor vonalán, oda értek, ahol a csata lezajlott, továbbá fonott és egyiptomi fa-pajzsokat. Sok kis könnyű pajzsot és üres harci szekeret vittek el még onnan. Ezeket mind felhasználták tűzifának, így főzték meg a húst, és étkeztek aznap.

És abban az órában, amikor a piacokon a legnagyobb a forgalom, megjelentek a király és Tisszaphernész hírnökei. A barbárok között volt egy görög is, Phalinosz, aki Tisszaphernésznél élt, és nagy becsben állt nála, ugyanis szakértőnek adta ki magát a taktika és hadászat kérdéseiben. Megérkeztek tehát, hívták a görög vezéreket, és elmondották, hogy a király – mivel ő a győztes, és Küroszt is megölte – felszólítja a görögöket, hogy adják át fegyvereiket, menjenek a hadiszállásra, és próbáljanak meg kegyelmet kérni. így szóltak a király hírnökei, a görögök meg vészjóslóan hallgattak. Klearkhosz végül megjegyezte: a győztesek nem szokták fegyvereiket átadni.

– Különben – folytatta – feleljétek, vezérek, ezeknek az embereknek azt, amit a legszebbnek és legjobbnak tartotok. Én nemsokára visszajövök.

Ugyanis hívták, hogy tekintse meg az áldozati állat belsőségeit, mivel éppen áldozatot mutatott be. Majd az arka-diai Kleanór szólalt meg, és a legidősebb jogán kijelentette, hogy inkább meghalnak, de nem adják át fegyvereiket. A thébai Proxenosz pedig így beszélt:

– Ami engem illet, Phalinosz, én csak az iránt érdeklődöm, vajon győztesként kéri-e a király a fegyvereket, vagy pedig barátságból ajándékba. Ha győztesként, minek kéri? Miért nem jön ide, és miért nem veszi el? De ha szép szóval akarja megszerezni, mondja meg, mit kapnak a katonák, ha a kedvére tesznek. Phalinosz erre így felelt:

– A király úgy véli, hogy győzött, mivel Küroszt megölte. Mert ugyan ki vitatná el most tőle az uralmat? Titeket is saját tulajdonának tekint, mivel itt vagytok birodalmának közepén, átgázolhatatlan folyóktól körülvéve, és annyi embert zúdíthat reátok, hogy akkor se tudnátok valamennyit megölni, ha egyenesen ezért adná a kezetekre őket.

Ezután az athéni Theopomposz a következőket mondotta:

– Láthatod, Phalinosz, hogy semmi más jó nem maradt már nekünk az életben, mint fegyvereink és bátorságunk. És úgy hisszük, bátorságunknak is csak addig látjuk hasznát, míg fegyvereinket a magunkénak mondhatjuk, és ha lemondanánk róluk, mintha testünktől fosztanának meg bennünket. Ne gondold hát, hogy egyetlen vagyonunkat átadjuk nektek. Ellenkezőleg: ezzel fogunk a ti javaitokért harcolni.

Nevetett Phalinosz, amikor ezt meghallotta, és így szólt:

– Olyan vagy, fiam, mint valami filozófus, és nem is beszélsz ügyetlenül. De tudd meg: ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy bátorságotok legyőzheti a király haderejét.

Mondják, hogy voltak, akik simulékonyabban beszéltek: hogy ők híven szolgálták Küroszt, és a király is sok hasznukat látná, ha barátságra lépne velük, és ha bármire, esetleg egy Egyiptom elleni hadjáratra igénybe venné őket, vele együtt győzedelmeskedhetnének.

Közben visszatért Klearkhosz, és megkérdezte, adtak-e már választ. Phalinosz így felelt:

– Mindegyik mást mond, Klearkhosz. Halljuk, te mit mondasz nekünk.

– Én – válaszolta Klearkhosz – örömmel látlak téged, phalinosz, és azt hiszem, mindenki más is. Hiszen görög vagy te is és mi is mindahányan, akiket itt látsz. Most ebben a helyzetűnkben tanácsot kérünk tőled: mit tegyünk a szóban levő ügyben? Te pedig az istenek színe előtt azt tanácsold nekünk, amit a legszebbnek és legjobbnak vélsz, és ami dicsőséget hoz rád a jövőben, amikor majd emlegetni fogják, hogy egykor Phalinosz, akit a király azért küldött, hogy fegyvereik átadására szólítsa fel a görögöket, ezt a tanácsot adta nekik, amikor véleményét kérték. Mert tudod, hogy Görögországban kell majd beszélni róla, hogy milyen tanácsot adtál.

Így beszélt Klearkhosz nagy ravaszul, mert azt akarta: maga a király követe tanácsolja, hogy ne adják át fegyvereiket, és így bizalmat öntsön a görögökbe.

De Phalinosz furfangosan kitért a válasz elől, mondván:

– Ha csak tizedrész remény volna, hogy épségben kerültök ki a királlyal való harcból, azt tanácsolnám, ne adjátok át fegyvereiteket. De mivel semmi remény a menekülésre, ha a király nem akarja, azt tanácsolom, mentsétek magatokat, ahogy tudjátok.

Klearkhosz erre így felelt:

– Tehát ezt mondod te. Mi viszont, vidd hírül, a következőket üzenjük: vagy úgy hozza a sors, hogy barátságra lépünk a királlyal, és akkor véleményünk szerint a fegyveres barát többet ér, mint az, aki fegyvereit másnak átadta; vagy harcra kerül sor, és akkor jobb a fegyver birtokában harcolni, mint fegyver nélkül.

– Mindezt hírül visszük – mondotta Phalinosz –, de még azt is üzente velünk a király, hogy amíg itt maradtok, fegyverszünet van, ha azonban megindultok, akár előre, akár hátra, háború. Nyilatkozzatok hát erről is: maradtok-e, azaz fegyverszünetet vagy hadiállapotot jelentsek. Klearkhosz így felelt:

– Jelentsd, hogy ebben a kérdésben éppen úgy vélekedünk, mint a király.

– Mit jelentsen ez? – kérdezte Phalinosz.

Klearkhosz pedig így felelt: – Ha maradunk: fegyverszünet, ha pedig megindulunk, akár előre, akár hátra: háború.

Phalinosz pedig újra megkérdezte: – Fegyverszünetet vigyek hírül vagy háborút? Klearkhosz ismét felelt:

– Fegyverszünet, ha maradunk, ha pedig megindulunk, akár előre, akár hátra, háború.

Hogy mit fog tenni, azt nem közölte.