6

Az ellenséges katonák ezek után saját dolgaikkal voltak elfoglalva; oly messzire menekítették házuk népét és vagyonukat, amennyire csak tudták. A görögök pedig várták Kleandroszt és a háromevezősorosokat, meg a többi hajót, amelyeknek meg kellett érkezniök. Mindennap portyáztak a málhások meg a rabszolgák is. Könnyűszerrel jutottak búzához, árpához, borhoz, babhoz, köleshez és fügéhez. Volt ezen a vidéken minden jó, csak olaj nem.

Ki-ki mehetett zsákmányszerző útra akkor is, amikor a sereg pihenőt tartott, és ilyenkor a portyázóké volt a zsákmány, de ha az egész sereg kivonult, az is közvagyonnak számított, amit a többiektől távol szerzett valaki. Bővében voltak már mindennek. Jöttek az árusok mindenfelől a görög városokból, és a hajósok is örömmel vetettek ott horgonyt, mivel azt hallották, hogy várost fognak alapítani azon a helyen, és hogy kikötő is van. Már a közelben lakó ellenséges törzsek is követeket küldtek Xenophónhoz, mivel azt hallották, hogy várost készül építeni, és kérdezték, mit tegyenek a barátság érdekében. Ő pedig a katonákhoz utasította őket.

Közben megérkezett Kleandrosz két három-evezősorossal, de hajót nem hozott. A katonák éppen nem voltak ott, amikor Kleandrosz megjött. Egyesek zsákmányolni indultak, mások a hegyekbe mentek, és sok juhot szereztek. Mivel féltek, hogy a zsákmányt elszedik tőlük, beavatták a dologba azt a Dexipposzt, aki annak idején az ötvenevezőssel eltűnt Trapezuszból, és megkérték, hogy őrizze meg számukra a juhokat, egy részüket tartsa meg, más részüket pedig majd adja vissza. Dexipposz nyomban elkergette a körülöttük álldogáló katonákat, akik a juhokat közvagyonnak mondták, majd Kleandroszhoz ment, és árulkodni kezdett, hogy el akarják venni tőle az állatokat. Kleandrosz megparancsolta, hogy vezessék eléje a támadót. Dexipposz megragadott és odavitt valakit, de az éppen jókor érkező Agasziasz kiszabadította az elfogott embert, aki az ő csapatában szolgált. A többi ott levő katona dobálni kezdte Dexipposzt, és hangosan szidalmazta az árulót. A három-evezősorosok legénységéből is sokan megrémültek, és a tenger felé futottak, velük futott Kleandrosz is. Xenophón és a többi vezér vissza akarta tartani őket, ezért azt mondogatták Kleandrosznak, hogy semmiség az egész: a hadsereg egyik határozata okozta a történteket. Ám a Dexipposz által felingerelt Kleandrosz, aki maga is szégyellte, hogy úgy megijedt, kijelentette: ő bizony továbbhajózik, és közhírré téteti, hogy egyetlen város se fogadja be a többieket, és tekintsék őket ellenségnek.

Akkortájt a spártaiak vitték a vezető szerepet a görögök között. Az imént lezajlott eset szégyenletesnek tűnt a görögök előtt, és kérték Kleandroszt, hogy gondolja meg magát. De ő nem tágított, mondván, hogy csak akkor enged, ha kiadják neki azt, aki a dobálási kezdte, és azt, aki a katonákat kiszabadította. Agasziasznak, Xenophón mindvégig leghívebb barátjának a kiadatását kérte tehát. Ez is oka volt annak, hogy Dexipposz bevádolta őt.

És ezért, mivel nem tudták, mitévők legyenek, a vezérek összehívták a sereget. Néhányan nem tartották valami sokra Kleandroszt, de Xenophón véleménye szerint nem csekély ügyről volt szó. Felállt tehát, és a következőket mondta:

– Harcosok! Nem tartom csekélységnek, ha Kleandrosz olyan véleménnyel távozik tőlünk, amilyet most hajtogat. Mert a görög városok közel vannak, és Görögországban a spártaiak viszik a vezető szerepet. Minden spártai, akár egy szál magában is, keresztül tudja vinni akaratát a városokban. Ha tehát most ez az ember először Büzantionból zár ki bennünket, majd pedig ráveszi a többi helytartót, hogy városaikba ne fogadjanak be minket – mivel nem bízunk a spártaiakban, és megszegtük a törvényeket –, és még Anaxibiosz tengernagyhoz is eljut ez a hír, bizony maradnunk is, elhajóznunk is nehéz lesz. Mert most éppen a spártaiak az urak szárazföldön és tengeren egyaránt. Ugye sem egy, sem két ember miatt nem fogunk mi, a többiek, mind távol maradni Görögországtól. Hanem megtesszük, amit mondanak, hiszen szülővárosaink is engedelmeskednek nekik. Hallom, Dexipposz kijelentette Kleandrosznak, hogy Agasziasz nem tett volna ilyet, ha én nem biztatom: ezért titeket is felmentelek a vád alól, és Agasziaszt is, ha Agasziasz személyesen kijelenti, hogy én vagyok az oka annak, ami történt. Én magam kárhoztatnám magam a legsúlyosabb büntetésre, és el is viselném, ha a kő-dobálást vagy bármiféle erőszakoskodást én kezdeményeztem volna. De kijelentem: ha mást talál bűnösnek, bárki legyen az, alá kell vetnie magát Kleandrosz ítéletének, így nyertek ti, a többiek, felmentést a vád alól. Ahogy most állnak a dolgok, nehéz a helyzetűnk: dicsőséget és hírnevet akarunk szerezni Görögországban, valójában pedig még annyi megbecsülést sem kapnánk, mint a többiek, és kizárnának bennünket a görög városok köréből.

Ezek után felállt Agasziasz, és a következőket mondta:

– Emberek! Megesküszöm az istenekre és az istennőkre: sem Xenophón, sem közületek senki más nem biztatott, hogy azt az embert kiszabadítsam. Amikor láttam, hogy egyik kedves harcostársamat elragadja Dexipposz, az a Dexipposz, akiről tudjátok, hogy elárult benneteket, szörnyűségnek tartottam a dolgot, és bevallom, kiszabadítottam őt. Nem kell, hogy ti adjatok ki engem, én magam fogom, ahogy Xenophón mondja, Kleandrosz ítéletének alávetni magamat: tegyen velem, amit akar, emiatt ne háborúskodjatok a spártaiakkal, menjetek épségben és biztonságban, ahova akartok. De válasszatok néhány embert magatok közül, és küldjétek őket velem Kleandroszhoz, hogy megmondják és megtegyék érdekemben, amit én elmulasztok.

A sereg megengedte, hogy azokat válassza kísérőül, akiket akar. Agasziasz a vezéreket választotta. Ezután Agasziasz, a vezérek és az Agasziasz által kiszabadított ember Kleandrosz elé járultak. így beszéltek a vezérek:

– A sereg küldött hozzád bennünket, Kleandrosz, és arra kér: ha mindannyiunkat vádolsz, légy a bíránk, és bánj velünk tetszésed szerint, ha pedig egyet, kettőt vagy akár többet vádolsz közülünk, akkor úgy tartja méltányosnak, hogy a vádlottak maguk járuljanak ítélőszéked elé. Ha közülünk vádolsz valakit, itt állunk előtted mi, de ha valaki mást, mondd meg. Mert senki nem maradhat távol, aki nekünk még engedelmeskedni akar.

Ekkor előlépett Agasziasz, és így szólt:

– Én vagyok az, Kleandrosz, aki Dexipposz kezéből kiragadtam ezt az embert, és aki azt kiáltottam, hogy üssük Dexipposzt. Mert tudom, hogy ez a férfiú derék ember, és azt is tudom, hogy Dexipposz, akit a sereg annak az ötvenevezősnek választott parancsnokává, amelyet a trapezuszi-aktól kértünk, hogy hajókhoz jussunk általa, és épségben hazatérhessünk, megszökött, és elárulta a katonákat, akikkel együtt menekült meg. így elraboltunk egy ötvenevezőst a trapezusziaktól, akik hitvány embereknek hisznek most bennünket, és ha őrajta múlik, odavesztünk volna mindannyian. Hiszen ő is ugyanolyan jól hallotta, mint mi, hogy milyen szörnyű nehéz lenne gyalogosan átkelni a folyókon, és épségben Görögországba érkezni. Ilyen embernek a kezéből szabadítottam hát ki azt a katonát. Ha te vezetted volna a hajót vagy valamelyik embered, és nem olyan valaki, aki megszökött tőlünk, tudd meg, hogy semmi ilyet nem tettem volna. Gondold meg: ha most engem megölsz, egy gyáva és hitvány személy miatt egy derék ember életét veszed el.

Erre Kleandrosz kijelentette, hogy ő ugyan semmiképpen sem dicsérné meg Dexipposzt, ha valóban ilyet cselekedett, de véleménye szerint ha mégoly gazember is az a Dexipposz, akkor sem szabad erőszakot alkalmazni vele szemben, hanem bíróság elé kell állítani.

– Mint ahogy ti is törvényes ítéletet kértek a magatok számára. Most pedig távozzatok, és ezt az embert hagyjátok itt. Ha szólítalak benneteket, jelenjetek meg ítélethozatalra. Nem vádolom már a sereget, és nem vádolok mást sem, mivel Agasziasz bevallotta, hogy ő szabadította ki azt az embert.

Most megszólalt a kiszabadított férfiú:

– Kleandrosz, még ha azt gondolod is, hogy vétség miatt hurcoltak el, én nem ütöttem és nem dobtam meg senkit, csupán annyit mondtam, hogy a juhokat köztulajdonnak kell tekinteni. Elhatározták ugyanis a katonák: ha az egész sereg portyázni vonul, az is köztulajdon, amit külön-külön zsákmányolunk. Ezt mondtam, ezért hurcolt hát magával, hogy belém fojtsa a szót, és megkaparintva a maga részét, megmentse a rablók számára a törvénytelenül szerzett zsákmányt.

Kleandrosz erre így felelt:

– Ha bűntársa vagy, maradj itt te is, hogy terólad is tanácskozhassunk.

Ezután Kleandrosz és emberei elfogyasztották reggelijüket, Xenophón pedig összehívta a sereget, és javasolta, hogy küldjenek követeket Kleandroszhoz, akik közbenjárnak az emberek érdekében. El is határozták, hogy elküldik a vezéreket meg az alvezérekét és a spártai Drakontioszt, meg másokat is, akik alkalmasnak látszanak a feladat végrehajtására: könyörögjenek Kleandrosznak minden módon, hogy engedje szabadon azt a két embert.

Odaérve Xenophón így beszélt:

– Hatalmadban van, Kleandrosz, ez a két férfi, és a sereg tetszésedre bízta, hogy tégy velük meg az egész sereggel, amit akarsz. De most mégis kérve kérnek, add vissza és ne öld meg őket. Mert az elmúlt időkben nagyon sokat szenvedtek a seregért. Ha megkapják tőled, amit kérnek, cserében megígérik: ha vezérük kívánnál lenni, és az istenek is kegyesek lesznek hozzájuk, bebizonyítják neked, milyen derék harcosok is ők, tudnak engedelmeskedni vezérük parancsának, és az isten segítségével még az ellenségtől sem félnek. És arra is kérnek: ha majd csatlakozol hozzájuk, és vezérük leszel, tedd próbára Dexipposzt is, meg őket, a többieket is mind, és azután állapítsd meg kinek-kinek az értékét.

Hallva ezt Kleandrosz, így felelt:

– A Dioszkuroszokra mondom, röviden válaszolok nektek. Nemcsak ezt a két embert adom vissza, hanem én magam is csatlakozom hozzátok, és, ha az istenek megengedik, elvezetlek benneteket Görögországba. Mert egész másképp beszéltek ti, mint ahogy egynéhányatokról szólani hallottam. Mert azt mondták nekem, hogy a ti rábeszélésetekre a sereg elfordult a spártaiaktól.

Ezután hálás köszöngetéseknek közepette távoztak, és magukkal vitték a két férfit. Kleandrosz pedig áldozatot mutatott be a további út sikeréért. Nagyon kedvesen bánt Xenophónnal, és vendégbarátságot kötött vele. És amikor látta, hogy milyen fegyelmezetten engedelmeskednek a parancsnak, még nagyobb kedve lett vezérnek lenni fölöttük. De miután három nap egymás után balul ütött ki az áldozat, összehívta a vezéreket, és így szólt:

– Az áldozat nem engedi, hogy vezesselek benneteket, de azért ne csüggedjetek. Úgy látszik, nektek adatott meg, hogy a sereget elvezessétek. Menjetek hát. Mi pedig igyekszünk a tőlünk telhető legszebb fogadtatásban részesíteni benneteket, amikor odaértek.

A katonák erre elhatározták, hogy neki adják a köztulajdonban levő juhokat. De ő, amikor megkapta, visszaküldte a nyájat, és elhajózott. A katonák szétosztották az összehordott gabonát meg mindent, amit kaptak. És keresztülvonultak Bithünián. Mivel az egyenes úton semmi zsákmányt nem találtak, és mert nem szerettek volna éhenkórászok módjára bevonulni a jó barátok földjére, elhatározták, hogy megfordulnak, és visszafelé vonulnak egy nap és egy éjjel.

Így is tettek, és rengeteg rabszolgát meg juhot zsákmányoltak. Hatodnapra megérkeztek Khrüszopoliszba, Kalkhédónba, ott maradtak hét napig, és a zsákmányt áruba bocsátották.