2

Az aszinéi Neon, az akháj Phrüniszkosz, az akháj Philésziosz, az akháj Xanthiklész és a dardan Timaszión a seregnél maradt. Előrenyomultak egészen a Büzantion környéki falvakig, és ott tábort vertek.

A vezérek között nézeteltérések támadtak: Kleanór és Phrüniszkosz Szeuthészhez akart vonulni – Szeuthész megnyerte őket magának, az egyiknek lovat adott, a másiknak meg nőt –, Neon pedig a Kherrhonészoszra akart menni, arra számítva, hogy ha egyszer spártai fennhatóság alá kerülnek, ő, Neon lesz majd az egész sereg fővezére. Timaszión újra át akart kelni Ázsiába, mert azt gondolta, hogy onnan hazatérhet. Ugyanezt akarták a katonák is. És ahogy múlt az idő, sok katona eladogatta fegyvereit a vidék lakosainak, aztán elhajózott, ahogy tudott, sokan pedig elkeveredtek a városokban. Örült Anaxibiosz, hallván, hogy szétszóródott a sereg, mert tudta, hogy ha ez megtörténik, nagyobb szívességet már nem is tehetne Pharnabazosznak.

A Büzantionból elhajózó Anaxibiosszal Küzikoszban találkozott Arisztarkhosz, Kleandrosz utódja, a büzantioni helytartó. Mondták, hogy Pólosz, a tengernagy utóda is hamarosan megjelenik a Hellészpontoszban.

Anaxibiosz meghagyta Arisztarkhosznak, hogy Kürosz minden katonáját, akit még Büzantionban talál, adja el rabszolgának. (Kleandrosz senkit sem adott el, sőt még a betegek iránt is részvéttel volt; gondoskodott róluk, és kényszerítette a helybelieket, hogy befogadják őket házukba.) Arisztarkhosz pedig, alighogy megérkezett, nem kevesebb, mint négyszáz embert adott el.

Anaxibiosz kikötött Parionban, és megállapodásukhoz híven követet küldött Pharnabazoszhoz. Amikor Pharnabazosz megtudta, hogy Arisztarkhosz megérkezett Büzantionba helytartónak, és hogy Anaxibiosz már nem a hajóhad parancsnoka, Anaxibioszt semmibe véve Arisztarkhosszal folytatta az Anaxibiosszal megkezdett tárgyalásokat a Kürosz-féle hadseregről.

Anaxibiosz erre hívatta Xenophónt, és megkérte, minden lehető eszközt igénybe véve azonnal hajózzon a katonákhoz, tartsa együtt a sereget, és szedje össze a szétszóródott embereket, ahányat csak tud, vezesse őket Perinthoszba, és mihamarabb szállítsa át őket Ázsiába. Adott neki egy harmincevezőst, egy levelet, meg egy hírvivőt is, hogy szólítsa fel a perinthosziakat: küldjék Xenophónt lovas kocsin tüstént a sereghez. Xenophón áthajózott, és megérkezett a sereghez. A katonák örömmel fogadták, és boldogan vették tudomásul, hogy át akar kelni velük Thrákiából Ázsiába.

Amikor Szeuthész meghallotta, hogy Xenophón visszaérkezett, elküldte hozzá tengeren Médoszadészt, és ígért neki mindent, amivel úgy gondolta, hogy meggyőzheti. De Xenophón hajthatatlannak bizonyult, erre Médoszadész eltávozott.

Amikor a görögök megérkeztek Perinthoszba, Neon kivált a seregből, és mintegy nyolcszáz emberrel külön ütött tábort. A sereg többi része egységben állt Perinthosz falainál.

Ezután a hajók körül fáradozott Xenophón, hogy minél hamarabb átkelhessenek. Közben megérkezett Arisztarkhosz büzantioni helytartó két három-evezősorossal, és Pharnabazosz rábeszélésére megtiltotta a hajótulajdonosoknak, hogy a sereget átszállítsák, majd pedig a katonákhoz ment, és kijelentette nekik, hogy nem kelhetnek át Ázsiába.

Xenophón ekkor így szólt:

– Anaxibiosz parancsolta így, és ezért küldött ide engem.

– Anaxibiosz már nem tengernagy, és én vagyok itt a helytartó – felelte Arisztarkhosz –, és ha valamelyikőtöket elfogom a tengeren, a vízbe dobatom.

Ezekkel a szavakkal visszatért a városba. Másnap hívatta a sereg vezéreit és alvezéreit. Már a falaknál vannak, amikor jelentik Xenophónnak: ha bemegy, elfogják, és vagy ott nyomban kivégzik, vagy még Pharnabazosznak is kiszolgáltatják. Hallva ezt Xenophón, a többieket előreküldi, és kijelenti, hogy egy bizonyos áldozatot kíván bemutatni. Majd távozik, és áldozatával feleletet kér az istenektől: megengedik-e neki, hogy Szeuthészhez vezesse seregét. Mert látta, hogy átkelni nem volna biztonságos, mivel az ellenfélnek három-evezősorosok állnak rendelkezésére, de a Kherrhonészoszra sem akart vonulni, mert ott a beszorult seregnek semmije sem lenne. Tudta, hogy engedelmeskedniük kellene az ottani helytartónak, de a sereg nem kapna egy falat ennivalót sem.

Ezzel foglalatoskodott Xenophón. A vezérek és alvezérek pedig visszaérkeztek Arisztarkhosztól, és kijelentették, hogy egyelőre elküldte őket, de estére újból meg kell jelenniük nála. Most még nyilvánvalóbbá lett álnok szándéka. Xenophón azt olvasta ki az áldozati jelekből, hogy ő is és a sereg is biztonsággal mehetnek Szeuthészhez, ezért maga mellé vette Polükratészt, az athéni alvezért, és Neon kivételével mindegyik vezértől egy-egy embert, a legmegbízhatóbbat, és éjjel elment Szeuthész hatvan sztadionra levő seregéhez.

Már egészen közel jártak, amikor elhagyott őrtüzekre bukkantak. Xenophón azt hitte először, hogy Szeuthész eltávozott. De miután zajt hallottak, és észrevették, hogy Szeuthész emberei jeleket adnak egymásnak, rájött, hogy Szeuthész azért gyújtatott tüzet az éjjeli őrség vonala előtt, hogy az őröket ne lehessen észrevenni a sötétben – sem azt, hogy hányan vannak, sem azt, hogy hol helyezkednek el –, de a közeledőket észrevegyék, és jól megvilágítsa őket a tüz. Amikor erre rájött, előreküldte a vele levő tolmácsot, hogy vigye hírül Szeuthésznek: itt van Xenophón, és találkozni óhajt vele.

Az őrök megkérdezték, hogy ő-e az athéni Xenophón a seregből. Mivel a tolmács azt mondta, hogy ő az, felpattantak és elsiettek. Kisvártatva megjelent mintegy kétszáz könnyűfegyverzetű katona, és Xenophónt meg embereit Szeuthészhez kísérték. Szeuthész egy erős őrséggel körülvett toronyban volt. Mert félelmében csak nappal engedte legelni a lovakat, éjjelente felzabolázva készenlétben álltak. Mesélik, hogy régen ősapja, Térész is nagy hadsereggel rendelkezett ezen a vidéken, és az itt lakók sok emberét megölték, és igásállatait is elrabolták. A thünoszok laktak itt, akikről azt mondják, hogy kiválóan harcoltak, kiváltképp éjjel.

Amikor odaértek, felszólította Xenophónt, hogy két választott emberével lépjen be. Miután beléptek, üdvözölték egymást, és thrák szokás szerint szarukehelyből bort ittak. Ott volt Médoszadész is, aki mindenhová elkísérte Szeuthészt. Először Xenophón szólalt meg:

– Első ízben Kalkhédónba küldted hozzám, Szeuthész, ezt a Médoszadészt, és általa kértél: legyek azon, hogy a sereg kivonuljon Ázsiából. ígérted, hogy meg fogod hálálni, ha megteszem. Így mondta ez a Médoszadész.

És megkérdezte Médoszadészt, hogy igazat beszél-e. Az azt felelte, hogy igen.

– Majd amikor Parionból visszatértem a sereghez, ismét jött ez a Médoszadész, és megígérte, hogy ha hozzád vezetem a sereget, nemcsak barátod meg testvéred leszek a jövőben, de tengermelléki területeidet is átengeded nekem.

És újra megkérdezte Médoszadészt, hogy ezt mondta-e. Médoszadész erre is igennel felelt.

– Nos hát – folytatta Xenophón –, mondd csak el, mit válaszoltam én neked először ott Kalkhédónban.

– Azt válaszoltad, hogy a sereg be fog vonulni Büzantionba, és ezért nem kell fizetni sem neked, sem másnak. Te pedig, mondtad, mihelyt bevonultatok, elutazol. És így is történt.

– És mit mondtam akkor, amikor Szélübria vidékére érkeztél?

– Azt, hogy Perinthoszba érve átkeltek Ázsiába.

– És most – mondta Xenophón – itt vagyok én is, meg ez a Phrüniszkosz is, az egyik vezér, meg ez a Polükratész is, az egyik alvezér, és ott van kinn a spártai Neon kivételével mindegyik vezértől egy-egy ember, a legmegbízhatóbb. Ha tárgyalásainkat még hitelesebbé akarod tenni, hívd be őket is. Menj, Polükratész, és mondd meg nekik: azt parancsolom, hogy hagyják kinn fegyvereiket, és magad is kardodat kint hagyva térj vissza.

Ennek hallatán Szeuthész kijelentette, hogy ő egyetlen athéniban sem kételkedik, hisz tudomása szerint ősrokonai, és jó barátainak tartja őket. Miután beléptek azok, akiket hívott, Xenophón először megkérdezte Szeuthészt, mire akarja használni a sereget? Szeuthész így válaszolt:

– Maiszadész volt az apám; a melanditák, a thünoszok és a tranipszák az ő alattvalói voltak. Amikor az odrüszák állama hanyatlásnak indult, elűzték apámat erről a vidékről; ő maga megbetegedett és meghalt, és én árván a mostani király, Médokosz mellett nevelkedtem. Ifjúvá serdülvén nem bírtam tovább idegen kenyéren élni, és ott ülve mellette az asztalnál, napról napra könyörögtem neki, adjon nekem annyi embert, ahányat csak tud, hogy erőmhöz képest bosszút álljak azokon, akik száműztek bennünket, és ne kelljen megtűrt kutyaként ólálkodnom asztala körül. Erre aztán embereket meg lovakat adott nekem, meglátjátok majd őket, ha megvirrad, és most abból élek, amit velük zsákmányolok ősi földemről. És ha most ti csatlakoztok hozzánk, remélem, hogy az istenek segítségével könnyűszerrel megszerzem a hatalmat. Ezért van rátok szükségem.

– És mit tudsz adni a seregnek, az alvezéreknek és a vezéreknek, ha csatlakoznak hozzád? – kérdezte Xenophón. – Mondd meg, hogy ezek itt jelenthessék a seregnek.

Szeuthész minden katonának egy, minden alvezérnek két és minden vezérnek négy küzikénoszt ígért, és annyi földet, amennyit csak akarnak, azonkívül ökörfogatokat, és a tenger mellett falakkal körülvett területeket.

– És ha próbálkozásunk nem jár sikerrel – kérdezte Xenophón –, mivel embereink talán félnek a spártaiaktól, befogadod-e országodba azokat, akik hozzád akarnak menni?

Szeuthész így felelt:

– Testvéreimmé, asztaltársaimmá fogadom őket, és minden szerzeményünkön megosztozom velük. Neked pedig, Xenophón, lányomat adom, és ha neked is van lányod, thrák szokás szerint megvásárolom őt tőled, és Biszanthét adom neki lakóhelyül, legszebb városomat a tenger partján.