Dühös volt. A csengő jóval azelőtt verte ki az ágyból, hogy ébredni szeretett volna, márpedig semmit sem utált jobban, mint idő előtt felkelni. Hamar magára kapkodta a szobában elszórt ruhákat, majd párnája alól előhúzta antik Eley No. 2-es revolverét.
A fegyver természetesen csak látszólag volt több mint ezer éves, csövében elektromágneses gyorsítógyűrűk lapultak. Ezek közel fénysebességgel lőtték ki a hat .440-es kaliberű, hiperacél magvas, fáziseltolt lövedékeket. Nem olyan elegáns, mint egy lézerfegyver, de nem sűrűn kell vele kétszer célba találni.
A csengő ismét megszólalt. Elhatározta, hogy ha valami komolytalan ügyben keresik, már csak passzióból is szétlövi a nem várt látogató egyik térdét. A koránkelésnél csupán a türelmetlen embereket utálta jobban.
Kinyitotta az ajtót. Magas, betegesen sovány férfi állt mögötte. Ritkuló haja őszült, sötét szeme majdnem kifordult a helyéről. Bőre nem sűrűn láthatott napot, olyan fehér volt, sőt lehet, hogy lángra lobbanna, ha napsugár érné. Szürkéskék zakót, nyakkendőt és nadrágot viselt, halványkék inggel, fekete félcipővel. Méretre készülhetett, mert passzentosan állt rajta. A cipő ragyogott, a ruhán sehol egy gyűrődés. Mintha a bőre lenne. Kezében jellegtelen, fekete aktatáskát tartott.
– Hm… – összegezte a látványt a ház ura, szélesre tárva az ajtót. – Fáradjon be! – intett befelé hosszú csövű revolverével. A vendég belépett, majd félreállva megvárta, amíg vendéglátója bezárja az ajtót és bekíséri.
Éppen csak körbehordozta tekintetét a házon. Rendezett sorban kabátok lógtak a fali akasztón, alattuk egy pár sportcipő és bakancs, katonai féle. A fogassal szemben tükör, egyéb bútor az előszobában nem volt.
A tágas nappali bal kézre eső felét egy amerikai stílusú konyha foglalta el. Nyitott borosüveg, két pohár, egyiken rúzsfolt. Jobbra hófehér bőrkanapé állt két fotel és egy kávézóasztal társaságában, szemben velük multimédiás hololejátszóval. A lapos, széles szerkezet egy háromfiókos szekrényen állt.
– Egy italt? – kérdezte a tulajdonos a pult mögé lépve. A kiürült borosüveget a poharakkal együtt behajította az atomizálóba. A szerkezet halkan búgva semmisítette meg mindet.
– Mivel tud szolgálni? – állt meg a szőrös szőnyeg pereme előtt a vendég.
– Bármivel.
– Kirenai Brandyt kérnék.
– Kérem, foglaljon helyet. Ne féljen, a szőnyeg öntisztító és atomi szinten stabilizált. Meghempereghet a sárban, aztán végigszeretkezheti rajta az éjszakát, amikor felkel, se sárfoltot, se a teste lenyomatát nem találja meg rajta – mondta, miközben két poharat materializált, és elővette a pult alatti hűtőből a brandys üveget.
– Ki az? – jelent meg egy hálóköntösbe bújt dögös vörös az emeletre vezető lépcső kanyarulatában.
– Csak egy barát. Menj vissza aludni! – intett a ház ura. A nő engedelmesen bólintott, és amilyen csendben lejött, olyan csendben ment vissza az emeletre.
– A felesége? – kérdezte a vendég, átvéve poharát.
– Dehogyis – rázta a fejét a másik férfi, belehuppanva az egyik fotelba. – Csak egy kurva, az utcán szedtem föl. Egy feleségtől körülményesebb megszabadulni. Őt akár meg is ölhetem.
– Ilyen olcsó magának az emberi élet?
– Az emberélet nekem nagyon is drága, kedves uram, erről hamarosan meggyőződhet, amikor karcsúbbra szabom a pénztárcáját. – Kinyújtotta poharat tartó kezét. Vendége hirtelen nem tudta, mit akar, aztán rájött. Koccintott vele.
– Azonban – kortyolt bele az édes italba a ház ura – a munkámnak vannak bizonyos kellemetlen velejárói. Például, ha váratlan vendég esik be, és a hülye libája lejön megnézni, ki az. Ez a baj a nőkkel, kíváncsiak. És az a baj velem, hogy nem szeretem a tanúkat, mint ahogy a megbízókat sem szokásom a házamban fogadni.
– Az ügy halaszthatatlan, és érzékenysége miatt személyes közbenjárást kíván – tette le a poharat az asztalra az öltönyös. Bele sem szagolt.
– Erre magam is rájöttem a jelenlétéből. – A vendéglátó kettőt csettintett, mire parázsló végű cigaretta jelent meg két ujja között. Beleszívott. – Cigarettát?
– Köszönöm, nem dohányzom – hárította az ajánlatot a vészesen sovány vendég.
– Nos, általában három kérdést szoktam feltenni. Kit, hol találom, és milyen gyorsan végezzek? De mivel a Nyugati Űr Társaság aligazgatója személyesen jött ide kellemetlenkedni nekem, felteszek egy negyedik kérdést is. Mennyire veszélyes ez a halaszthatatlan, kényes ügy?
– A célpont neve Christophe Beck – nyitotta fel aktatáskáját a férfi, majd egy csöpp, kék adatkristályt vett elő. – Minden, amit tudunk róla, itt van ezen az adatkristályon – tette le az asztalra. Az üveglapból éles, fehér fénycsíkok pásztázták végig a kristályt, majd az egész szétesett molekuláira. A vendég ezt a gyors és számára ismeretlen kristályolvasási technológiát látva igencsak megdöbbent.
– Most spórolt meg magának pár ezer kreditet.
– Hol találja? – nézett fel rá az aligazgató. – Valahol a Tejútrendszeren.
– Ezzel drágult a tarifa.
– Hogy milyen gyorsan végezze el a munkát? Amilyen gyorsan csak tudja.
– Most ugrott az éves fizetése.
– És mennyire veszélyes? – Felállt, megigazította zakóját, nem mintha az elcsúszott vagy meggyűrődött volna, csak ezzel jelezte, hogy távozni készül.
Vendéglátója szintén felállt. Felhörpintette a brandyt, majd az asztalra téve a pohárba pöccintette a félig sem szívott cigarettaszálat.
– Ne ölje meg a nőt! – mondta a vendég fölfelé mutatva. – Gyönyörű teremtés. Zord körülmények között nőnek a legszebb virágszálak. Tartsa meg. Szeretkezzen vele annyiszor, ahányszor csak bír, és mindahányszor úgy, mintha életében utoljára érhetne nőhöz. Mert ha nem sikerül mihamarább elvégeznie a munkáját, akkor Christophe Beck elpusztítja az emberiséget.
A ház ura elmosolyodott. Mulattatta ez a drámai kijelentés. De aztán lassan, ahogy a férfi komor, hófehér arcát nézte, kezdett az elméjébe férkőzni egy gondolat: talán nem az a szándéka, hogy komolyabbnak állítsa be a munkát, mint amilyen.
– Ez nagyon sokba fog kerülni – mondta végül, megpróbálva elűzni annak gondolatát, hogy később még bánni fogja, hogy nem lőtte térden váratlan vendégét.
– Nem baj – legyintett a férfi, és kézbe véve aktatáskáját, elindult az ajtó felé. – Sok érdekeltségünk van a galaxisban. Ki tudjuk fizetni, bármekkora összeget ír a számlára, Mr. Redgrave. Köszönöm a brandyt…
Távoztában becsukta maga után az ajtót.
VÉGE