Christophe négy hónappal azután, hogy megérkezett a Liga bázisára, már csak nevetni tudott a helyzetén. Amikor a Szabadság Ereje fedélzetére lépett, Rini azonnal kabinfogságra ítélte őt és Kittit. A bázisra megérkezve sem volt jobb soruk. Rini személyesen vitte le őket a függetlenségiek rejtélyes, titkos főparancsnokságára.
A Birodalom elől menekülő páros ekkor értette meg, miért nem találja senki a bázist. Az egész komplexumot a Byzantium rendszerre merőlegesen keringő, a legkülső bolygótól több millió kilométerre lévő kóborhold felszíne alá telepítették.
Rinitől megtudták, hogy Waltzék a canis mitológiát követve találtak rá az égitestre. A szentírások szerint létezett egy tizennegyedik bolygó is a régmúltban, ami a nagy canis birodalom bukásakor elpusztult, de egyetlen holdja még mindig odakint kering, messze, Luana Ayka vigyázó szeme elől elrejtve.
Miután leszálltak a parancsnokságon, Rini újra szobafogságra ítélte őket. Biztonsági okokból, mondta. Napokig nem mozdulhattak ki, az ajtót lezárták és őrök vigyáztak rájuk, ezt Kitti állapította meg, miután az ÁVR-rel végigpásztázta a környezetüket. Később megkérték, hogy ilyet többé ne csináljon, mert még ki találják lőni a kabinjukat az űrbe.
Napokkal később Rini elárulta, hogy a hadvezetésük igencsak ideges lett, amikor az Árnyékbrigád felderítő specialistája a bázisra érkezett. Egyesek kínvallatásnak szerették volna alávetni, mások azonnali kivégzést és boncolást szorgalmaztak, hogy megismerhessék az ÁVR titkait. Ez persze nem lett volna túl jó ötlet a szabadságharcosok fennmaradásának szempontjából, mert az ÁVR rosszul viseli, ha a titkai után kutakodnak, és ilyenkor hajlamossá válik a termonukleáris önmegsemmisítésre.
Végül Rini meggyőzte a hadvezetést arról, hogy Kitti már nem tagja az Árnyékbrigádnak, és teljes felelősséget vállalt érte. Ekkor került Christophe porondra. A Liga vezetői egyszerre szerették volna magukhoz közel és tőlük fényévekre tudni. Ahogy Rini elmondta, a Néptájékoztatási Hivatal egykori igazgatójának igen sajátos a megítélése a függetlenségiek berkeiben. Mindenki úgy tudja, hogy ő a Kardinális.
Az egyszerű bakák és a vezérkaron kívüli tisztek hősként tekintettek rá, és szerettek volna végre kezet rázni vele. Ellenben a vezérkar szkeptikus volt. Rini korábbi vallomásában sok hézag akadt, ezek betömését Christophe-tól várták el. Ráadásul sokaknak nem tetszett egykori munkája sem, hiszen a Néptájékoztatási Hivatal igazgatójaként a legtöbbjüket úgy lejáratta, hogy még az unokáiknak is bujkálnia kell, ha nem döntik meg a Birodalmat.
Rininek napokba telt meggyőzni a főtiszteket, hogy Christophe-nak vállalnia kellett a szerepével járó kellemetlenségeket, ha eredményes akart lenni. A vezérkar nehezen fogadta el ezt az áldozatot, túl sok volt a felgyülemlett keserűség. Aztán valakinek eszébe jutott meghallgatni Christophe-ot is.
Mindenki szerencséjére, erről a kettős megítélésről Rini még a bázisra való megérkezésük előtt beszámolt a férfinak, így Christophe igazolni tudta az utolsó Kerberosz történetét. Sőt, kiegészítette a homályos részeket. Megválaszolta például azt a kérdést, hogy hogyan lehet tizennégy éve ő a Kardinális, amikor a polgárháború kitörésekor még csak tizenhat éves volt.
– Ha kicsit félretennék a személyem iránt érzett haragjukat, maguktól meglelnék a választ – magyarázta lelkesen. – A mentorom és jó barátom, Petros volt az elődöm, majd amikor ő már nem tudta ellátni a feladatát, a Néptájékoztatási Hivatal igazgatói székével együtt a Kardinális szerepét is átruházta rám.
Christophe órákig beszélt, néha kitörő hévvel, máskor hűvös nyugalommal. Történetét remek logikával építette fel, sosem ugrott be a keresztkérdéseknek, de gondosan ügyelt arra, hogy ne mondja el kétszer ugyanúgy ugyanazt a történetet. Válaszai spontánok voltak, még a kihallgatás végén is, amikor már fáradtnak és mérgesnek tűnt. Rini ekkor döbbent rá, hogy Christophe nem azért tudott megvezetni egy egész népet, mert gátlástalan hazudozó volt, hanem mert imádott mesélni.
Egyetlen egy dolog fogott ki rajta majdnem, mégpedig a fejében rejtőző adatbázis. A függetlenségiek még a Zenonon tett nem éppen önkéntes látogatásakor letöltötték a kódolt titkokat, de azóta sem tudták feltörni. Remélték, hogy Christophe megadja a dekódolás módját, ha már egyszer ő a Kardinális. Rini azonban nem kívánta felfedni annak az információhalmaznak a létezését, ami a SkyLightban lapult. Emiatt Christophe kénytelen volt meggyőzni a tiszteket, hogy a letöltött adatok dekódolásához szükséges eszközt Waltzcal akarta kijuttatni, ám mivel a tábornok a kapcsolatfelvétel helyett inkább bombázni kezdte a Fellegvárat, egyebek mellett a Birodalmi Palotát, az eszköz megsemmisült.
Tehát újat kéne építeni, ahhoz viszont szükségük lenne az eredeti tömörítést elkészítő programozóra. Rini egy MZ/X nevű illetőt jelölt meg. A függetlenségiek később megkísérelték felvenni vele a kapcsolatot, sikertelenül, így a titkok ügye egyelőre lekerült az asztalról. Persze azzal a kitétellel, hogy senkinek sem beszélhetnek róluk.
A SkyLight adatbázisa titok maradt, mindenki a korábban letöltött, az implant nélkül hasznavehetetlen adatcsomagra koncentrált.
Tizenhárom órányi kihallgatás után végül a vezérkar elfogadta Rini és Christophe verzióját a Kardinálisról. Ezután jött a második kihallgatás, ezúttal Christophe és Kitti volt a vallató, Rini pedig a vallatott. Nagyon szerették volna tudni, miért nem lett informálva a Liga vezérkara a SkyLightban elhelyezett adatbázisról, vagy ama nem elhanyagolható tényről, hogy a valódi Kardinális Astrid császárnő volt.
Rini az utóbbira válaszolt előbb: bizonyíték nélkül senki sem hitte volna el. Waltzot könnyen meggyőzhették, ő mindenkinél régebben dolgozott együtt a Kardinálissal, és ott volt Astrid üzenete is. De a csata után Rininek csak a szava maradt, az pedig ilyen titok felfedéséhez kevés lett volna. Ráadásul ereje sem volt olyan embereket győzködni, akik gyűlölték Astridot.
A másik kérdésre a válasz bonyolultabbnak bizonyult.
– Sosem akartunk beszélni a fegyverről a függetlenségieknek. Csak Waltzot terveztük beavatni. Túl nagy volt a kockázat, hogy a… Hogyan hívtad őket?
– Érdekeltség – felelte Christophe.
– Az Érdekeltségnek kémei vannak a soraink között. Gabriel császár gyanította, hogy az Asszaszin Rendnek van egy alvóügynököket tömörítő kasztja, és eme kaszt tagjai beépültek közénk. Egészen addig kémkednek az Érdekeltség számára, amíg parancsot nem kapnak a vezéralakok meggyilkolására. Így a Szenátus és az uralkodóház bevonása nélkül informálódhattak a Byzantium rendszer helyzetéről.
Christophe a SkyLightban is talált utalást a Kaméleonoknak nevezett orgyilkosokra, és egyáltalán nem derítette jókedvre a gondolat. Különösen most, hogy hivatalosan magára vállalta a Kardinális szerepét.
Ezután Christophe szeretett volna nagyon messze kerülni a Byzantium rendszertől, de két dolog visszatartotta. Egyrészt, csak a Linával tudnának elmenni, ám ahhoz át kell verekedniük magukat a bázison. Kitti biztos volt afelől, hogy sikerülne, de sok életet követelne. Másrészt, kérdéseket vetne fel olyan emberekben, akik jobb, ha nem kérdezősködnek, mert annak általában vérontás a vége.
Szóval Christophe maradt, és nem bánta meg, mert hónapokon keresztül élhette a hősök gondtalan életét. Azok után, amiken átment, úgy érezte, meg is érdemli. Éjjelente együtt sörözött a szolgálaton kívüli katonákkal, sztorizgatott a Néptájékoztatási Hivatalban eltöltött idejéről, titkokat osztott meg a császári udvarról, még néhány nőt is sikerült az ágyába csábítania.
A fesztelenséget csak két váratlan esemény törte meg igazán. Az első a megérkezésüket követő kihallgatássorozat után pár órával csapott le rájuk, amikor elterjedt a hír Grahish haláláról, és Kitti közölte, hogy az ÁVR-re mozgósítási parancs futott be Tahir vezérezredestől.
A második letaglózó hír sem váratott sokat magára. A halottnak hitt Grahish császár a Birodalom árulójának nyilvánította a Szenátust, ezzel együtt elrendelte a felszámolását. Mindenki, aki ellenállt, meghalt. Ezután napokig fejetlenség uralkodott a Ligában. A vezérkar elzárkózott, tanácskozott. Rini napokra eltűnt, a teljes hírszerzési hálózatával a Byzantiumra koncentrált. Próbálta kideríteni, mi folyik a bolygón, hogy pusztíthatta el Grahish a Szenátust, s mi lesz ezután.
Christophe szintén munkát kapott, először a birodalmi hírhálózatokra kikerült anyagokat elemezte, később, miután a kedélyek lenyugodtak, és a polgárháború visszatért a régi kerékvágásba – legalábbis nagyjából, mert a Liga vezetői még mindig várakozó állásponton voltak –, egy kalózadó felállítását kellett összehoznia. Az első feladat nem volt kihívás, Tirzah Shein munkáját bárhol felismerte volna. A második lehetetlenségnek bizonyult.
Ekkor kezdett együtt dolgozni Gizmóval.
A fiatal technikussal először a Zenonon találkozott, miután Waltz elraboltatta. És ezekben az időkben futott össze még valakivel, akivel szintén a zenoni kiruccanásakor ismerkedett meg. Levine ezredes rabolta el anno az Aranykalicka elől, és bár annak lassan fél éve, még mindig dühös volt Christophe-ra, amiért az lelőtte két emberét. Találkozásukkor egy jobbhoroggal üdvözölte.
Christophe állkapcsa eltört, így Levine-t rövid időre elzárták. Christophe hamar felépült, de utána mindig alaposan körülnézett, hogy ellenlábasa nincs-e a közelében, annál is inkább, mert kórházi ágyán fekve újra eszébe jutott első találkozása Levine-nel, valamint az akkor lezajlott, hasonló kimenetelű verekedés. Gyorsan utána is járt ez ügyben valaminek.
Pár nappal később Kitti jelent meg a kabinjában. Az árnyékbrigádos szabadon járhatott-kelhetett a bázison, csak a hajójára nem mehetett fel, és mindenhová követte két beélesített kommandós. Mindezek mellett viszonyuk kissé hűvössé vált, amióta Christophe belelovalta magát a hős Kardinális szerepébe.
– Üzenetet kaptunk. Azaz a Lina kapott üzenetet – mondta Kitti a lassan megszokottá vált tartózkodó módon. Christophe fülének a telt hang ettől csak még szexibben csengett.
– Kitől? – kérdezte, félretéve a notepage-et. Örült, hogy Kitti végre meglátogatta, noha próbálta nem kimutatni.
– Zsenkótól.
* * *
– Rozsenkót és Waltzot ki akarják végezni a fesztiválon – rontott be kopogás nélkül Rini irodájába Christophe. A nő dühös tekintettel pillantott fel a memolapokból. Az asztalon ücsörgő Casey őrnagy csak szemrehányóan forgatta a szemét.
– Őrnagy úr – bólintott felé Christophe.
– Beck – biccentett a termetes pilóta. – Az anyukája nem tanította meg kopogni?
– Nem találkoztunk annyiszor. Visszatérve, Rozsenkót és Waltzot ki akarják végezni a fesztiválon.
Rini olyan arcot vágott, mintha egy problémás gyereket nézne, majd gyötrelmesen sóhajtva Casey felé fordult.
– Ez eltarthat egy darabig, addig elintéznéd, amit kértem?
– Persze, drágám. – Casey szájon csókolta Rinit.
– Folyton ez a smár – szaladt ki Christophe száján, eljátszva a jelenlévők maradék türelmét.
– Ne maradjak, biztos, ami biztos?
– Ha elfajulna, el tudom intézni.
– Pont azért. Kell majd valaki, aki tanúsítja, hogy a Kardinális önmagát vágta hátba a székkel.
Rini nevetve bocsátotta útjára az őrnagyot. Casey elhaladtában kis híján fellökte Christophe-ot.
– Milyen kedves ember – bökött utána amaz, megbizonyosodva arról, hogy az ajtó még nem csusszant a helyére, azaz Casey hallhatja.
– Hugo és Rozsenko – engedte el a füle mellett a megjegyzést Rini. – Honnan tudsz te erről? Én semmit sem hallottam.
– A Néptájékoztatási Hivatal egyik körlevelében volt – válaszolta a tarkóját vakarva –, reggel fogtuk el. Elemzés közben leltem rá.
Nem akarta elárulni, kitől jött az információ. Jelenleg Kittin kívül senkiben sem bízott a bázison. Hónapok óta volt a függetlenségiek között, de akármennyire barátkozott össze többségükkel, képtelen lett volna megbízni bármelyikükben is. Casey és Levine valószínűleg egymást licitálják túl, ha arról beszélgetnek, hogyan ölhetnék meg. Rini sportot űzött a megtévesztéséből, a vezérkar egyértelműen nem bízott benne, ráadásul asszaszinok vannak a Liga soraiban. Legalábbis egy biztosan.
Úgyhogy egyelőre megtartotta magának, hogy közvetlen vonala van a Byzantiumra.
– És órákba telt eljutnod hozzám? – csattant fel Rini. Eddigi dühe lassan tombolási vágyba csapott át.
– Igen, mert sajnos Kitti is ott volt, amikor ráleltem az információra. Először le kellett beszélnem arról, hogy egyszemélyes offenzívát indítson a Birodalom ellen. Ki akarja hozni Rozsenkót.
Ettől Rini kicsit lecsillapodott, noha nem annyira, hogy átérezze a szavak mögött leselkedő veszélyeket. Christophe ezzel kapcsolatban igazat szólt. Amikor Kitti meghallotta, milyen végzetet szántak Rozsenkónak, csak azért nem foglalta vissza a Linát és repült el vele, mert előtte szólni akart Christophe-nak.
– Renoir nem mehet a hajója közelébe, a bázist meg aztán végképp nem hagyhatja el.
Még hogy nem mehet a hajója közelébe… – nevetett magában Christophe.
– Igen, és ki fogja megállítani, te? Ha Kitti dühében felkapcsolja az Árnypáncélt, ezt a holdat fogja hozzávágni a Byzantiumhoz.
Ez hatott, Rini végre elgondolkodott azon, kivel könnyelműsködik. Viszont nem arra a konklúzióra jutott, amire Christophe számított. Megvonta a vállát, aztán sorba rendezte az asztalán szétszórt memolapokat.
– Akkor szólok a vezérkarnak, hogy hagyják elmenni – mondta.
Christophe először nem hitt a fülének. A céltudatos és eddig harcra kész Rini meghátrált, pedig tálcán kínálták neki a lehetőséget a Birodalom megtámadására. Nem holmi adok-kapokra, hanem olyan horderejű támadásra, mint amilyen a fellegvári csata volt. És most az a nő, aki lepofozta a Birodalmi Palota folyosóján, aki nekiment Rozsenkónak, s aki az űrvadászraj élén harcolt a Byzantium és az Ikónium között a túlerővel szemben, csupán a vállát vonogatta.
– Ennyi? – adott hangot döbbenetének.
Rini értetlenkedve nézett fel rá.
– Mégis, mit vársz?
Christophe csak tátogott, aztán dühe erősödésével rátalált hangjára.
– Azt, hogy végre harcoljatok! A fellegvári csata óta csak meresztitek a seggeteket! Waltzot meg sem próbáltátok kimenteni, értem sem törtétek össze magatokat, pedig a császárnő az életét adta. Le sem szarjátok a hőseiteket, akikre olyan büszkék vagytok!
Rini hozzávágta az egész memolaptömböt, amit eddig akkurátusan rendezgetett, és csak azért nem ugrott neki Christophe-nak, mert köztük volt az asztal, ültében pedig nem tudta átugrani. Kirúgva maga alól a széket talpra szökkent, de a mozdulattal levezetett valamit hirtelen jött pofozhatnékjából. Maradék dühét az asztalon vezette le, keményen rácsapott.
– Te beszélsz?! – üvöltötte. – Egész életedben biztonságos távolról hazudtad le a csillagokat az égről, hülyítettél egy egész népet, és élvezted a gazdagságot, amit mások kárán szereztél! Még csak byzantiumi sem vagy! Ugyanazok közé tartozol, akik kiszipolyozzák az otthonomat! – Sikeresen feltüzelte magát annyira, hogy félrelökje az asztalt. Hirtelen nem volt akadály közte és dühe tárgya között, Christophe mégsem mozdult, meg sem szólalt. – Te is az Érdekeltséghez tartozol, Chris! – ugrott elé, és pofon ütötte. Christophe még csak el sem fordította az arcát. – Tudod, mi vagy? Egy rohadt nagy tévedés! Gyáva, alattomos kígyónak születtél, a saját érdekeidnél sosem láttál tovább. Undorodom tőled és fogalmam sincs, mit láttak benned Astridék, hogy beléd rakták azt a szart! De tévedtek! Az egyetlen esélyünk a felszabadulásra az ellenség fejében van!
Zihált, mire befejezte, de láthatóan megkönnyebbült. Christophe úgy érezte, a nő már rég ki akarta ezt mondani. Ő viszont nem érzett bűnbánatot vagy alázatot. A szavak leperegtek róla, de nem azért, mert nem érdekelte. Rini viszont azt hihette, mert dühe újra fellobbant. Ezúttal ököllel próbálta megütni Christophe-ot, ám ő elkapta a csuklóját.
– Kösz, hogy ilyen szépen summáztad.
Rini másik keze a gyomrában landolt. Öklendezve görnyedt a padlóra.
– Nagyon szívesen.
Christophe nyeldekelve bólintott. Beletelt némi időbe, mire rá tudta venni magát a felegyenesedésre.
– Azért mondanék három dolgot.
Rini türelmetlenül intett.
– Először, soha többé nem hívlak Rininek. Rini meghalt a fellegvári csatában. – A nő nem értette, hová akar kilyukadni, de felkeltette az érdeklődését. – Másodszor, te, Daina, nem loptad be magad a szívembe. Heves vagy, szókimondó és verekedős. Rossz kombináció. És harmadszor, igazad van.
Ez olyan váratlanul érte Rinit, hogy elsőre fel sem fogta az önvallomást. Christophe látta a meglepetést a nő kék szemében, úgyhogy megismételte.
– Igazad van, önző tuskó vagyok, aki kiszolgálta a Birodalmat. Lehazudtam az égről a csillagokat, meghülyítettem egy népet, és átkozottul nem érdekelt. Nem az én népem, nekem nincs is népem. Élveztem a gazdagságot, és tudod, mit? Amikor azt mondtam, hogy nem hiányozna az a sok csillogás-villogás, tévedtem, mert piszkosul hiányzik. Egyvalamiben viszont hazudsz. Pontosan tudod, mit látott bennem a császárnő. Pontosan azt, ami miatt gyűlölsz. Mert képes vagyok úgy használni az információt, úgy csavarni az igazságot, hogy egy egész Birodalom higgyen nekem.
Közelebb lépett a nőhöz, de nem túl közel. Nem akart bizalmaskodni, csak bizalmat ébreszteni. Miközben Rini lehordta, ő megvilágosult. Nem spirituálisan, még csak nem is saját önképe változott meg. Egyszerűen rájött, mire teremtették, hogyan használhatná a kezébe adott eszközt. Végre megértette, miért ő lett a szuperfegyver. Miért ő lett a Kardinális.
– És a fejemben most rengeteg olyan információ van, amivel térdre kényszeríthetem Grahisht. Ehhez szükségem van rád, Casey-re, a függetlenségiekre, még Kittire is. Íme, az ajánlatom: segítsetek nekem, és én garantálom, hogy a fesztivál a Birodalom halotti tora lesz.
Rininek kétségei voltak, bizalmatlanul fürkészte az arcát, de megláthatott rajta valamit, mert megenyhült.
– Te sem az vagy, akit megismertem – mondta. – Mi változott?
– Sok minden, majd egyszer elmondom.
– Rendben – hagyta rá a nő egy vállrándítással. – Gondolom, van terved, különben nem lennél ilyen magabiztos.
– Formálódik valami – felelte Christophe öntelt mosollyal az arcán.
Rini, ha nem is teljesen őszintén, de visszamosolygott rá.
– Na, ez a vigyor már ismerős…