Az Astrid halála és a Fellegvár lebombázása után maradt káosz semmi volt ahhoz képest, amivel a Szenátus kiirtása járt. A kongresszus elleni támadást heves, több ízben erőszakba torkolló tüntetések sora követte. Ezt bonyolította a BBSz és a BHEH között kialakult ellenségeskedés. Sok belbiztonsági ügynök zokon vette, hogy Rozsenko, a hírszerzés egykori igazgatója megölte a főnöküket, Xavier és két másik ügynök jelenlétében. Az ő haláluk csak kevés jóvátételnek számított.
Xavier halála ráadásul további hátrányokkal járt. Egyrészt, nem találtak megfelelő helyettest, olyasvalakit, aki képes lenne összefogni a megroppant ügynökséget. Másrészt, Xavier nem tudta elvégezni az összeesküvésben ráosztott feladatot. Vagyis szabadon maradtak a szenátorok és képviselők mögött álló nemesek, üzletemberek, további hatalmasságok. Ők támogatták vaskos pénztárcákkal, jól csengő ígéretekkel a tüntetőket.
Leone taxiarkosz érdemei sem voltak teljesek. Bár a Szenátus megtámadásakor a hadsereg nagyobb része valóban a császár oldalára állt, nem sikerült szétverniük azokat az osztagokat, amelyek nem nézték ölbe tett kézzel a mészárlást. Több bázison is fegyveres összecsapások alakultak ki, megritkítva a hadsereg sorait, megrendítve a morálját. A lázadó katonák aztán sikeresen elmenekültek, s a pletykák szerint már szervezkednek a rezsim ellen.
De legalább a függetlenségiek várakozó álláspontot vettek fel, azaz csapataikat a fronton védekezésre utasították, és békekövetet küldtek a Byzantiumra.
Chhaya a zökkenők ellenére sikeresnek tekintette a puccsot. A Néptájékoztatási Hivatal remekül végezte a dolgát. Miután Tirzah Shein felgyógyult sérüléseiből, személyes keresztes hadjáratot indított a Szenátus ellen. Nem elégedett meg a Xavier által összeállított bizonyítékokkal. Maga túrta fel a BHEH és a BBSz adatbázisait, magánnyomozókat küldött a rejtőzködő támogatók és dolgozók után – hisz nem mindenki tartózkodott aznap a kongresszusban –, adathalászokat fogadott, hogy jussanak be a privát adattárakba. Szó szerint felforgatott minden követ a Szenátus emlékének eltiprásáért.
Chhaya kezdetben aggódott emiatt, hiszen Xavier munkájában rengeteg hamis bizonyíték volt, például az Arrata és Clellan közötti hangfelvétel. Shein bármikor lebuktathatta volna őket, ám a nőt annyira elvakította a bosszúvágya, hogy észre sem vette azt, ami árthatott privát háborújának.
Chhaya alig bírta elhinni, de Grahish is hasznosnak bizonyult egy ponton. A korlátlan hatalom mámorában lubickoló császárnak annyi érzéke volt a Birodalom kormányzásához, mint egy gumikacsának, de legalább elég észt vert belé a jóisten, hogy ezt belássa. Kinevezte Chhayát a Byzantium helytartójává és a Birodalom fejedelmévé, így a nő lényegében szabad kezet kapott további tervei megvalósításához. Ennek megfelelően azonnal új helytartókat nevezett ki – a legtöbb Leone embereiből került ki –, akikből létrehozhatott egy ideiglenes kormányt.
Persze Grahish még mindig fölöttük állt, és néha kipattant a fejéből egy-egy hajmeresztő ötlet. Ezeket Chhaya ellenvetés nélkül támogatta. Részben azért, mert most már nem akart összeveszni a bátyjával, ahhoz túl sok volt a vesztenivalója. Másrészt azért sem állt ellen, mert ezekkel a tettekkel Grahish minden figyelmet maga felé fordított. Chhaya pontosan arra használta testvérét, amire a Szenátus a korábbi uralkodókat: kirakati babának, akit gyűlölhet a nép.
És Grahish néhány hónap alatt igen népszerűtlen lett. A Byzantiumon több tartományban és minden más bolygón statáriumot hirdetett. A hadsereg átvette a rendfenntartást, állandósultak a házkutatások, kikérdezések, razziák, folyamatosak lettek a letartóztatások. Fizettek a függetlenségi szimpatizánsok vagy lázadó gondolatokat dédelgető emberek feljelentéséért, úgyhogy hamar megteltek a börtönök. Amikor a helyzet a tetőfokára hágott, Grahish meglepő módon remek ötlettel állt elő.
Mivel örömét lelte a gyilkosságokban, privát kivégzéseket rendeztetett a Birodalmi Palotában. Eme események igen hamar népszerűek lettek az udvari körökben. Ekkor Kraukh kitalálta, hogy a halálraítéltek akár harcolhatnának is egymás ellen, s a győztesnek kegyelmet, vagy legalábbis életet ajánlanának a következő harcig. Grahish kevéske történelmi ismeretére hagyatkozva továbbfejlesztette az ötletet: valódi, ókori gladiátorjátékokat akart látni.
Ebben Chhaya meglátta a lehetőséget a nép lekötésére. Hamar bevonta Tirzah Sheint a dologba, és közösen nekiláttak a gladiátorversenyeknek otthont adó fesztivál megszervezésének. Kraukh a canis táborokat járva keresett alkalmas harcosokat, Grahish a halálra ítélt foglyok között válogatott félelmetes kedvvel. Shein és Chhaya a technikai hátteret intézte.
Megfelelő embereket kerestek az esemény lebonyolítására és felügyeletére, illetve helyszínt, ami otthont adhat mindennek. Előbbieket a Néptájékoztatási Hivatalban, valamint a rohamosztagban, utóbbit a Szent Mihály Császár Sportcsarnok képében találták meg. Az arénát hetek alatt átalakíttatták, hogy megfeleljen egy modern kori, de múltidéző gladiátorverseny követelményeinek, vagyis a nézők biztonságban legyenek, amíg a harcosok a szökés ábrándja nélkül, ízlés szerint lemészárolják egymást.
Emellett számos egyéb eseményt is kitaláltak a többnaposra tervezett mulatsághoz. Kezdetben csak Nea Romera akarták korlátozni az ünnepet, de Shein végül meggyőzte Chhayát, hogy a Birodalom minden nagyobb városában kell valamilyen rendezvény, elvégre nem mindenki utazhat be a császári fővárosba, főleg nem a polgárháború sújtotta külső világokról. A költségek ekkor kezdtek az egekbe szökni, és egyikük sem számolt jelentős anyagi bevétellel. Pláne azután nem, hogy ingyenessé tették a belépést, és olcsóvá az italokat, ételeket. Chhaya és Tirzah egymás között csak „ingyen kenyeret” projektnek nevezték munkájukat. Grahishnak ugyan nem tetszett az ötlet, Chhaya azonban garantálta neki a hatalma megszilárdulását. Az már más kérdés, hogy a nő a saját hatalmára gondolt.
A fesztivált megelőző utolsó napokban már csak egy kérdés volt: mivel nyissanak? Chhaya, Grahish és Kraukh életükben először egyetértettek valamiben. Nagyszabású megnyitót akartak, olyat, ami felkelti az emberek vérszomját, megalapozza a fesztivál hangulatát. A megoldás kívülről érkezett, Chhaya hű tanácsadójától és közvetítőjétől.
Mégis mivel lehetne méltóbban megünnepelni az új Birodalom születését, mint a régi Birodalom legnagyobb ellenségeinek kivégzésével? Harcoljon Rozsenko és Waltz.
Hazes
Chhaya elégedetten dobta a cetlit az atomizálóba.
Hát mégis megérte Rozsenkót életben tartani.
Voltak kétségei efelől. Amikor megtudta, hogy még életben van, miközben Xavier meghalt, dühöngött. Saját kezűleg akarta megölni, ám az Árnyékbrigád megtagadta a kérését. Ekkor Grahishhoz fordult, de bátyja kóborló lelkét azon a napon egy Szellem asszaszin sem találta volna meg, úgy telenyomta magát drogokkal.
Chhayának tehát várnia kellett. Idővel lenyugodott, és higgadtan másképpen tekintett Rozsenkóra. Nem fenyegetésként, hanem aduászként. Bizonyítottan alkalmas volt bűnbaknak, s ezt kihasználhatta. Lényegében a Néptájékoztatási Hivatal segedelmével Rozsenkóból szimbólumot csinált, az árulás szimbólumát. Megtörte vele az Árnyékbrigád büszkeségét, ráadásul megmutatta mindenkinek, hogy még a legerősebbek sem menekülhetnek el a Birodalom ökle elől. Mi erősítené meg jobban ezt a tényt, mint ennek a szimbólumnak a gladiátorviadalon történő elpusztítása? Nyilvánosan, élőben, az egész Birodalom szeme láttára. Mellette Waltz nem lesz több, csak az előétel, noha kivégzése valószínűleg a Függetlenségi Liga bukását eredményezi majd.
Eljött a nagy nap, és minden készen állt a fesztivál megnyitójára. A nép izgatottan várta a kezdést. Az emberek mindenre fogadtak, amire lehetett, a győztesekre, a vesztesekre, ki milyen fegyvert használ, vagy hány darabban végzi. Már most literszámra folytak az italok. A leghíresebb zenészek jelentek meg és adták a talpalávalót, rotyogtak a fazekak, sercegve sült a hús a tűzön. Az egész Birodalom ünnepi hangulatban tobzódott, a Byzantiumon kívül és belül egyaránt. Talán még a függetlenségiek is mulattak, legalábbis Chhaya elszórakoztatta magát ezzel a gondolattal. Noha tartott attól, hogy a több hónapon át tartó csendet pont most fogják megtörni.
Elvégre, a fővezérüket akarják kivégeztetni.
Éppen ezért védte egy rohamosztagos század a Szent Mihály Császár Sportcsarnokot, míg a bolygót két flotta, a Fellegvárat pedig az Árnyékbrigád biztosította. Grahish nem jelenhetett meg személyesen a játékokon, az egész fesztivált a Birodalmi Palotában kell eltöltenie, legnagyobb bánatára. Csak Chhaya, Tahir és a többi vezető szava győzte meg arról, hogy túlságosan csábító lenne a Liga számára, ha Waltz és a császár egy területen tartózkodnának.
Grahish és Kraukh távolléte, Rozsenko és Waltz közelgő halála, a Függetlenségi Liga lehetséges bukása és a tény, hogy minden, de tényleg minden az elképzelései szerint zajlott, nagyon jó kedvre derítette Chhayát. E jókedv csábította ki Nabhitha halála óta először az utcára. A valódi, emberek lakta utcára, nem a Fellegvár mesterségesen fenntartott utópiájába, vagy Nea Rome édeni tisztaságú kormányzati negyedébe. A Szent Mihály Császár Sportcsarnok a főváros déli oldalán állt, körülötte polgári épületekkel, kisboltokkal, parkokkal, játszóterekkel. Egyszerű emberek élettere volt ez.
Vidáman sétált az utcákon civilbe öltözött árnyékbrigádos testőreivel a nyomában, és emlékezett arra, milyenek voltak ezek a séták Nabhithával és Astriddal. Azokon a sétákon, miközben fagyit vettek a jégkrémes gravóból, vagy hintáztak az egyszerű, láncra függesztett fadeszkákon, Nabhitha gyermekmesékbe csomagolva megtanította nekik, milyen egy jó vezető, és miért rossz a Birodalom.
Chhaya korán megértette eme mesék lényegét, Astrid viszont semmit sem fogott fel belőle. Ezt bebizonyította, amikor trónra került. Ahogy tette a Szenátus alá a lovat, ahogy a polgárháborút kezelte, az értelmetlen adói, a Birodalmon kívüli hatalmak felé történő hajbókolásai, mind-mind émelyítették Chhayát. Ezért hidegültek el. Gyűlölte az unokatestvérét, amiért az egy elkényeztetett, ostoba libaként megcsúfolta Nabhitha és Gabriel szeretetét, miközben neki szörnyetegek között kellett nevelkednie, és gyerekkora nagy részére a saját élete védelmében nem emlékezhet vissza.
A feltörő emlékek felzaklatták. Hirtelen kimerültnek érezte magát. Annyi mindenen ment keresztül, annyi mindent tett, és sosem pihent. De hamarosan, a fesztivál után végre révbe ér. Már csak pár lépés van hátra a világ ellen indított sakkjátszmájából.
Leült egy útba eső kis kávézó teraszán. Senki sem ismerte fel. Nem csoda, egész életében a családja férfi tagjai voltak előtérben. Amikor az anyja meghalt, csak futószalagon jelent meg az esti holohíradóban. Amikor Viswajit távozott az élők sorából, egy hétig gyászolták, holott az egész világon talán csak egyetlen ember szerette: Grahish.
És most is ugyanez ment. A Morrigan-kastély felrobbantása után minden hír csak Grahishsal foglalkozott, az eltűnt húg, annak ellenére, hogy ő volt a trón várományosa, annyira nem érdekelt senkit, hogy még a nevét sem hozták összefüggésbe a merénylettel. Pedig Chhaya maga ellenőrizte a reaktor szabotázsát.
Most mégis a figyelem középpontjába került. Bár igyekezett egyszerű embernek látszani, tökéletes szépségű arcával és szemrevaló testével a molekulárisan stabilizált szűk farmerban, hosszú, vajszínű blézerében és szürke, aranyláncos bőrmellényében kilógott a tömegből. S ez egyáltalán nem zavarta, mert nem Chhayát, a császár húgát látták benne, hanem csak egy jobb módban élő fiatal nőt.
Pirulva fogadta az italtól felbátorodott férfiak bókjait, kedvesen mosolyogva utasította el meghívásaikat. Annak ellenére, hogy volt detox-implantja, nem akart inni. Sosem ivott alkoholt, attól tartott, hogy az implant nem fog működni, és részegségében felnyitja az emlékblokkolót. Ennek ellenére nagyon jól érezte magát a korsók, italos üvegek és leveses tányérok között dalolászó emberek társaságában.
Az események olyan váratlanul fordultak idilliből rémisztőbe, hogy mire Chhaya felfogta, mi történik, már mindennek vége volt. Először a Warlord IV-ese kapcsolt fel minden figyelmeztetés vagy parancs nélkül. Chhaya csak később tudta meg, hogy ezt Frenkie őrmesternek köszönhette, aki találkozásukkor szó nélkül átvette a Warlord IV-es irányítását az ÁVR-rel.
A következő pillanatban kinetikus töltet robbant a teraszon. Azonnal tisztára pucolta a placcot, a vendégek az italokkal, fagylaltoskelyhekkel, asztalokkal és székekkel együtt repültek el minden irányba. Végigszántották a betont, nekicsapódtak a falaknak, berepültek a kirakatokba. Chhaya egymaga maradt a teraszon, még mindig kényelmesen keresztbe tett lábbal, kezében gyümölcskoktéljával. Szintén később értesült arról, hogy a robbantásért nem egy merénylő, hanem a másik testőre, Clarke hadnagy volt a felelős. Szerinte ez volt a leggyorsabb mód Chhaya környezetének megtisztítására a lehetséges veszélyforrásoktól.
A lány holtsápadttá vált a robbanás dörejétől, a szerterepülő emberek látványától és attól, hogy a harcászati számítógépe egy Alamut rendszert észlelt pont a háta mögött. Számolt az Asszaszin Rend közbelépésével, mi több, remélte a megjelenésüket, de sosem hitte, hogy a Szenátus mögött állók ellene fogják bevetni őket.
Mindig Grahish vette fel először az összeesküvésben részt vevő személyekkel a kapcsolatot, ő ígért, az ő aláírása szerepelt azokon a meghatalmazásokon, amik később elvezettek a Szenátus lemészárlásához. Chhaya szerepe kívülről nem tűnhetett többnek, mint egy közvetítőé.
Ennyire kicsinyesek lennének, bosszúvágyukat az is kielégíti, ha a főkolompos helyett a hírvivőt ölik meg? Vagy minden résztvevővel végezni akarnak? Esetleg így üzennek Grahishnak? – sorakoztak a kérdések a fejében, miközben eldobta koktélját és előrántotta Warhammerét. Megperdült. Nem fogok meghalni, mondogatta magában. Most már semmiképpen sem.
Nem kellett harcolnia. A merénylőnek esélye sem volt. Frenkie őrmester Bulletstormja – ami Chhayát leginkább az apja gyűjteményének egyik ékes darabjára, a XX. századi SPAS-12-es puskára emlékeztette – éppen átrobbantott egy férfit a kávézó falán. Az asszaszin csak azért nem robbant ki az életből is, mert az Alamut pajzsai teljes energián dübörögtek, és legalább olyan erősek voltak, mint a Warlord IV-esé.
– Ne ölje meg! – parancsolta Chhaya remegő hangon. Frenkie őrmester leeresztette puskáját, és értetlen ábrázattal nézett a nőre. – Hozza elém!
Az őrmester megvonta a vállát, eltette puskáját, majd ujjait ropogtatva benyomult a kávézóba. Csattanások, puffanások, csörömpölések hallatszottak odabentről. Chhaya semmit sem látott, de a mellette elégedetten vigyorgó hadnagy ábrázata megnyugtatta. Az ÁVR nyilván többet érzékelt a benti pofozkodásból, mint a Warlord IV.
Néhány percnyi ramazuri után egy szakadt öltönyű férfi landolt Chhaya lábai előtt a terasz padlóján. Orra véres csimbókká deformálódott, egyik szeme öklömnyire dagadt, szájából dőlt a vér, vörösre festve liluló állát. Chhaya mégis felismerte a hamuszürke bőrű, vért és fogdarabkákat köpködő férfit. Miután Grahish császár lett és találkozott Arratával, elég jó leírást adott Chhayának, hogy így összeverve is felismerje a nagymestert.
– Hogyan lett magából nagymester, Arrata, amikor ilyen ügyetlen? Sejtettem, hogy találkozom még az asszaszinokkal, na de hogy engem akarnak megölni, és pont magát küldték, az eszembe sem jutott.
Arrata térdre tornászta magát, kiegyenesedni azonban nem tudott. Az oldalát markolászta, alig kapott levegőt és láthatóan komoly erőfeszítésébe telt érthetően kinyögni a szavakat.
– Nem küldtek, magam jöttem.
– Ez érdekes – ült le Chhaya az egyetlen épen maradt székre. – A császárgyilkos rend ura önként a plazmabárd alá hajtja a fejét?
– Ne menjünk bele, ki kinek a gyilkosa… – Arratának sikerült valamennyire felemelnie a fejét. Véres, foghíjas mosolyt erőltetett magára. – Az a felvétel Clellan és köztem, az páratlanul sikerült… – Visszarogyott a földre.
– Mondani szeretne valamit, Arrata? – hajolt közelebb a nő. Nem félt a férfitól, sem attól, amit mondhatna. A Birodalom népe szemében az Asszaszin Rend felségáruló volt, és egy letűnt kor emléke. Miután a puccs végbement, a Rend hivatalosan feloszlott. Minden kommunikációs csatornájukat elvágták, találkozóhelyeiket bezárták, kapcsolataikat megszakították. Utóbbi néhány élet kioltásával járt.
– Nem – rázta a fejét Arrata, vérpermetet szórva szét. Chhaya fintorgott, de nem húzódott el. – A múlt elmúlt, ne bolygassuk. Meglépte, amit maga szerint kellett, és én ezt… elismeréssel adózom ezért. – Újra felnézett. Arca fájdalmas grimaszba torzult, elsápadt. – Másért vagyok itt. Mások is elvesztették a belém vetett bizalmukat. Sokat hibáztam. A Szenátus elpusztult, a Rend lelepleződött… El kellett tűnnöm.
– Igen, azt hittem, már rég valahol a galaxis másik oldalán van a családjával együtt.
– Ott voltam – felelte Arrata némi habozás után. Meglepetés ült ki az arcára, amit Chhaya maximálisan kiélvezett. A nagymester nem hitte, hogy tud a családjáról. Csak azért nem tudta megöletni őket, mert Arrata időben kivitte a feleségét és a gyerekeit a naprendszerből.
– A büszkeségem buzerált. Vissza kellett jönnöm, hogy rendbe tegyem, amit elcsesztem.
– A megölésemmel?
– Fogja már fel, hogy nem akarom kinyírni! – rivallt rá türelmét vesztve a nagymester, de ahogy felemelkedett, össze is esett. Az utolsó szavak már csak nyögések voltak.
Chhayának tetszett a lábánál szenvedő orgyilkos látványa. Úgy érezte, megérdemlik ezt. Arrata a fájdalmat, ő a látványát. Aztán végül mégis megszánta. Utasítására Clarke hadnagy benyúlt farmerdzsekije alá, és katonai övéről leakasztotta az egészségügyi készletet. Pár másodperc múlva annyi fájdalomcsillapítót pumpált Arratába a nyakának szorított medisprayből, hogy azt sem érezné meg, ha nanoszondák hasogatnák fel az ideghálózatát.
– Remek cucc – ült fel Arrata tompa vigyorral az arcán.
– Szóval, hogyan is akarja visszanyerni a bizalmamat? – érdeklődött Chhaya, miután a férfi lábra állt. Két testőrével ellentétben őt meglepte, milyen magabiztosan mozog.
– Jöjjön, megmutatom! – Szétvert arcához képest meglepően kedélyes lett. Elindult, de a trió nem követte. – Egyszerűbb megmutatnom, mint elmagyaráznom. Hozza a fogdmegjeit is. – Újra meglódult, ezúttal nem fordult vissza. Chhaya nyugtalanul követte, és a két árnyékbrigádos sem repesett az örömtől. Előhúzott Bulletstormmal, aktív ÁVR-rel, felkapcsolásra kész Árnypáncéllal fogták közre védencüket.
Egyelőre nem észleltek semmi veszélyeset.
Arrata nem vitte őket messzire. A főutcáról letérve, néhány baljós sikátoron átvágva egy domb oldalába vájt, kétszintes háznál kötöttek ki. A nyekergő ajtón átlépve tágas, a konyhával összeépített nappaliba léptek. Két krémszínű kanapé és egy fotel fogott körbe egy egyszerű, barna kávézóasztalt. A szoba többi részét színben passzoló fabútorok alkották. Balra rozoga lépcső vezetett a felső szintre, a padlót foszladozó szőnyeg borította. Mindent vastagon fedett a por, és áporodott volt a levegő.
Chhayát két asszaszin fogadta az ajtóban, majd újabb három a nappali közepén, ezek egyike nő volt. Mindegyikük a Rend jellegzetes, harci díszekkel borított maszkja alá rejtőzött, az elmaradhatatlan köpenyt viszont egyikük sem viselte. Kettő zakót és vászonnadrágot hordott, egy melegítőben feszített. A nő tengerkék maszkjához zöld kockás flanelinget és farmernadrágot vett föl, a negyedik férfi pedig éjfekete katonai gyakorlóba bújt. Nagyon távol álltak a Rendről kialakult képtől. A két árnyékbrigádos elfojtott, de jól hallható kacagással hozta ezt tudtukra. Chhaya nem hibáztatta egyiket sem, ők még civilben is rettenthetetlen halálosztóknak tűntek.
Chhaya észrevette a szobában tartózkodó ötödik embert, és elfeledkezett a murisan festő asszaszinokról, a büszke árnyékbrigádosokról, a félholtra vert és fél lábbal a fellegekben járó Arratáról, a fesztiválról, még győzelmének közelségéről is. Olyan érzés ragadta el, amilyet sohasem érzett. Féktelen, lábrogyasztó, elementáris erővel lecsapó öröm kerítette hatalmába. Mintha olyasmit kapott volna, amire világéletében vágyott, de biztosan tudta, hogy sohasem kaphatja meg, aztán váratlanul valaki átnyújtotta neki.
Szó szerint megszédült a meglepetéstől. Frenkie őrmester és Clarke hadnagy egyszerre kapták el. Reflexeik motorikusan működhettek, mert az arcukon ugyanúgy ott volt a szédítő döbbenet, rátartiságuknak nyoma sem maradt. Most az asszaszinok kuncogtak maszkjaik alatt.
– Többen vannak – mondta Arrata büszkén. Váratlanul kijózanodott. Chhaya tippje szerint ez egy detox-implantnak volt köszönhető. Talán csak azért aktiválta, hogy most ő élvezhesse ki Chhaya zavarát, döbbenetét és az örömöt, amit ő okozott neki. – Másoknak is a kedvére kellett tennem, de úgy éreztem, hogy őt mindenképpen magának kell ajándékoznom.
Meghajolt a nő előtt, és a három asszaszin gyűrűjében, a fotelban kényelmesen ücsörgő ötödik férfira bökött. Az fehér inget és fekete vászonnadrágot viselt, félcipővel. Félszegen mosolygott, remegő kézzel intett az érkezőknek. Holografikus kitűzőjén az Egon Erwin Kisch név szerepelt, de mindenki tudta, hogy nem így hívják.
– Lady Chhaya – kezdte színpadiasan Arrata –, nagy örömömre szolgál átadni önnek Christophe Becket.