A gravo landolt a BBSz székházának központi platformján a fővárosban. Rozsenko szinte letépte az ajtót a helyéről, úgy ugrott ki a gépből. Mire Monique a karjában MZ/X-szel kiszállt, már a lift hívógombját püfölte.
– Mi a haditerv? – kérdezte a nő, miután beérte Rozsenkót.
– Ahogy idejövet mondtam, értesítettem Afferi igazgatót, már vár minket. Felmentetjük vele a szolgálat alól Syalt, és evakuálja a Szenátust. Aztán szétrúgom Xavier seggét, téged pedig ideiglenes igazgatóhelyettessé nevezlek ki.
– Micsoda karrier, igazgatóból helyettes.
– Össze kell állítanod egy csapatot olyan ügynökökből, akik maximálisan hűségesek a Birodalomhoz. Nem érdekel, hogy utálnak téged vagy engem, a lényeg, hogy a lojalitásuk a császársághoz megkérdőjelezhetetlen legyen. Ugye vannak még ilyen emberek a BHEH-ban?
Monique komolyan elgondolkodott a válaszon.
– Még akadnak.
Beszálltak a liftbe. Rozsenko utasítására elindult az igazgatóság szintjére.
– Rendben, velük össze kell gyűjtened mindenkit a listáról. Leonét, Syalt, Sheint. És valahogy meg kell oldanunk annak az átkozott kristálynak az olvasását. – A nő ölében lapító macskára pillantott. – MZ! – A megrettent állat nyávogása alig volt hallható. – Van még olyan felszerelés a Birodalomban, amivel hozzáférhetünk a kristályon lévő adatokhoz?
A macska egyből bólogatni kezdett. Aranyos pofáján bizonytalanság ült, füleit kissé lelapította, mint akit rajtakaptak vajas bajusszal.
– Hát… Pár hónapja a Kardinális ügynöke, a Kerberosz megbízott azzal, hogy tömörítsek össze egy adatbázist négydimenziós térkódolású adatfolyammá, és integráljam egy nyomtatott könyv borítójába. Gondolom, ezt később valahogy visszafejtették. Az a szerkezet talán képes lenne a kristályt is olvasni, csak nem tudom, mi az és hol van.
MZ/X komolyan meglepődött azon, hogy Rozsenko ezt hallva nem lepődött meg.
– Tehát nem egy csodafegyver tervrajzát rejtette el – mondta a férfi. – És az az adatbázis van Beck fejében, ezért olyan rohadt fontos az a szemétláda.
– Mi? Micsi? Mit? – nyivákolta a macska. Monique sem tudott lépést tartani a gondolatmenettel, de nem most kért felzárkóztató kurzust. Egy napra elég egy rejtélyes krízis.
– Akkor tehát meg kell találnunk Becket? – kérdezte.
– Beck a függetlenségieknél van.
– Á, szóval így értette a hajód, hogy biztonságban vannak.
Rozsenko félmosollyal az arcán vállat vont, Monique kétségbeesetten rázta a fejét, MZ/X pedig úgy döntött, elege van a cipelésből. Kis ficánkolás és karmolás után kiszabadította magát a nő karjából. Amikor a liftajtó kitárult, repülőrajtot vett. Vissza sem szólt.
– Hagyd! – kapta el Rozsenko a macska után induló Monique-ot. A nő arcán olyan ábrázat ült, mint aki éppen most látta elszökni a kedvenc háziállatát.
Elindultak az üvegirodákkal szegélyezett folyosón Afferi irodája felé. Rozsenko ösztönei újfent vészriadót fújtak. A szokottnál kevesebb ügynök serénykedett a helyiségekben, azok viszont lázasan dolgoztak, ügyet sem vetve a két jövevényre. Rozsenkónak az az érzése támadt, hogy valami krízishelyzet állt elő, amiről ők még nem értesültek. Kezdett attól tartani, hogy elkéstek.
Minderre Monique is felfigyelt. Aggódva tekintgetett körbe. Ismerős embereket keresett, akiktől megkérdezheti, mi a fene folyik itt. Mivel ilyet nem talált, Rozsenkóhoz fordult.
– Azt hiszem, baj van. – Afferi irodája felé pillantott. Rozsenko rendszere érzékelte, hogy a helyiséget leárnyékolták, ami egyet jelentett: az igazgató fontos megbeszélést tart. – Gondolod, hogy…
– Ha igen, akkor van arra esély, hogy Xavier is itt van, úgyhogy maradunk a tervnél.
– Vagyis?
– Lenyúlok a torkán és kitépem belőle a vallomást. Ha az megvan, akkor le tudod csukatni Chhayát.
– Igen, az azt követő percben pedig tárt karokkal fogadhatom az Árnyékbrigádot.
– Aligha. Ha megvan Xavier vallomása, Clellan elé pofozom a többi áruló rohadékkal együtt. Akkor pedig a Szenátus vagy visszaveszi a koronát a császártól, vagy kinyíratja az Asszaszin Renddel, az Érdekeltség vérmérsékletétől függően.
Elérték az irodát és kopogás nélkül benyitottak. Minden elképzelésük romba dőlt, amikor meglátták Afferi igazgatót, a mellkasa helyén hatalmas, vértől lucskos, égett szélű lyukkal. A materializálódó ajtó mellett két BHEH-ügynök lépett ki az álcából, kezükben Herden 80-assal.
– Ne csinálja, Rozsenko, annyira nem gyors – lépett a látóterükbe Xavier. Rozsenko keze megállt, ujjai hegye végigsimított a Bulletstorm faberakásos markolatán. Xavier az ovális iroda ablaka előtt állt, kezében a Clock 2000-es szinte izzott a felgyülemlett energiáktól. – Lehet, hogy a Főnix ki tud védeni ilyen távolságból egy Herdent, de kettőt biztos nem. Ahogy a Toldi sem. Ha előveszi a pisztolyát, a barátnője és maga kissé elkenődik a padlón.
Rozsenko leeresztette a kezét.
– Legyenek szívesek a harcászati rendszereiket levenni! Ha már meg kell ölnöm magukat, legyen az gyors és tiszta munka. Nem szeretném lerombolni az épületet, különösen addig nem, amíg benne vagyok.
Rozsenko keze ökölbe szorult és lassan újra a Bulletstorm felé emelkedett. Három sáros BHEH-ügynök nyolc asszaszin után nem lehet probléma, gondolta dühödt magabiztossággal.
– Ugyan már, Rozsenko, gondolkozzon! – lépett egyet feléjük Xavier, és Rozsenko karjára bökött a Glockkal. – Magukat az éjjel árulónak nyilvánítottuk. Nem kürtöltük széjjel a hírt, mert azt akartam, hogy bonyodalmak nélkül térjen vissza a városba, és személyesen intézhessem el, de… – A holttestre mutatott pisztolyával. – Itt van Afferi hullája, és rá akar támadni a BHEH igazgatójára? Maga szerint, még ha sikerülne is mindhármunkkal végeznie, mennyi esélyük lenne kijutni a belbiztonság székházából?
Monique gyengéden megszorította Rozsenko kezét. A férfi lepillantott rá. Szomorú belenyugvást látott a kék szempárban.
– Ne haljon meg több ember feleslegesen – mondta a nő, és lecsatolta kezéről az ajándékul kapott karperecét, majd a vértől mocskos tölgyfa asztalra tette. Rozsenko pár pillanattal később megadva magát levette a Főnix karóráját, és odadobta a karperec mellé.
Az egyik ügynök azonnal a Bulletstormért nyúlt. Aztán a markolatot érintve egyetlen villanás keretében elhamvadt.
– Azt a buzikurvaanyját! – kiáltott fel riadtan Xavier. – Hülye, barom, állat! Hát nem tudtátok, hogy ha hozzáértek egy Bulletstormhoz a brigádosa engedélye nélkül, azonnal kinyír titeket? – Egyetlen megmaradt ügynöke halálra válva pislogott rá.
Xavier a Glock csövével jelezte, hogy szeretné a Bulletstormot és az Art of Plasmát is az asztalon tudni. Foglyai engedelmesen letették a fegyvereket.
– Nos, akkor legyünk formálisak és szabályszerűek! – Kihúzta magát, megköszörülte a torkát. – Grahish császár nevében letartóztatom önöket. A vád: árulás, a függetlenségiekkel való összejátszás, valamint Afferi igazgató meggyilkolása.
– Gondolom, a bíróságig nem fogunk eljutni – mondta Monique.
– Még jó, hogy nem – nevetett Xavier. – Maga például ellenállt a letartóztatás során. – Azzal hasba lőtte Monique-ot. A lézernyaláb úgy száguldott át rajta, mint ultrahangkés a forró vajon. Monique összecsuklott.
Rozsenko nem vette észre a torkából feltörő üvöltést, miközben elkapta a nőt. Gyengéden az ölébe fektette. Ahogy végigsimított az arcán, eszébe jutott egy másik arc. Egy riadt, fájdalomtól meggyötört zöld tekintet, amint élettelenül néz rá a fémdobozból. Abban küldték vissza Linda Renoir fejét, miután megölték a Fury kalózok.
És ahogy ez eszébe jutott, megérezte ugyanazt a féktelen gyűlöletet, ami akkor hatalmába kerítette. Ez a düh, s az azt követő események tizenöt évre apátiába taszították. E dühnek köszönhetően mára a Fury kalózok nem többek egy rossz emléknél, és eme dühöt soha többé nem akarta szabadjára engedni. De a tervek nem mindig működnek.
– Jesszusom, Zsenko, csak nem habarodott bele a lotyóba? – röhögött Xavier. – Na, kezdjen el futni, hadd lőjem hátba menekülés közben! – Rozsenko meg sem moccant. A BHEH újdonsült igazgatója a pisztoly csövével megkocogtatta a könnyes szemű férfi vállát. – Ejnye, igazgató úr, ez nem fér össze a hírnevével.
Rozsenko agya gyorsan járt. A belbiztonság igazgatója meghalt az irodájában, ahol több lövés is eldördült, ennek ellenére egy ügynök sem ugrott, hogy intézkedjen. Vagyis Xavierék vagy lekapcsolták a belső biztonsági rendszert, vagy a szinten lévő összes ügynök áruló. A harcászati rendszere gyors elemzése szerint az utóbbi az igaz. Ez előnyös helyzethez juttatja, mert bármit megtehet az irodában, arra senki sem fog reagálni.
– Nem, valóban nem jellemző rám az érzelgősség – mondta, miközben ujjával megérintette Monique nyakát. Megkönnyebbülten sóhajtott, és lefektette a nő testét a földre. – De ez igen.
Elkapta Xavier pisztolyt tartó csuklóját, és kettétörve az alkarját a helyettese állának szegezte annak fegyverét. Mielőtt Xavier vagy az embere felfoghatta volna, mi történt, az igazgató feje már a plafonról csöpögött le. A másik ügynök az első vércseppekkel zuhant a földre, mellkasán termetes lyukkal.
Rozsenko kétségbeesetten ejtette a földre a Glockot. Terveinek lőttek, Xavier vallomása és a kristály tartalma nélkül nem tudja bizonyítani a császár terveit. Ráadásul miután árulónak nyilvánították, már arra sem lesz módja, hogy csak úgy besétáljon a Szenátusba. Új megoldás kellett.
Kettő is eszébe jutott. Elhagyja a bolygót, és a Linán keresztül kapcsolatba lép Christophe-fal, aztán csatlakozik a függetlenségiekhez. Ezt a lehetőséget zsigerből elvetette. Nevezzék akárminek, nem árulja el a Birodalmat. A második lehetőség, hogy egy másik összeesküvő vallomását szerzi meg.
Maradt Syal, Leone, Shein és Chhaya. Sheinről és Leonéról nem tudta, hol lehetnek. Chhaya a főkonspirátor, az ő vallomásával érné a legtöbbet, azonban képtelenség lenne megközelíteni a Fellegvárban. A védelmi rendszer már a kapuban leszedné. Tehát Syal az egyetlen, akit nyakon csíphet. A testőrőrnagy a Szenátusban teljesít szolgálatot, és oda némi belső segítséggel képes lesz bejutni. Megkeresi, kiveri belőle a vallomást, aztán átugrik a Fellegvárba, hogy letaszítsa a trónjáról Grahisht, vagy ha nagyon ragaszkodik hozzá, hát azzal együtt fogja kihajítani a Birodalmi Palota tornyából. Végül utánalöki Chhayát is. Pedig miután megtudta, mit él át a nő nap mint nap, már kezdett szimpatizálni vele.
Leguggolt Monique mellé, kisimította vörös hajfürtjeit az arcából, majd homlokon csókolta.
– Mennem kell – mondta, azzal felcsatolta a Főnixét, felkapta Bulletstormját és az Art of Plasmát, majd leszedte Afferi ujjáról a gyűrűnek álcázott omnitouchot és zsebre tette. Aktiválta a páncélzatát. Amint a vértezet kiépült, berobbantotta az ablakot. Kivetette magát, zuhant néhány emeletet, majd aktiválta hátirakétáját, és elrepült Nea Rome külvárosa felé, gondosan elkerülve a BBSz székházától nem messze lévő Szenátust.
* * *
Clellannek déjá vu érzése volt, ahogy magára öltötte a borostyánszín régensi köpenyt. Alig pár napja, hogy megszabadult tőle, és most tessék, újra ő az Igazi Bizánci Birodalom ura és parancsolója. Újabb császárt vesztettek egy újabb támadásban. És bár most volt utód, annak megkoronázása körülményes lehet. Ettől a gondolattól megfájdult a feje. Az egyetlen jó, amit elmondhatott, hogy már rutinja volt az összedőlni látszó Birodalom megmentésében.
Azért azt a jót elmondhatta, hogy ezúttal a Néptájékoztatási Hivatal nem dőlt romba, s bár Shein kórházba került, a helyettese, Bramor értette a dolgát.
Az előzetes vizsgálatok a reaktor szabotálására utaló nyomokra leltek. Ezt persze nem közölték a világgal, mert ilyen rövid idővel a fellegvári csata után túlságosan demoralizáló hatása lett volna. Helyette a Néptájékoztatási Hivatal az elavult rendszer túlterheltségéről hírezett. Grahish császár tragikus baleset áldozata lett, jelentették be szomorúan a hírműsorok vezetői rendkívüli adás keretében.
Clellan elmosolyodott a gondolattól. A császárból hamu sem maradt, és ezzel az állapottal a kancellár elégedett volt. Ha előre tudja, hogy Grahish csak pár napig ül a trónon, nem pazarolt volna annyi energiát a koronázás meghiúsításának kísérletére.
Elgondolkodott azon, volt-e már ilyen rövid ideig uralkodó császára a Birodalomnak. Eszébe jutott Peches Hildebrand. A fickó egy órával a koronázási ceremónia előtt megnősült, majd egy órával császárrá kiáltása után megtalálták a hitvesi ágyban, mellkasában oda nem illő plazmatőrrel. Az újdonsült arából így lett uralkodó, Peches Hildebrandból pedig a Birodalom történelmének legrövidebb ideig hatalmon lévő császára.
A rekorder esetében hamar egyértelművé vált, ki a gyilkosa, ellenben arról fogalmuk sem volt, hogy ki áll Grahish halála mögött. Haragosa szép számmal akadt, már helytartóként sem örvendett népszerűségnek, pláne nem a Morrigan-tartományban, ahol sok apa és férj vesztette el lányát vagy nejét. De nem kellett ilyen messzire menni, hiszen ott volt Chhaya, a legkézenfekvőbb személy egy ilyen tett mögött.
Ha valóban Chhaya a tettes, az lenne a legjobb. Mint Hildebrand esete mutatja, a Szenátusnak nem okozott fejfájást, ha egy ara vagy testvér elteszi az útból az aktuális császárt, így szerezvén meg a hatalmat. Sőt, Clellan tudott olyan esetről, amikor a kancellár maga bujtotta fel a kedves rokont, hiszen egy gyilkos császár a legkönnyebben befolyásolható.
Csakhogy Chhaya is eltűnt. A napirendje szerint csak a délutáni ünnepségre érkezett volna meg a Morrigan-kastélyba, délelőtt még jelenése volt a Szenátusban, hogy képviselje a BHEH-t felügyelő bizottságot az új igazgató kinevezésének ügyében. De már a szenátusi ülésen sem jelent meg, a bizottságot másvalaki képviselte.
Aztán jött a hír a merényletről, és most még égetőbb lenne Chhaya megkerülése, lehetőség szerint élve. Ha holtan találják, vagy rosszabb esetben sohasem találják meg, akkor a Szenátus nyakig fog ülni a kulimászban, hiszen kihalt a császári vérvonal. És bizony polgárháborús helyzetben nehéz lesz mindenkinek megfelelő utódot találni.
– Uram! – kiáltott be titkárnője az irodába. Mivel az elmúlt órákban a szoba átjáróházzá változott, nyitva hagyta az ajtót a gyorsabb kommunikáció érdekében. A modern technológia még nem tudta felülmúlni a kiabálást. – A BBSz igazgatója keresi.
– Hála istennek! – csapott rá az asztalra, és mentális paranccsal aktiválta a komot. Legnagyobb meglepetésére nem Afferi arca jelent meg, hanem egy páncélos alaké. Bár a sisak takarta az ismeretlen hívó arcát, Clellan felismerte a Főnixet. Két ujj sok lett volna ahhoz, hogy megszámolja, hány ember van a Birodalomban, aki még használ ilyen páncélt.
– Artyom, mi a szent szart csinálsz? – rivallt rá barátjára. Sok mindenért volt dühös a mai nap, de Rozsenko tettei az élen jártak. Úgyhogy úgy döntött, frusztrációját rajta fogja levezetni. – Amikor azt mondtad, tartsam érted a hátamat, egy szóval sem beszéltél a függetlenségiekről. Kicsináltad a karrieremet, és kicsináltad magadat is, te barom! Árulónak kiáltottak ki! – A végén már üvöltött.
Titkárnője éles eszű nő lévén azonnal bezárta az ajtót, és interferenciapajzsot vont az iroda köré, amint meghallotta az Artyom nevet.
– Gaius, hallgass ide! – szólt közbe Rozsenko, belefojtva tomboló barátjába a szót. – Grahish és Chhaya fel akarja számolni a kongresszust, hogy egyedül uralkodhassanak a Birodalomban.
– Micsoda? Elment az eszed? – tört ki Clellanből. Kezdett rossz érzése lenni barátjával kapcsolatban. A szavainak semmi értelme nem volt, legalábbis most, hogy Grahish meghalt.
Lehet, hogy Rozsenko elméjét ennyire megviselték az Astriddal történtek? Nem tudta elképzelni, de a gondolatot sem tudta kiverni a fejéből.
– Figyelj, Chhaya, Grahish, Dario Leone taxiarkosz – hadarta Rozsenko –, Rene Syal testőrőrnagy, Anthony Xavier, egy Hazes nevű fickó és valószínűleg Tirzah Shein összeesküdtek ellenetek. Xavier már megölte Afferit, hogy a BBSz ne tudjon időben reagálni a puccsra, egyúttal még jobban megerősítse az árulásom vádját. Aztán velem is végezni akart. Megpróbálta befejezni azt, amit az asszaszinok elkezdtek.
– Mi, Zsenko, várj! Afferi halott? – Az igenlő választól Clellan gyomra makkméretűvé zsugorodott.
– És Xavier is. Megöltem – tette hozzá Rozsenko még lassabban, talán kicsit együttérzőn a hajdani ezredes.
Clellan gyomra kilépett az érzékelhető valóságból, de a gyomorsavat hátrahagyhatta, mert úgy érezte, hogy a belső szervei éppen feloldódnak. A császár halott, az utódja felszívódott, a BHEH és a BBSz vezetők nélkül maradtak, a Néptájékoztatási Hivatal igazgatója kórházban. Kevesebb is elég egy birodalom összeomlásához.
Ráadásul árulással vádolt barátja éppen bevallotta neki a BHEH aktuális igazgatójának meggyilkolását az állítólag halott Afferi komsávját használva, állig páncélban. Vagyis Rozsenko vagy megőrült, vagy olyasmire bukkant, ami mellett a Clellant ért eddigi összes csapás eltörpült. Az előbbinek kifejezetten örült volna, mert akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lövetheti le barátját, ám ismerve Rozsenkót, sajnos a második lehetőséget tartotta igaznak.
– Artyom, a császár halott – mondta valamivel csendesebben.
Nem látta Rozsenko arcát, de a pillanatnyi némaságából arra következtetett, hogy most újat mondott neki.
– Mi történt? – kérdezte végül.
– A nyakába robbantották a Morrigan-kastélyt.
Újabb csönd, majd megélénkült hadarás következett.
– Chhaya, csak ő lehetett. Fogasd el Chhayát, Leonét, Sheint és Syalt.
– Artyom, Chhaya eltűnt, reggel óta senki sem látta. Lehet, hogy őt is meggyilkolták, és majd valamikor egy bús pecás kifogja a Traglóból. Tirzah Shein pedig megsérült a merényletkor, még mindig kórházban van. – Újabb hallgatás következett. Ez kezdte bosszantani Clellant. Hirtelen túl sok dolgot ismert meg vázlatosan, csakhogy a jó döntések meghozatalához részletekre volt szükség.
– Ennek semmi értelme – mondta Rozsenko, Clellan érzése szerint inkább magának. – Az Árnyékbrigádnak csak a császár parancsolhat. Chhayát megkoronázzátok?
– Ha élve előkerül, de addig újra én leszek a régens… Szerintem még egyetlen kancellár sem hordta ennyi ideig ezt a köpenyt – kapta száron borostyánszínű ruháját. – Lassan a császári koronát is a fejemre tehetnék.
– Ennek semmi értelme – ismételte meg Rozsenko. – Be kell jutnom Syalhoz.
– Hogyan? Ő itt van nálunk, te meg az épület közelébe sem jöhetsz.
– Vonasd vissza a vádakat!
– Neked kiment a plazmakapacitátorod, az biztos. Ha nincs ez a krízishelyzet, Chhaya mostanra benyújtotta volna ellenem a bizalmatlansági indítványt. Hála neked – bökött a hologramra. – A bizonyítékok alapján a Liga kéme vagy. Ha most minden ok nélkül visszavonom a vádakat, aláírom a halálos ítéletemet. Még akkor sem tehetném meg, ha történetesen igazad lenne az összeesküvésről.
– Akkor juttass be!
– Ó, ez valóban jobb megoldás, ezért csupán felnégyelnek… – Beletörődő sóhaj tört ki Clellanből. – Hogyan?
– A Zarkon-folyosón át.
A kancellárban akaratlanul is kellemes emlékek törtek fel a név hallatán, és ez némileg lehiggasztotta.
– Azt a folyosót ezer éve senki sem használta.
– Csak két bajkeverő gárdista, akik előszeretettel szöktek ki rajta a laktanyafogság idején.
A kancellár szívesen lett volna újra az egyik ama két gárdista közül. Akkoriban könnyebb volt az élet, tisztábbak az utak, egyszerűbb volt eldönteni, merre menjen, és jóval inkább előre láthatta, mi lesz annak az útnak a végén. Most, ha jól dönt, a fejét veszik. Ha rosszul, elpusztul a Birodalom.
– Gaius, nem állíthatsz meg, így vagy úgy, de bejutok – mondta Rozsenko, és a hangja egy pillanatra emlékeztette Clellant a másik gárdistára.
– Ott foglak várni – felelte, majd lekapcsolta a komot. Behívta a titkárnőjét. – Lilith, kérem, hívja fel a feleségemet és mondja meg neki, hogy azonnal hagyják el a Birodalmat. Ne pakoljanak semmit, csak fogja a gyerekeket és menjenek a… Fecampra, a nyaralónkba. Aztán maga is tűnjön el innen. Érti? Ne foglalkozzon semmivel, zárja le a komot, és azonnal hagyja el az épületet, mi több, ha teheti, a bolygót is.
– Baj van? – kérdezte a szőke szépség kedvesen aggódva. Clellan rámosolygott, de nem érzett se bizakodást, se jókedvet, csak rengeteg keserűséget.
– Igen.
A nő bólintott, megperdült és kisétált az irodából.
Clellan hátradőlt a székében, a támlára támasztotta a fejét, behunyta a szemét. Nem tudta, milyen messze van Rozsenko, de mindenképpen időt akart szánni arra, hogy megbékéljen istenével. Mert a választott út végén a halál várja lengő kaszával, ebben biztos volt.