Rozsenko kurta biccentéssel köszöntötte a titkárnőt, aki hamarjában értesítette Clellant, hogy a vendége megérkezett.
Egy órával korábban futár jelent meg Rozsenko cellája előtt, hóna alatt az Árnyékbrigád összehajtott, fekete egyenruhájával, azzal a parancsnak tetsző kéréssel, hogy jelentkezzen a Birodalom régensénél raportra. Rozsenko ennek megfelelően a gyalogság két fiatal tisztje kíséretében elhagyta a katonai börtönt és egyenesen a Nea Rome-i Kormányzati Komplexumba ment.
Nem tudta, hogy Clellan miért akar vele beszélni, ahogy azt sem, miért nem végezték még ki. Az elmúlt hónapokban az ügyében semmi előrehaladás sem történt. Nem volt tárgyalás, sőt, még azt sem hozták nyilvánosságra, hogy börtönben van. Elkülönítették a többi rabtól és mindig ugyanaz a két katona őrizte, akik Nea Roméba is elkísérték. Senkivel sem beszélhetett, nem mintha bárkivel akart volna. Egyedül a démonaival foglalkozott.
– Artyom! – sietett elé Clellan, őszinte örömmel. Megrázta a kezét. – Hogy viseled a börtönt?
– Ahogy viselni lehet – felelte. Rossz érzés fogta el. Azok után, ahogy elváltak, nem tudta mire vélni Clellan barátságos viselkedését. De most már biztos volt benne, hogy neki köszönheti az életét. – Miért vagyok itt, méltóságos uram?
Clellan felnevetett, és megcsapkodta Rozsenko vállát. Amaz felvonta egyik szemöldökét. Nagyon nagy baj lehet, ha a régenskancellár ennyire barátságos.
– Hagyd a hivataloskodást, hiszen barátok vagyunk. Gyere! – Intett, mire két fotel és egy kis asztal jelent meg a musgor és az embernő szobrok között. Friss kávé illata töltötte be a szobát.
– Megijesztesz, Gaius – tette szóvá aggodalmát Rozsenko. – Utoljára akkor voltál ilyen kedves velem, amikor megdugtad Jagailo szenátor lányát, és a testőrei le akarták tépni a farkadat. Három fogamtól szabadítottak meg, nem beszélve a törött vállamról, mire levertük őket. – Körbenézett, mintha csak keresne valamit. – Ha már testőrgárdistaként is ilyen ellenségekre tettél szert, el sem merem képzelni, hogy régensként kiktől kell megvédjelek.
– Senkitől nem kell megvédened. – Leültek. Clellan kávét töltött. Átadta Rozsenkónak a csészéjét, majd a sajátjába négy kanál cukrot és kevéske tejet öntött. – Amúgy Jagailo a felesége miatt akart… khm… megrövidíteni. Arra sosem jött rá, hogy a lányával is lefeküdtem.
Rozsenko vállat vont. Pár percig csendben itták a kávét, vagyis inkább melengették. Egyikük udvariasan forgatta a csészéjét, a másik elgondolkodva kevergette italát. Végül Clellan unt rá a dologra.
– Alig kilenc napon belül megkoronázzák Grahisht.
Rozsenko egyetlen biccentéssel tudomásul vette.
– Tudod, a Szenátus és az uralkodó között kényes az egyensúly – dőlt hátra Clellan, a kávét ott hagyta az asztalon. – A hatalmat általában két dolog határozza meg. A pénz és az erő. A Szenátus vagyona nagyjából akkora, mint a császáré, így ez nem meghatározó tényező a Birodalom hatalmi harcában. Marad az erő. A Szenátus irányítja a hadsereget, míg az uralkodó áll az Árnyékbrigád és az Asszaszin Rend fölött, a BBSz és a BHEH pedig független.
Rozsenko letette a csészét a kristályasztalra, majd hátradőlt, egyik lábát keresztbe tette a másikon, és türelmesen várt a folytatásra.
– Ez az egyensúly most felborulni látszik. Talán tudod, talán nem, de a BBSz és a BHEH függetlenségéért egy-egy szenátusi bizottság felel. A BHEH-t felügyelő bizottságnak az elnöke Astrid unokahúga, egyben Grahish édestestvére, Chhaya. A két nő között a kapcsolat hűvös volt, ezért is felelt meg a posztra. Ám Chhaya és a bátyja közti kötelék sokkal… bensőségesebb. – Clellan felkapta csészéjét. Belekortyolt a kávéba, mintha csak erőt akarna meríteni belőle. Rozsenko meg sem rezzent, csak a szemével követte a régens mozdulatait.
– Ez a bizottság felel a BHEH igazgatóinak kinevezéséért.
Rozsenko bólintott. Már tudta, miért van még mindig életben.
– Ha nyilvánosságra kerül a szerepem Astrid halálában, új igazgató kerül a BHEH élére – összegezte. – Chhaya egy császárhoz közeli személyt nevezne ki.
Clellan elismerő hümmögést hallatott, és színpadiasan megemelte poharát.
– És még azt hittem, hogy nem értesz a politikához.
– A politikához nem, de a katonai stratégiához igen. Annyi a kettő közt a különbség, hogy az utóbbi látványosabb.
– Van benne valami – mosolyodott el Clellan kissé mesterkélten. Egy pillanattal később már híre-pora sem volt a vidámságnak. – A hírszerzés nem kerülhet Grahish kezébe. Az isten szerelmére, még egy villát sem adnék a kezébe! – Felpattant és az íróasztalához sietett. Rozsenko árnyékként követte. – Azt akarom, hogy maradj a BHEH élén. A bizottság anno jóváhagyta a kinevezésed, és ok nélkül nem vonhatják vissza. – Leült a székébe. Rozsenko állva maradt a bal oldali dinoszaurusz mellett.
– A mulasztásom miatt halt meg a császárnő, ez elég jó indok.
– Felejtsd el! A hivatalos jelentések szerint az elmúlt hónapokban Astrid parancsára Hugo Waltz tábornok elfogásán dolgoztál. Természetesen titokban, érzékelők alatt.
– A császárnő sosem hagyott jóvá ilyen küldetést…
– Szerinted csak az udvarhölgyek tudnak császári parancsot hamisítani?
Rozsenko meghökkent, bár ennek jele csupán annyi volt, hogy megremegett az arcán egy izom.
– Szerencsére arról, hogy te nyomoztál a Kardinális után, csak egy igen szűk csoport tudott. Ezt jelenleg főleg halottak és árulók alkotják, a többiek meg a BHEH és a BBSz ügynökei. Ha eljár a szájuk, az felségárulásnak minősül, és haladéktalanul kivégeztetem őket. – Sokat sejtető mozdulattal könyökölt rá az asztalra. A következőket halkan mondta, mintha bizalmasan akarna megsúgni valamit. – Ráadásul minden jelentésed eltűnt, mint gólya a brekeni óriásbéka gyomrában.
Rozsenko pókerarca néhány pillanatra leesett, és gondterheltség ült ki a helyére.
– Most meg mi van?
– Nem jó ez így, Gaius. Az Árnyékbrigád ezredese vagyok, a barátod és vétkes a császárnő halálában. Nem lehetek a BHEH igazgatója, a császárnő is csak ideiglenes megbízatásnak szánta. Ráadásul, ha mégis elfogadnám, felborulna az egyensúly, amit védeni akarsz. És a legfontosabb, nem vagyok hajlandó kibújni a felelősség alól.
Most Clellanen volt a sor, hogy komor maszkot öltsön.
– Ki mondta, hogy van választásod, hogy az Árnyékbrigádnál maradsz, és hogy nem fogsz bűnhődni a hibád miatt? – Az öröm árnya suhant át az arcán Rozsenko zavart ábrázatát látva. – Ha nem ülsz bele az igazgatói székbe, nyilvánosságra hozok mindent. A mulasztásod nem csak Astrid halálát okozta, felelősség terhel a Fellegvár elleni támadásért is. Büntetésül elveszem a rangod, felkerülsz a Dicstelenek Falára és a Császárok Terén foglak agyonlövetni. Ezzel menthetetlenül tönkreteszem az Árnyékbrigád reputációját. – Egy kegyetlen isten magabiztosságával emelkedett fel a székből. – Látod, Zsenko? Nem csak egy út vezet a céljaimhoz. Ha Grahish megszerzi a BHEH-t, én elveszem tőle az Árnyékbrigádot.
Rozsenko újra magára erőltette a fapofát. A kezeit hátratette, hogy Clellan ne lássa, amint ökölbe szorítja. Izmai megfeszültek, és nagyokat szusszantott. Hiába minden erőfeszítése, Clellan elől nem rejthette el a dühét. Túl jól ismerték egymást. A régenskancellár más körülmények között ezen a ponton visszavonulót fújt volna, de most tovább ütötte a vasat.
– Ha elfogadod ezt a visszautasíthatatlan ajánlatot, természetesen nem maradhatsz a Brigádnál. Érdemeid elismeréseként nyugdíjaznak, ezt majd intézem én. Megtarthatod a rangod, és teljes járandóságot kapsz, még némi bónuszt is. Egy nyugdíjazott árnyékbrigádos felderítő specialista pedig már lehet a hírszerzés igazgatója. – Az ablakhoz lépett, a továbbiakat Rozsenkónak háttal állva közölte. – Ami pedig a barátságunkat illeti, te mindig előbbre tartottad a hivatásodat, mint az emberi kapcsolatokat. Utáltad Astridot és az apját is, ezt igen gyakran hangoztattad a mi időnkben. – Nosztalgia vegyült Clellan hangjába. – Mégis, már testőrként is az életed adtad volna értük. Nem hiszem, hogy az elveid éppen most változnak meg. Pláne nem a történtek után. Jól gondolom, Zsenko? – fordult az ezredes felé.
Tizenkilencre lapot húzni veszélyes dolog, ha olyasvalaki az ellenfél, aki képes egyetlen ütéssel embert ölni. Ha Clellan túlfeszíti a húrt, nem fog tudni védekezni. De biztos volt benne, hogy nyert ügye van.
– Ne hívj Zsenkónak – sziszegte Rozsenko. Szemében gyilkos indulat égett, háta mögött tenyeréből vér buggyant ki, ahogy körmei a húsba mélyedtek. Nem elég, hogy sarokba szorították, mindezért az a felelős, akit eddig a legjobb barátjának tartott. Tulajdonképpen az egyetlen barátjának.
– Régen nem zavart – vetette oda Clellan némi bánattal a hangjában.
– Régen más idők jártak.
– Úgy érted, Linda előtt? – A régenskancellár ekkor érezte úgy, hogy a húr pattanásig feszítve, még egy csavarás, és elpattan, akárcsak az ő életfonala. Ezzel együtt Rozsenko ezredes a kezében volt. – Látod, Artyom? – Megnyomta a nevet, lazítva a húron. – Nem kell büntetnem téged a hibád miatt, éppen eléggé bünteted te magadat. Nem tudom, hogy ezúttal hová torzul majd a személyiséged, de biztos vagyok benne, hogy akárcsak korábban, most is a Birodalom hasznára válik majd.
Visszaült az íróasztala mögé és materializált egy notepage-et. Rozsenko felé dobta, az ezredes reflexszerűen elkapta. Szétnyitotta, és átfutotta a holografikus betűket. Egy névsor volt. A rajta szereplő nevek egyetlen kivételtől eltekintve ismeretlenül csengtek a számára.
– Két feladatom van a számodra. Az első, rakd rendbe a BHEH-t. Évekig hajkurászták a Kardinálist hiába, kémek nyüzsögnek a császárság legbelső köreiben, a Fellegvárat megtámadták, Hugo Waltz tábornok pedig pincérnek állhatott a bolygó egyik legprominensebb bárjában, és ezek csak az utóbbi hónapok hibái a hírszerzés részéről. Minden eszközt felhasználhatsz. Az se érdekel, ha minden ügynököt lelövetsz, csak ilyen fiaskó ne legyen többé!
Rozsenko bólintott.
– A második, ki kell építened egy kémhálózatot a függetlenségiek soraiban. Eddig a Kardinális vagyis Beck ezt ellehetetlenítette, de ez az akadály elhárult. A listán szereplő emberek a Szabadság Diadala legénységének tagjai. Legalábbis egy részük. A segítségedre lehetnek.
– Ebben is szabad kezet kapok? – Összecsukta a notepage-et.
– Mindenben teljes felhatalmazásod van. Megtehetsz bármit a császár nevében, a Birodalom érdekében. Viszont elvárom, hogy tájékoztass!
Rozsenko részéről újabb bólintás volt a válasz, de ezúttal szavak is követték.
– Mi lesz Beckkel és Rinivel?
– Az elfogásukat az asszaszinokra bíztuk. Ne vedd sértésnek, de a Rendnek jelenleg jobb a reputációja, mint a BHEH-nak, neked pedig lesz éppen elég dolgod. Az utolsó, megjegyzem, igen szűkszavú jelentésük szerint Rinit a függetlenségiek kicsempészték a rendszerből. Úgy tudják, hogy jelenleg valahol a Rosanon bujkál. Beck azonban teljesen eltűnt, talán már ő sincs a naprendszerünkben. Úgyhogy Arrata nemrég egy Szellemet küldött utána, vagyis legfeljebb a túlvilágon rejtőzhet el. Van még kérdésed?
Rozsenko megrázta a fejét.
– Akkor végeztünk, igazgató úr. – Mosolya túlságosan győzelemittas volt. Rozsenko ettől még bosszúsabb lett, úgyhogy mielőtt olyat tett volna, amit maga is megbán, elindult az irodából kifelé.
– Artyom! – szólt utána Clellan, mielőtt elérte volna az ajtót. A hely akusztikája tökéletes volt, Rozsenko anélkül meghallotta a terem másik végében, hogy a kancellár felemelte volna a hangját. – Gratulálok Hugo Waltz elfogásához.