A Birodalmi Palota tróntermét alaposan átalakították a nagy eseményre. A máskor ovális terem most négyszögletes volt, közepén négyfelé osztott sekély medencével. Grahish egy színarany, gyémánt- és smaragdberakásos gravotrónszéken lebegett ide-oda vendégei fölött.
A falakat az új uralkodócsalád felmenőinek holoképei díszítették, a korábbi császárok festményei eltűntek. A terem erkélyére vezető két ajtó közötti festettüveg ablakok elé Grahish életnagyságú, de nem valósághű márványszobra került. Erőteljes, nyúlánk felsőtestét a császári páncél fedte, míg arca simább, megnyerőbb volt, mint a valóságban. Egyik kezében kivont plazmakarddal, másikban Laserrain sugárvetővel pózolt, lábainál egérméretű canisokkal, s náluk nem sokkal nagyobb, könyörgő parasztokkal.
A császári udvar sleppje már megérkezett. Idegen egy sem volt, leszámítva a canis rabszolgákat és Kraukhot. A mágus kivételesen felöltözve követte tekintetével gazdája minden mozdulatát az egyik sarokból. Próbált rezzenéstelennek tűnni, de vörösesbarna bőrzekéje, hasonszínű nadrágja és szandálja rendkívül irritálta a bőrét, nem győzött vakarózni.
A vendégek sorra üdvözölték az alacsonyra ereszkedő Grahisht, majd továbbálltak a bal oldalon felállított, ételektől roskadozó asztalsorhoz vagy a csarnok jobb oldalát uraló fegyverkiállításhoz. Utóbbinál előbb-utóbb mindenki kikötött, hiszen Grahish – természetesen a Testőrgárda szigorú felügyelete mellett – megengedte, hogy vendégei minden fegyvert kipróbáljanak a canis rabszolgákon.
Ha a kedves vendégnek nem fűlött a foga a vérengzéshez, vagy csupán megunta, és az étel sem volt az ínyére, az kedvére válogathatott a császár által kiválasztott rabszolganők és -férfiak között, akik a készség látszatával elégítették ki legperverzebb vágyaikat is az emelet erre a célra kialakított szobáiban.
Mindeközben meztelen nők táncoltak vagy kényeztették egymást a sekély medencében, és gravobaleset hangjához hasonlatos zene szólt. Ez nagyon sok embernek nem nyerte el a tetszését, legalábbis a négyfelé osztott medence közepe fölötti erőtérkalickában lebegő Rini így vélte. Sok arc torzult beszédes grimaszba, amikor beléptek a trónterembe.
Rini hol sírt, hol nevetett a szeme elé táruló látványon. Sajnálta a rabszolgákat, és nem bírta elnyomni megvetését a rá sóvárgó tekinteteket vető férfiak és nők irányába, de vidám pillanatokat is átélt, egyszer például amikor az egyik báró, nem ismervén a TAR-21-es, huszonegyedik századi karabélyt, lekaszálta három társát, sőt, kis híján eltalálta Grahisht is. A császár dühödten ereszkedett le a magasból, előrántotta plazmakardját, és fejét vette a kétbalkezes bárónak. Ezután mindenki készenlétbe helyezte a pajzsát, a fegyvereket pedig csak a hozzáértők vették kézbe.
Ejj, de jó kedved van, szólította meg egy rekedtes hang Rinit. Hiába kapkodta a fejét, nem tudta behatárolni, honnan érkezett. Tisztán, mindenfelől hallotta a vendégsereg kakofóniáján keresztül, vagyis az illetőnek közel kellett lennie, ráadásul egyszerre minden oldalán… Rájött, kit hallott.
Kivárta, amíg az őt kirakati baba módjára lassan pörgető erőtér szembefordította Kraukh-kal. A canis sámán éppen egy fürt szőlőt majszolt. Nem nézett rá, úgy tűnt, elmélyülten hallgat egy róla tudomást sem vevő nemesi párost.
Te is unod ezt a bulit, ugye, Kis Csillag?
Rini megijedt és dühös lett. Így csak Casey szólította, és még ő is csak a legintimebb, legbensőségesebb pillanatokban. Az, hogy Kraukh ezen a néven nevezte, azt jelentette, már régóta vájkál a fejében. Talán sokkal fontosabb dolgokról is tudomást szerzett. Ugyan mentális kiképzést kapott a gondolatolvasás ellen, de az ügyesebb, erősebb pszichikusok bepillanthattak a gátak mögé a megfelelő pillanatokban. Elég egy fáradtabb perc, egy dekoncentrált pillanat, és máris felfedhetőek a legféltettebb titkok. Persze ha így lenne, Kraukh már rég riasztotta volna a császárt.
Hagyj békén, Kraukh! – gondolta, miután lenyugtatta elméjét.
Csak fel akarom dobni a bulit, válaszolt mentálisan a canis, miközben visszadobta a félig lecsupaszított fürtöt a többi gyümölcs közé, majd odalépett Grahish szobrához. Arcán semmiféle érzelem nem látszódott, füle sem rebbent, viszont Rini érezte a félelem, gyűlölet és megvetés ragacsos érzését a fejében.
A nagy Kraukh ennyire fél a kis Grahishtól?
Nem félek, fordult felé a sámán.
Nem csak szavakat közvetítesz, Kraukh. Érzem, hogy rettegsz Grahishtól, jobban, mint amennyire gyűlölöd. Pedig ha szabad utat engednél a dühödnek, megölhetnéd.
Miért akarnám megölni, amikor királyi bánásmódban részesülök általa?
De amilyen kiszámíthatatlan, bármikor ellened fordulhat. Akkor mit teszel majd? Kivert kutyaként szűkölsz, vagy elharapod a torkát, mint egy farkas?
Kraukh lopva Grahishra pillantott. A csenevész császár éppen egy nála két fejjel nagyobb, rettenetesen kövér nőnek magyarázta egy zigrek ostor működését. Meglendítette, majd lecsapott vele az előtte reszkető canisra. A karmokkal teli ostor rátekeredett a szőrös testre. A canis felüvöltött és térdre rogyott. Grahish, a nő, és a közelben lévők majd elcsöppentek gyönyörükben a látványtól. Aztán a császár megrántotta az ostort, mire az mechanikus búgást hallatva felszeletelte áldozatát.
Igen, te is így végzed.
– Kuss legyen! – szisszent fel Kraukh, majd önuralmat erőltetve magára gondolatban folytatta: Inkább szórakozzunk egy kicsit.
Lehunyta a szemét. Rini először nem tudta, mire készül, aztán megérezte a hűvös szellőt. Kraukh rideg lelke körbeölelte, bekúszott metálbikinije alá. Közben gondolataiba ocsmányabbnál ocsmányabb képek törtek be, amikben a canis a legperverzebb módokon tette magáévá.
Rini nem vesztette el a fejét. A levegővel együtt kifújta undorát, riadalmát és gyűlöletét, majd válaszolt Kraukh közeledésére.
A canis váratlanul fájdalmasan felvonyított. Hátraugrott, majdnem ledöntötte Grahish szobrát. Nem törődve a rászegeződő tekintetekkel, letépte magáról a nadrágját, és a nemi szerve után kapott. Azt a helyén találta, sérülésnek nyoma sem volt rajta, mégis úgy matatott az ágyékánál, mintha leharapták volna.
– Mi az isten bajod van? – röppent oda Grahish. – Vedd fel a gatyádat, te korcs, és kushadj, vagy esküszöm – meglengette előtte az ostort hogy legközelebb rajtad próbálom ki ezt!
– I-igen – hebegte Kraukh, miközben sebesen próbálta visszaráncigálni magára a szakadt nadrágot.
Grahish zsörtölődve lebegett vissza társaságához, Kraukh pedig felnézett Rinire. Dühösen kivillantotta éles fogait, ugyanakkor fülét riadtan hátracsapta. Rini elégedetten rámosolygott.
Na, még mindig unod a bulit? – kérdezte gondolatban.
Sztruka elban, vágta el ezzel a durva canis sértéssel a mentális kapcsolatot Kraukh, majd sebes léptekkel elhagyta a tróntermet.
Rini elégedettségtől eltelve nézte a teremből kisompolygó sámánt, aztán felnézett a mennyezetre. A virtuálablakok olyan hatást keltettek, mintha a szabad ég alatt lennének. Ez egész felszabadító látvány volt onnan, a magasból nézve.
Hangos dobszó harsant, ez jelezte a gladiátorjátékok kezdetét. Rini nagyot sóhajtott, megropogtatta ujjait, majd jól érthetően, de nem túl hangosan annyit mondott:
– Hókuszpók.
Néhány másodperccel később a teremben őrt álló testőrgárdistákon kezdett eluralkodni a kétségbeesés.