Chhaya aznap éjjel a Nea Rome-i irodája pamlagán aludt. A főváros központjában felépült toronyház a Kormányzati Komplexum épületegyütteséhez tartozott. Ennek a komplexumnak a közepén feküdt az Igazi Bizánci Birodalom Szenátusának lépcsőzetes, kétszintes épülete.
Chhaya nem bírta volna a Morrigan-kastélyban vagy a Fellegvárban tölteni az éjszakát. Arrata kudarca és a tény, hogy Rozsenkóék eltűntek a Byzantium színéről, lehangolták. Ezt a letargiát csak fokozta volna ükanyja rideg kastélya, amiben minden arra emlékeztette, mit kellett eddigi élete folyamán átélnie. Emlékeztette anélkül, hogy valóban emlékezne mindenre.
Néha elgondolkodott azon, milyen lenne az élete az elfojtó nélkül. Ha emlékezne. Apja és Grahish tetteire, arra, hogy miért érzi ilyen közel magához Vito Zolezzit, vagy hányféleképpen próbált véget vetni már az életének. Mindenre. Persze tudta, hogy akkor valószínűleg már nem élne, így a kérdés megválaszolásra került.
Nem sajnálta azoknak az emlékeknek a hiányát. Sőt, inkább azt bánta, hogy Nabhitha anno csak az első tizenhárom évébe törölt bele. Még az emlékblokkolóval együtt is rengeteg olyan emléke volt, amit szívesen eldobott volna. Igaz, ha ezeket elkezdené töröltetni, lassan megszűnne az az ember lenni, aki idáig jutott.
Így is legalább két személyiséggel élt, semmi szüksége egy harmadikra. Főleg most nem. Ha a tervei révbe érnek, utána már amúgy sem kell szenvednie. Végre élheti az életét, gondok és bajok nélkül. Senki sem fog ártani neki, úgy biztos nem, ahogy a családja. Soha többé nem kell majd felnyitnia az emlékblokkolót. Nagyon várta már azt a napot.
A töprengésben az irodája csengője szakította félbe. Lekérte a számítógéptől az időt. Éjjel huszonhét óra volt, közeledett az éjfél.
Ki a franc keres ilyenkor itt?
Felmerült benne, hogy Grahish jött el érte, és ez egy pillanatra megriasztotta. Ugyanakkor a bátyját most jó darabig semmi sem robbanthatja ki a trónteremből. Ugyan küldethetett érte, mégis valahogy úgy érezte, ez a veszély most nem fenyegeti. Grahish már felavatta vele a trónt, egyelőre lecsillapodtak ilyen irányú vágyai.
– Ki az? – kérdezte a levegőbe.
– Anthony Xavier – válaszolta egyhangúan irodája számítógépe.
Chhaya fáradt szemét dörzsölve ült fel. Már csak Xavier hiányzott neki a mai napra. Nem igazán kedvelte a BHEH igazgatóhelyettesét, annak ellenére, hogy fontos szerepet szánt neki a terveiben.
Amit még mindig nem láthat el, hála Arrata és emberei szerencsétlenkedésének.
Megigazította ruháját, majd fényt kapcsoltatott a számítógéppel és behívatta a férfit. Xavier a harmincas évei végét járta, kerek arcán mégis annyi ráncot hagyott az idő, hogy ötvennek is kinézett. Most mégis megfiatalodni látszott, ahogy széles mosollyal beszáguldott a feltárult ajtón. Chhaya különleges figurának ismerte meg: a ravasz róka és a sunyi patkány kellemetlen ötvözete volt.
Hasznos, de veszélyes ember.
– Úrnőm, remek híreim vannak – mondta minden bevezetés nélkül. – Kérem, fáradjon ide! – Egy körömnyi adatchipet tett le az asztallapra, amiből kék, zöld és piros fénycsápok nyúltak ki, fonódtak össze, felépítve egy miniatürizált, holografikus szobát az asztalon.
– Az most rám fér, Xavier – lépett túl Chhaya a férfi minden létező illemszabályt megszegő magatartásán.
Az íróasztalon valamiféle bár egyik terme elevenedett meg, jól öltözött emberekkel és néhány furán festő idegennel. A pult mögött három pincér serénykedett. A biztonsági rendszerek felvétele, jött rá Chhaya, miközben szeme megakadt két alakon.
A terem közepén Rozsenko és Monique álltak. A páros látványa úgy zúzta össze amúgy is pocsék maradék lelki békéjét, mint roskadozó viskót a tornádó szele. Monique ismeri Hazes nevét, tisztában van azzal, hogy kikből állt a Speciális Műveletek irodája. Védelemért cserébe kitálalhatott Rozsenkónak. Ha ők ketten ezután összekötik a pontokat, akár van bizonyítékuk, akár nincs, kételyt ébreszthetnek bizonyos emberekben, például Chhaya szövetségeseiben. És neki semmi szüksége nem volt kétkedő társakra.
A hologram megélénkült. Rozsenko méretes lyukat robbantott a mennyezetbe, magára vonva a vendégek és dolgozók figyelmét. Egy garratthi rohant oda hozzájuk.
– Az Kobol, az Aranykalicka tulajdonosa – magyarázta lelkesen Xavier. Chhayának is volt VIP-belépője a Fellegvár legelitebb mulatójába, de sosem járt ott.
Rezzenéstelen arccal nézte végig, amint Rozsenko egymaga lefegyverez hat katonát és négy biztonsági őrt. Lenyűgöző volt, de depressziós tüneteire a harcot megelőző beszélgetés volt a gyógyír.
– És ez még semmi – söpörte el a holót Xavier néhány kézmozdulattal, mint ahogy a szél elfújja a homokvárat. Széles virtuálmonitort aktivált, majd adatok és holoképek egész sorát jelenítette meg. – Pár órával azután, hogy Rozsenkóék elhagyták az Aranykalickát, robbanás történt az épület alatt. A rendőrség mellett a BBSz is kiszállt a helyszínre. Tekintettel a hely népszerűségére magasabb körökben, joggal tartottak terrortámadástól.
Kinagyította a bár egyik irodájáról a képet. Chhayának a látványtól kis híján visszanézett a vacsorája. Hat kifordított tetem feküdt a falak mentén, és további testek, darabokra vágva. A legémelyítőbb látványnak mégis az íróasztalon fekvő egykori garratthi bizonyult. Belső szervei mellette hevertek, bőre úgyszintén. Dupla ajkait felvagdosták, állát felfeszítették, szemeit kiszúrták.
– A katonák és a testőrök viszonylag gyorsan meghaltak. Már amennyire gyors és kíméletes halál az, ha valakit kifordítva rak össze a transzporter. Ám még így is jobban jártak, mint Kobol. A halottkém megállapította, hogy élt, amíg… – nem fejezte be.
– Úristen – vetett keresztet Chhaya. – Rozsenko tette?
– Aligha. A biztonsági felvételek tanúsága szerint Rozsenkóék távozása után még életben volt. Szerintem inkább olyasvalaki, aki Rozsenkóra vadászik.
– Arrata – mondta teljes bizonyossággal Chhaya. A nagymestert asszaszinjai kudarca után elnyelte a föld. A helytartónő gyanította, hogy maga indult Monique-ék után. A Rend két célpontot is elhibázott egyazon nap, ez nagyon rossz reklám volt. Arratának emiatt voltaképpen fel kéne ajánlania az életét a császárnak, persze nyilvánvaló, hogy ilyet nem fog tenni. Inkább saját kezébe veszi a dolgokat.
– A módszer rá vall – hessegette el a BHEH igazgatóhelyettese apró intéssel a képet, és másikat hozott előtérbe. Ezen egy romba dőlt pince volt látható, meg még valami, ami talán boltív lehetett valaha. – Az egy térkapu, úrnőm.
Chhaya szeme elkerekedett.
Térkapu a Fellegvár közepén?
– Azt akarja mondani, hogy az Aranykalicka a függetlenségieké volt, és a pincéjükben egy térkaput tartottak? Jöhettek-mehettek a császári negyedben a tudtunkon kívül?
Xavier akkorát bólintott lelkesedésében, hogy roppant egyet a nyaka. Megmasszírozta, közben belevágott abba, amiért jött.
– Így van, úrnőm, a függetlenségieknek nemcsak egy szuperkémük volt itt, hanem közvetlen kapcsolatuk a Fellegvárhoz. És a BHEH erről semmit sem tudott. Ám Rozsenko igen – hozta elő a felvételt újra, amin Rozsenko Kobollal beszélt.
– Rinivel akarok beszélni. Maguk, függetlenségiek valószínűleg Kerberosznak szólítják – hangzott a mondat az igazgató szájából.
– Érti? – kérdezte Xavier talán kicsit túlságosan is tagoltan, félreértve a nő elbambult tekintetét.
Chhaya nem tudott szóhoz jutni az örömtől. Tulajdonképpen táncra akart perdülni. A délutáni hírek után ez most bombaként robbant. Elhárult az utolsó akadály a terve elől, sőt, még az azt kis híján meghiúsító Clellant is megbuktathatja.
– Rozsenko tudott arról, hogy az Aranykalicka a függetlenségiek kezén van, és tudott a térkapuról is – magyarázta Xavier. Ő sem tagadhatta örömét. – És minderről nem tájékoztatta a BBSz-t, de még a BHEH-nál sem hagyott róla feljegyzést. Az egészben a legszebb, hogy ezen a videón függetlenségi katonák életét kíméli meg. Igaz ugyan, hogy elsőre el akarják fogni, de azt a szakaszt ki lehet vágni. A többi pedig magáért beszél.
– Xavier, maga egy kincs – veregette meg Chhaya a férfi vállát.
Az igazgatóhelyettes elégedetten húzta ki magát, de próbált szerény maradni.
– Ugyan, csak motiváció kérdése. Nagyon szerettem volna már beleülni az igazgatói székbe.
– Ne szokjon hozzá. Hamarosan maga lesz az uralkodó birodalombiztonsági főtanácsadója.
Xavier fején körbefutott a vigyor. A csúcsra tört, s mikor odaért, közölték vele, hogy megjött a lift érte, ami a mennyekbe viszi.
– Egyelőre ne adjon ki körözést rájuk, de értesítse Afferi igazgatót a BBSz-nél a történtekről. Mondja meg neki, hogy maga személyesen akarja elintézni az ügyet, házon belül. És tegyen róla, hogy egyikük se érje meg a tárgyalást.
Xavier kisfiús lelkesedéssel bólogatott, ahogy Chhaya megrázta remegő kezét.
– Gratulálok, Xavier igazgató úr.
* * *
Nem Chhaya volt az egyetlen, aki azon az éjszakán a Nea Rome-i Kormányzati Komplexumban éjszakázott. Clellan szintén az irodájában serénykedett. Össze kellett állítania egy dokumentumot, aminek tartalmaznia kell a haderejük technikai felkészültségét, felépítését, harci képességeit, még a létszámukat is. Eme dokumentum alapján bírálja majd el a Vatikán, hogy érdemes-e a következő szintre léptetni a kölcsönös védelmi szerződésről folyó tárgyalásokat.
Mindezt persze a lehető legőszintébben, sokszorosan titkosítva, a hadvezetés, a BHEH és a BBSz által jóváhagyva, császári pecséttel ellátva. Ez lesz a neheze, ugyanis eme csoportok mindent megtesznek majd azért, hogy a Vatikán ne kaphasson pontos képet a Birodalom haderejéről. Neki pedig mindent meg kell tennie, hogy a dokumentum a lehető legpontosabb legyen.
Utálta az ilyen ügyleteket, amikor a sajátjai nehezítik meg a dolgát. Értette ő, hogy nem szabad kiadni mindent, de olykor annyira szerette volna, hogy mások is belássák: az Igazi Bizánci Birodalom egy porszem a Tejútrendszeren. A szomszédjuk a galaxis egyik legerősebb hatalma, és bár jelenleg a viszonyuk békésnek mondható, egy olyan császár, mint Grahish, hamar feldühítheti a turániakat. És nem csak ők lesnek a Birodalomra, még három másik csillagállam van hat fényéves körzeten belül, akik szívesen magukba olvasztanák. Úgyhogy kellenek az erős szövetségesek. És ha ehhez a Vatikán mindent tudni akar a hadseregükről, ám legyen.
A titkárnője hologramja öltött formát az asztalán. Clellan meglepődött, azt hitte, a nő már hazament.
– Kancellár, Chhaya helytartónő szeretne beszélni önnel.
– Lilith, még itt van? – engedte el a füle mellett a nő szavait. Esze ágában sem volt éjnek évadján Chhayával beszélni. Hacsak nem Grahish lemondását hozza, abban az esetben még elé is megy.
– Van némi elintéznivalóm. Ami a kisasszonyt illeti…
– Menjen haza, Lilith, és mondja meg Chhayának, hogy nem vagyok idebenn.
Chhaya belépett a képrögzítő sugarába. Clellan elharapta a szót, ami kiszaladt a száján.
– Tud ön ennél jobbat is, Clellan! – mondta Chhaya, aggasztóan jókedvűen. A kancellár ezt a nőt még sosem látta vidámnak.
– Engedje be, aztán menjen haza, Lilith!
A titkárnő bólintott, mire a két holofigura eltűnt az asztaláról. Néhány másodperccel később az ajtó dematerializálódott és Chhaya vágtatott be az irodába. Figyelemre se méltatta a szobrokat, egyenesen az asztalhoz sietett. Clellan érdeklődve nézte, miként tesz az asztalra egy adatchipet, majd mered rá olyan győzelemittas fensőbbséggel, amitől a férfi háta borsózni kezdett. A válláig alig érő nő, aki akár a lánya is lehetne, most sokkal nagyobbnak és fenyegetőbbnek tűnt.
– Mi ez? – vette fel a chipet. Nem volt semmi szokatlan rajta, egyszerű, szürke, hipersáv-csatlakozós hard drive volt. A holografikus felirat szerint tizenhat exabájtnyi adat fért rá.
– Rozsenko halálos ítélete – kapta ki a kezéből Chhaya, majd az asztallapra tette, és ujjával finoman megérintette a chip tetejét. A fényszálak felépítették az Aranykalicka VIP-termét. Fölötte virtuálmonitor jelent meg térhatású képekkel, szövegekkel, grafikonokkal.
– A BHEH találta. Bizonyíték arra, hogy Rozsenko a függetlenségieknek segít.
A kancellár elsápadt, ajka vékony vonallá változott. Hol Chhayára nézett, hol a virtuálmonitorokon futó képekre, hol a holografikus felvételre. Egyre szaporábban vette a levegőt.
– Ebből mosdassa ki a barátját, maga rohadék! A Kardinális ügyet megúszta, de ezt nem fogja!
Clellan csak egy pillanatra döbbent meg azon, hogy Chhaya tud a Kardinális ügyről, de nem adta meg azt az örömöt, hogy ez az arcára is kiüljön. Fel sem nézett a győzedelmesen mosolygó nőre.
– Ha megtaláljuk Rozsenkót és Deneuve-öt, árulókhoz méltó büntetést kapnak. Holnap összehívatom a Szenátust. Kijelölöm a hírszerzés új igazgatóját, addig pedig Anthony Xavier látja el a hivatali teendőket. Remélem, nincsen ellenvetése, kancellár.
Clellan szédült, a feje lüktetett. Mintha a szíve felugrott volna az agyába. Amit látott, az mindennek a vége volt. A politikai életének, Rozsenko életének, az Igazi Bizánci Birodalom létének. Chhaya a saját emberét ülteti a BHEH élére, így a császár megismerheti a Birodalom összes titkát, hatalmat gyakorolhat a szenátorok fölött. Felborul az egyensúly, és akkor…
Akkor a barátaik be fognak avatkozni. Végre! A gondolatra megjött Clellan színe. Lehet, hogy ezt a kört Chhaya és Grahish nyerte, de a meccset ő fogja. Ha a Szenátus mögött álló pénzmogulok látják, hogyan veri szét Grahish a Birodalmat, bizony az Asszaszin Rend megkapja a parancsot a császár megölésére.
És akkor talán végre hallgatni fognak rá is a Birodalom igazi urai.
– Szeretném ezt átnézetni az Árnyékbrigád és a BBSz technikusaival. Természetesen a pártatlanság érdekében. Egyikünk sem szeretné, ha bármi apró hiba további bonyodalmakat szülne. Ez az ügy már így is éppen elég bonyolult – Gondosan visszafogott mozdulatokkal lekapcsolta az adatchipet, majd lemásolta az adatokat, és az eredetit visszaadta Chhayának. – Amennyiben a bizonyítékok sziklaszilárdnak bizonyulnak, mindenben támogatom önt.
– Akár Rozsenko ellen is? – lepődött meg Chhaya. Több lojalitásra számíthatott, de ha a lojalitás jelentett volna valamit Clellannek, nem áll politikusnak.
– Hogyne. Eszem ágában sincs megvédeni egy árulót.
* * *
– Igen, miben segíthetek? – kérdezte a hálóköpenyes férfi, amikor ajtót nyitott a késő éjjeli látogatónak. Bosszús volt, de nem hagyta, hogy ez kiüljön az arcára. Egy úriember nem heveskedik, mondogatta mindig magának.
Meglepetten mérte végig a jövevényt. Először azt hitte, valami házaló ügynök, legalábbis a sportzakó és az élére vasalt vászonnadrág a félcipővel üzletember benyomását keltette. A simára borotvált arc és a rövid, hátrafésült barna haj is csak erősítette ezt az érzést. Mégis, ahogy belenézett a sötét szempárba, amely mintha az ismeretlen lelkét sugározta volna vissza, megborzongott.
– Arrata nagymester vagyok, MZ/X-et keresem.
A férfi pillanatok alatt elsápadt és leizzadt.
– Avvata nagymestev? És mivel foglalkozik, kévem?
Arrata arcán széles, gonosz vigyor terült szét.