A Lina álcapajzs alatt lépett ki a mélyűrből, majd anélkül, hogy a Birodalom járőrhajói észlelték volna, kilőtt a Byzantium zöldeskék gömbje felé.
Négyen voltak a fedélzeten. Kitti az Árnyékbrigád egyenruhájában a pilótaülésben ült. Mellette Rini fehér fodros, királykék selyemruhában a műszereket tanulmányozta. Udvari viselete nagyon elütött a Lina komor, egyszínű belsejétől, inkább illett volna valamilyen luxus fotonklipperre.
Kettejük között Christophe az ülések háttámlájának támaszkodott. Fehér inget, fekete vászonnadrágot viselt, félcipővel. Holografikus kitűzőjén az Egon Erwin Kisch név szerepelt. Christophe a nevet az ezerkilencszázas évek elején ténykedő cseh írótól kölcsönözte, aki leleplezte Alfred Redl ezredest, az Osztrák-Magyar Monarchia VIII. Hadtestének vezérkari főnökét, és az orosz cár egyik első számú kémét. Úgy gondolta, ironikus a száguldó riporter nevét viselnie, amikor hasonló úton jár.
– Mi készenlétben vagyunk, tábornok, de még mindig zavar, hogy nem mehettünk magukkal – hallatszottak Levine szavai a hangszórókból.
– Így ha lebukik az egyik csapat, a másik még végrehajthatja az akciót – magyarázta Christophe. – Vagy elmenekülhet.
– Hallgasson rá, Levine – mondta Rini, majd kissé aggodalmasan Christophe-ra és Kittire pillantott.
– Jól van, elfogadom, de az akkor is nyugtalanít, hogy a menekülésünk sikere Casey-ék pontosságától függ. A felszállás után az egész flotta a nyakunkba szakad, és arra számítani, hogy egy tucat vadászgép időben kiment minket, botorság.
– Casey-ék időben jönnek, és nem kell az egész flottát visszaverniük, csak fedezniük, amíg a mélyűrbe ugrunk – vázolta fel immár türelmetlenül Rini. – Most már nincs időnk aggályoskodni. Mindjárt belépünk a légkörbe, maguk is a bolygón vannak. Mert a bolygón vannak, igaz?
– Mondtam, hogy készenlétben vagyunk – felelte Levine, és most ő tűnt türelmetlennek. – Várjuk a jelzésüket. Vége.
– Hiba volt egyedül elengedni – dőlt hátra az ülésében Rini. Az arcára ráncokat ültetett az aggodalom.
– Nincs egyedül, két embere vele van – mondta Christophe, bár neki is volt némi fenntartása. A tervének volt egy sarkalatos pontja: a Birodalomnak úgy kellett reagálnia bizonyos eseményekre, ahogy azt ő elvárta tőlük. Ha Chhaya vagy Grahish más irányba tereli a dolgokat, kénytelenek lesznek rögtönözni. És nem volt biztos abban, hogy úgy is sikerre tudnák vinni a tervet.
– Nekem sem tetszik, hogy a tervünk sikere azon a két feltevésen múlik, hogy te tévedhetetlen vagy, és hogy a Birodalom megvezethető – tette hozzá a magáét Kitti színtelen hangon.
– Szívem, én lehet, hogy nem vagyok tévedhetetlen, de a SkyLight a fejemben eddig annak bizonyult, a következtetéseim pedig jók. Ti is egyetértettetek velük. – Mindkét nő bólintott. – Akkor erről ennyit. A többi már adja magát. Levine a helyén van, hamarosan mi is ott leszünk…
– Ha tévedsz, jó emberek fognak meghalni – vágott a szavába Rini komoran.
– Ha tévedek, mind meghalunk – javította ki Christophe. – De nem tévedek. Bízz Astridban és Gabrielben! Az ő adatbázisukkal dolgozunk.
Rini bólintott. Ebben képes volt hinni.
A Lina áttört a légkörön. Mivel a hajót nem tette anyagtalanná az álcázóberendezés, egy utasszállító komp pályáján léptek be a Byzantium atmoszférájába, így annak hőjelei elrejtették a kíváncsi tekintetek elől a Linát. Amint elérték a mélyebb rétegeket, Kitti visszakapcsolta az álcázót és célba vette Nea Romét. A város melletti Szélharangok ligete fölött állt meg a hajóval. A bolygó eme féltekéjén éppen hajnalodott, a liget üresen állt, csak néhány kóbor kutya szaladt be a fák közé a hajó hajtóművének szelét megérezve.
– Gizmo, készülj, kiszállunk! – kiáltott hátra a kommunikációs szobában elbújt technikusnak Christophe.
– Megyek! – jött a halk válasz. Gizmo nem volt az a kiabálós fajta.
– Na, lányok, most jól nézzetek meg, mert ha szétlövik a búrám, már nem leszek ilyen csinos – mondta Christophe.
– Vigyázz magadra! – mondta Rini, és végigsimított Christophe simára borotvált arcán. Kitti felé sem fordult, rettenetesen lefoglalta a hajó levegőben tartása, bár szélcsendben, hibátlanul működő gravitációs paralokkal az ilyen feladatok nem igényeltek nagy koncentrációt.
Christophe megértette az üzenetet. Sok szerencsét kívánt nekik, aztán elindult a rámpa felé.
Rini a szeme sarkából figyelte, amint Kitti óvatosan Christophe után pillant. Nevethetnékje támadt, de inkább elnyomta az ingert. Barátságosan megérintette az árnyékbrigádos kezét.
– Menj már utána!
A két ülés között megjelent Linda Renoir holografikus szelleme.
– Hallgass a csajra, szaladj utána, mert ha most a hátsódon maradsz és Becky megdöglik, örökre begubózol, mint Zsenko.
– Hát te ki vagy? – hőkölt hátra Rini.
– Az anyja.
Rini csak pislogott a kijelentést hallva. Közben Kitti felállt, és holografikus anyján átszáguldva Christophe után iramodott.
– Firkász! – érte utol a férfit a rámpa tövében. Gizmo már kiszállt, Christophe is egy lépésre volt a hajó elhagyásától.
– Jelen – fordult szembe a nővel.
– Veled kellene mennem – torpant meg zavartan Kitti pár lépésre Christophe-tól. – Megígértem Zsenkónak, hogy megvédelek.
– Én pedig megígértem neked, hogy kihozom Rozsenkót. Az pedig csak a megbeszéltek szerint lehetséges. Ha nem leszel ott a Fellegvárban, esélyem sem lesz.
– Akkor sem lesz, ha nem érek vissza időben.
– Eddig mindig időben érkeztél, most sem lesz másképp. – Christophe ezt olyan arcátlan magabiztossággal mondta, hogy Kittiről végre leolvadt a jég. – Ne aggódj, egész jól boldogulok egyedül.
– Amikor utoljára egyedül boldogultál, felrobbantottál egy gyárat és magadra haragítottál egy asszaszin mágust.
– Tartom a tétet és emelem egy császárral – nevetett a férfi. Kicsit feszélyezetten, kicsit vidáman. – Vigyázz magadra! – mondta végül, és a rámpa felé fordult. Kitti utána akart szólni, de végül nem tette. Elindult vissza a pilótafülkébe.
Christophe a rámpa szélén állva váratlanul hangosan csettintett egyet, megperdült, majd visszasietett a hajó belsejébe.
– Tudtam, hogy elfelejtek valamit. – Elkapta Kittit és megcsókolta. Hosszú másodpercekig álltak ott összeforrva, s amikor végre elváltak, majdnem újra egymásnak estek. De Christophe elhátrált, megfordult, végül nekifutásból kivetette magát a Linából.
Kitti kipirult arccal, széttárt karokkal megperdült. Aztán megigazította haját, ruháját, komolyságot erőltetett magára, és visszament a pilótafülkébe. Helyet foglalt, s a repülési magasság eléréséig meg sem szólalt. Akkor lopva oldalra pillantott.
– Téged pofán váglak, téged pedig kitöröllek – bökött Rinire, aztán Lindára –, ha nem tüntetitek el a vigyort a képetekről.
Mindketten letörölték az arcukat, ám tekintetükből nem tűnt el a várakozás, amivel a rámpánál történtek részleteit várták. Nem mintha Linda nem látott és közvetített volna mindent.
– És milyen volt? – kérdezte meg végül a mesterséges szellem.
– Jó.
– Bővebben? – ütötte tovább a vasat Rini.
– Nagyon jó. Csak nem lesz folytatása.
– Miért? – kérdezte mindkét nő egyszerre, ugyanolyan meglepetten.
– Mert ő a védencem, vagyis érzelmileg nem kötődhetek hozzá.
– Ezt a baromságot – szaladt ki Linda száján, Rini pedig egyetértően bólintott.
– Különben is csak meg akar dugni.
– Ha így lenne, már rég túl lenne rajtad – jegyezte meg Rini csípős kedvességgel. – Öt éve ismerem Christ, de még egyetlen nővel sem találkoztam, aki felkeltette az érdeklődését és nem feküdt le vele pár napon belül. Téged hónapok óta ismer, és csak egy spontán csókig jutottatok? Erre egy magyarázat van: beléd habarodott.
– Akkor miért fekszik le másokkal?
– Miért ne tenné? – kérdezett vissza Linda őszinte csodálkozással. – Kicsim, ne keverd össze a szerelmet a szexszel. Én is szerelmes voltam apádba, de ez nem gátolt abban, hogy lefeküdjek Zsenkóval. Ahogy apád sem tudja a gatyájában tartani a farkát. Legalábbis nem tudta, amíg éltem, nem tudom, azóta mi a helyzet.
Kitti igyekezett nem kimutatni, hogy még mindig ugyanez a helyzet, csak az apja most már nem követi el azt a hibát, hogy megnősül.
– Nem értem, te hogyan lettél ilyen prűd.
– Talán Zsenko hatása – vont vállat Kitti.
– Na igen, ebben lehet valami. Zsenko maga a monogámia megtestesülése. Túlságosan is, még a halálom után sem tudott, legalábbis eddig, elszakadni tőlem.
– Ha már neveltetés – szólt közbe Rini –, a szüleit ismerve, nem csoda, hogy Chris olyan, amilyen. – Kitti ezt nem igazán értette, így a további részletekre várva meredt Rinire. – Nem sokat tudsz a szüleiről, igaz?
– Csak annyit, hogy elvesztettek egy holdat a házassági évfordulójukon.
– És ez nem a legmegdöbbentőbb tettük. De a témánál maradva, egyikük sem állhatna modellt a hűség szobrához.
– Ezért nem jöttél vele újra össze? – Kitti maga is meglepődött azon, mennyire kíváncsi a válaszra, és mennyire féltékeny Rinire már most.
– Azért nem jöttem össze vele újra, mert már Silasszal vagyok, és mert nem kedvelem Christ. Legalábbis nem úgy. Vagy nem tudom… – vonta meg a vállát. – A lényeg, hogy ne én legyek a mérce, és ne is tőlem kérj vele kapcsolatban tanácsot. Én azért jártam vele, mert az volt a feladatom, ő meg azért volt velem, mert felvághatott azzal, hogy egy udvarhölgy a párja. Na meg azért, hogy bejusson Astrid ágyába.
– Astrid lefeküdt volna vele? – kérdezte Kitti, pedig nem akarta tudni a választ.
– Kicsim, még én is lefeküdnék vele, ha élnék – mondta kedélyesen Linda. Kitti nem nevetett, sőt, a gondolat a maradék jókedvét is szétzúzta.
De nem foglalkozhattak tovább szerelmi ügyekkel, mert elérték a Fellegvárat. Kitti megfüggött a Linával egy gravoparkoló-torony fölött. Az épület alatt volt az uralkodó egyik titkos garázsa, benne menekülésre használható civil gravókkal.