Christophe és Kitti útja a gyárnegyeden át meglepően zökkenőmentes volt. A járőröket az automata gyárakba betörve kerülték meg, azokban nem futhattak élőlényekbe, biztonsági rendszereiket pedig Kitti könnyen megzavarta. Az ÁVR ugyan rendelkezett néhány igen hatékony zavarórendszerrel, de az igazán hatásos eszközök az ikonokból kerültek elő. Elektromágneses pulzusgránátok, fotoncsapdák, holoemitterek és tucatnyi olyan szerkezet, amiért egy besurranó tolvaj mindegyik végtagját odaadta volna.
Viszont álcamodul nem akadt nála. Kitti néha hangosan átkozta magát emiatt, hiszen lényegesen egyszerűbben haladtak volna azzal.
A kereskedelmi városrészbe átjutva ritkábbá váltak a katonai járőrök, és több lett a járókelő, akiket a szűk mellékutcákban próbáltak elkerülni. Kitti úgy látta, a hadsereg egyelőre a gyárnegyedre és a dokkokra összpontosítja az erejét, a többi területen szórványosan járőröztette embereit.
– Tipikus hajtóvadászati módszer – magyarázta séta közben, nem törődve azzal, hogy a járókelők megbámulják lenge ruházata miatt. Ezzel legalább elterelte a figyelmet a mellette baktató Christophe-ról. – Lefednek bizonyos területeket, és úgy mozognak, hogy a préda kénytelen legyen elhagyni a búvóhelyét. Akkor szűkítik a kört, tovább terelik azon az úton, amelynek végén ott vár majd az Árnyékbrigád.
A kávézó egy zugutcában volt eldugva, körülötte dús sövénnyel, mögötte az alsóbb utcákra vezető keskeny lépcsővel. Az árkádot széles falak övezték, majd alacsony épületek következtek. A kávézó melletti két ruhabolt kirakatában holografikus álomnők és álomférfiak illegették magukat a cifra ruhákban.
A kávézó üresen kongott. A műfa pult mögött a fejét támasztó, lila hajú, fiatal lány unottan egyenesedett fel Kittiék érkeztére. Majdnem őszintének tűnő mosolyt varázsolt az arcára, és megkérdezte, mit adhat.
Feleslegesen, ahogy Christophe helyet foglalt, a pult kilistázta a levegőbe a kávézó menüjét. Sőt, ha ráböktek a kívánt ital vagy sütemény képére, azonnal materializálta, pontosan abban a formában, ahogy a holón festett. Christophe ennek ellenére szóban rendelt kávét, magára terelve a lány figyelmét.
Kitti lecsapott az egyik fal melletti infóterminálra. Felcsatolta a virtuálmonitor mellé az előre bekészített ovális, érintőképernyős mikrohackert. A szerkezet a terminált érzékelve azonnal kiépítette a szükséges adatkapcsolatokat, majd Kitti beütött parancsait követve hozzálátott a Broken Pieri Csillagközi Reptér központi számítógépének feltöréséhez.
Míg várta az eredményt, lopva a felszolgálólányt fűző Christophe-ra pillantott. A férfi hátrahajtotta csuklyáját, kedélyes csibészességgel mosolygott, és pimaszul közel hajolt a piruló lányhoz. A mondókája sem volt semmi. A lány ismerősnek találta Christophe-ot, aki erre felvázolta, hogy ez azért lehet, mert híres holofilm-rendező. Olyan mozikat rendezett, mint A függetlenségiek támadása, A Waltz haragja vagy, A bolygó neve: Byzantium.
Kitti magában mosolyogva elismeréssel adózott Christophe és a fantáziája előtt. Nehéz lehet ilyen gyorsan kitalálni ennyi ökörséget. A pultos mindenesetre bevette. Mire Christophe felsorolta nem létező rendezői karrierjének mérföldköveit, már a lány kezét fogta, és az arcát simogatta.
Ezután bókáradat következett, ajánlat az új holofilmben szereplésre, aztán némi buja sugdolózás, és Christophe a lány nyomában el is tűnt valahol hátul. Kitti ekkor gyorsan megkereste az állát, majd felállt, hogy kövesse a párt. Nem akart semmi rosszat, csak elfogta a vágy, hogy Christophe-ot átrúgja a Liga térfelére.
Egyetlen lépést sem tehetett meg, mert beleütközött a visszatérő Christophe-ba.
– Kész vagy? – kapta el az elzuhanni készülő nőt.
– Nem. – Felnézett az értetlenül pislogó férfira. – Ez aztán hipergyors menet volt. Legalább ő is élvezte?
– Bezártam a raktárba. Gondoltam, kisebb az esélye, hogy onnan riasztja a hatóságokat.
– Mert a raktárakban az omnitouchok működésképtelenné válnak.
– Ez egy egyetemista – engedte el Kitti derekát, és visszaült a bárpulthoz –, aki teljesítménybérezést kap egy olyan kávézóban, ahol kiemelkedő forgalomnak számít heti nyolc vendég. Honnan lenne pénze omnitouchra? – Felmutatta a kezében tartott, lekerekített sarkú, lapos kijelzős készüléket. – A mobilkomját azért elkoboztam.
Kittit blamázs érzése kerítette hatalmába, ahogy elkapta a feléje dobott mobilkomot. A háromdimenziós kivetítőn egy animefigura volt, valamilyen rózsaszín, macskaszerű lény.
– Te mondtad, hogy használjam többet az eszemet – nevetett Christophe Kitti zavarát látva.
– Azért ne fáraszd le magad – ült vissza a nő az infóterminálhoz.
Néhány percig csendben várták, amíg a mikrohacker dolgozott. Az egyetlen zajforrás a lány kitartó dörömbölése volt a raktárajtón.
– Elég lassan megy – jegyezte meg keserédesen Christophe franciakrémest majszolva. A pult fölötti holovízión a Pildi konyhája című műsor futott, ez meghozta az étvágyát, és mindkettejüknek rendelt egy-egy süteményt.
– Hát igen, egy bolygó központi űrrepülőterének számítógépét feltörni időigényes munka.
– És befejezi tíz másodperc múlva? – A kérdésbe némi frusztráció vegyült.
Kitti nem nézett fel a képernyőről, félt, hogy ha elfordítja a fejét, lemarad a befejezésről.
– Nem hiszem. Miért?
– Mert öt másodperc múlva az a két zsaru belép az ajtón – csapta fel a dzsekije csuklyáját Christophe, és a pult felé fordulva úgy tett, mint aki nagyon elmélyült a krémesben.
Kitti az utca felé kapta a fejét. Két kék-fehér páncélt viselő ikóniumi rendőr közeledett. Mindkettő jó kiállású, széles vállú, simára borotvált arcú férfi volt, olyan egyformák, mintha ikrek lennének. A mellükre illesztett jelvényszám különböztette csak meg egymástól a páros tagjait.
– Foglald le őket! – utasította a pultra szinte ráboruló Christophe-ot.
– Már megint én? – állt talpra a férfi fordultában. Gyorsan rendelt két kávét.
– Ezért tartalak.
– Most akkor ki kinek a testőre? – Felnyalábolta a materializálódó csészéket, és a falba csusszanó üvegajtó elé ugrott, elállva a két rendőr útját. – Biztos urak, az italuk.
A két rendőrtiszt programhibás kiborgok módjára lefagyott. Sisakjuk felcsapott rostélya alatt arcuk eltorzult a riadt döbbenettől. Szolgálatba lépésükkor nem gondolhatták, hogy amikor beugranak egy kávéra az ebédszünetben kedvenc kávézójukba, az Igazi Bizánci Birodalom első számú ellensége fogja őket az ajtóban fogadni, két gőzölgő kávéval a kezében. Ha előrelátóbbak, nem felcsapott sisakrostéllyal érkeznek, és nem kapnak egy-egy csésze forró italt az arcukba.
A rendőrök jajveszékelve kaptak vörösre vált arcukhoz. Christophe kihasználta az alkalmat: kirántotta az egyikük kábítóbotját a tokjából, majd a férfi képébe nyomta. A rendőr úgy esett össze, mintha madzagjaitól megfosztott marionettbábu lett volna. A másiknak még volt ideje szembesülni társa kiütésével, aztán hasonló módon mellé zuhant.
Christophe hanyagul közéjük dobta a kábítóbotot. Kezéről az ott sem lévő koszt törölgetve, visszament a kávézóba. Széttárt karral kérdezte:
– Kész vagy?
Kitti bólintott.
– Megvan a Sárkányszív dokkszáma és West kapitány elérhetősége. – Christophe elismerően füttyentett. – Már csak oda kell jutnunk, de arra is van egy ötletem – nézett sokat sejtetően az utca végében parkoló rendőrségi gravóra.