Christophe egy romos gyárépület föld alatti raktárában ücsörgött a hideg kövön. Órák óta gubbasztott a sötétben, és próbált nem tudomást venni a körülötte nyüzsgő rovarokról, rágcsálókról.
Kittivel azonnal idejöttek. A nő gond nélkül feltörte a zárat, szó szerint lerángatta a föld alá, aztán otthagyta, azt sem mondta meg, hová megy.
Christophe az idejének egy részét azzal ütötte el, hogy a SkyLightban alaposan utánanézett Kitti Renoir ezredesnek. Az árnyékbrigádos múltja megihlette, viszont semmi olyasmit nem talált, ami megmagyarázná, miért küldte utána Rozsenko.
Ekkor kezdett el azon tanakodni, hogy Rozsenko egyáltalán miért segít neki. Amikor utoljára találkoztak a fellegvári csata alatt, miközben a császárnő és Rini igyekeztek kicsempészni őt a palotából, Rozsenko megpróbálta megölni. Astrid megmentette az életét, egyúttal lehetőséget adott neki, hogy elmondja az ezredesnek az igazat. Rozsenko ezt követően szó nélkül távozott.
Legközelebb a canisoktól hallott az ezredes eltűnéséről, de ez sem vitte közelebb a kérdés megválaszolásához. Christophe egyórányi töprengés után is csak abban volt biztos, hogy Rozsenko nem mondta el senkinek, milyen szerepe volt Astridnak a Kardinális ügyben, illetve neki a császárnő halálában. A császárnőt a Birodalom szentjeként temették el, ezt a titulust aligha kapná meg egy áruló uralkodó. És Kitti feltűnésével az is biztossá vált, hogy Rozsenko él és képes árnyékbrigádost küldeni utána, vagyis a beosztását sem vesztette el.
Mi a fene folyik a Birodalomban?
Mivel választ nem lelt, és Kitti még mindig nem jött vissza, új vizekre evezett gondolataival. Megpróbálta kideríteni, ki volt a nyomában lihegő asszaszin. Kitti Mfazwe Ratlounak nevezte, de amit eme név alatt talált, az képtelenül jelentéktelen információnak bizonyult. Úgyhogy inkább a különleges, táncszerű harcstílusnak járt utána, amivel az asszaszin leverte.
Capoeirának nevezték és Brazíliából származott. A tizenhatodik században a rabszolgák alakították ki. Ugyan nem kérdezte, de a SkyLight még azt is megmondta, hogy az asszaszin a Mestre Bimba által 1920-ban létrehozott ágazatot, a Regionalt használta ellene. Ez sokkal inkább a támadásra, védekezésre és viszonttámadásokra fókuszál, mint az eredeti, inkább akrobatikus, hagyománytisztelő Angola ág.
És volt még valami, amit a SkyLight közölt: a capoeirának megszületése óta rengeteg változata fejlődött ki, egyre messzebb kerülve az alapoktól. A huszonnyolcadik század végére a Regionalt és az Angolát önmagukban már csak néhány, általában kis létszámmal és behatárolt működési területtel bíró csoport használja harcra. A Közép-Amerikai Koalíciós Államok testőrsége, az Új-Amazonas különleges alakulatai, az Itá és az Igazi Bizánci Birodalom Asszaszin Rendje.
Christophe neszezésre figyelt fel a bejárat felől, így lekapcsolta a SkyLightot, előkapta Art of Laserét és aktiválta a Warlord III-at. A rendszer gyors pásztázást végzett. Csak egy ÁVR-rel felszerelt nő közeledett. Fél perccel később Kitti belépett az ajtón. A kezében tartott fényszórótest nappali világosságba vonta a romos csarnokot. Christophe szeme lassan szokott hozzá a hirtelen jött világossághoz, de így legalább lemaradt a szerteszaladó lakótársak látványáról.
– Mi a helyzet odakint? – dörzsölte a szemét, hogy eltüntesse a fénykarikákat.
– Semmi biztató. A hadsereg bevonult, és szó szerint minden épületet átvizsgálnak. A kikötőket lezárták, felszállási tilalmat rendeltek el, és vadászok járőröznek az égen… Egyszóval egy darabig nem hagyjuk el a bolygót. Sötétedésig várunk, aztán meg kell próbálnunk kijutni Broken Pierből.
– Azt mondtad, van egy hajód. Tényleg van, vagy csak a színjáték része volt?
– Van hajóm, de Tahir mostanra lezáratta. – Kitti letette a fényszórót. – Ha sikerülne is eljutni oda, automatikusan a főparancsnokságra repítene.
– Fantasztikus mentőakció – tapsolt Christophe. – Ezt így tervezted el, vagy félúton rögtönöztél?
– Szólott a rejtőzködés mestere. Mondd csak, nem te robbantottál fel egy egész gyárat, aztán amikor a felmentő sereg megérkezett, inkább az asszaszin kezébe futottál? Tudod mit? Spóroljunk meg némi pénzt a császárnak és mondjuk meg nekik, hol vagy. Egyszerűbb.
Christophe dühében kihívóan talpra szökkent. A nő meglepetten mérte végig a fölé magasodó férfit. Nem sokan voltak, akik így mertek viselkedni egy árnyékbrigádos jelenlétében.
– Hé! Jelenleg elég negatív a megítélésem a Birodalomban, ne csodálkozz, hogy nem bízok meg vakon az első utamba kerülő árnyékbrigádosban! A gyár pedig baleset volt. Riporter vagyok, nem rohamosztagos, csak azt tudom a fegyverekről, hogy melyik végüket kell húzogatni, hogy elsüljenek.
– Abban biztos nagy tapasztalatod van.
Christophe arca grimaszba torzult, de lenyelte, ami a nyelvére ugrott.
– Legalább arra van ötleted, hogy hogyan jutunk ki a városból?
– Nincs, de a kedvedért félúttól rögtönzök valamit. – Megragadta Christophe vállát és megszorította. A férfi fájdalmasan sziszegve oldalra görnyedt. A nő, kihasználva a súlypontváltást, finoman a médiacápa térdhajlatába rúgott. Christophe a földre huppant. – No, most, hogy a hisztidnek vége…
– Nem hisztiztem, csak kifejtettem, mennyire nem tetszik a jelenlegi helyzet – dörzsölte lüktető vállát.
– …szusszanhatunk egyet. – Törökülésbe huppant Christophe mellé a földre. – Légy optimista, lehetnénk nagyobb bajban is.
– Nagyobb bajban? – csattant fel a férfi. – A Birodalom első számú ellensége vagyok, tárgyalás nélkül fognak kivégezni. A hadsereg centiméterről centiméterre átkutatja a várost utánam, üldöznek az asszaszinok, és most már valószínűleg az Árnyékbrigád is. Nincs hajónk, de ha lenne, akkor sem szállhatnánk fel vele, mert azonnal lelőnek minket. Mégis mi az, ami szerinted rosszabb ennél?
– Én meghalhattam volna, te pedig már útban lennél a császárhoz.
– Az tényleg rosszabb lenne – ismerte el Christophe kelletlenül. – Nem fázol? Nem éppen télies a szerelésed. – A szeme rövid ideig megakadt melltájékon. – Bár tetszetős.
Kitti lazán pofon legyintette.
– Árnyékbrigádos vagyok, meztelenül átúszom a befagyott Traglót. – Sandán Christophe-ra pillantott, várva az újabb megjegyzést. Ezúttal azonban csak elkalandozott tekintetet kapott. – Verd ki a fejedből, mert megint megütlek.
– Te az iskolában a fiúk terrorizálásával múlattad az időt, ugye?
– Mit tehettem volna, túl sok hozzád hasonló lebzselt körülöttem. – Kitti kedélyesen felnevetett, tekintete megenyhült. – Ne aggódj, Zsenkóval kijutottunk már jobban őrzött városokból is.
– Ha már szóba került. Rövid ismeretségünk alatt Rozsenko kétszer próbált megölni, most mégis elárulta a császárt, mi több, magával rántott egy másik brigádost. Ennyire kifordult magából?
Bár a császárné megölése után ez nem lenne csoda, tette hozzá magában. Egyelőre nem akarta szóba hozni a dolgot. Előbb szerette volna tudni, hogy kihez milyen érdek fűzi Kittit, egyúttal kipuhatolni, mennyit tud valójában azokról az eseményekről, amik ide vezették őket.
– Az ezredes most már a BHEH igazgatója, leszerelték… vagyis, papíron nyugdíjazták az Árnyékbrigádtól. Clellan kancellár ezzel büntette, amiért hagyott megszökni téged és Rinit.
– Vagyis a Kardinálist és a Kerberoszt – pontosított rosszmájúan Christophe.
– Vagyis a balekot és a Kerberoszt.
Christophe sértett meglepettséggel nézett a nőre. Kitti többet tudott, mint várta, ezek szerint Rozsenko megbízott benne. Annyira, hogy felfedje előtte a legnagyobb titkait.
– Zsenko elmondott mindent a Fellegvárban történtekről. Tudok a Kardinálisról, a Gráciákról, rólad, az Érdekeltségről. Meg arról, hogy ki adta le a halálos lövést Astridra. – Christophe felvonta a szemöldökét ezen a megfogalmazáson. Mintha Kitti nem akarná kimondani, hogy Rozsenko felségáruló és gyilkos. – Azt viszont nem tudom, miért vagy olyan átkozottul fontos Waltznak, hogy Zsenko segítségét kérte.
– Waltz kért segítséget Rozsenkótól? – kerekedett el Christophe szeme. – A bolygó átzuhant egy párhuzamos valóságba, amíg félholt voltam?
– Azt azért nem – vette vissza a szót Kitti. – Waltz tábornokot elfogták a Fellegvárnál zajlott csatában. Jelenleg a Birodalom vendégszeretetét élvezi. Zsenko kihallgatta – kapart macskakörmöket a levegőbe –, a tábornok ekkor közölte vele, hogy téged mindenáron biztonságba kell juttatni. Zsenko engem bízott meg a feladattal.
– És te készségesen teljesítetted a kérését, ezzel elárulva mindent, amiben az Árnyékbrigád hisz – összegezte Christophe. – Ami, ha jól látom, nem rendített meg mélyen.
Kitti bólintott, de nem fűzött további megjegyzést a dologhoz, inkább más útra terelte a beszélgetést.
– Elárulnád, miért mondta Waltz, hogy a galaxis sorsa múlhat rajtad?
Christophe elmosolyodott, majd lehunyta a szemét és egyhangú monológba kezdett:
– 2770-ben születtél Linda és Jean Renoir lányaként, Nea Roméban. Apád szenátor volt, ma a Cassius-tartomány helytartója. Anyád halála óta nem tartod vele a kapcsolatot. Linda Renoir, leánykori nevén Haragos Linda, az Árnyékbrigádban szolgált, élete végén ezredesi rangban felderítő specialistaként. A Fury kalózok ölték meg 2784-ben. Valószínűleg ez motivált arra, hogy bár apád közbenjárásával felvételt nyertél a Byzantium legjobb orvosi egyetemére, inkább beléptél a Császári Hadseregbe. Az alapkiképzést kiváló eredményekkel végezted el, így bekerültél a rohamosztagba. 2790-ben Rozsenko ajánlásával az Árnyékbrigád vett állományba, ahol az ezredes felderítő specialistának képzett ki.
Rövid szünetet tartott, amíg megnézte magának a nőt. A nagy zöld szempár csillogott a meglepettségtől, szája tátva maradt. Christophe elégedetten folytatta.
– Brigadéros karriered során több ízben részesítettek megrovásban, egyszer az elbocsátásod is felmerült. Ez akkor volt, amikor beosztásodat kihasználva betörtél a Birodalmi Palota adatbázisába, hogy anyád halálával kapcsolatban kutakodj. Mily meglepő, Rozsenko kihúzott a csávából, úgyhogy csak lefokoztak, századosról hadnagyra. Hadnagyból lettél aztán ezredes?
Kitti bólintott.
– Az fasza! Amúgy feleslegesen kockáztattad a karrieredet, anyád aktáiban semmi sem tisztázza a halála körülményeit. Nincs titkos feljegyzés, lábjegyzet vagy hasonló. Viszont a te szolgálati időd teli van érdekes dolgokkal. Részt vettél a Küréné-lázadás leverésében? És a földi kaland sem lehetett semmi, amikor a Fekete Özvegy után nyomoztatok. Hogyan sikerült bejutni Izraelbe?
– Oké, elég! – szólt közbe emelt hangon Kitti, és Christophe szájára tapasztotta a kezét. – Ki a franc vagy te? Ezeknek a felét sem szabadna tudnod.
Christophe leemelte a szájáról Kitti apró, nyirkos tenyerét, majd mintha csak most ismerkednének meg, megrázta.
– Az ismert világegyetem legnagyobb hírszerzési adatbázisa. Örvendek a szerencsének.
* * *
Mivel Kitti már tudott az Érdekeltségről, a fellegvári csatát megelőző eseményekről és az azalatt történtekről, Christophe-nak nem esett nehezére elmagyarázni a fejében zakatoló adatbázis mivoltát és célját. Nehezebb dolga volt a technikai rész kifejtésével, vagy azzal, hogyan is került belé az adatbázis, mivel ezekben a kérdésekben neki sem volt mindenre válasza.
– A SkyLight memóriája hatalmas, ötszáz exabájtnyi adat tárolására képes. Bioneurális masszába ágyazott mesterséges adatpályák hálózatába menti az információkat. – Elfintorodott. – Legalábbis ez állt a brossúrában. A lényeg, hogy egy emberöltő is kevés lenne a megtöltésére, ha csak arra használnám, amire készült: felvételek készítésére.
– Az jó sok tárhely.
– És nekem két ilyen memóriamodulom van. Pár évvel azután, hogy Petros nekem ajándékozta a SkyLightot, a javaslatára Conquesten egy illegális implant-specialista beültetett egy back-up tárolót. Az adatbázis lényegében azon fut. Hogy azért, mert már eleve oda tervezték, vagy mert azon a meghajtón volt a kódolt adatállomány, nem tudom.
– Az teljesen betelt?
– Dehogy, viszont az adatbázis folyamatosan bővíti magát, szóval egyszer be fog. De még így is félelmetes mennyiségű adat van itt – bökött a halántékára.
– És úgy véled, hogy ez a Petros szándékosan választott ki erre az egészre?
– Petros volt az egyetemen a tanárom, a patrónusom. Később a főnököm, először a Bizánci Hírcsatornán, aztán a Néptájékoztatási Hivatalban. Amikor lemondott, beajánlott engem a császárnőnél. Legalábbis azt mondta, hogy ajánlott, de mivel összejátszott Astridékkal, gondolom, sosem volt kérdés, hogy én követem az igazgatói székben.
– De miért téged választott?
Christophe megvonta a vállát.
– Nem tudom, de jól kicseszett velem. Pedig kedvelt Azt hiszem. – Szomorúan sóhajtott. – Vén bolond, bárcsak itt lenne. Meghalt a fellegvári csatában – felelte Kitti kimondatlan kérdésére. – Nem láthatta a művét.
Kitti mondani akart valamit, hogy büszke lenne Christophe-ra, de ehhez nem ismerte eléggé se Petrost, se a védencét. Úgyhogy inkább témát váltott.
– Viszont, ha a SkyLight kezdetben tényleg az volt, aminek épült, vagyis érzékszervi rögzítőimplant, hogyan képes ekkora adathalmazt kezelni? Ahogy lefestetted, olyan, mintha önálló tudata lenne.
– Szerintem ez a SkyLight sosem volt hagyományos rögzítőimplant. Vagy a back-up nem az, aminek eredetileg mondták. Az egészet előre megtervezték. Amióta Petros meglátott az egyetemen, erre készült. Ő, Gabriel, majd Astridék. – Hirtelen elöntötte a düh. Felkapott egy vakolatdarabot, és a falhoz vágta. Az nagyot koppanva robbant széjjel. – Legalább szóltak volna! Ehelyett kitereltek a fotonpallóra, és belöktek a fekete lyukba.
– Akkor nemet mondtál volna.
– Az hétszentség! – pattant fel. – Ki olyan őrült, hogy igent mond erre? Tessék, itt egy mérhetetlen méretű adatbázis, pusztítsd el vele a Tejutat uraló arctalan, gátlástalanságához csak hatalmával felérő szervezetet! – Belerúgott egy leszakadt álmennyezet darabba. A gipszfa darabokra tört cipője orrán. – Az életed szétzúzzuk, a hátadra céltáblát festünk, de ezzel ne törődj! Te vagy a kiválasztott, baszd meg! Ha Astridnak vagy Rininek olyan rohadt fontos volt ez, miért nem az ő fejükben van?
– Ezt tőlük kellene megkérdezni – szúrta közbe az ezredes, és Christophe arcán látta, hogy ez a szándékában áll. – Kicsit még visszatérve, azt mondtad, az adatbázisban eddig mindent megtaláltál, amire szükséged volt.
– Mindent, amihez Astrid és Gabriel hozzá tudott férni. Ez a Birodalom területén belül lényegében tényleg majdnem minden, azon kívül viszont csak hírszerzési és publikus anyagok vannak a fejemben.
– Van esetleg benne valami a Fury kalózokról is? – Kittit magát is meglepte, mennyire félénkre sikerült a kérdés. Egy pillanatig nem mert a férfi szemébe nézni, de aztán mégis felemelte a tekintetét. Christophe arcára kiültek a gondolatai, és Kitti kicsit elszégyellte magát. Valószínűleg ő volt az első, aki információforrásként akarta használni, elfelejtve, hogy egy emberről van szó.
Alaposan megnézte magának a férfit, most először az álcája nélkül. Szakadt ruháját leszámítva egész megnyerő volt, látszott rajta, hogy eddigi életében nem sok viszontagság érte. Dús, fekete haját oldalra fésülte, de egy rakoncátlan tincs az arcába hullott. Barna szeme dühös, de lelkes kíváncsisággal fürkészte őt, és sugárzott az öntelt magabiztosságtól.
Emellett jóképű volt, amin a többnapos borosta sem rontott, sőt, karakteresebbé tette a makulátlan arcot. Ha ehhez hozzávette kaján mosolyát és a tényt, hogy a helyzete ellenére sem roppant össze – éppen ellenkezőleg, elkényeztetett szépfiúhoz képest, minden hülyesége ellenére kifejezetten tökösen viselkedett –, Kitti már megértette, hogyan tudott annyi nőt az ujja köré csavarni.
– Mondtam, hogy nincs semmi anyád aktái között – rázta a fejét dühösen.
– Azt tudom – ugrott talpra Kitti izgatottan. – Ahogy másztam fel a ranglétrán, egyre több aktájához fértem hozzá, a specialista beosztással pedig megkaptam a teljes anyagot. Átnéztem, mielőtt Zsenko a nyakamba varrt. – Christophe grimaszolt ugyan, de nem szólalt meg. Csak várta a kérdést, avagy kérést. – Olyasmire gondolok, ami nincs benne a hivatalos dokumentumokban. Naplók, jegyzetek, személyes beszámolók. Anyu nem hivatalos küldetéseket is teljesített a császárnak. Sokszor mondta, hogy többet tud a Birodalomról, mint szeretné.
Christophe lemondóan sóhajtott és lehunyta a szemét.
– Már látom a jövőm: egy utcasarkon állok, kékre festve, védőernyővel a fejemen válaszolok az arra járók kérdéseire.
Kitti halványan elmosolyodott, majd szíve nagyot dobbant, ahogy Christophe arcvonásai megkeményedtek.
– Hoppá!
– Ez a hoppá jót jelent – mondta Kitti. Szíve zakatolt, ujjait türelmetlenül tördelte.
– Van itt néhány dolog, anyád fű alatt jó sok ügyet elintézett Gabrielnek. És a legtöbb kapcsolatba hozható a függetlenségiekkel.
– Akkor még nem is léteztek.
– Tévedés, léteztek, csak akkor még kormánypárt voltak, nem katonai erő. Waltz a Szenátusban kezdte a harcot a külső bolygók elszakadásáért. Gabriel 2785-ben felszámolta a Függetlenségi Pártot, a túlélők azután alakították meg a katonai szervezetet. Úgy látom, anyád ennek az előkészítésén fáradozott. És van itt még valami… – Tanácstalanul nézett fel a nőre.
– Na, mi az? – türelmetlenkedett Kitti.
– A Fury kalózok felszámolására Gabriel nem anyádat akarta küldeni, hanem egy Árnyékbrigád-osztagot. A Szenátus nyomására választotta őt.
– És? Ez nem szokatlan. A Szenátusnak jogában áll ilyen kéréssel a császár elé állni.
– Nézd, volt alkalmam az adatbázisban böngészni. Akik ezt létrehozták, azok sokat kutakodtak az Érdekeltség után. Sok mindenre rájöttek, köztük arra, hogy a Birodalmat a Szenátuson át kormányozzák. Ők azok a pénzesikonok, akik a szenátorok kampányát finanszírozzák. Így kapnak beleszólási jogot az ügymenetekbe.
Kittiben összeállt a kép. Az anyja az Érdekeltség ellen dolgozott, emiatt megölették. Végre volt értelme a dolgoknak, kezdtek kibontakozni az összefüggések.
Még hogy egy csapat jöttment kalóz végzett az Árnyékbrigád felderítő specialistájával…
Hátat fordított Christophe-nak, mert könny buggyant ki a szeméből. Jobb, ha a védence nem látja ezt.
– Sose értettem, hogyan ölhették meg anyámat egyszerű kalózok.
– Azért tartsd észben, hogy mindez csak feltételezés. Nincs bizonyíték az Érdekeltség érintettségére, lehetett pusztán pechje anyádnak. – Rosszalló pillantást kapott, Christophe mégse hagyta annyiban a dolgot. – Bocsánat, csak nem akarok hiú reményt kelteni. A Fury évek óta terrorizálta a szektor uradalmait, megkeserítették többek között a Turáni Királyság határvidékein lakók életét is. Márpedig ha kifogtak a magyarokon, akkor nem lehettek egyszerű kalózok. Úgy értem, verbuválódhattak kiugrott kommandósokból, hibásan működő harci kiborgokból, vagy akármi…
– Más dolog a plazmaíjászokkal szembeszállni, és más az Árnyékbrigáddal. Ne mérd össze a kettőt.
Christophe grimaszolt, de inkább nem fűzött ehhez kommentárt.
– Akárhogy is, nem bizonyított, hogy az anyádat tényleg az Érdekeltség ölte meg. – Szelíden megérintve a nő csupasz vállát, maga felé fordította. – Nem szeretném, ha hamis úton járnál. Pláne nem miattam. Már így is éppen elég nagy bajba kevertelek.
Kitti elmosolyodott. Megtörölte könnyáztatta szemét.
– Köszönöm. Akár bizonyítható, akár nem, ez mindenképpen valami. Több, mint amennyit egy órával ezelőtt tudtam. Most viszont veled kell törődnöm. Ha nem juttatlak ki a Byzantium rendszerből, Zsenko úgy farba billent, hogy a Tejút pereméig repülök.
Ebben a pillanatban az omnitoucha csipogni kezdett. Lenézett a megjelenő holografikus kijelzőre, rajta Rozsenko arcával.
– Ha falra villantod az ördögöt… – jegyezte meg Christophe.