Christophe sosem volt katona. Mivel huszonkét éves korában lett a Birodalom állampolgára, megúszta a kötelező ötéves katonai szolgálatot, és később sem érzett affinitást arra, hogy az életét ajánlja fel választott hazájáért. Úgyhogy ötlete felvázolása kissé szakszerűtlenül hatott a katonai füleknek.
Ennek ellenére egész könnyen meggyőzték a Liga vezérkarát. Rozsenko miatt senki sem törte volna össze magát, ezért Christophe csak mellékesen említette meg, jelezve, hogy őt is ki akarják hozni, de elsődlegesen Waltz megmentése és a császár megbuktatása a céljuk. E két cél és kivitelezésének vázolása untig elégnek bizonyult.
Christophe stratégiai érzékének hiánya ellenére biztosra vette, hogy a Liga mit sem ér fővezére nélkül. A fellegvári csata óta semmiféle előremozdulás nem történt a függetlenségiek részéről, támadásaikkal semmit sem értek el azon kívül, hogy idegesítették azokat a helytartókat, akiknek provinciáján áthaladt a frontvonal. Ha a Birodalom nem lenne elfoglalva saját belső ügyeivel, talán már elbukott volna a polgárháború.
Szükségük volt Waltzra. Nem a lángelméje, hanem a szelleme miatt. Ő a Liga lelke. Christophe a bázison szembesült azzal, mekkorát tévedett anno a vén tábornok. Azt állította, hogy a Kardinális a függetlenségiek szimbóluma, a jelkép, amely lelkesíti őket. Ez nem így volt, erre Christophe könnyen rájött abból, ahogy vele bántak. Nem szólhatott bele a hadügyekbe, s hiába látott el fontos feladatot, csak jelentett a felettesének. A Kardinálist távolról sem tekintették egyenrangúnak.
Viszont Rini támogatásával képes volt meggyőzni a hadvezetést a támadás szükségességéről. Hogy ennyire bíztak Christophe tervében, vagy csak mindenáron vissza akarták kapni Waltzot, azt egyikük sem tudta volna megmondani, de nem is érdekelte őket.
Ezután Christophe összeállított egy névsort azokból az emberekből, akik a beszivárgó alakulatát fogják alkotni, majd összehívta őket a bázis tiszti eligazítójába. Körülülték a gyorsszerelt műanyag asztalt. Christophe-fal együtt hatan voltak, Rini és Kitti kivételével egyikük sem értette, hogyan lett hirtelen egy rang nélküli kémből, még ha az a Kardinális is, akcióparancsnok. Az sem segített elnyerni beosztottjai bizalmát, hogy haditervét ugyanúgy adta elő, mint a vezérkarnak.
– Szóval, a feladatunk két célból áll. Az első és legfontosabb, kimenekíteni Waltzot és Rozsenkót a Szent Mihály Császár Sportcsarnokból. A második, megdönteni Grahish császár uralmát. Mivel ez az egyszerűbb, ezt inkább a végére hagyom, úgyhogy…
– Hát persze – súgta Levine ezredes a mellette ülő Casey őrnagynak. – Mi tizennégy éve harcolunk a Birodalommal, ő meg jön, és azonnal a lába elé borul az egész miskulancia.
Christophe tökéletesen hallott minden szót. Szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Nem szokott hozzá, hogy a megbeszéléseken a szavába vágnak, és biztos volt benne, hogy az ilyesmi katonáéknál sem szokás. Levine elégedett, kissé gúnyos mosollyal méregette. Casey is jókedvűnek tűnt, de benne legalább volt annyi fegyelem, hogy elnyomja mosolyát.
– Tudja, ezredes, ha a jó fegyvert használták volna, most egyikünknek sem kéne elviselnie a másikat.
– És mi lenne a helyes fegyver? Egy fényceruza?
Christophe magabiztosan kihúzta magát.
– „Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik. A művelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó.”
– Mi van? – akadt a következő gúny Levine torkán.
– Babits Mihály, a huszadik század magyar irodalmának egyik legnagyobb alakja mondta ezt. Daina – bökött fejével a balján ülő nőre – mutatott rá egy fontos dologra velem kapcsolatban. Információban utazom. Lényegében, amíg a Néptájékoztatási Hivatal élén voltam, az egyik leghatalmasabb embernek számítottam a Birodalomban. Hatalmam nagyobb volt a császárénál, pontosabban szólva, az uralkodó és a Szenátus az én információimnak köszönhetően tarthatta meg a hatalmát.
Levine ezen a ponton megint közbe akart vágni, ám Christophe ezúttal nem hagyta. Felállt és megérintette az egyik szenzort az asztallapon, mire a szoba közepén megjelent a Byzantium hologramja. Nagyon hasonlított a Földre, de sokkal több szárazföld borította. Négy kontinense nagyjából egyenletesen oszlott el a bolygó felszínén, emiatt sok planetológus vélte úgy, hogy a Byzantiumot valamikor a múltban egy idegen civilizáció bolygómérnökei alaposan átszabták.
– Egy egész bolygó állt a befolyásom alatt. Tudjátok, miért nem érte el ez a háború tizennégy év alatt egyszer sem a Byzantiumot? Mert lakói nekem és Petrosnak hála alig tudtak róla valamit. Persze a befolyásunk kiterjedt a többi világra is – újabb szenzort érintett meg, mire a kép átváltott a Byzantium rendszer tizenhárom bolygójára –, de ahogy egyre távolodunk a központi bolygótól, úgy gyengül ez a hatalom. Azonban, amíg a Byzantium egységes, addig ez a Birodalom rendíthetetlen. Mert az Igazi Bizánci Birodalom centralizált. – Visszaváltott a központi bolygó képére. – Minden lényeges mezőgazdasági és ipari tevékenységet a Byzantiumra korlátoztak. Ugyan vannak gyárak, termőföldek más bolygókon is, ám azok kihasználtsága, termelőképessége, minősége távolról sem elegendő egy egész világ fenntartásához. – Christophe visszahuppant székébe. – Ti azért harcoltok, hogy a külső bolygók elszakadhassanak a Birodalomtól. Azután mi lesz? – Végignézett Casey-n és Gizmón. Levine véleménye nem érdekelte. – Sejtettem. – Legyintett. – Ha győznétek is, néhány év múlva kénytelenek lennétek visszalépni a Birodalomba, vagy csatlakozni valamelyik szomszédhoz. A függetlenségre az az egyetlen esélyetek, ha megdöntitek a jelenlegi kormányt és egy saját, nem centralizált újat hoztok létre. Ehhez viszont meg kell törnötök a Byzantium egységességét. Fényt kell gyújtanotok az elsötétített fejekben.
Hatásszünetet tartott, s közben a nőkre sandított. Kitti csendben játszott az asztalon egy tenyérnyi, gombokkal teli, szögletes szerkezettel. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Christophe-ot Rozsenkóra emlékeztette, és ettől felállt a szőr a hátán. Amikor megtudták, mi történt Rozsenkóval, Kitti addigi hűvösségéhez komorság társult, s azóta, hogy Christophe lebeszélte a Byzantium lerohanásáról, egy szót sem szólt. Bántotta, hogy a nő ennyire eltávolodott tőle, de eddig nem tudott időt szakítani a békülésre.
Rini Kittivel ellentétben igen élénknek tűnt, és a beszélgetésük óta azt is sejtette, miért. Rini még sosem látta őt a saját világában mozogni, s korábban el sem tudta képzelni, hogyan lehetett a Néptájékoztatási Hivatal vezetője. Christophe viszont az irodában rávilágított a tehetségére, ami eztán akaratlanul is lenyűgözte a nőt. Pláne most, hogy az őt szívből utáló Casey és Levine figyelmét szinte rabul ejtette. De nem csak rá tett mély benyomást.
Christophe lelkesedése, józansága, valós és ha kell, megjátszott őszintesége elkápráztatta a hallgatóságát. Emellett mindig azt mondta, amit közönsége hallani akart vagy hallania kellett. Korábban a vezérkarnál Waltz megmentését sulykolta, most pedig azt ecsetelte, hogyan lehet kieszközölni a végső győzelmet. Ehhez persze le kellett rombolnia a tévképzeteket, ám ezt olyan finoman, mégis határozottan csinálta, hogy hallgatóságának eszébe sem jutott közbeszólni. Áthangolta őket egy másik üzemmódra.
– A történelem folyamán még senki sem világosult meg úgy, hogy puskát nyomtak a tarkójához – folytatta Christophe erélyesen, zord arckifejezéssel kísérve szavait. – Ehhez, hölgyeim és uraim, hírek kellenek, és egy hírvivő. De az nem lehet akárki. Olyan emberre van szükségünk, akit mindkét fél ismer, mindkét fél a saját hősének tart, és megszólalása ezekben az órákban döbbent figyelmet teremt, mert senki sem számít rá.
– És ki lenne az? – kérdezte Casey.
– A Kardinális – felelte Christophe.
– Maga? – horkantott szkeptikusan Casey.
– Nem, Astrid császárnő – jelentette be Christophe, mire három áll koppant a földön. – Ő volt a Kardinális. – Tömören mindent elmesélt a Függetlenségi Liga alapítójáról. Ezt követően csendben várta, hogy a férfiak feldolgozzák a hallottakat, pont, mint pár órával korábban a vezérkar esetében. Szerencsére a trió jobban fogadta a tényt, hogy hónapokig hülyét csinált belőlük. A vezérkar tagjai igencsak dühösek lettek, s ha nincs jelen Rini és nem vállalja magára a felelősséget, Christophe most a kivégzőosztag előtt állna, nem egy offenzíva előkészítésével foglalatoskodna.
Casey jó katonához méltóan gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, pedig hármuk közül őt rázta meg a legjobban a hír. Christophe az adatbázisból tudta, hogy az őrnagy öccsét – több száz másik emberrel együtt – Gabriel császár parancsára végezték ki, szülei földjét pedig Astrid vette el, így személyes gyűlöletet táplált az uralkodócsalád iránt. A tény, hogy valójában ők ketten voltak azok, akiknek hála a Liga ennyi ideig fennmaradhatott, sokkolta. Mégis gyorsan feldolgozta. Rini végig fogta a kezét, és minden mondatot bólintással erősített meg.
Levine arcára semmiféle érzelem nem ült ki, de tekintetében a döbbenet szikráját csak a gyűlölet tüze tudta elnyomni. Ő talán sejtette, hogy nem Christophe a valódi Kardinális, de a riporter abban is biztos volt, hogy nem tudta, ki volt az igazi mesterkém. Ha tudta volna, már rég nem lenne a bázison.
Gizmo csendesen emésztett. A máskor olyan élénk fiatalember most egyszer sem szólalt meg. Christophe először azt hitte, hogy a technikus csak a saját közegében olyan eleven, ám a férfi arcát fürkészve rájött, egyszerűen csak izgul. Nem csoda, Gizmo híradástechnikus volt a hírszerzőknél, sosem küldték éles bevetésre. Mindig a harcok után érkezett, és azok előtt távozott. Most mégis egy olyan egységben ült, amit hamarosan ledobnak a Byzantiumra. Úgy tűnt, hogy a Kardinális kilétének kérdése számára jelentéktelen.
– A tervem a következő – kezdte Christophe, miután mindenki feldolgozta a hallottakat. – A SkyLightomban van egy vallomás Astrid császárnőtől, ez lesz az alap. Eköré egy olyan adathalmazt építek fel, ami lerántja a leplet a Szenátus működéséről, bemutatja, milyen ember Grahish, miket élt át Chhaya. Megrendítjük a Byzantium lakóinak bizalmát. Ahogy korábban mondtam, nem ez a dolog neheze. Jó helyzetben vagyunk, a Birodalom sok csapást élt át egymás után. A Fellegvár megtámadása, Astrid császárnő elvesztése, a Szenátus elpusztítása. Ez utóbbi nagy szívesség volt Chhayától…
– Talán Grahishtól, nem? – szúrta közbe Levine.
– Persze, tőle – hagyta rá Christophe. – Azzal, hogy kivonta az egyenletből a kongresszust, lényegében ellehetetlenítette, hogy az Érdekeltség közvetlen, egységes befolyással bírjon a Birodalomra. Ezt ki kell használnunk, mielőtt rendezik a soraikat. A fesztivál pedig tökéletes alkalom lesz.
Végigzongorázott az asztal szenzorgombjain, mire szövegek kezdtek úszni a levegőben.
– A hírszerzési anyagokból és a Néptájékoztatási Hivatal kommünikéiből tudjuk, hogy a gladiátorjátékokat minden csatornán közvetítik majd. A városok utcái fölött házméretű holokivetítők röpködnek, a bolygók fővárosaiban arénákat húztak fel, hogy holografikusan közvetítsék a Nea Romeban lezajló viadalt. Vagyis a drága nép akár akarja, akár nem, mindenhol csak ezt tudja majd nézni. Az utcán, a kocsmában, a boltban. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy bejussunk a Néptájékoztatási Hivatal stúdiójába, és a közvetítést felhasználva leadjuk az anyagomat.
– Ez hülyeség… – mondta Gizmo.
Christophe halványan elmosolyodott, ahogy a nála nem sokkal fiatalabb, nyúlánk híradástechnikust nézte, akinek göndör, éjfekete fürtjei, mint valami sisak, úgy fogták körbe kockaforma fejét.
– Ne fogd vissza magad, Herbert! – veregette meg a vállát Levine. – Mondd ki nyugodtan, hogy eszement baromság.
– Miért? A Néptájékoztatási Hivatalba nem nehéz betörni – mondta Christophe magabiztosan. – Különösen most nem, hogy százszámra özönlenek a riporterek a Birodalmon kívülről az eseményre. Ezt kihasználhatjuk. Hamis belépőkkel és jó sminkkel simán besétálunk, főleg, hogy ismerem a biztonsági eljárásokat.
Levine kommentálni akarta Christophe könnyedségét, de Gizmo megelőzte.
– Nem a bejutás miatt aggódom, ahhoz nem értek, ti, fiúk, majd megoldjátok. A technikai rész a trükkös. A Birodalom információellenőrzése hálózatosan szövi be a Byzantium rendszert. A hálózat legkisebb elemei az omnitouchok, a publikus terminálok, a különféle komok. Legnagyobb részei pedig az adatgyűjtő csomópontok. Harminchat ilyen csomópont van szerte a naprendszerben. Ezek miatt nem tudunk például kalózadásokat adni, mert a hálón azonnal fennakadnak. Akkor pedig elég a sugárzási forrás szektorának csomópontját lekapcsolni, és máris izolálták a sávot. Meg lehet szüntetni a forrást, illetve a Birodalomra nézve terhelő adatokat törölhetik anélkül, hogy az eljutna a rendszer más területeire. Mindez teljesen automatikus, zárt hálózatú MI-k végzik az ellenőrzést.
Christophe egyetértően bólintott. Ő is pontosan ismerte a rendszer működését, ennek megfelelően tudta, hogyan lehet kijátszani. Kíváncsi volt, Gizmo van-e olyan jó a szakmájában, hogy rájöjjön, mire akarja őket rávenni.
– Ezt megerősítem, ám fontos tudni, hogy az egész háló összeomlott, amikor a Szabadság Diadala lebombázta a Néptájékoztatási Hivatalt – mondta, ezzel megadta Gizmónak a vezérfonalat.
– Igen, mert a csomópontok csak adatfelügyelőként működnek, a feldolgozást két, ezerötszáz petaflop számítási teljesítménnyel bíró szuperszámítógép végzi. Mindkettő a Néptájékoztatási Hivatal székházában van… Azaz, volt. Amikor az épületet lebombáztuk, a gépek elpusztultak, a csomópontok pedig egymaguk képtelenek voltak egy egész naprendszer adatfolyamát összegyűjteni és feldolgozni. A háló összeomlott.
Megállt, gondolkodott kicsit. Christophe azt hitte, most jön el a megvilágosodás pillanata. Csalódnia kellett.
– Ezután rájöttek, hogy ha három csomópont MI-je között megosztják a részfeladatokat, kiválthatják a székház számítógépeit. A háló felállt, és azóta felépült az új Néptájékoztatási Hivatal is, benne három, kétezer petaflopos számítógéppel. Átalakították a hálózatot is. Ha a székház kiesik, vagy a csomóponti MI-k úgy értékelik, hogy az onnan érkező adatok károsak a Birodalomra, emberi beavatkozás nélkül lekapcsolják a hálózatról, majd egymás közt gyorsan létrehoznak egy vezérhármast.
Gizmo újra elhallgatott. Ezúttal ott csillogott a megértés fénye a szemében. Christophe elégedetten mosolygott. Kicsit lassan ugyan, de a fiú rájött. Nem hiába választotta őt a feladatra.
– Folyamatosan kapcsolatban állnak egymással – emelte fel a hangját izgalmában a fiatal férfi. – Zseniális! – Casey-nek és Levine-nek fogalma sem volt, miért zsongott be ennyire, de nem szóltak közbe. – A biztonsági protokolloknak hála, a székház és a csomópontok önmagukat nem tudják leválasztani a hálózatról emberi jóváhagyás nélkül. És ha írnék egy vírust, amivel elvágnám őket egymástól, akkor egymást sem tudnák lekapcsolni, de ami fontosabb, képtelenek lennének vezérhármast alkotni, vagy egyáltalán értékelni a helyzetet.
– És tudsz ilyen vírust csinálni? – kérdezte döbbent szkepticizmussal Casey.
– Persze! – Olyan magabiztosan jelentette ki, hogy ezután még gondolatban sem kételkedtek benne. – Sőt, már van is egy hasonló. Pár éve Hugo… Waltz tábornok kért meg, hogy készítsek egy vírust, ami lebontaná a hálót. Technikai akadályok merültek fel és végül lefújta a projektet, de a vírus kódja még megvan. A fesztiválon akarjuk bevetni? – Christophe bólintott. – Addigra átdolgozom.
– Ha korábban technikai okok miatt nem tudtuk használni, most miért is fog működni? – kérdezte Levine.
– Mert teljesen más az egész hálót összeomlasztani, mint meggátolni, hogy az MI-k beszéljenek egymással. Higgye el, ezredes, menni fog.
– Hiszek neked – mondta Levine helyett Christophe.
– De… – Gizmo várakozásteli pillantások kereszttüzébe került. – Még mindig ott az emberi tényező. A rendszer automatikusan működik, azonban minden csomóponton vannak emberek. Ők manuálisan is elvégezhetik a szükséges beállításokat.
Christophe egyetlen intéssel az asztal fölé varázsolta egy hírszerzési jelentés holomásolatát.
– Szerencsére a Szenátus felszámolása utáni első rendeletek egyike az volt, hogy a hálót illetően utasítást csak három ember adhat ki: Grahish, Chhaya és Tirzah Shein. A további jelentések szerint – újabb holografikus dokumentumot helyezett el az asztal fölött – az uralkodó nem vesz részt személyesen a fesztiválon, végig a Birodalmi Palotában marad. Chhaya fogja képviselni a fővárosban, Tirzah pedig a Néptájékoztatási Hivatal székházából felügyeli a közvetítést.
Összecsapta a tenyerét, mire a hologramok elenyésztek.
– Íme, a terv. Gizmo és én bejutunk a Hivatalba, gondoskodunk Tirzah-ról, majd betöltjük a híranyagot és a vírust. Kitti a Linával megközelíti a Birodalmi Palotát, és megzavarja a külső kommunikációs rendszert.
– A Lina képes zavarni a Fellegvárat? – hökkent meg Casey.
– Bár igen fejlett zavaróberendezései vannak, természetesen nem – mondta Kitti tárgyilagos hűvösséggel. – Arra viszont képes, hogy a Birodalmi Palota egy részét elnémítsa.
– És a transzponder?
– Silas, szerinted engedtük volna leszállni a bázison a Linát, ha még mindig be tudnák mérni a transzponderét? – válaszolt eme kissé csípősre sikerült kérdéssel Rini. Casey mégsem adta meg magát.
– Rendben, elfogadom. De mi akadályozza meg a császárt, hogy nyakába kapja a lábát és addig sétáljon, amíg ki nem ér a zavarás hatótávolságából?
– Le Guin dandártábornok, megvan már a terve? – Christophe kérdésére Casey úgy kapta a nő felé a fejét, hogy nyaka roppanása betöltötte a szobát.
Rini Casey tekintetét kerülve fogott bele mondandójába.
– A palota egyik vésztranszporterét fogom használni a bejutáshoz. Azokat nem ellenőrzik, ahogy a menekülőalagutakat sem, mivel igen kevesen tudnak a létezésükről. Besugárzom magam a trónterem szintjére, majd az egyik terminálon át szimulációt indítok.
– Szimulációt… – ismételte Casey dühtől és döbbenettől terhes hangon.
– A Fellegvár egy űrállomás, és bár leszállt a Byzantiumra, mivel a vezérlőközpontja szó szerint eltűnt, sosem állították át. Még mindig űrállomásként tekint magára. Ennek a korai években voltak is hátulütői, például ha valaki kinyitott egy ablakot, a számítógép úgy értékelte a helyzetet, hogy lék keletkezett a burkolaton, és elszigetelte a területet.
– Nincs is ablak a Fellegváron – kukacoskodott az őrnagy.
– Akkor zsilipet – jött a helyesbítés. – Később új, külső rendszerek beiktatásával az ilyen jellegű problémákat kiküszöbölték, de a programok ettől függetlenül még ott vannak, futnak. Hozzájuk tudok férni. A számítógép gyakorlatnak fogja vélni, nem gátol majd meg. Beállítom, hogy léket kapott a külső fel a trónterem szintjén, és nem működnek az erőterek, se a vészzáró zsilipek, se a külső pajzs. Ennek értelmében a számítógép hermetikusan elszigeteli a tróntermet.
– Nincs lehetőség egy hasonló szimulációval kilőni a palota teljes komrendszerét? – kérdezte Levine. – Akkor nem lenne szükségünk a Linára. Bocsásson meg, ezredes, de még nem bízom magában – mondta Kittinek.
A nő úgy nézett vissza rá, mintha Levine a legádázabb ellensége lenne.
– Van rá lehetőség, de ahhoz egy apró léknél komolyabb sérülést kéne szimulálni, ami a vezérlőközpontot is érinti. Mivel a vezérlő emeletének jelenlegi helyzetéről semmit sem tudunk, félő, hogy a számítógép nem várt módon reagálna.
Levine tudomásul vette a hallottakat, hátradőlt a székében és türelmesen várt. Tudta, hogy most jön az ő feladata. Christophe rá akart térni, de Casey közbevágott.
– És hogyan jutsz ki a lezárt szintről? – kérdezte Rinitől.
– Időzítem a szimulációt és felsugárzok a Linára. Azt sem fogják észrevenni, hogy ott jártam.
– Persze, a Birodalmi Palota biztonsági rendszerének fel sem tűnik, hogy egy idegen sertepertél a folyosóin. Hogyan használod majd egyáltalán a transzportert? Azt hiszed, hogy a kódjaid még mindig érvényesek?
– Nem, de több, még mindig érvényes kódot is ismerünk. A palota pedig nem fog idegenként azonosítani. A vezérlő nélkül a biztonsági rendszerek korlátozottan programozhatóak, sok helyen, például a trónteremben különálló védelmet telepítettek, mert a számítógéppel még azt sem lehet megértetni, hogy miért kezelje kiemelt személyként a császárt.
– Akkor sem engedem, hogy egyedül csináld.
Rini arca pulykavörössé változott mérgében.
– Hogyan mondta, őrnagy? – Ezt olyan erélyesen kérdezte, hogy Casey azonnal visszavonulót fújt.
– Elnézést, hölgyem – mondta sértődött dühvel.
– Befejeztétek? – kérdezte Christophe némileg türelmetlenül. Más körülmények között szórakoztatta volna a közjáték, de most fontosabb dolga volt.
– Folytasd! – mondta Rini, dacosan elfordulva Casey felől.
– Halleluja! Ezredes, kedves barátom! – A titulus, bármennyire is utálta Christophe-ot, mosolyt csalt Levine arcára. – A maga feladata lesz meggátolni, hogy Chhaya parancsot adjon az adás lekapcsolására.
– És hogyan képzeli?
– Ezzel – mutatta fel Kitti az apró szerkezetet, amivel eddig játszott. – Ez egy rövid hatótávolságú mobil zavaróeszköz, olyankor használjuk, amikor kis helyiségeket, például konferenciatermeket, szobákat kell elnémítanunk – dobta oda Levine-nek. – A hatótávolsága terepviszonyoktól függően három és tizenöt méter között mozog, de minden létező kommunikációs jelet lefog.
Levine alaposan megnézte magának a szerkezetet, ami leginkább antennával megtámogatott téglára emlékeztette, érintőképernyős kijelzővel.
– És hogyan juttatom ezt Chhaya közelébe?
Christophe vígan széttárta a kezét.
– Hát, ezredes, az magán múlik, hogyan oldja meg. És aztán meg kell akadályoznia, hogy Chhaya eltávolodhasson tőle. De van még egy feladata. Állítson össze egy kis létszámú, három-négy fős csapatot, mert magának kell kiszabadítania Waltzot és Rozsenkót. Megbirkózik vele?
Levine vállat vont és zsebre tette a készüléket.
– Magát is elraboltam a Fellegvárból, ez sem nehezebb munka. De egy kérdésem azért lenne. Ha már ilyen közel kerülök Chhayához, miért ne öljem meg?
– Egyrészt mert azzal az egész bolygón riadót fújna, amit nem akarunk – magyarázta Rini. – Másrészt esélye sem lenne, bármilyen ügyes. Javaslom, hogy a páholyban helyezze el a zavarót még Chhaya érkezése előtt, de vigyázzon, csak a biztonságiak vihetnek be fegyvert, meg talán még néhány kiváltságos meghívott.
– Ezt nem fedezhetik fel? – bökött a zsebében lapuló szerkezetre Levine.
– Nem – felelt kurtán Kitti.
– Akkor hadd összegezzem! – csapott rá az asztalra Casey. – Maga és Gizmo betörnek a Néptájékoztatási Hivatal székházába, elkapják az igazgatónőt, majd feltöltik a vírust és leadják a híranyagot. – Christophe bólintott, Gizmo kissé bizonytalanul követte a példáját.
– Közben Daina besurran a Birodalmi Palotába, beindít egy szimulációt, amivel bezárja a császárt a szobájába, majd felsugároz a Fellegvárban parkoló Linára, ami zavarja a torony egy részének külső kommunikációját.
Ezúttal Kitti és Rini bólintottak, utóbbi gondosan kerülve a férfi tekintetét.
– Levine ezredes pedig zavaróberendezést csempész Chhaya páholyába, valahogy bezárja őt oda, majd kikommandózza Waltz tábornokot és Rozsenkót az arénából.
Levine nem bólintott, csak hümmögött egyet.
– Pazar, és hogyan jutnak ki a bolygóról?
– Miután leadtuk az adást, Kittiék felszednek minket. Addigra Levine-nek el kell jutnia egy meghatározott kivonási pontra, hogy őket is kihozhassuk.
– Remek. És nekem mi lesz a feladatom?
– A Krampuszokkal megvédeni a hátsónkat – fordult felé Rini. A bejelentéstől enyhült kicsit a köztük lévő feszültség.
– Miért, addigra történik valami az álcázóval?
Gizmo riadt kérdésére Kitti adta meg a cseppet sem megnyugtató választ.
– Valószínűleg addigra annyi lövést kap majd a Lina, hogy a burkolat különféle sugárzással telítődik. A pajzsokat nem kapcsolhatom fel, amíg beszállnak, különben ropogósra sülnek. De a kézifegyverek amúgy sem tudnak kárt tenni a páncélban, viszont sugárnyomot hagynak. Ezeket egy bizonyos szint után már nem tudja elnyomni az álcázó.
– Szóval fedezetre lesz szükségünk, mert tuti, hogy ránk szakad a birodalmi flotta – summázta Christophe. – Ennyi volna vázlatosan. Van kérdés?
Nem volt.
A következő egy hétben mindenki csak a saját feladatával foglalkozott. Gizmo éjt nappallá téve dolgozott a víruson, illetve Christophe számára elkészített egy különleges, vastag bőrmellényt. Főnöke közben ételt és italt vitt neki, illetve ágyba parancsolta, ha túlságosan belefeledkezett a munkába.
Kitti a Linát készítette fel, míg Rini a Birodalmi Palota tervrajzait és a Fellegvár menekülőalagútjainak vázlatait bújta. Mindegyiket a Három Grácia készítette.
Casey a századával több lehetséges forgatókönyvet is kidolgozott a Lina megvédésére, majd az őrnagy pár napra elhagyta a bázist, állítása szerint azért, hogy szerezzen egy teherhajót, amiben feltűnés nélkül a Byzantium közelébe juttathattak egy századnyi vadászgépet. Rinivel az eligazítás után látványosan kerülték egymást, egészen az utolsó napig, akkor egymás iránt érzett aggodalmukat már nem tudták elfojtani. Az utolsó éjszakát együtt töltötték.
Levine összeállította a csapatát, majd a Szent Mihály Császár Sportcsarnok tervrajzait felhasználva kidolgozta mindkét feladatának megoldását.
Christophe javarészt embereit járta, ellenőrizte a haladásukat. Nem szólt bele semmibe, de tudni akart minden részletet. Emellett a híranyag összeállításával foglalkozott. Mindeközben a Lina segítségével folyamatosan tájékoztatta byzantiumi kapcsolatát tervük formálódásáról.
Aztán eljött az idő és a tizenkét fős csapat elindult, hogy térdre kényszerítse az Igazi Bizánci Birodalmat. Christophe szokatlanul magabiztos volt azon a reggelen. Tudta, hogy győzni fognak.