Christophe egy apró futárkompban ült Klaus kapitánnyal és egy Albert nevű pilótával. A jármű úgy nézett ki, mintha egy téglát ráépítettek volna egy szánkóra. Repülni is nagyjából úgy lehetett vele, és sokkal több hellyel sem rendelkezett.
Christophe középen, a kapitány és a pilóta mögött foglalt helyet. Még így sem tudott kinyújtózni, pedig több helye volt, mint társainak. A rendkívül magas Klaus jobb híján az ülés alá húzta a lábát, és előregörnyedt, hogy ne verje be a fejét a mennyezetről lelógó műszerekbe. Egyedül a pilóta ült kényelmesen, de ő akkor sem ért volna Christophe álláig, ha sámlira áll.
– Mondják, a villnegronoktól vették ezt a batár járgányt?
– A futárkompok nem sétahajókázásra készülnek, Beck – mordult rá a kapitány. – Célszerűek. Nagy hajtómű-teljesítmény, minimális súly. Ezzel a csöppséggel seperc alatt az Ankürán leszünk.
– Ott van a főparancsnokságuk? – hajolt előre Christophe, és belefejelt egy konzolba. Csillagokat számlálva dőlt vissza az ülésébe.
– Nem.
A Birodalomban senki sem tudta, hol bujkál a Függetlenségi Liga vezetősége, és eddig akárkit fogtak el a forradalmárok közül, azok őszintén vallották, hogy fogalmuk sincs a vezérkar hollétéről, létszámáról és tagjairól. Egyedül Hugo Waltzot ismerték, mindenki másról csak elképzeléseik voltak.
Ő maga még karrierje kezdetén készített egy riportot a tábornokról, alaposan ferdítve az igazságot, valódi szörnyetegnek állítva be a Byzantiumi Hidrát – kevesen tudták, hogy ezt a nevet ő aggatta rá. Bár az anyagba nem foglalta bele, de a kutatásai közben eljátszott a gondolattal, hogy nem létezik függetlenségi főparancsnokság, ehelyett Waltz egymaga irányítja a forradalmi hadsereget.
Ez az elmélet most megdőlni látszott, hiszen nemrég élő közvetítésen át látta egy bizonyos Murdoch tengernagy halálát. Ódákat zengő híranyagot lehetne erről a csatáról készíteni. A legyőzhetetlen Császárság Akarata egyetlen lövéssel elpusztította a Liga csillagrombolóját, rajta a vezérkaruk tengernagyával. Mily erős a Birodalom, és mily gyenge, aki ellene tör… Szánalmas hülye!
– Akkor miért megyünk oda? – ütötte tovább a vasat. Lehet, hogy már nem a Néptájékoztatási Hivatal igazgatója, de riporternek még riporter. Különben is, most már jóvátehetetlenül áruló, ráadásul a függetlenségiek élő szuperfegyvere, hát ideje mindent megtudni róluk.
– Mert van ott egy bázisunk, azért! Halt’s Maul, du Idiot!
– Nur dann Kapitän, wenn Sie meine Frage beantworten – felelte erre Christophe tökéletes német kiejtéssel.
Társai homlokig futó szemöldökkel lestek hátra.
– A byzantiumi angolt nem számítva hat földi nyelvet tanultam meg neurálgyorsító nélkül, emellett beszélek újlatinul, huronul, makogok valamit musgurul és megértem a crollt.
– És még a dzsekije is jól néz ki – szólalt meg Albert. Cseppet sem tűnt lenyűgözöttnek, de a dzsekit irigykedve nézte. – Kígyóbőr?
– Tyrannosaurus – mondta Christophe, és hanyagul megigazította a csuklyáját.
A pilóta álla az ülések között koppant.
– Ne higgy neki. Abból élt, hogy egy egész naprendszert megpróbált átverni. Szálljunk föl végre!
A futárkomp felemelkedett az euticénium-titán leszállópadról, és a menekülő hajók sorát követve átszáguldott a hangár légkörét védő sztázispajzson.
Christophe elámult a látványtól. A Szabadság Diadala körül megelevenedett a Csillagok háborúja. Mind a négyezer rész! Vadászgépek döngicséltek a hatalmas romboló közvetlen közelében, mint darazsak a teraszon felejtett dinnye körül. Kék, zöld és vörös sugarak cikáztak, rakéták suhantak a tér különböző irányaiba, útjukat felvillanó energiapajzsok és tűzvirágok kísérték.
A függetlenségi támogató hajók szabálytalan pályán köröztek a megtépázott testű romboló körül, hogy kijátsszák a lassan újra tüzelésre kész nóvaágyúk célzó számítógépét, miközben próbálták felkapkodni a Szabadság Diadalát tömegesen elhagyó kompokat, csapatszállítókat, mentőkabinokat.
– Ejj, de nagy itt a szomszédjárás – jegyezte meg Albert, és kikerült egy céltalanul andalgó rakétát. – Azt hittem, ez békésebb környék. – Egy vörös pont kezdett villogni a holografikus műszerpulton. – Ó, hogy vércápák pancsoltak volna a magzatvizedben! Legalább azt várd meg, míg leválok a vezetősugárról!
– Meghalunk – motyogta Christophe.
– Dehogy halunk meg! – Kijelentését követően Albert hurokmanőverbe vitte a kompot, és teljes sebességre kapcsolt. Ezzel elkerülte a felé kilőtt lézernyalábok nagyját, a maradék fennakadt a pajzson. A műszerfal fele vörös fényárban tört ki, a másik fele pedig visítani kezdett. – Oké, lehet, hogy tényleg meghalunk. Levált a védőpajzs, és két császári szopadék szeretne minket az örök vadászmezőkre küldeni.
Christophe olyasmit csinált, amit utoljára tízévesen, a nagyanyjánál tett őszintén: keresztet vetett. Ha még élnek pár percig, talán imádkozni is fog.
– Itt a Pheidippidész futárkomp, hárman a fedélzeten, Marathón-kód – kántálta a rádióba Klaus kapitány. – Kettő…
– Már három…
– …három bandita a nyomunkban!
– Vettem, Pheidippidész, Krampusz Egy és Három úton. Válts irányt kettő-egy-hét felé, és az isten szerelmére, ne rángasd a kormányt, Pheidippidész, mert orrba nyomlak!
– Hogy a féregvezeték tekeredne a nyakadra, Krampusz Egy – szólt bele a rádióba Albert, majd a megadott irányba állította a kompot. Aztán a válla fölött odaszólt Christophe-nak. – Ima is tartozik ahhoz a kereszthez? Mert kezdheted mormolni.
Christophe körül megpördült a világ. Szó szerint.
* * *
Rini pár perccel azelőtt lett Casey őrnagy szárnyembere, hogy Klaus kapitány leadta vészjelzését, de már most tudta, hogy az őrnagy első osztályú pilóta. Valódi táncos módjára vezette a gépét, alig tudta tartani vele a lépést.
Az őrnagy Wildcatjének jobb szárnya mögött száguldott, át a csatatéren a futárkomp felé. Tudta, hogy azon van Christophe. A Marathón-kód a kiemelt utasokra vonatkozott, és jelenleg két ilyen ember volt az űr eme szegletében. Az egyik Hugo Waltz, őt azonban az isten sem tudta volna arra rávenni, hogy az emberei előtt elmeneküljön a csatatérről. A másik Christophe, akit viszont a tábornok isten akarata ellenében is biztonságos helyre küldött volna.
– Tudod, mi az a búgócsiga manőver, Krampusz Három? – kérdezte az őrnagy, elszakítva Rini gondolatait Christophe-tól.
– Láttam már, de még sosem próbáltam.
– Akkor jó hírem van, szépségem, most kipróbálhatod. Küldöm a kezdőpontokat, nagy ívben nyitunk, végponton találkozunk. Menni fog?
– Ha nem, már úgysem szidhat le – vont vállat Rini, közben a holografikus kijelzőn megjelentek a szükséges adatok. A búgócsiga manőver egy háromhajós trükk volt. A csiga tengelyét ez esetben a Pheidippidész adta, a két vadászgép annak mentén, arra merőlegesen „fűzi fel magát.” A Krampusz Egy a komp előtt, a Hármas mögötte kezd el nagy ívben forogni, és ahogy közelítenek a futárhajóhoz, úgy szűkítik az ívet. A manővernek két nehézsége volt. Az egyik, hogy a két vadászgépnek a komp mögött kellett találkoznia, kereszttűzbe fogva az üldöző gépeket. Ez igen pontos időzítést kívánt. Ha túl korán érkeznek, a kompot lövik szét, ha későn, lemaradnak az üldözőkről. És persze egyszerre kellett odaérniük.
A második nehézség, hogy a manőver végén szemben lesznek egymással. Ha rosszul céloznak, vagy túl későn fordulnak ki a célpontok elpusztítása után, lelőhetik egymást, rosszabb esetben összeütköznek.
Összességében a búgócsiga manőver – bár az ellenség által nehezen követhető és váratlan manőver volt – egyben egy olyan mutatvány is, amit csak jól összeszokott, többéves tapasztalattal bíró, fürge gépeket repülő pilóták szoktak megkísérelni. Ebben a párosban legfeljebb azt lehetett elmondani, hogy Casey őrnagy háta mögött ott a többéves tapasztalat.
– Abban ne reménykedj, drágám, a pokolban is szétrúgom a csinos seggedet – dörögte Casey meglepően nyugodt hangon.
Rini kislányosan elmosolyodott. Tetszett neki Casey nyílt flörtölése. Egész életét udvarhölgyként és Kerberoszként töltötte. Mind a Birodalmi Palota lakói, mind a Liga kémei tartották tőle a két lépés távolságot, és végtelenül udvariasak voltak. Még Christophe sem nyomult rá, amíg nem adta meg neki a kezdőlökést.
– Na essünk neki, mert elunják magukat a csillagok. Pheidippidész, búgjunk! – Casey végszavára a komp lelassított, a két vadász szétvált. Rini S alakú pályát leírva közelítette meg a manőver kezdőpontját, hogy a császári pilóták ne jöjjenek rá, mire készülnek. Aztán teljes sebességre kapcsolt, és követve az őrnagy által tervezett vezérvonalat, egyre kisebb köröket leírva közelített a nyílegyenesen repülő Pheidippidész felé. A monitorán jól látta, hogy Casey ugyanígy tesz, de ő harmadakkora sebességgel.
A testére ható erőket még a gravitációs paralok kompenzálása mellett is érezte. A számítógép visított, több vörös jelzés futott be. A Wildcatet nem ilyen manőverre tervezték, ráadásul a gép agya rájött, mire megy ki a játék. Nem tetszett neki, és megpróbált közbeavatkozni, de Rini gyorsan kivonta a vezérlésből.
Kör kört követett, a végén a pálya átmérője alig volt tíz méter.
Még egy kör…
A Pheidippidész elszáguldott fölötte, majdnem súrolta a kabintetőt.
Az utolsó kör. Ekkor a hajó olyan apró ívet írt le, hogy szinte maga körül perdült meg.
Nem várt a célzó számítógépre. Amint a Corsairek megjelentek a kabinablak túloldalán, tüzet nyitott. Csípőből lőtt, az ösztöne célzott.
Plazma- és lézernyalábok csapódtak a Corsairek mindkét oldalába. A két irányból érkező tűzesőt nem bírták elhárítani. Az elöl lévő két vadász felrobbant, a harmadik belerohant a detonációba. Azonnal elhamvadt.
Rini jobbra rántotta a kormányt és felgyorsított. Az ütközésjelző üvöltött. Éles dobbanás töltötte meg a fülkét, a gép megugrott alatta, a pajzsenergia mutatója nullára zuhant.
– Juj, már az első randin nekem esel, Krampusz Három? Nem panaszképpen mondom – recsegett Casey hangja a rádióban. Rini nem hallott feszültséget benne, úgy tűnt, az őrnagy kicsit sem izgult a manőver sikere miatt. Ő viszont csak most mert levegőt venni.
– Köszönöm, Krampuszok – jelentkezett be a Pheidippidész pilótája –, szép volt! Vendégeim… – A mondatot nem várt módon folytatta. Az anyjával való közösülésre szólított fel egy ismeretlen császári pilótát. – Rakéta!
Nem kellett mondania, már Rini és Casey műszerein is megjelent a pajzstalan komp felé száguldó robbanótöltet.
– Teret váltok – recsegte Albert.
Rini az ajkába harapott rémületében. A komp térhajtóműve töltődni kezdett, de a Wildcat számítógépe szerint pillanatokkal az után éri el az optimális energiaszintet, hogy a rakéta becsapódott. Casey már fordult, célba akarta venni, ám túl messze volt.
Rini éppen a komp felé repült, látta a rakétát. Gyors oldalpillantást vetett a fegyverállapot kijelzőjére, közben akadásig tolta a sebességszabályzót. Felesleges volt ellenőriznie, tudta, hogy nincs rakétája, a sugárfegyverei pedig lemerültek. És már célozni sem lenne ideje.
– Berepülök!
Elhúzott a komp alatt, felkapta a gép orrát, és bevágott a komp elé.
Jövök, lányok…
Hatalmas robbanás ölelte át a gépet, szétszaggatva azt. A kompnak méretes roncsdarabok csapódtak. Szikrák szökkentek a törzséből, a hajtóművekből lángok törtek elő, miközben belépett a mélyűrbe.