Miután Kitti értesült Christophe terrorakciójáról, a Lina számítógépével rákapcsolódott az ikóniumi BBSz-iroda számítógépére, és lekérte az ipari negyed térfigyelő rendszerének felvételeit.
Sok mindent megtudott az idegesítően sűrűn széteső holoképeket tanulmányozva. Christophe nagyon amatőr rejtőzködő volt. Először is landolt egy olyan területen, ahol tiltották a civil forgalmat. Ezután a saját arcával szállt ki a gravóból. Egy normális környéken e két hiba azonnal lebukáshoz vezetett volna, de Broken Pier ipari negyedében a térfigyelő rendszer igen rosszul működött az állandó rongálások és a hatóság nemtörődömsége miatt.
Beck állítólagos terrorakciója Kittiből jóízű nevetést váltott ki. Nem tudta elképzelni, hogy lehet valaki annyira szerencsétlen, hogy felrobbant egy legális, feltűnést sem keltő járművet. Plusz egy gyárat.
Igaz, ő civil, egyszerű firkász, emlékeztette magát. Nem kell fejből felmondania, mire képes egy MMX Art of Laser, ugyanígy nem kell a vérében lennie a rejtőzködés minden csínjának-bínjának. De a tilosban parkolást és a gravorobbantgatást még az amatőröknek is illik elkerülni.
Beck szerencsére fel tudott szívódni a konténerek között. Kitti percekig kapcsolgatott a felvételek közt, alaposan megnézte a hatóság által kikísért embereket és idegeneket, mígnem egy debella nőszemélyben felismerte Christophe-ot, pontosabban a kabátját. Az álcamodulok ugyanis energia- és időspórolás okán a ruházatot csak méretre igazítják, de a szőrmekabát szőrmekabát marad. Christophe pedig canisok készítette kabátban rohangált föl-alá. Nincs olyan birodalmi polgár, aki ilyet viselne.
Kitti követte célpontja mozgását a teherforgalmi űrreptérig, ott viszont olyan gyér lett a rendszer lefedettsége, hogy elvesztette. Még félórányi felvételt átnézett, aztán feladta, inkább megpróbálta kitalálni Christophe következő lépését. A feladatot megnehezítette a férfi szakbarbársága.
Egy normális ember ilyenkor meghúzná magát pár napig, valami félreeső helyen, de úgy érezte, a riporter nem fog így tenni. Inkább megpróbál hajót szerezni és lelépni a bolygóról. De hol talál olyan őrült pilótát, aki hajlandó lesz áttörni az Ikónium köré ezekben a percekben blokádot vonó hajók között?
És hogyan fizeti meg? Christophe-nak nem sok pénze lehet. A birodalmi bankszámláit rég befagyasztották, a naprendszeren kívüli számláihoz pedig csak a lebukást kockáztatva férhet hozzá.
Az egyetlen lehetősége tehát egy jó alku lenne. Talán van ismerőse a bolygón, aki képes lenne kijuttatni magasabb összeg ígéretében. Kitti ráállította a Lina számítógépét, hogy derítse fel Christophe helyi ismerőseit, és ellenőrizze, nem lépett-e kapcsolatba velük.
A keresés még be sem fejeződött, amikor Kitti már tudta a választ. A listán szereplő emberek egyike sem kockáztatná az életét egy hatalmát vesztett médiacápa miatt. Úgyhogy más lehetőséget nem látván, rákeresett a város rossz hírű kocsmáira. Tizenhét ilyet talált, ebből három volt az ipari negyedben, egy pont az űrkikötőben. A neve ellenére ez tűnt a legígéretesebbnek.
– Úgyis ráfér a környékre egy tatarozás – vonta meg kedélyesen Kitti a vállát, miután átböngészte a Megdöglesz, ha bejösszről összeszedett információkat.
Indulás előtt ruhát váltott. Sejtése szerint nem szívesen látnák arrafelé, ha az Árnyékbrigád egyenruhájában lépne be az ajtón. Felszakítana pár sebet, szó szerint.
A Bulletstormját elrakta az ÁVR egyik ikontárolójába, mivel azzal ugyanúgy lebuktatná magát, mint az egyenruhájával. Ezt a fegyvertípust az egész galaxisban csak az Árnyékbrigád használja. A pisztolyt, pontosabban a rekonfigurálható támadóeszközt az IWI9 gyártja, azzal a kitétellel a szerződésben, hogy ha bárki másnak eladnak Bulletstormot, az Árnyékbrigád mindenestül felszámolja a céget.
De az a brigádos sem jár jól, aki elhagyja a fegyverét, hiszen azonnali hatállyal leszerelik, neve a Dicstelenek Falára kerül. Nem mintha bárkinek hasznára válna egy talált Bulletstorm, mivel a fegyver azonnal atomjaira robbantja az illetéktelen fogdosókat.
A Megdöglesz, ha bejössz ajtaján átlépve három dolog vágta mellbe. Az első a különböző dohányokból, italokból és élőlényekből áradó szag nehéz, keserű elegye, ami a hányástól az égett emberhúsig mindenre emlékeztette, amitől rosszul lehet lenni.
A második az ÁVR által leközölt lista a kocsmában összegyűlt fegyverarzenálról. A krimó vendégserege egy bolygó elpusztítására elegendő tűzerővel rendelkezett. Már a bárpult mögött tárolt B1AK H0L3 típusú fegyver, közismertebb nevén szingularitáspuska legalább száz naprendszerben volt tiltott, és ha valaki elsüti, az épületből semmi sem marad.
A harmadik, leginkább meglepő dolog pedig a bárpultban szorgoskodó Christophe Beck volt. Nem a saját arcát viselte, éppen mohikánfrizurás, szögekkel kivert arcú ember-szörnyet alakított, amihez remekül passzolt szakadt T-rex-bőr dzsekije és koszos farmerje. Jó álca volt, de az ÁVR átveréséhez több kell egy álcamodulnál.
Christophe éppen az egyik vendéggel beszélgetett. Bármit is mondott neki, a fickó tartása kiegyenesedett, keze a pult rejtekében a Beretta 212 LG-re ereszkedett. Kitti jobbnak látta közbelépni, mielőtt védencét valami nyikhaj csempész lepuffantja.
Lehuppant a feszült vendég mellé. Kabátját látványosan a pultra dobva megpróbálta magára vonni a figyelmüket. Félsikert ért el, a két férfin kívül minden hímnemű humanoid bemérte, sőt, még néhány nőnemű, mi több, idegen lény is, például a pult végén sört csapoló croll.
Szolidan köhintett, de a két férfi továbbra sem fordult felé. Kitti némi sértettséget érezve előrehajolt, bevetve veleszületett tehetségét a férfiak figyelmének felkeltésére. A ruha, amit választott, ebben nagyszerűen segítette.
– Talán vetkőzzek meztelenre, hogy végre kiszolgáljanak?
Mindkét férfi lefagyott egy pillanatra, majd ahogy újraindult az agyuk, sebtiben végigmérték őt. Ez valamit segített Kitti sértett önérzetén.
Christophe az ajánlatot letudta annyival, hogy elkerekedett szemmel meredt rá, majd lopva maga mögé pillantott, aztán kicsit oldalra sasszézott. Kitti úgy vélte, csak ki akart kerülni a csempész látóköréből, így inkább a pilótára összpontosított, aki még mindig veszélyesen közel tartotta kezét a fegyveréhez.
– Szívem, ha feljössz a hajómra, azzal szolgállak ki, amivel csak akarod – mondta a pilóta, majd kincstári vigyorát elővillantva bemutatkozott: – Theodor West kapitány, szolgálatára.
Kitti halk, fájdalmas sóhajt hallatva fordult a férfi felé. Gyorsan ellenőrizte a pisztolytáska állapotát. Automatikusan a helyére zárt a rögzítőpecek.
West – alaposan félreértve a pillantást – széles mosollyal hajolt bizalmas közelségbe Kittihez, és szinte a fülébe súgta.
– Igazi különlegességeket is megkaphatsz.
– Azt meghiszem. Krita tetvet, kewlai vérzéses lázat…
West sértett dühvel hajolt el tőle, és ezúttal úgy mérte végig, mint valami úri fiú a parasztlányt.
– Befelé jövet nem akadt fenn az orrod az ajtóban?
– Hé, Theodor – szólt közbe Christophe reszelős, talán kissé remegő hangon. Kitti nem tudta volna megmondani, hogy az álcamodul szól belőle így, vagy a férfi felismerte és megijedt. – Inkább bonyolíts le egy hívást, mielőtt én kezdek el embereket hívogatni.
West még dühösebb lett, de rá kellett jönnie, hogy két tűz közé került. Felhörpintette az italát, majd az asztalhoz csapta a poharat. Felállt, begombolta csatos dzsekijét és elindult kifelé.
– Egy óra múlva jelentkezem, az italokat meg te álltad! – kiabálta túl a zenét.
Christophe vonakodva fordult Kitti felé. A nőnek nem kerülte el a figyelmét, hogy kartávolságon kívül maradt. Ösztönei azt súgták, lebukott, de az esze másképp vélte. Christophe nem ismerhette fel. Sosem találkoztak, Astrid császárnőnek pedig a hagyomány szerint Árnypáncélban tette le az esküt, tucatnyi bajtársa mellett.
– Mit adhatok, gyönyörűm? – kérdezte Christophe hamiskásan csengő nyugalommal a hangjában.
– Sört, lehetőleg valami jobbat.
– Akkor eltévesztetted a házszámot, mert itt csak rosszal és még rosszabbal szolgálhatok – kapott le egy üveget a háta mögötti pultról, megcsavarta a nyakát, mire a kupak eltűnt a tetejéről. Kitti kikapta a kezéből az üveget és meghúzta. Christophe elismerően biccentett.
– Mi szél hozott ebbe a pöcegödörbe egy ilyen tüneményt?
– Munka, többnyire – húzta el a mézesmadzagot a férfi orra előtt Kitti. Úgy gondolta, mivel Christophe amúgy is űrhajót akar szerezni, hát felkínálja az övét. Elcsalja a Linához, ott meg már nem lesz más választása, mint felszállni rá. A bolygóról könnyen kijutnak, senki sem fogja feltartóztatni őket. Ahogy valószínűleg a féregvezetéknél sem kell majd engedélyekre várniuk. De ha mégis, hát megfordítja a hajót, és átlógnak a függetlenségiek területére.
– Munka? – lepődött meg Christophe. – Modellkedés, vagy valami holofilmet jöttél forgatni? Mert őszintén szólva ez a kettő az, amit kinézek belőled.
Most bókol vagy sérteget?
– Van egy hajóm. Fuvarozgatok.
– Nafene…
Christophe újabb pillantást vetett a háta mögé. Kitti az ÁVR érzékelőit oda irányozta. A pultba egy rejtekajtót süllyesztettek. Ez egyértelművé tette: lebukott, és Christophe menekülni készült. Cselekednie kellett, de hirtelen az ÁVR egy új veszélyforrásra hívta fel a figyelmét. A harcászati rendszer olyasmit érzékelt, aminek a Birodalomban csak nagyon ritkán örültek az emberek. A Megdöglesz, ha bejössz közelében felerősödtek az okkult energiák.
Az ajtó felé kapta a fejét, holott tudta, hogy az asszaszin nem lesz ott. A Rend orgyilkosai az utolsó pillanatig rejtve maradnak; ez az okkult példány pedig akár mellette is állhat. Semmibe sem kerülne megtévesztenie az érzékszerveit. Az egyetlen előnye az ÁVR, eme harcászati rendszer képes a mágikus energiákat korlátozottan érzékelni, s azok ellen ideig-óráig védekezni. Ugyan Kitti nem tudta pontosan meghatározni az asszaszin helyét, azt azért tudná, ha már az épületben lenne. De közeledett, efelől nem volt kétsége.
Taktikát váltott. Christophe felé fordult.
– Christophe Beck vagy.
– Te meg Renoir ezredes.
– Honnan tudod? – kérdezte Kitti, majd megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kell válaszolni. Erre most nem volt idő. – Figyelj! Zsenko küldött, hogy megvédjelek. Egy okkult asszaszin van a közelben. A hajóm nincs messze. Kövess!
Christophe láthatóan felfogta a hallottakat, mert bólintott, így Kitti leugrott a székről és az ajtó felé indult. Közben maximálisra állította az ÁVR védelmét, előhúzta ikontárolójából a Bulletstormot, egyúttal lélekben felkészült az Árnypáncél felkapcsolására. Mindez addig sem tartott, hogy elérje a terem közepét.
Ott aztán megtorpant, mert ösztönei az ÁVR-rel párban rosszat súgtak neki. Megperdült. Még éppen láthatta, amint Christophe eltűnik a rejtett ajtóban.
– Ez hülye! – sziszegte dühösen Kitti, majd a férfi után iramodott. A figyelmét nem kerülte el, hogy a vendégek a Bulletstormot meglátva aktiválták harcászati rendszereiket és kibiztosították fegyvereiket. Egy ilyen helyen még a hullarészegek is ösztönösen megérzik, ha baj készül. És ezek az ösztönök most teljes hangerővel szirénázhattak.
Kitti könnyedén átugrott a pult fölött, az ajtón azonban nem tudott átlépni. Nyálkás csáp tekeredett a derekára és emelte fel a padlóról. A croll elkapta, egyik csápját a karjára csavarta, hogy a fegyvert a szemei elé ránthassa.
– Minden dögök legbüdösebbike, ez egy Bulletstorm! – dörögte. Kitti dereka ropogni kezdett, ahogy a szörny csápja szorosabban összetekeredett. – Egy kurva árnyékbrigádos ribanc! A te fajtád nyírta ki az apámat!
– És? Talán rossz volt az íze? – szúrt oda Kitti, miközben próbálta kiszabadítani magát.
– Nem, de szerintem te még finomabb leszel. – Hatalmasra tátotta fogakkal teli pofáját.
Kitti aktiválta az Árnypáncélt.
* * *
Ratlou végre elérte célját. Hosszú órákba telt, mire meglelte Christophe szellemét az asztrális síkon. Még mindig olyan furcsának tűnt, mint először. Mintha két lélek lenne egybeolvadva. Eddig ezt a canis sámán számlájára írta, de most már biztos volt abban, hogy Christophe-fal valami misztikus baj van. A lelke valahogy eltorzult.
Persze nem a kíváncsisága kielégítése végett kereste a férfit, hanem hogy elfogja. Arrata nagymester órák óta szüntelenül hívta, noha Ratlou letiltotta a hajójával a közvetítést. Majd kimagyarázza magát, ha Christophe a kezei között lesz.
Ratlou alaposan megnézte magának a Megdöglesz, ha bejössz épületét. Szögletes oldalú, kupolás tetejű plasztbeton ház volt. Potyogott róla a hangelnyelő vakolat. Az ajtaját két apró, fából készült szárny alkotta, mint a régi vadnyugati kocsmák bejáratát, mégsem szűrődött ki se fény, se hang, hála az ajtókeretbe épített foton- és hangszűrő erőtereknek.
Ratlou érezte, hogy nagyon könnyű dolga lesz. Egyszerűen besétál a közöny auráját húzva magára, így senki sem fog érdeklődni utána. Christophe sem fogja különösebben észrevenni, amíg meg nem áll előtte. Akkor ráerőltetve akaratát kényszeríti, hogy kövesse. Hacsak nincs kiképezve mentális támadásokkal szemben, ez sem lesz megterhelő feladat. Visszamennek a hajójára és vége, irány a Byzantium. Megdicsérni ugyan nem fogják, de legalább a becsülete nem szenved túl nagy sérülést, további jutalomként az életét is megtarthatja.
Megtorpant a kocsmából áradó furcsa zavarhullámok hatására. Sosem érzett még ilyet. Olyan volt, mintha egy virtuális erdőben járna, ahol a szagoktól a hangokon át a színekig minden élethű, de az ember mégis tudja, hogy nem igazi. Nem tudta pontosan megmondani, kiből sugárzik ez a frusztráló mentális hullám, abban mégis biztos volt, hogy az illető őt figyeli.
Úgy döntött, mégsem ront ajtóstul a házba. Inkább megkerülte az épületet. A hátsó ajtót gyorsan meglelte, átlépnie azonban nem kellett rajta. Egy különös lélek közelített felé.
Ez egyszerűbb, mint vártam. A gondolat széles mosolyt csalt az arcára. Oldalra lépett. Christophe abban a pillanatban szinte kizuhant a folyosóról. Megtorpant, körbenézett, majd rohant volna tovább, ám Ratlou elállta az útját.
* * *
Christophe riadtan és értetlenül meredt a köpenyes alakra, aztán elfogta a pulykaméreg, amiért amaz fellökte. Eztán jött a megvilágosodás, amit gyorsan követett a halálfélelem.
– Üdvözlöm, Beck, már nagyon régóta keresem magát – segítette fel az orgyilkos.
– Maga az asszaszin – állapította meg Christophe a nyilvánvalót. Belenézett a szögletes, sötét arcba, a fekete szembe. Az orgyilkoson nem volt maszk. Christophe nyelt egyet, mert tudta, mit jelent ez. Már bánta, hogy nem hallgatott az árnyékbrigádos nőre.
– Rendben van – legyintett fáradtan –, essünk túl rajta. Ez a menekülés amúgy sem nekem való.
– Örülök, hogy nem nehezíti meg a dolgomat. Kérem, kövessen a hajómhoz!
Christophe halálfélelmét felváltotta a döbbenet. Kezdte unni, hogy ez a két érzés mostanában menetrendszerűen követi egymást.
– Nem akar megölni?
Ratlou arcizma megremegett, ahogy elnyomta a mosolyát.
– Nem, Beck, élve kell visszavinnem magát a Byzantiumra. De most induljunk, késésben vagyunk. A császár epekedve várja.
Christophe önkéntelenül felnevetett.
– Ó, hát, ha a császár vár, az más.
Minden előzetes tervezés nélkül ugrott oldalra, be a folyosóra. Vissza akart jutni a kocsmába, az egyetlen emberhez, aki megvédheti az asszaszintól. Azonban Ratlou reflexei kifogástalanul működtek: a dzsekijénél fogva visszarántotta. A férfi hanyatt zuhant, feje nagyot koppant az acélkeramiton, a világ elsötétült előtte néhány pillanatra. Amikor újra kivilágosodott, Ratlou fölötte állt. Mintha vicsorgott volna.
– Csalódást okozott nekem, Beck.
Christophe megpróbálta sípcsonton rúgni az asszaszint. Ratlou elkapta a lábát, de a riporter pont erre számított. Felkapcsolta a Warlord III harcászati rendszert, és a kinetikus pajzs egyszerűen a falhoz csapta az orgyilkost.
Christophe felült, kezében már ott volt az MMX Art of Laser. Célzott.
Ratlou felkapcsolta a saját pajzsát, éppen csak egy pillanattal a kék lézernyaláb célba érkezése előtt. Szikrák záporoztak, ahogy a nagyenergiájú lézersugár lebontotta az energiamezőt. Az asszaszin nem számított ilyen erejű lövésre, ez majdnem az életébe került.
Ellökte magát a faltól, és egy elegáns piruettel kirúgta Christophe kezéből a fegyvert, mielőtt újra lőhetett volna. Kézre állt, majd visszalökte magát talpra.
Christophe nem érezte az ütést, de a pajzs átengedett annyi mozgási energiát, hogy az Art of Laser kirepüljön a kezéből. Talpra küzdötte magát. Nem tudta, mi legyen a következő lépése, felvegye a pisztolyt vagy megpróbálja megütni az asszaszint. A kérdést végül ellenfele döntötte el.
Ratlou ökleit lángtenger borította el, majd táncszerű taglejtésekkel körbepördült, újabb és újabb ütésekkel gyengítve Christophe pajzsát. A Néptájékoztatási Hivatal egykori igazgatója megpróbált védekezni, de az asszaszin furcsa, ide-oda pörgő tánc-harcművészete követhetetlen volt a számára. A tüzes ökölcsapások lebontották az energiamezejét. Ekkor Ratlou összecsapta tenyerét, kioltva a lángokat, majd szétrántotta a két kezét. Ujjai között villámok cikáztak. Nem halálosak, de Christophe jó időre elveszíti az eszméletét, ha eltalálják. Ám mielőtt az asszaszin befejezhette volna munkáját, ellene fordult a világ.
Egy több száz kilós, pépes húshegy robbant át a plasztbeton falon, elsodorva Ratlout és Christophe-ot.
A csapos már semmiben sem emlékeztetett a crollokra. Csápjai legtöbbjét leszaggatták, pofáját szétverték, ép csontja talán már nem is volt. Mégis élt, próbált talpra kecmeregni. Ettől úgy festett, mint egy partra vetett, véres-pépes hal.
A falon tátongó lyukon át karcsú teremtés lépett ki a kocsmából. A croll támadója éjfekete, testre simuló ruhát viselt, amelyet kékes ezüst páncéllemezek fedtek, hűen követve viselője finom vonalait. A sisak a középkori lovagok sisakjára emlékeztetett, csak kerekebb volt, és a rostély kukucskálóréseit királykéken izzó vizorok fedték el.
Christophe első gondolata az volt, hogy a védőangyala leszállt hozzá, és átkozottul pipa. A második, hogy irtó dögös tud lenni egy Árnypáncélba bújtatott nő.
Ratlout nem foglalkoztatták ilyen gondolatok. Sebhelyes arcát eltorzította a féktelen düh. Christophe-nak az a benyomása támadt, hogy a férfi sokallja az Árnyékbrigád megjelenését. Talán nem ez volt az első komoly akadály, ami az orgyilkos elé került a missziója során. Eszébe jutott Bordag és csapata. Remélte, hogy jól vannak.
Az asszaszin felpaprikázva szökkent talpra. Kusza mozdulatokat tett a kezével, mire az amúgy is hűvös levegő drasztikusan hűlni kezdett, közben a tenyerei között kékesen vibráló örvény jelent meg.
A Warlord III-as szerint az ÁVR újabb pajzsokat emelt, megnövelte a páncél külső és belső hőmérsékletét, miközben az árnyékbrigádos ököllel fölfelé maga elé tartotta a kezét. Karja körül embermagasságú pajzs materializálódott.
Az asszaszin örvénye lecsapott és szétfröccsent a pajzson. A szétcsapó hullámok mindent jéggé fagyasztottak, amit eltaláltak. A sikátorban annyira lehűlt a levegő, hogy Christophe képtelen volt lábra állni a remegéstől. A Warlord III-as hőpajzsot emelt, míg ruhája fűtőszálai teljes erőn dolgoztak, mégis kellemetlenül közel került a fagyhalálhoz.
Ratlou felhagyott a hiábavaló támadással. Dühe, ha lehet, tovább fokozódott. Dörgő hangon ritmikus kántálásba kezdett.
* * *
Az ÁVR értelmezhetetlen adatokat küldött Kittinek. Ez annyit tett, hogy a rendszernek fogalma sincs, mire készül az asszaszin. Kitti utasítást adott minden létező védelem bekapcsolására. Pajzsok egész sora feszült köré, páncélzatára újabb rétegek kerültek fel, befedték az egész testét. Közben előhúzta tokjából a Bulletstormot.
Valami egy elszabadult hiper-máglev erejével vágta hátba. Kirepült a sikátorból, végigszántotta a plasztbetont, majd becsapódott egy parkoló gravóba. A ráfonódó roncs gúzsba kötötte. Parancsot kellett adnia végtagjai megerősítésére, hogy lehámozhassa magáról a fémkupacot. Energiapazarlásnak bizonyult, mert támadója nagyon szívesen kisegítette onnan.
Csápok fonták körbe a roncsot, és letépték Kittiről. A croll volt az. Sebeiből ömlött a vér, megmaradt tagjai természetellenes szögben álltak, mégis úgy mozgott, mintha semmi baja sem lenne. Pedig Kitti biztos volt abban, hogy megölte. Az ÁVR szerint nem tévedett. Ami éppen felkapta és háromszor a földhöz csapta, majd behajította a falon keresztül a Megdöglesz, ha bejösszbe, egy zombi croll volt.
Kitti kikászálódott a tönkrezúzott söntéspult alól. A páncél megóvta attól, hogy ripityára törjenek a csontjai, ennek ellenére azért megérezte a többszörös becsapódást. Az Árnypáncél medikai rendszere azonnal telepumpálta fájdalomcsillapítóval.
A Bulletstormért nyúlt, de csak az üres levegőt markolászta a toknál. Magát lehülyézve nézett körbe, hátha megleli az elejtett fegyvert. Azt nem találta meg, csak a zombi crollt. Éppen egy ágyúgolyó sebességével rohant felé, nem akadályozta olyasmi, mint a menekülő tömeg vagy az útjában leszálló rendőrgravo. Mindent és mindenkit legázolt.
Kitti parancsot adott az ÁVR-nek. A páncél hátrészén ikon nyílt és kiemelkedett belőle egy kard markolata. Két kézre fogva a fegyvert megindult a szörnyeteg felé. Alig lehettek egymástól egy méterre, amikor Kitti hanyatt vágta magát és hagyta, hogy a lendület továbbvigye. A kék plazmaívvel körbevett pengét függőlegesen maga fölé tartotta. A zombi croll elszáguldott fölötte.
Kitti oldalra gördülve talpra szökkent. Kardját védekezésre készen maga elé tartotta. Feleslegesen – a zombi croll ugyan még élt a maga faramuci módján, de kettéhasított testtel nem bírt talpra kecmeregni.
Az ÁVR műszerei megtalálták a Bulletstormot, ott volt a pult romjai között. Kesztyűje mágneses impulzust bocsátott ki, mire a fegyver a kezébe szökkent. Ezután kilépett az épület falán tátongó lyukon a sikátorba.
– Csak egy zombira futott – Sohasem fejezte be a mondatot, mert a látvány és az ÁVR sikítása beléfagyasztotta a szót. Ratlou levitált, aurája és szeme egyaránt vörösben izzott. A föld remegni kezdett, s mintha csak szövet lenne, úgy szakadt fel. Az épületek körülöttük irtózatos robajjal dőltek össze, sűrű, barna port zúdítva az űrdokkra.
– Ó, basszuskulcs – szakadt ki Kittiből, ahogy megértette, Ratlou miért uszított rá egy zombit. Időt akart nyerni a démonidézéshez.
– És most? – kérdezte Christophe. Kitti fotó pillantást vetett rá. A férfi nyúzottnak tűnt és remegett, fogai hangosan koccantak egymáshoz. Ennyire fél vagy ennyire fázik? Kitti nem tudta volna megmondani. Az álcamodul túl sokat rejtett el a valódi emberből.
– Ez lenne az alkalmas idő arra, hogy elmenj. Bújj el valahol, amíg én megállítom!
A férfi kihallhatta Kitti hangjából a gúnyt, mert sértett büszkeséggel szólt vissza.
– Majd ha fagy! – Mivel rájött, hogy tényleg fagy, a levitáló Ratloura bökött. – Most mit csinál?
– Erősítést hív.
– És mi ez ellen mit teszünk?
Kitti már majdnem szóvá tette, honnan jött a többes szám, amikor észrevette Christophe kezében a kiélesített MMX Art of Lasert.
– Lassítsd le! – Azzal berohant a Megdöglesz, ha bejössz romjai közé.
* * *
– Hogy mit csináljak? – kiáltott Kitti után Christophe vacogó fogakkal. Rettenetesen fázott és még jobban félt, de azért célra emelte az Art of Lasert. Lőtt.
A kék lézerívek elől Ratlou a démonidézés közepén csak egyféleképpen menekülhetett, ha nem akart kontrollálatlan bestiákat szabadon engedni. Részben anyagtalanná tette a testét. A sugarak úgy suhantak át rajta, mintha olvadt zselére lőtték volna ki őket.
Kitti hamar visszatért, kezében ott zümmögött a B1AK H0L3 puska. Becélozta az asszaszin mellett a Megdöglesz, ha bejössz utolsó ép falát, és lenyomta az elsütőbillentyűt.
A fegyver fehér aurával körbevett fekete sugara végigcikázott a sikátoron. Becsapódott a falba, de nem robbant fel, hanem apró, sötét gömbbé tömörült, majd fehér villódzások közepette fekete lyukat ütött a falon.
Ratlounak akkor sem lett volna esélye a közvetlenül mellette nyílt szingularitással szemben, ha teljes fizikai valójában van jelen a sikátorban, de félanyagtalan mivoltában annyi ellenállást sem tudott kisajtolni magából, mint egy tornádóba került tollpihe. A fekete lyuk azonnal elnyelte.
Kitti és Beck ellenben úgy álltak ott a térhasadék közelében, mintha lágy tavaszi szél lengedezne. Kitti Árnypáncélja a lövés előtt gravitációs anomáliát hozott létre körülöttük, az megóvta őket a szingularitás pusztító erejétől.
A környezetük azonban pokoli változáson ment át. A Megdöglesz, ha bejössz pillanatok alatt összeroskadt, darabjait mágnesként vonzotta magához a fekete lyuk. Ugyanígy őrölte fel a környező épületeket, a járdát, az utakat. A légtér gravóit leütötte az égről, felkapkodta a járókelőket. Gravitációs ereje kíméletlenül zúzta szét a környéket, elnyelve mindent és mindenkit maga körül.
Aztán a szingularitás fehér villódzásba kezdett, majd minden előjel nélkül összeroskadt. Épületdarabok, gravoroncsok és a környék lakosai potyogtak az égből. Csörömpöléssel, ropogással, jajveszékeléssel telt meg a hűvös, poros levegő.
Christophe körbenézett a romba dőlt űrkikötőn, közben azon gondolkodott, vajon lesz-e egy harmadik croll a családban, aki újra megnyitja a Megdöglesz, ha bejösszt.
– Szóval – szólalt meg a nő mellé lépve. – Renoir ezredes. Dögös a páncélja.
Az Árnypáncél elektromos íveket eregetve lerobbant Kittiről. Darabjai finom porrá estek szét és tűntek el a bőr alatt megbúvó nyakszirti tárolóimplantban.
Christophe eltátotta a száját. Még sosem látott Árnypáncélt lekapcsolni. Kíváncsi lett rá, milyen látványos lehet az, amikor felveszik. Az ámuldozásból Kitti jobbegyenese ütötte ki. A földre huppant. Fenekébe tompa fájdalom nyilallt.
– Ide figyelj, te idióta! Engem nem érdekel, hogy ki vagy és mit csináltál, de mostantól azt teszed, amit én mondok. Azonnal, szó és gondolkodás nélkül. Érthető?
– Kristálytisztán. – A férfi megdörzsölte liluló állát.
Kitti bólintott, majd kezet nyújtott Christophe-nak, aki elfogadta a segítő jobbot, és felállt.
– És mi a következő lépés, ezredes?
– Eltűnünk az utcáról, aztán… – Körbenézett. – Aztán kitaláljuk, mert felszállni most már nem fogunk, az biztos.