Chhaya halvány bizsergést érzett az ujjbegyén. Az ablakán gubbasztó galamb lábán a gyűrű DNS-mintát vett tőle. Chhaya kivárt egy lélegzetvételnyi időt, amíg megtörtént az azonosítása. A galamb begyébe ültetett mikro-protonbomba nem robbant fel.
Rozsenko előkerült!
Hazes
Ennyit véstek tintával a papírcetlire, ami a gyűrűből került elő. Többre nem volt szükség, ez mindent elmondott. Összegyűrte a cetlit, és dühösen az atomizálóba hajította.
– Az isten verje meg! – morogta maga elé, de rögtön visszaszívta. Lesz mit mesélnie a bíborosnak a heti gyónáson, bár jelenleg nem ez foglalkoztatta a legjobban. Rozsenko ezredes megkerülése keresztülhúzta a tervét, hogy a saját emberét ültesse a hírszerzés élére.
Miért hagytam jóvá a kinevezését? – korholta magát. Mert nem tudtad, hogy az a kurva felfordul, válaszolta meg saját kérdését. Ideiglenes megbízatás volt, ezt Astrid tisztázta, amikor Chhaya a bizottság nevében felkereste. Csak addig tart, amíg elfogja a Kardinálist, mondta akkor a császárnő Chhaya emlékei szerint, legfeljebb két hét, aztán azt ültetsz a helyére, akit akarsz.
Chhaya már Rozsenko kinevezése előtt is azon fáradozott, hogy a saját emberét juttassa a BHEH élére, csak a korábbi igazgatót, Monique Deneuve-öt, mint kiderült, nem könnyű megölni. Aztán a probléma szinte magától megoldódott, amikor Rozsenko rárobbantott egy fél irodát Monique-ra, majd Astrid büntetés helyett ideiglenesen kinevezte az ezredest a hírszerzés élére. Sem Rozsenko, sem Astrid nem voltak tisztában azzal, mekkora szívességet tettek neki, amikor Monique-ot elmozdították a helyéről. Szinte tálcán kínálták fel a hírszerzés teljes irányítását. Ám jött az újabb probléma.
Astrid nem adta írásba Rozsenko ideiglenes kinevezésének tényét. Mint ahogy azon a megbeszélésen semmit sem. Pedig Chhaya most sok mindent megadott volna egy hangfelvételért, amin a császárnő szájából hangzik el, valójában min is dolgozott az Árnyékbrigád felderítő specialistája az elmúlt hónapokban.
Aztán Astrid meghalt, az ezredest pedig elnyelte a föld. Chhaya először biztos volt benne, hogy ő is odaveszett a Fellegvár elleni támadásban. Már kijelölte az emberét, amikor Clellan régenskancellár felkereste, és közölte, hogy Rozsenko az elmúlt időben Hugo Waltz tábornokot próbálta elfogni a császárnő parancsára. Ezt hallva Chhayából kis híján kibukott, hogy Astrid beszélt neki a Kardinális ügyről, szóval ne kábítsa őt szemenszedett hazugságokkal és hamis császári megbízásokkal. De még idejében észbe kapott, ennek pedig úgy érezte, az életét köszönheti. Ha Clellan képes meghamisítani a császári pecsétet, egy képviselőnő elhallgattatása sem okozna neki különösebb lelki megrázkódtatást.
Úgyhogy Rozsenko maradt a hírszerzés igazgatója, ezen az ezredes távollétében nem változtathatott senki, kivéve, ha meghal vagy fogságba esik. Visszatérte után is csak akkor, ha maga mond le, vagy tevékenysége során komoly, a Birodalom biztonságát érintő aggályok merülnek fel.
Chhaya kezéből ekkor kezdett kicsúszni a hírszerzés megkaparintásának terve. Próbálta kideríteni, valójában hová lett Rozsenko, de nem járt sikerrel. Ugyanígy nem talált semmit a Kardinális ügyben nyújtott szerepére vonatkozóan. Clellan alapos volt, eltüntette a bizonyítékokat, csendre intette a tanúkat. Államtitok, ez volt minden ügynök válasza. És hiába Chhaya a BHEH-t felügyelő bizottság feje, a szigorúan bizalmas minősítésű küldetésekről csak uralkodói vagy kancellári felhatalmazással informálódhatott. Jól ki lett ez találva…
Hátradőlt a székében, és lehunyt szemmel megmasszírozta a halántékát. Fáradt volt. Az utóbbi hónapok megviselték. Felpillantva szembenézett tükörképével. Tizenkilenc éves múlt, de harmincnak nézett ki. Karikás, barna szeme mellett szarkalábak éktelenkedtek, vékony, színtelen ajkait ráncok keretezték. Sovány arcát vállig érő, fésületlen szőke haja fogta körbe.
Pipereasztaláról felvett egy régimódi papírtömböt, és az antik Parker Sonnet Sterling Cisele töltőtollal a következőket írta fel:
Kapcsolatba lépek Xavierrel. Talán ő megoldást találhat a problémánkra. Rozsenko sem feddhetetlen.
Lady Shade
A papírt összegöngyölte és beledugta a párkányon ücsörgő galamb gyűrűjébe. Megint érezte a DNS-mintavevő okozta bizsergést. Ilyenek ezek a modern postagalambok, szó nélkül teszik a dolgukat, de ha kíváncsiskodók markába kerülnek, garantált a termonukleáris csapás.
Chhaya megfordult és ijedtében megérintette a nyakában lógó platinaszegélyű gyémánt keresztmedált. Annak melegsége tudatta vele, hogy a mentálpajzsa aktív.
A szoba ajtajában egy canis állt. Feje búbja és vállai súrolták a széles keretet. Fülei tépetten konyultak hátrafelé, bal szeme helyén fotoreceptor izzott vörös fénnyel. Bulldogszerű pofáját sebhelyek csúfították. Mint minden canis, nyaktól lefelé ő is emberinek tűnt, kivéve a lábait, mert azok három ízületből álltak és széles tappancsban végződtek.
Az ajtót eltorlaszoló monstrum ráadásul még a szőrét is leborotválta, csupasz testét végig nonfiguratív tetoválások fedték. Ez jelezte, hogy a sámán kaszt tagja, mi több, egy beavatott. És emiatt Chhaya még jobban undorodott tőle, mert ez a canis csak egyvalamiben volt hajlandó kasztja hagyományait követni: a meztelenségben. Vagyis a nő minden találkozáskor pontosan láthatta ágyéktájon, hogy bátyja testőre és bizalmasa mit gondol róla.
Kraukh bolondult az embernőkért, és csak Grahish jelenlétében leplezte, hogy nagyon szívesen magáévá tenné Chhayát. A lányt már a gondolattól is a hányinger kerülgette.
– Mit akarsz? – köpte a kérdést.
– A gróf látni kíván – mondta Kraukh leplezetlenül méricskélve Chhayát. A nő önkéntelenül szorosabbra húzta magán hálóköpenyét. – Őrjöng, amióta visszatért a kancellártól.
Chhaya azonnal megfeledkezett a Kraukh iránt érzett undoráról, és düh lobbant benne. Grahish már megint gondolkodás nélkül cselekedett. Abban a pillanatban, hogy hírt kapott Astrid haláláról, elkezdte az uralkodót játszani, de ennél többet nem tehetett, mert Clellan mondvacsinált okokkal halogatta a megkoronázását. Grahish éppen ezért hetek óta dühöngött. Chhayának komoly erőfeszítésébe telt visszafogni a Birodalmi Palota elfoglalására készülő helytartót.
Türelemmel kellett lenniük, egyrészt azért, mert nem adhattak okot a Szenátusnak a kétkedésre, másrészt alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Mindkettő időigényes volt, így pont kapóra jött Clellan időhúzása, de Grahish ezt nem értette meg. Inkább dühöngött, a kancellár kivégeztetésének és a Szenátus lemészárlásának elképzelésével tüzelte magát.
Chhaya aztán feladta bátyja kordában tartását. Nem bírta tovább. Lelkileg megviselte Grahish közelsége, emellett foglalkoznia kellett a tervükkel. Úgyhogy az elmúlt napokban inkább távol maradt testvérétől, és remélte, hogy a szintetikus szajhái és a rabszolgái majd lenyugtatják. Naiv ábránd volt.
– Miért ment oda? – kérdezte dühe lenyelése után.
– Gondolom, meg akarta ölni. – Kraukh öblös, morgó hangja betöltötte a hatalmas, íves falú szobát.
– Ugye nem támadta meg? – Ostoba kérdés volt. Ha így lenne, Grahish már nem élne, és Chhaya lenne az új császárjelölt. De nem is kell tettlegességig fajulnia a dolognak, elég, ha fenyegetőzik. Chhaya tudta, hogy Clellan reggel a bíborossal találkozott. Ha Grahish akkor tört rájuk Ebbe belegondolni sem mert. És mi van, ha elszólta magát? Ezt hamar elvetette. Ha a bátyja elkotyogott volna valamit, akkor most nem Kraukh, hanem az Asszaszin Rend orgyilkosai jöttek volna érte.
– Szedd rendbe magad! Már nagyon vár.
Az utasítást hallva Chhaya tekintete szikrákat vetett, de Kraukh csak mosolygott azzal a csúf pofájával.
– Takarodj kifelé! – üvöltötte tehetetlen dühében a nő. Kraukh megnyalta a szája szélét, majd tett egy lépést hátra. Az ajtó materializálódott előtte. Chhaya sajnálta, hogy a kastély eme szárnyában nem voltak régimódi kilincses ajtók, mert most szívesen Kraukh arcába csapott volna egyet.
Gyors léptekkel elvonult lakosztálya gardróbjába. Ugyan három szinten át négy sorban sorakoztak a különféle ruhák, ő mégis a fal végében árválkodó, egyszerű faládához lépett. Felnyitotta. Egy ezüstösen csillogó flitteres miniruha hevert benne.
Pántjainál fogva maga elé emelte, ezzel aktiválta a szövetek közt szunnyadó nanobotokat. Néma undorral nézte, ahogy az összegyűrt ruha ráncai önmaguktól kisimulnak, a szoknyán elszakadt fodrok szálai újra összeállnak, a mocsok- és vérfoltok lekopnak. Alig pár másodperc alatt a ruha olyan volt, mintha új lenne.
Nem törődve a hirtelen rátörő hideg szellővel, ledobta köntösét és hálóingét, majd belebújt a ruhába. Eztán kiment a pipereasztalhoz, és felcsatolt egy kék zafírokkal és gyémánttal díszített fehérarany karkötőt. Meghatározott sorrendben megérintett három apró gyémántot. A szépségmodulból elősuhanó fényszálak körbeölelték karcsú testét. Körmei meghosszabbodtak, acélkékké váltak, szőke haja túlnőtt a vállán. Arcbőre kisimult, szemkarikái elhalványultak, szeme körül ezüstszínű festék jelent meg, szempillái dúsabbak lettek. Ajkára halványrózsaszín, csillogó rúzs került. Végül a szálak materializáltak egy pár acélszínű tűsarkú cipőt és fehérarany karika fülbevalókat, amelyekről gyémántsor lógott le. A kövek közé egy-egy fehér toll ékelődött.
Chhaya belenézett a tükörbe. Egy tizenkilenc éves lány nézett vissza rá, akinek egyetlen mosolyáért az uralkodók háborút indítanának. Ez a lány akart lenni, pedig utálta őt alakítani.
Megborzongott. Mind a gondolattól, mind a testét körbeölelő hideg szellő miatt. Utóbbi besiklott a ruhája alá, végigkúszott a bőrén. Chhaya végighúzta ujját a keresztmedál szára mentén. Mentálpajzsa magasabb fokozatra kapcsolt. A szellő elhagyta.
A lány megfordult és felnézett a szoba átellenes végében felállított aprócska oltár fölött lógó, kézzel festett képre. A míves fakeretbe foglalt vászonról egy gyönyörű nő nézett le rá meleg tekintetével. Arca kerek, orra pisze, egy az egyben, mint Astridé, csak a festményről lepillantó nő nem szőke, hanem barna hajú volt. Nabhitha le sem tagadhatta volna, hogy a megboldogult császárnő anyja.
Chhaya elrebegett egy néma imát a halott nőért, majd az oltárról felvéve az ujjára húzott egy smaragdköves aranygyűrűt, amelybe a victima szót vésték. Eztán sarkon fordult és kilépett a közeledtére dematerializálódó ajtón. A látvány régebben öklendezésre késztette, most egy sóhajra sem futotta. Az önmagát kényeztető Kraukh szabaddá téve a kezét intett, hogy kövesse. Chhaya tisztes távolból, a kövér nyálcseppeket kerülgetve utánaeredt.
Grahish lakosztálya a byzantiumi középkorban készült kastély északi szárnyában volt. Lényegében az egész északi szárny Grahish territóriuma volt, oda idegen nem léphetett be az ő engedélye nélkül. Chhaya a déli szárnyban lakott, a vendégeket a keletiben szállásolták el. Már ha voltak vendégek, mert soha senki sem akart huzamosabb ideig az ükanyjuk, Morrigan otthonában tartózkodni.
Apjuk meggyilkolása után Grahish lett a kastély teljhatalmú ura, és kevés kivétellel minden modern építészeti technológiát eltávolíttatott. Örök-gyertyákra cserélte az örökéletű FIPEL-lámpákat, a virtuálmegjelenítő panelek helyére újra ablakokat tetetett, bennük aquamit üveggel, úgyhogy atomtámadás esetén legalább az ablakok megmaradnak. Megszüntette a materializációs rendszert, így az ajtókat nyitni kellett, a szobákat nem lehetett egyetlen csettintéssel átrendezni, de még egy pohár bort sem lehetett intéssel elővarázsolni. Egyedül a déli szárnyat kímélte meg, Chhaya kérésére.
És persze Grahish ámokfutását átvészelte apjuk különös gyűjteménye is. A főbb folyosók falait holografikus szolidók borították, amelyek a galaxis leghíresebb csatáit játszották le újra és újra. A vendégszobákat és ebédlőket ősi földi ütközeteket ábrázoló festményekkel, az épület egyes pontjait pedig különféle fajok isteneinek szobraival díszítette fel. És persze mindenhol volt valami apjuk gigantikus fegyvergyűjteményéből.
Chhayáék végigmentek a gyertyafénnyel gyéren megvilágított, baljós folyosókon, átvágtak a télikerten. Végül megmászták a kastély közepén álló toronyba vezető szűk csigalépcsőt. Ott fenn volt Grahish személyes trónterme, sötét vágyainak manifesztációja. Chhaya és megannyi más nő nyomorúságának végtelen forrása.
Kraukh egyetlen intésére a vastag, két ember magas, boltíves kapu nyikorogva feltárult. A canis nem ment be. Jól tudta, hogy oda még ő is csak akkor léphet be, ha Grahish hívja. Ennek megfelelően félreállt Chhaya elől, és lelkesen befelé intett. Miközben elhaladt előtte, szinte levetkőztette a szemével a nőt.
Chhaya megrázta magát, és kitaszítva tudatából Kraukh perverzióit, belépett egy egészen más, még betegebb világba.
Ebben a kör alakú szobában nem volt semmi, ami jelezte volna, hogy a betévedt szerencsétlen a huszonnyolcadik század legvégén jár. A helyiség közepén fával megrakott kőkályha égett, ám az éppen csak arra volt elég, hogy a benn tartózkodók ne fagyjanak meg. Chhaya dideregni kezdett, bár nem feltétlen a négy égtáj felé gyönyörű kilátást biztosító ablakok rossz illesztésein át beszivárgó hűvös, tavaszi levegő miatt.
A bútorok durván faragott fából készültek. Rozogán, gyéren sorakoztak a fal mentén. A szobát uraló baldachinos ágy vérvörös függönyeivel, bíbor ágyneműjével és gazdagon díszített oszlopaival kirítt a spártai egyszerűségű berendezésből.
Már persze, ha az erre járó egyáltalán észreveszi a bútorokat, és nem akad meg véglegesen a tekintete az olyan berendezési tárgyakon, mint a Júdás-szék, a fejtörő, a spanyol szék, a krokodilcső, a rézbika és még vagy tucatnyi kínzóeszköz, aminek láttán bármely kor és világ inkvizítora főt hajtana. Valószínűleg azok nyűgöznék le őket a leginkább, amelyeket nem emberkéz alkotott. Ezek használatáról Chhayának csak elképzelései voltak, de látványuk elégnek bizonyult ahhoz, hogy pocsék lelkiállapota borzalmasba csapjon át. És nem ez bizonyult a legrosszabbnak…
Két canis is volt a szobában. Az egyik holtan lógott valamiféle szerkezetben, ami úgy kitekerte a végtagjait, hogy bőre több helyen megcsavarodott és felszakadt. A másik őslakó pépessé verve hevert a földön, nem messze a sikolyát elfojtó Chhaya lábától. A véres húskupac még mozgott.
Az ágyban egy TriplEx SM típusú kiborg hevert. A TriplExnél Grahish törzsvásárlónak számított, mert csak ez a cég gyártott a galaxisban olyan szintetikus nőket, amiket – a reklámszöveg szerint – százszázalékosan darabokra lehet szedni, és az élmény olyan, mintha egy valódi élőlénnyel lenne a kliens.
Chhaya már a gondolattól is rosszul lett, de azt el kellett ismernie, hogy amióta a bátyja rászokott a TriplEx termékeire, Kraukh-nak lényegesen kevesebb nő holttestét kellett eltüntetnie. Mostanában csak három-négyhavonta tévedt a kastélyba olyan ostoba liba, aki Grahish pénzére vágyva, az udvari pletykákkal nem törődve megkörnyékezte a helytartót. Ahogy a rabszolgapiacokról vagy szimplán az utcáról sem rángattak be havonta egy-két alkalomnál többször nőket a zsoldosok.
A canis személyzet persze más lapra tartozott, havonta több is a kínzóeszközök valamelyikében találta magát, attól függően, hogy Grahish éppen mennyire borult el. Kis szerencsével csak egy-két áldozata volt, rossz esetben a teljes személyzetet lemészárolta. A kastélyt védő zsoldosok – a Testőrgárda már az apjuk idején sem vezényelt embereket a Morrigan-kastélyba – csak azért voltak biztonságban, mert védte őket a modern technológia, Kraukhot a mágia, Chhayát pedig a tény, hogy Grahish a testvére.
– Bátyám! – törte meg a szoba lélekborzoló, mély csöndjét.
Az ágy függönye félrelibbent. Grahish a vértől lucskos paplanon térdelt. Meztelen volt, és talán véresebb, mint az alászorult ágynemű. Haja csomókban lógott a vállára, szeme sötéten villant. Mormolt valamit. Kezében egy machetét szorongatott, ami nem meglepő módon szintén vértől csöpögött.
– Kraukh üzent, hogy látni kívánsz. – Már-már anyai kedvesség csengett Chhaya hangjában, s igyekezett a lehető legkörültekintőbben fogalmazni. Grahish egyszerű ember volt, csak az egyszerű beszédet értette meg, viszont egyetlen rossz szó is őrjöngést válthatott ki nála.
– Kicsi Árnyacska! – állította bele a machetét az egyik szekrénybe egy könnyed dobással Grahish.
Chhaya arca megrándult a becenév hallatán. Nabhitha nevezte így, Grahish és az apja csak akkor, ha fölötte gyakorolt hatalmukat óhajtották kifejezni, nem csekély gúnnyal karöltve.
Úgy döntött, jobb nem kerülgetni a forró kását. A helytartó nem volt olyan állapotban, hogy hosszan cseveghessen vele.
– Miért vagy dühös, bátyám?
– Miért vagyok dühös? – A férfi felpattant az ágyból. Csattogó talppal odasietett húgához és pofon ütötte. Chhaya hanyatt zuhant volna, ha nem számít rá. Így csak hátratántorodott, épp annyira, hogy a második ütés már ne érje el.
– Császárnak kéne lennem, drága húgom, még sincs a fejemen a korona! – üvöltötte. – Astrid halott, és mégsem vagyok uralkodó, pedig ez volt a tervünk!
– Igen, bátyám, tudom, de meg kell értened, a függetlenségiek támadásával nem számoltunk. – Felkészülve egy újabb pofonra előrelépett és megérintette testvére vállát. A férfi összerezzent. – Sem azzal, hogy Beck megöli Astridot. Ha minden úgy ment volna, ahogy elgondoltuk, az unokatestvérünk most ott feküdne annak a helyén – mutatott a felkoncolt kiborg nőre. – De a helyzet megváltozott, és idő kell, hogy alkalmazkodjunk.
– Idő! – Grahish lerázta magáról Chhaya kezét, és a pozdorjává zúzott, időközben kimúlt canis testéhez ugrott. Felvette a mellette heverő tüskés husángot, és még párat rásózott. Reccsent a csont, szakadt az izom, újabb vérpermet terítette be Grahish meztelen testét. – Mennyi idő, húgom? A kancellár minden alkalmat megragad, hogy húzza az időt. Őt kéne szétvernem e helyett a förmedvény helyett! – Újra lesújtott, de mivel a húsmassza nem mutatott reakciókat, inkább elhajította a husángot.
– Kraukh mondta, hogy a kancellárnál jártál. – Chhaya önkéntelenül is felemelte a hangját, de megnyugtatta magát, mielőtt folytatta. – Miért?
– Szét akartam verni a hülye fejét! – Grahish fel-alá járkált a szobában, szaggatottan vette a levegőt. Tekintete szüntelenül kereste az újabb kibelezhető áldozatot, de minduntalan csak Chhayát találta meg. A nő látta az őrült pillantásokat, és tudta, hogy már nem sok ideje van beszélgetni.
– Tettél valami…
– Valami mit? Hülyeséget? Ezt akarod kérdezni?
– Meggondolatlant akartam mondani.
– Meggondolatlant? Ostobának nézel, aki azt sem tudja, mit tesz?
– Nem, én csak…
Grahish egyetlen ugrással előtte termett és megragadta a nyakát. Chhaya képtelen volt levegőt venni.
– Ne félj, kicsi húgom, nem vertem szét a fejét, ha ez érdekel – suttogta a nő fülébe. – De elegem van a várakozásból. Császár akarok lenni! – Elengedte testvére nyakát, ám a mozdulat közben keze beleakadt a medálba és leszakította. Megvetően dobta félre a keresztet.
Chhaya kapkodva vette a levegőt, miközben rémülten pillantott a mentálpajzsa után. Beletelt némi időbe, mire meg tudott szólalni.
– És… az is… leszel… – Tett egy lépést a spanyol szék lábánál heverő medál felé. – Nyolc nap, és tiéd lesz a trón. De csak ha nem riasztjuk meg a Szenátust, és nem teszünk keresztbe Clellannek. És ha megkoronáznak, már minden mehet a maga útján. – Még egy lépés, már érezte a tudatára telepedő mentálpajzs simogató érzését. – A korlátlan hatalom a miénk lesz.
Ezúttal nem számított a pofonra. Bezuhant a működésképtelenre vert kiborg mellé a véres ágyba.
– AZ ENYÉM! – Azzal Grahish rávetette magát a testvérére, és ugyanabban a pillanatban Kraukh sötét lelke is lecsapott rá.