– Christophe Beck! – kurjantotta Chhaya. Olyan örömet érzett, amilyet még soha életében. Mámora más embernek egy életre elég lett volna. Kis híján megcsókolta Arratát, de még idejében észbe kapott. Visszaöltötte magára a jégkirálynő maszkját.
– Végre jól csinált valamit, nagymester – intézte el ennyivel a dicséretet, ebben mégis minden benne volt, amit Arrata hallani akart. Ellépett Chhaya elől, és intett asszaszinjainak, hogy távozzanak. Levine kivételével mindenki kiment, ő ott maradt Christophe mellett.
– Azt mondta, vannak még. Kik? – kérdezte Chhaya óvatos léptekkel indulva a fogoly felé. Christophe érdeklődve figyelte a nőt, mintha csak egy bogarat tanulmányozna.
– Egy Gizmo nevű híradástechnikus, a valódi nevét nem sikerült kiderítenünk, őt átadtuk a BBSz-nek. Valamint elfogtuk Rinit és Kitti Renoir ezredest, róluk az Árnyékbrigád gondoskodik. Az érdem amúgy Levine testvérünké, ő nyerte el Christophe bizalmát, majd értesített minket a terveikről.
Chhaya intett Levine-nek, hogy vegye le a maszkját. A Liga árulója engedelmeskedett.
– Richard Levine ezredes, ön volt Arrata beépített embere? – Az asszaszin bólintott. – Mióta? – kérdezte, bár tudta a választ. A BHEH-t felügyelő bizottság elnökeként ismerte a függetlenségiek legfontosabb embereit.
– Tizennégy éve – felelte Levine egykedvűen.
– Érdekes. – Ezt Arratának címezte. A nagymester értette a célzást. Tizennégy éve van legalább egy asszaszin a Ligában, ráadásul a vezérkarhoz közel, a Birodalom erről viszont semmit sem tudott. Chhaya ezt sem fogja elfelejteni. – Szóval, Beck – lépett a férfi elé. – Ismét köztünk.
– El sem tudom mondani, mennyire hiányzott a szépsége, Chhaya. Egy ékkő ebben a rohadt Birodalomban.
– Mire készült?
– Semmire – vont vállat a férfi, mintha tényleg maga lenne a megtestesült ártatlanság. – Csak leugrottam a barátaimmal a fesztiválra. Aztán gondoltuk, hogy benézünk a régi munkahelyeinkre. Rini a palotába, én a néptájékoztatás székházába, Kitti a Ludlow-erődbe. És ön hogy van? Hallom, mostanában már nemcsak a császár ágyasa, hanem a Birodalom fejedelme is. Nehéz munka?
– Boldogulok – felelte Chhaya hűvösen. Nem akarta, hogy Christophe a fejébe másszon, de mégis sikerült.
– Hát igen, egy komplett Szenátus feladatát vette magára. Nehéz ügy. Egyeztetnie kellett volna a jó császárral, hogy ne gyilkoljon le mindenkit. Meg kellett volna tartani néhány szenátort, csupán segítség gyanánt. Míg belejön a munkába.
– A császár döntése helyes volt, a Szenátus a nép ellen…
– Szívem, ne! – vágott közbe Christophe kissé sértetten. – Magunk közt vagyunk. Én voltam a Néptájékoztatási Hivatal igazgatója, Arrata pedig az Asszaszin Rend nagymestere. Egyikünk sem hülye, tudjuk, hogyan mennek a dolgok. – Arrata Chhaya mögött mosolygott, és Chhayának is imponált Christophe közvetlensége. Még senki sem mert így beszélni vele, leginkább azért, mert Grahish hajlamos volt legyilkolni a bizalmaskodókat. – A bátyád annyira ostoba, hogy egy randit sem tudna megtervezni. Te vagy az ész a családban. Ez a te műved. Az egész, és azt kell hogy mondjam, briliáns. Minden téren. Ez a fesztivál pedig a csúcs. De Chhaya – állt fel Christophe, mire a nő egyet hátralépett. – Mi nem vagyunk ellenségek. Astrid ugyanazért harcolt, amiért te is. Egy független Birodalomért.
– Astrid egy üresfejű, elkényeztetett liba volt.
– Nem, ahogy te sem vagy a bátyád sorsába beletörődött szexbabája. Ugyanolyanok vagytok, csak Astrid nagyobb perspektívában gondolkodott.
– Ha nem vagyunk ellenségek, miért akarod elpusztítani a birodalmamat?
– A te birodalmadat?
– Igen, Beck, az én birodalmamat! – fakadt ki Chhaya dühösen. Mindaz, amit eddig magába fojtott, kitörni látszott, és nem tudta visszafogni. Nem, amíg Christophe olyan önelégülten vigyorog rá, és Arrata olyan döbbenten figyeli. Semmit sem értettek. Semmit sem tudtak róla, és ez dühítette. – Én sugalltam Grahishnak, hogy pusztíttassa el a Szenátust, és amikor majd a szenátorok pénzüktől megfosztott barátai megöletik azt az állatot a trónon, engem fognak császárrá koronázni!
– Ugye tudod, hogy azok is hallanak, akik azokért az emberekért gyilkolnak – szólt közbe Christophe Arrata felé sandítva.
– Valójában, már függetlenedtünk – magyarázta Arrata. – Te mondtad, kiestünk a pikszisből. Saját életünk óvásaként jobb, ha a Birodalom mindenkori uralkodóját szolgáljuk, semmint olyanokat, akik kevésbé tolerálják a hibákat. – Ez inkább Chhayának szólt, mint Christophe-nak. – Az Érdekeltség a Rend nyakába fogja varrni a Szenátus elvesztését, és akkor egy másik orgyilkoscsapat megkísérel majd levadászni minket. Úgyhogy jelenleg nagyobb biztonságban vagyunk a Birodalomban. Ezért is hoztalak Chhaya úrnő elé.
– Vagy úgy – bólintott Chhaya a nagymester felé, bár ez még nem jelentett elfogadást.
– Hogyan akartad eltávolítani Astridot? – kérdezte Christophe, átlépve az Asszaszin Rend oldalválasztásán. – Gondolom, a függetlenségiek támadásához nem volt közöd.
– Nem – rázta a fejét a nő, és beleült az egyik poros fotelba. – A fellegvári csata összekuszálta a terveimet. Astridot Xaviernek kellett volna megölnie. Transzporter- vagy kompbaleset, mindegy. Sajnos nem sikerült időben kivonnunk a forgalomból Monique Deneuve-öt, így Xavier sem kerülhetett a BHEH élére.
– Vagyis nem lett szabad bejárásod a Birodalmi Palotába – világosult meg Christophe. – És a merényletet a Szenátus nyakába varrva mozgósítottad volna az Árnyékbrigádot. Ismétlem, zseniális. Csak elrontottam.
– Igen. Megölted Astridot és alaposan felborítottad a tervemet. Ráadásul az a nyamvadt Deneuve sem fordult fel, aztán jött Rozsenko. – Chhaya rácsapott a karfára, mire kisebb porfelhő lepte el. Köhintett és felállt. – Végül mégis sikerrel jártam.
– Vitathatatlan. Azonban engem nem érdekel a birodalmad. Már Waltznak is mondtam párszor, hogy nekem nem szívügyem ez a polgárháború. Tudod, miért vagyok itt? Röhögni fogsz. Egy nő miatt. Kitti ki akarja szabadítani Rozsenkót, és én segítek neki. – Felnevetett. – Mindig a nők kevernek bajba.
– Talán nem a farkad után kéne menned.
Christophe vállat vont.
– Az tényleg leegyszerűsítené az életemet. Mindegy, a lényeg az, hogy ha most nem engedsz el minket, mindnyájunkat, Kittit, Rinit, engem, Waltzot, Gizmót és Rozsenkót, ha beküldesz abba az arénába, na, akkor tényleg elpusztítom a birodalmadat. Sakk! Mit lépsz?
Chhaya szeme egy pillanatra elkerekedett ettől a magabiztosságtól, aztán hirtelen jött dühvel a férfi elé lépett. A magas sarkú kristálycipőjének hála, egyenesen a szemébe tudott nézni. Végigmérte, nem mint nő a férfit, hanem mint egy professzionális játékos a rangjához méltó ellenfelet. Elmosolyodott.
– Visszatámadok.