Christophe igyekezett nem foglalkozni azzal, ahogy Grahish leszúrja Rinit. A szívébe hasító tehetetlen dühöt és kétségbeesést lelke mélyére száműzte, majd Waltz kezébe nyomta az MMX Art of Lasert.
– Drukkoljon! – Azzal Toldija minden csepp energiáját a pajzsába pumpálva, ültéből felpattanva futásnak eredt, el a rohamosztagosok mellett, kikerülve a lézeresőt, és megtorpant az aréna közepén.
– Mi a francot csinál, Beck? – hallotta Rozsenko hangját a csata zaján keresztül.
Felnézett az égre. Örömmel látta, hogy a létező összes kameradroid körbedöngi a magasban. Valahol, messze az arénától a Néptájékoztatási Hivatal székházának mélyén egy mindent látó stúdió sötétjében Tirzah Shein kiadta a parancsot: amíg a császár vagy Chhaya másképpen nem határoz, a kamerák le ne vegyék a lencséjüket Christophe-ról. Aztán elhagyta a stúdiót.
Christophe lehunyta a szemét és széttárta karját, hogy a lehető legnagyobb felületet tegye szabaddá testén. Kizárta tudatából aggodalmát Kitti és Rini iránt, a hányingerét, a félelmét, a pajzsán sziszegve szétfröccsenő energianyalábok hangját. Nem törődött a Toldi vészjelzéseivel sem, se azzal, hogy Rozsenko, Monique, Waltz és Tom milyen állhatatosan próbálják távol tartani tőle a rohamosztagosokat.
Amikor úgy érezte, sikerült eléggé kirekesztenie magából a külvilágot, felkapcsolta a SkyLightot, és alámerült a memóriájába. De ezúttal nem az ott elrejtett adatbázisból merített, hanem az eredeti funkcióját hívta le. Hiszen az a SkyLight már az adatbázis előtt halálos fegyver volt.
A memóriájában megtalálható volt minden anyag, amit Christophe a Néptájékoztatási Hivatalban eltöltött hét éve alatt elkészített. Csaták, amelyek elvesztésekor a függetlenségiek inkább felrobbantották a várost, nehogy felszabadítsa azt a Birodalom. Lázongó canis falvak, ahol minden embert lemészároltak, ezért az Árnyékbrigádnak kellett rendet teremtenie. Az uralkodó ellen lázadó árulók vagy a békés járókelők között fegyveres összecsapást szító terroristák tárgyalásai. Ezek és ezeknél is megdöbbentőbb híranyagok lapultak a SkyLight HAMISSÁG címkéjű könyvtárában.
De létezett egy IGAZSÁG mappa is, ez volt Christophe biztosítéka és fegyvere, hatalmának forrása. Ebben csaták szerepeltek, amelyek folyamán a Birodalom városokat robbantott fel, hogy elpusztítsák az ott rejtőzködő függetlenségieket. Falvak, ahol az Árnyékbrigád lemészárolt minden canist, amikor azok megpróbálták megvédeni kicsinyeiket a rabszolgakereskedőktől. A Birodalmat megreformálni kívánó emberek koncepciós perei, és békés tüntetők közé lövetés. Ezek és ezeknél is szörnyűbb anyagok szerepeltek ebben a könyvtárban.
Christophe Beck ebből, valamint az elmúlt hónapok felvételeiből készítette el azt a hírbombát, amit a Szent Mihály Császár Sportcsarnok csatatérré vált küzdőterén kívánt felrobbantani.
* * *
A páholy lezuhanását csak azért élte túl az ott összegyűlt vendégek java része, mert a robbanás előtti kiélezett helyzetben rengeteg pajzsot felkapcsoltak. Persze az alacsonyabb teljesítményű védelmi rendszerek tulajdonosai közül a pechesebbek így is életüket vesztették, de a Birodalom új vezetésének legtöbb tagja túlélte a merényletet.
Chhayát Prescott ezredes és Arrata húzta ki a roncsok alól. A nő ruhája elszakadt, és rettenetesen fájt az egyik válla, de ez volt minden baja. Nem csoda, saját Warlord IV-esén túl három ÁVR pajzsa is körbeölelte.
Vito Zolezzi sem járt sokkal rosszabbul, hála a vatikáni pajzsnak. Ugyan reverendája megpörkölődött, pileólusa elveszett, és több zúzódást is begyűjtött, a bomba mellett ülve igazán nem panaszkodhatott. Sőt, hálát adott Chhayának, amiért egymás ellen fordította az asszaszinokat és az árnyékbrigádosokat, hiszen miattuk kapcsolta fel a pajzsot. Nélkülük most nem Dario Leonéval húzná ki a sérülteket a roncs alól, hanem valami olyasmi történt volna vele, amire egyelőre nem volt felkészülve.
Arrata és Levine jobban megsínylették a kalandot, főleg Levine. Bár a kialakult helyzetben felkapcsolta a pajzsát, az Alamut minden energiáját felemésztette a detonáció, így a zuhanást már a védőmező nélkül szenvedte el. Ez csontjai épségébe és számos seb beszerzésébe került. Ennek ellenére élt, bár az eszméletét elvesztette, és valószínűleg meghal, ha hamarosan nem kerül orvosok kezei közé.
Arrata a robbanáskor kirepült az ablakon. Ezt még akár szerencsének is lehetett volna nevezni, ha az egyik leszakadt paral nem zuhan rá. Ezt még átvészelte, de a testére ható fizikai erők átütötték a padlón az alatta lévő közlekedőfolyosóra, és ez nyomot hagyott rajta. Ráadásul a paral az utolsó csepp energiát is kipasszírozta az Alamutból.
Azzal a szándékkal tért vissza, hogy egyszer s mindenkorra megölje Rozsenkót. Ekkor meglátta a császári páholy roncsát és az ott ügyködő brigádosokat, úgyhogy úgy döntött, előbb segít nekik, aztán ráér megölni Rozsenkót.
Chhaya még mindig riadt volt. Semmire sem emlékezett attól kezdve, hogy Christophe sakk mattot kiáltott. Az ő szemszögéből az egyik pillanatban még a férfi halálát kívánta, azután pedig a roncsban ébredt, fölötte egy lángoló acélkeramit gerendával, amitől csak a folyamatosan gyengülő Warlord IV energiamezeje óvta meg.
Pár perccel később jutott el hozzá Prescott, és húzta ki.
– Jól van, úrnőm? – kérdezte az ezredes aggodalmasan.
– Azt hiszem – hebegte Chhaya bizonytalanul forogva. Az aréna csatatérré változott, csak sajnos nem olyanná, amilyenné szerette volna. Jobbra tőlük rohamosztagosok lövöldöztek Rozsenkóra, Waltzra, egy kiborgra és meglepetésére, az asszaszinnak öltözött Monique Deneuve-re. Chhaya nem értette, hogyan lehetett életben, amikor jelentést kapott a BHEH-tól a nő haláláról. Továbbfordította tekintetét, hogy keressen valakit, aki választ tud adni erre a kérdésre, s ekkor meglátta a tér közepén Christophe Becket.
Chhaya eltátotta a száját, és ahogy a többiek követték a tekintetét, nekik is koppant az álluk a homokban.
Christophe mellényéből milliónyi hajszálvékony energiaszál indult ki, lombkoronaszerűen a magasba törtek és körbeölelték a középen futó holofelvételeket. A szálakon végig, mint óriási levelek, osztott virtuálmonitorok pörögtek lassan. Rajtuk a Birodalom elmúlt hét évének eseményei futottak, két változatban. Egyik felükön vörös keretben, színesen villogó hazugság felirattal az, amit a hírműsorokban leadtak, mellettük zöld keretben, igazság felirattal a valóság eseményei.
Középen pedig különböző holók váltották egymást. Először Astridot, Rinit és Christophe-ot ábrázolták a Fellegvár egyik romos folyosóján.
– A császárságot olyan emberek vezetik, akiknek érdekeltségeik vannak itt. Üzletemberek, jórészt. Kirakati baba vagyok, akire rázúdulhat a népharag, miközben ők vígan folytatják üzelmeiket – járta be az arénát Astrid szomorú hangja, majd váltott a kép. Ezúttal Rozsenko szerepelt Árnypáncélban, amint lelövi a császárnőt. Aztán újabb váltás, és megint Astrid volt, pár évvel fiatalabban. Kedvesen mosolygott, de szomorúan nézett maga elé.
– Hugo, öreg barátom. Én voltam a Kardinális. Apámtól vettem át e szerepet, ő volt az, aki a kezdet kezdetén segített nektek a Konstantinápolynál. És ha ezt az üzenetet látod, az azt jelenti, hogy meghaltam. Ne bánkódjatok. A népéért meghalni, nincs ennél szebb halál egy uralkodó számára.
A hologram megint megváltozott, és Chhaya szembe találta magát néhány órával korábbi önmagával. A rémülettől a torkára forrt a sikoly.
– Igen, Beck, az én birodalmamat! Én sugalltam Grahishnak, hogy pusztíttassa el a Szenátust, és amikor majd a szenátorok pénzüktől megfosztott barátai megöletik azt az állatot a trónon, engem fognak császárrá koronázni!
– Öljék meg! – szakadt ki Chhayából öntudatlanul a parancs, amikor ráébredt, mit lát. Olyan dühös, olyan kétségbeesett lett, hogy egy pillanatra a valóságérzékelését is elvesztette. Csak Prescott ezredes szava térítette magához.
– Ne mozduljanak! – utasította Frenkie őrmestert és Clarke hadnagyot.
Chhaya olyan hirtelen kapta oda a fejét, hogy beleszédült.
– Ezredes, parancsot adtam! – kiabálta haragtól reszelőssé vált hangon. Annyira feszítette a düh, hogy körmeivel a tenyerébe vájt. Szeméből kicsordult a könny.
Prescott vállon ragadta a nőt és durván leültette egy roncsdarabra.
– Megfeledkezett arról, hogy csak a császártól fogadunk el parancsot. Maga nem az, hölgyem! – A nem szót úgy nyomta meg, mintha már rég rájött volna valami titokra, és ezzel akarná ezt jelezni. – Grahish császár utasítása szerint meg kell védenünk, de jelenleg nincsen veszélyben.
– Ezért a fejét veszem, ezredes! – toporzékolt Chhaya.
– Miért, mert teszem a dolgomat? Nem ezt a fanatizmust szereti bennünk? Hogy ártatlanokat is meggyilkolunk az uralkodó parancsára? Hát élvezze ki!
– A fellegvári csata összekuszálta a terveimet – folytatta a holo-Chhaya, és az igazi nem mert felnézni rá. – Astridot Xaviernek kellett volna megölnie. Transzporter- vagy kompbaleset, mindegy. Sajnos nem sikerült időben kivonnunk a forgalomból Monique Deneuve-öt, így Xavier sem kerülhetett a BHEH élére.
Chhaya hirtelen ötlettől vezérelve felugrott és megkerülte a roncsot. A túloldalán Arratát találta, aki Levine-t igyekezett magához téríteni.
– Arrata! Ölje meg Becket! Ölje meg, és kap tőlem egy egész bolygót.
Arrata összehúzott szemmel méregette az őrület határára sodródott nőt, majd kíváncsian Christophe felé pillantott. A hologramon éppen egy rohamosztagos alakulat végzett mészárlást valamiféle tüntetésen. Arrata úgy tudta, hogy ebben a mészárlásban halt meg Hugo Waltz felesége.
– Parancsára – tette le az eszméletlen Levine fejét a földre, majd megindult Christophe felé.
Harcászati rendszere azonosította a csúnyán meggyengült Toldit, majd megállapította, hogy a pajzs már elég gyenge egy lassan haladó szilárd tárgy átengedéséhez. Megigazította az öltönye rejtett zsebébe bújtatott dobótőrt. Robbanópengéje energiaelnyelő réteggel volt bevonva. Könnyűszerrel átjut majd a Toldin és felrobbantja Christophe-ot.
Legnagyobb örömére útját állták.
– Remek! – mondta Arrata kedélyesen Rozsenkónak. – Akkor eldöntjük?
– El – bólintott az egykori igazgató, arca pirult az izgalomtól. Minden érzékszerve és a Főnix összes érzékelője az asszaszinra irányult. Megtehette, amint Arrata elé lépett, a rohamosztagosok azonnal másfelé fordították fegyvereiket. Nem akartak beleavatkozni egy árnyékbrigádos felderítő specialista és az Asszaszin Rend nagymesterének párviadalába.
Milyen rendes tőlük, futott át Rozsenkón a gondolat.
– Azt mondta, hogy nem lenne fair küzdelem – mutatott kettejükre Arrata, kicsit oldalra lépve.
– És maga egyetértett.
– Igen, túl öreg! – Azzal Arrata meglendítette karját.
A tőr kiugrott öltönye ujjából, begyújtotta aprócska hajtóművét, és kilőtt Rozsenko felé. Aztán az orgyilkos vezér legnagyobb meglepetésére ellenfele kifordult a fegyver útjából. A penge átsuhant a gyengülő pajzson, végigkaristolta a páncél vállvértjét, majd tovarepült. Rozsenko közben célzás nélkül tüzelt a Bulletstormmal.
Arrata ugrott, átgurult a vállán, majd talpra szökkent. Elégedett mosolya azonban lehervadt az arcáról, mert Rozsenko nem egy lézernyalábot lőtt ki rá, hanem három apró rakétát. Ugrásával ugyan elkerülte a középen repülő töltetet, de ezzel pontosan a bal szélsővel került szembe. A detonáció cafatokra tépte Arrata nagymester felsőtestét.
Gyors halála volt.