Tahir vezérezredesnek még nem volt ideje felocsúdni a Grahish császár halála okozta döbbenetből, amikor titkosított parancs érkezett az irodáját és a tróntermet összekötő forródróton. Az utasítás szerint a Fellegvár egyik föld alatti alagútjába kellett mennie.
Az egykori űrállomás mélyét behálózó folyosók alkották annak idején a szervizjáratokat. Egy részüket az uralkodóház lezáratta és a tervrajzokról kitöröltette, hogy menekülő útvonalakként szolgálhassanak. A többit föld alatti gravoutakká, máglevpályákká, szárazdokká, mélygarázzsá vagy hangárrá alakították. A maradék pedig az alváros részévé vált. Az elhagyatott alagutakban laktak a társadalom perifériájára szorult szerencsétlenek. Nincstelenek, szökött rabszolgák és körözött bűnözők alakították ki sajátságos társadalmukat a Fellegvár csillogó felszíne alatt.
Tahir innen származott. Az alvárosban született és tizenöt éves koráig nem is látta a napot. A hely, ahová a parancs szólította, nem volt messze attól a generátorteremtől, ahol hét másik családdal laktak együtt. Eszébe sem jutott, hogy elmenjen megnézni, vajon él-e még ott valaki régi ismerősei közül. Harminc éve nem vágyott oda vissza, és nem ebben a krízishelyzetben ragadja el a nosztalgia.
Percek óta várt egy kiszáradt, tágas szennyvízjáratban, amelyben egy közepes teherhajó is landolhatott volna. A lassan leégő öröklángú gyertyák és életükért pislákoló kiéghetetlen égők csupán egy részét tudták megvilágítani az itt berendezett alagútnak. Rengeteg árnyékos hely maradt, ahol sötét alakok intézték üzelmeiket. Holtak és titkok feküdtek azokban az árnyékokban, és aki csak megközelítette őket, kockáztatta, hogy ő is végleg a sötétség részévé válik.
Maradj mindig a fényben, mondta Tahirnak egykor az anyja. Talán ezért is jött egyenruhában, aktív ÁVR-rel. Ugyan már nem kellett az árnyékoktól tartania, hiszen a harcászati rendszernek hála tökéletesen látott a sötétben, mégis, valahogy úgy érezte, jobb inkább a fényben maradni. Hiába, a régi szokások. Persze még az alváros lakói is felismertek egy árnyékbrigádost, úgyhogy a legkeményebb fenegyereknek sem lett volna mersze belekötni. A fal mentén plasztbeton darabokból, mimetikus műanyag lemezekből és acélkeramit tömbökből épített rozoga viskók takarásából riadt vagy sunyi tekintetek méregették Tahirt.
Az ÁVR váratlanul aktív Warlord IV-es harcászati rendszert és egy Warhammer kézifegyvert érzékelt nem sokkal a háta mögött, a falban. Tahir megperdült.
Talán mégis vannak idelent öngyilkosjelöltek? – futott át az agyán, miközben megragadta a Bulletstormot. Kihúznia nem kellett, az ÁVR azonosította a settenkedőt.
A fal egy darabon megremegett, mint a vízfelszín, ha követ dobnak bele. Aztán egy ember elnyúlt alakja jelent meg rajta, ahogy megpróbált áttörni az eddig szilárd falon. A jövevény Chhaya volt.
– Úrnőm – üdvözölte fejbólintással Tahir, miközben pajzsot vont maguk köré, és kiépített egy ikonrengeteget a feje fölött. Színes fénykavalkád lepte be a folyosót, ahogy a paradimenzionális tér nyílásai felnyíltak, és mindenféle automata védelmi berendezés dugta elő csövét vagy robbanófejét, mintha prédára leső kígyók lennének.
– Ön üzent?
– Nem – mondta a nő hűvös tárgyilagossággal, pillantásra sem méltatva a fejük fölött pompázó, egyre terebélyesedő ikonrengeteget. – Kövessen, vezérezredes! – Azzal eltűnt a falban. Tahir jobb híján utánament. Az ikonrendszer a fallal együtt összezárult mögötte.
A szűk folyosóban valamikor régen csövek és vezetékek futhattak, de mostanra nem maradt semmi, így összekötő alagútként lehetett használni. Már ha az ember tudott róla. A bejáratot elfedő technológia biztos nem az alváros lakóitól származott.
A folyosó egy csarnokba vezetett. Valaha szivattyúház lehetett, most inkább bunkernek tűnt. Jobbra kikapcsolt műszerek sorakoztak, főleg kommunikációs és érzékelő berendezések, valószínűleg a külvilággal történő kapcsolattartás végett. Balra katonai priccsek álltak, tiszta ágyneművel. Mellettük a falban fegyverszekrény bújt meg, állapította meg az ÁVR, mert hogy szabad szemmel nem lehetett látni. Két további ajtó nyílt szemben Tahirral, az egyik tisztálkodóhelyiség, a másik konyha lehetett.
A sokat látott katona szemének mindez nem volt érdekes, ám a priccsen ücsörgő Grahish császár annál inkább. Tahir meglepetésében megfeledkezett az etikettről. Azonnal teljes biofelmérést végzett az ÁVR-rel, és az megerősítette a látottakat: tényleg Grahish az, és jóvátehetetlenül részeg.
– Felség, maga él? – kérdezte, mielőtt átgondolhatta volna szavait.
– Egy ’tombonnbánál több kell nekem… – csuklott a császár – …vele megöljenek, vezír – állt fel bizonytalanul.
– Hogy élte túl? – kérdezte Chhayától Tahir élesebben, mint szerette volna. – Ismerem a császári harcászati rendszer képességeit, abból a távolságból még az sem lenne képes egy antianyag-robbanást elhárítani.
– Szerencsére a császár nem volt közvetlenül kitéve a támadásnak – mondta Chhaya ridegen. – Miután Astridot Beck túszul ejtette, a BBSz a legnagyobb titokban bevezetett néhány óvintézkedést. Az egyik ilyen a vészhelyzeti transzporter összekötése a császári harcászati rendszerrel. Amennyiben a számítógép olyan fenyegetést észlel, amellyel képtelen hathatósan szembeszállni, azonnal egy rejtett bunkerbe sugározza az uralkodót. – Körbemutatott. – Erről a helyről igen kevesen tudnak.
Tahir a Grahish nyakában lógó vörös kvizackövekkel körberakott császárcímeres medálra pillantott. Az ékszer valójában egy jeladó volt. Ha a köveket megfelelő sorrendben érintik meg, a Fellegvár központi számítógépe pillanatok alatt visszasugározza a palotába a medál tulajdonosát, vagyis az uralkodót.
– Miért bujkálnak? A Szenátusban mindenki úgy tudja, hogy felséged meghalt – nézett Tahir az ágyra visszahuppanó Grahishra. Hozzá kellett volna beszélnie, de minduntalan elfogta a düh, ha csak rápillantott.
– Mer’ a Szentus akart kinyíííírni! – förmedt rá Grahish, mintha a vezérezredes valami nyilvánvaló fölött siklott volna el.
Tahir, figyelmen kívül hagyva az uralkodó kitörését, Chhayától várta a magyarázatot.
– Régóta sejtjük, hogy a Szenátus korlátlan hatalomra akar szert tenni, míg az uralkodókat igyekeznek afféle céltáblává degradálni. Tudomásunk szerint Gabriel és felesége áldozatul esett eme ambíciójuknak, és Astrid, Grahish, valamint jómagam is célba lettünk véve.
Tahir elképedt.
– Elnézést, úrnőm, de ez számomra elképzelhetetlennek tűnik.
– Gondoljon bele, vezérezredes! – mosolygott rá szelíden a nő, mint egy anya az értetlen gyerekére. – Lassan húsz éve tart a polgárháború, ezalatt hányszor került bevetésre az Árnyékbrigád? Vagy éppen az Asszaszin Rend? Nem gondolja, hogy az egész háborúnak elejét lehetett volna venni, ha az orgyilkosok likvidálják Waltz tábornokot már a Függetlenségi Párt megalakulásakor? Vagy ha a Konstantinápoly lerohanása után az Árnyékbrigád felszámolja az akkor még kis létszámú lázadó erőket?
Ebben volt valami, Tahirnak el kellett ismernie. Sok brigádos kérdőjelezte meg akkoriban a döntést, amely a Byzantium védelmére korlátozta le a működésüket. Az Árnyékbrigádot elsősorban csapásmérésre hozták létre, a védelem a hadsereg dolga volt.
– Igen, gondoljon bele, vezír! – ugrott fel Grahish, ezúttal több magabiztossággal. Alacsonyan ívelt pályán Tahir elé sietett. – Vagyis neee… Magát nem gondol… – megint belecsuklott a szóba – …kodásra tartom. Hajtsa végre! – Elnémult. Csak lassan esett le neki, hogy parancsot elfelejtett közölni. – Hát, ím a parancs! – Teátrálisan a magasba emelte karját. Tahir nehezen bírta ki, hogy ne fintorogjon a férfiból áradó kesernyés alkoholszagtól. – Riadóztassa a Brigádot, és nyírják ki a Szenátust!
– Hogyan?
– Mit nem ért ezen? – dörrent rá sűrű nyálzuhataggal a császár. – Ölje meg a szenátorokat, kormányzókat, képviselőket, helytartókat, még a kurva titkárnőket is!
Tahir életében először elsápadt.
– Felség, teljes tisztelettel, de élnem kell a megkérdőjelezés jogával. – Sose hitte volna, hogy ezt kimondja. Grahish tekintetéből ítélve, ő sem.
– Már megint… hukk… szembeszáll velem?
– Nem, uram, csak élek az uralkodóház által rám ruházott jogommal. Egy ilyen parancs megerősítést és magyarázatot kíván, mert végrehajtása a Birodalom fennmaradását veszélyezteti. Az Árnyékbrigád a császárt szolgálja, de ő sem fordíthatja a Birodalom ellen.
Grahish Chhayára nézett. Legszívesebben nekitámadt volna Tahirnak, csakhogy a tróntermi incidens óta félt az Árnyékbrigád „önműködő” harcászati rendszerétől.
– Magyarázd el neki! – utasította húgát, azzal visszament a priccsére. Kényelmesen elnyúlt rajta.
Chhaya az omnitouchból több tucat holografikus dokumentumot hajigált a levegőbe. A négyzet alakú ablakok csoportokba rendeződtek, majd körbevették kettejüket és lassan körözni kezdtek körülöttük.
– Miután Astrid trónra került, kinevezett engem a BHEH-t felügyelő bizottság élére, és Monique Deneuve igazgatóval együtt megbízott minket, hogy vegyük megfigyelés alá az Asszaszin Rendet. Attól tartott, hogy ők álltak a szülei halála mögött – kezdte a magyarázatot csendes megfontoltsággal. – Deneuve létrehozta a Speciális Műveletek irodáját. Erről biztonsági okokból csak a benne résztvevő ügynökök, jómagam, Astrid császárnő és az igazgatónő tudott. Feladatuk az Asszaszin Rend tagjainak és lehetséges külső kapcsolatainak felkutatása volt. Nagyjából sikerrel jártak. Mint uralkodó, Astrid ismerte Arrata nagymester személyazonosságát. Rajta keresztül az ügynökeink sikeresen azonosították a többi asszaszint, valamint bizonyították, hogy a Rend kellő pénzért akárkinek elvállalt gyilkosságot. Leginkább a szenátorok éltek ezzel a privilégiummal, ha ellenlábasaikat kellett visszaszorítani, vagy ha érvényesíteni kívánták akaratukat.
Ujja hegyével megérintette az egyik dokumentumtömböt és lehúzta Tahir elé. A vezérezredes gyorsan átfutotta a szövegeket, alaposan megnézte a háromdimenziós képeket, felvételeket. Igen beszédesek voltak. Magas rangú politikai tisztségviselők találkozója az arcukat gondosan takaró alakokkal, elhagyott helyeken. Hangfelvételek, amint megállapodnak a gyilkosságokról. Balesetnek tűnő halálesetek felvételei.
– A bizonyítékok alapján – folytatta Chhaya – Astrid elrendelte a Szenátus tagjainak megfigyelését. Ekkor kezdődtek a gyilkosságok. – Az előző csoportot visszalökte a többi közé, majd a hátuk mögül hozott előre egy másikat. Három felvétel futott a szövegek között. Az elsőn egy gravobaleset képei látszódtak, a jármű a felismerhetetlenségig összetört, miután rácsavarodott egy felhőkarcoló antennájára. A második háztartási baleset lehetett, egy férfi megfőtt a kádjában. A harmadik Tahir elképzelése alapján valamiféle gázolás helyszínelését mutatta, legalábbis a plasztbetonon szétmázolt ember erre engedett következtetni. – A Speciális Műveletek mindhárom ügynöke meghalt tisztázatlan körülmények között. Meghibásodott antigravitációs paralok, megbolondult vízhőszabályzó a fürdőszobában, cserbenhagyásos gázolás. És több merényletkísérlet történt Deneuve ellen is. Nem bizonyíthattuk, legalábbis akkor még nem, hogy ki vagy pontosabban kik lehetnek a tettesek, de a nyomok az asszaszinokra utaltak. Ezért kellett leváltanunk Deneuve-öt valaki olyanra, aki megvédheti magát, ha a Rend rátöri az ajtót.
Visszalökte az adatcsoportot a helyére.
– Rozsenkóra esett a választásunk. Beiktattuk, de nem avattuk be az ügybe, mert éppen Astrid parancsát követve próbálta elfogni Hugo Waltz tábornokot. Gondoltuk, kivárjuk, amíg sikerrel jár, később pedig már nem volt rá alkalmunk. Most már azt mondhatom, szerencsére.
Tahir egy pillanatra behunyta a szemét. A császári audiencia óta tudta, hogy Rozsenko elárulja a Birodalmat, és azóta ostorozta magát, amiért semmit sem tett az ügyben. Így ugyanolyan bűnös volt, mint ő. Ha másért nem, ezért idővel le kell mondania.
– Deneuve távozása után – folytatta Chhaya, észre sem véve Tahir vívódását – Xavier igazgatóhelyettesre bíztuk a Speciális Műveletek irányítását Ekkor jött a Fellegvár elleni támadás. A kitört káoszban Xavier sikeresen elcsípett egy beszélgetést Arrata és Clellan kancellár között.
Elindította a felvételt. Tahirt kirázta a hideg a beszélgetést hallva.
– Clellan vagyok. Hívja vissza az embereit, a császárnő meghalt! Christophe Beck megölte.
– Kellemetlen, de ez nem jelenti azt, hogy a pénzt is visszaadjuk.
– A Szenátus nem jótékonysági intézmény, Arrata. A pénzünkért kapni szeretnénk valamit.
– Majd kapnak árengedményt a következő császárnál.
– Ne szellemeskedjen! Ne feledje, ki a főnök!
– Maga ne feledje, Clellan! A következő császár biztos epekedve hallaná, mire bérelt fel minket a drága Szenátus. Gondolja, hogy azután nyugodt éjszakái lennének?
– Jól van, nyugodjon meg.
– Én halál nyugodt vagyok, kancellár.
Chhaya itt lekapcsolta a felvételt, majd várakozva Tahirra pillantott.
– Ilyen nyíltan beszélnek erről? – ütközött meg Tahir az egyetlen dolgon, ami azt sugallta neki, valami svindli van a dologban. – A kancellár akár vallomást is tehetett volna.
– Ne feledje, akkor Clellan úgy tudta, hogy a Speciális Műveleteket felszámolták, és Deneuve is lekerült a tábláról. Rozsenko pedig a legjobb barátja. Semmi oka nem volt azt hinni, hogy a BHEH-ban bárki foglalkozik még vele, pláne nem a csata utáni felfordulásban. Tévedett. És ez a tévedés lendítette előre a nyomozást. – Visszalökte a felvételt az adatcsoportok közé, majd folytatta a beszámolóját. – Ezen a nyomon elindulva Xavier egyebek mellett egy igen magas összegű átutalásra lelt, amely a Szenátus egyik titkos számlájáról került át egy magáncéghez. Ezt a bizonyos mélyűri bányászattal foglalkozó társaságot Michael Caldwell vezeti. Ez Arrata anyakönyvezett neve. – A vezérezredes bólintott, ezúttal viszont nem mutatta meglepetés jelét. Mindig is sejtette, hogy az asszaszinok nem a saját nevükön dolgoznak. – Az összeg túl nagy volt, Clellan nem fizethette saját zsebből, szóval a Szenátus kasszájából kellett kivennie, ahhoz azonban csak a költségvetési bizottságban helyet foglaló szenátorok közreműködésével férhetett hozzá. Ráadásul meg kellett hamisítania a könyvelést, mert az ügynökeink nyomát sem találták hiánynak.
Lehúzta a Szenátus könyvelési dokumentumait. Azokból Tahir semmit sem értett, így hamar visszakerült a forgó adathalmazba.
– Astrid meghalt – folytatta Chhaya az előadását –, az ügynökeink szintén, már csak néhány tüske maradt, ami szúrta a Szenátus szemét. Rozsenkóval nem törődtek, lojalitása a munkaadói felé bolygószerte híres, ráadásul a főnöke egyben a legjobb barátja. Legalábbis akkor így gondoltuk, mint azóta kiderült, a hűsége igencsak megkérdőjelezhető, de legalább semmit sem tudott a nyomozásról. Deneuve-öt tovább szorongatták az asszaszinok. – Elcsendesedett, arcán aggódó szomorúság árnya suhant át. – Sajnos két napja semmit sem hallottunk felőle… Xavier munkájáról fogalmuk sem lehetett, maradtam én. És Clellan tudta, hogy Astrid halála után a bátyám elé tárok minden bizonyítékot. Biztos lehetett afelől, hogy Grahish – pillantott csendben szuszogó testvére felé – kiadja azt a parancsot, amire Astridnak nem maradt ideje. Azt az utasítást, amit most ön kapott.
– De miért akarták megölni a császárt? – kérdezte Tahir, immár úgy, mintha Grahish a szobában sem lenne. Könnyű és kellemes érzés volt megfeledkezni róla.
– Mert e sötét terv kiagyalói eszesebbnek bizonyultak, mint vártuk. Az alapító karta szerint, ha a császári vérvonalon van élő utód, három napnál tovább nem állhat üresen a trón. Ennek ellenére egy hónapig nem koronázták meg a bátyámat. Közben lesték az alkalmat a megölésünkre. Jól tudták, hogy mindkettőnkkel végezniük kell, lehetőleg egyszerre, mert ha az egyikünk túléli, akkor az a trónra kerüléséig bezárkózik a Morrigan-kastélyba.
Tahir értetlenül megrázta a fejét.
Mi tarthatta vissza a Morrigan-kastélytól a merénylőket? Pláne a történtek fényében?
Chhaya úgy válaszolt, mintha a kérdést szóban tették volna fel.
– Mivel a családomról terjesztett rágalmak miatt a Testőrgárda évtizedek óta nem hajlandó ellátni kastélyunk védelmét, kénytelenek voltunk a Birodalmon kívülről megbízni egy személyvédelemmel foglalkozó céget. Ez most igencsak kapóra jött. Ez a cég megbízható, távoli és jól szervezett, egy asszaszin nem épülhet be közéjük. Ennek köszönhetően otthon biztonságban voltunk. Az egyikünk mindig a kastélyban maradt.
Szomorúan sóhajtott, mint aki most eszmélt rá élete legnagyobb bűnére.
– De alábecsültük a Szenátust. Miután nem tudták látszólag törvényes módon megakadályozni a koronázást, és mi sem szolgáltattunk nekik lehetőséget a megölésünkre, úgy döntöttek, megkoronázzák Grahisht, tudván, hogy akkor ünnepélyes keretek között lesz kénytelen átadni a tartomány helytartói címét. Mivel császárként csak a Testőrgárda védelmezheti, ráadásul az ünnepség helyszínének mindenképpen valahol a Morrigan-tartományban kellett lennie, kitárult előttük a kapu. Nem is vártak a cselekvéssel, a bátyám még kényelembe sem helyezte magát a trónon, máris lecsaptak. Szerencsére a merénylők nem tudtak a BBSz biztonsági intézkedéséről.
Újabb dokumentumokat húzott le, ezek a Morrigan-kastély maradványait mutatták.
– A robbanás után titokban a romokhoz küldtem néhány független szakértőt. A vizsgálatuk szerint a kastély energiaellátásáért felelős antianyag-reaktort szabotálták, az okozta a robbanást. Az otthonunk elavult energiarendszerét túlterhelte az ünnepséggel járó átalakítás, ezt a látszatot akarta kelteni a Szenátus. Csupán tragikus baleset, hallhattuk a híradókban a mai nap folyamán többször is. Mi halottak vagyunk, a Szenátus pedig folytathatja aljas üzelmeit egy másik, maguk választotta császárral.
Tahir megrázta a fejét. Egyszerűen nem volt hajlandó elhinni a hallottakat.
Hogy ez lehetséges legyen a Birodalomban, az azt jelenti… Azt jelenti, hogy a Szenátus elárulta a Birodalmat, az uralkodót. És akkor az Árnyékbrigádnak kötelessége elpusztítani. Erre esküdtek fel: szolgálják az uralkodót, csak és kizárólag őt, legyen bárki, uralkodjon bárhogy. Megvédik bárkitől és bármitől.
Tahir most mégis azt fontolgatta, hogy talán jobb lenne megtagadni a császár parancsát és lemondani. Nem állt össze a kép, a hézagok megléte bizonytalansággal töltötte el. Csakhogy nem volt kit megkérdezni, kivel ellenőriztetni a bizonyítékokat. Vagy hisz Chhayának, vagy nem, e két lehetőség közül választhatott, s egyik sem jelentett tiszta utat. Ha Chhayát választja, a Birodalom elpusztulhat. Ha a Szenátust, akkor ugyanúgy lehet ez a végkifejlet, csak nem holnap, hanem jövőre vagy tíz év múlva.
– Nincs bizonyítéka arra, hogy a Szenátus állt az otthonuk felrobbantása mögött. Amit elmondott, az pusztán spekuláció – adott hangot bizonytalanságának.
Chhaya egyetértően bólintott. Ez meglepte Tahirt. Azt remélte, a nő előáll valami zavaros történettel, és akkor legalább lesz fogódzója.
– Valóban nincsen kézzelfogható bizonyítékom, de Astridot meg akarták ölni, hallhatta. És ön, vezérezredes, egyszer felesküdött Astrid császárnő nevére.
– Elpusztítani a teljes Szenátust… Ennyiből nem tudhatjuk, hogy mindenki benne van. Mi van, ha csak a kancellár, esetleg egy kisebb csoport áll emögött?
– Így van, nem tudjuk, de gondolja ezt végig stratégaként. Mit tenne, ha egy bizonytalan létszámú, merényletre készülő erő bújna meg egy nagy létszámú, potenciálisan ellenséges csoportban?
– Elpusztítanám az egészet – felelte. Chhayának igaza volt. Ha a Szenátus köreiben ott lapulnak ezek az emberek, már kimutatták a foguk fehérjét. Bizonyították, hogy elég hatalmuk van egy császár elleni merénylet kivitelezésére. A késlekedés, a nyomozás csak a malmukra hajtaná a vizet. Hiszen minden, amit Chhaya elmondott, ezt bizonyította. Ahogy egyre több bizonyítékot szereztek, úgy hullottak az embereik. Végül csak Chhaya maradt, ezzel tehetetlenné váltak az összeesküvőkkel szemben.
Ennek így volt értelme, de…
– És ha tévednek? – kérdezte Chhayától. A nő magabiztosan, mégis szomorú arckifejezéssel felelt.
– Nem tévedünk. Ha mégis, maga akkor sem lesz felelős. Hiszen azt teszi, amire felesküdött. A holtak engem kísértenek majd.
Tahir lassan bólintott. Megigazította vörös-fekete egyenruháját, majd kezét a háta mögött összefogva laza terpeszállásban kihúzta magát. Chhaya szólt Grahishnak. A császár meglepően magabiztosan állt fel és lépett a vezérezredes elé. Mintha az előadás alatt kipihente volna bódultságát.
Tahir büszkén, elszántan magasodott az uralkodó fölé, merev tekintettel nézett el fölötte.
– Kérem a parancs megerősítését, felség.
– Irtsák ki a Szenátust!
Tahir vezérezredes bólintott, majd mentális parancsot adott az ÁVR-nek. Az Árnypáncél villámokat szórva, a császár és Chhaya testi épségére gondosan ügyelve épült ki a parancsnokon. Ezzel egyazon időben az ÁVR elküldött egy parancsot minden árnyékbrigádosnak: teljes mozgósítás.
Az Igazi Bizánci Birodalomban erre még sosem került sor.