Christophe orrát a füst és az ózon keveredéséből létrejött édes-szúrós szag csapta meg. Szemhéja felpattant. A látványban egyszerre lelte örömét és borzasztotta el. Rozsenko hajolt fölé, aranyszínű sisakba bújtatott fejét glóriaként vette körbe a fölötte ragyogó Nova Roma.
– Mi történt?
– Elájult – felelte Rozsenko, és egyetlen rántással felültette Christophe-ot. Monique ott térdelt mögötte, mindkét kezében egy-egy fegyverrel, és folyamatosan ontotta magából a halált.
Valami súlyos zuhant be melléjük. Porfelhő emelkedett fel a talajról, beburkolva az igencsak viharvert Tomot. Két alsó karját ellőtték, mellkasából lógtak a vezetékek, és egyik lába tehetetlenül lógott törzséről. Arcáról jórészt leégett a hús, csak jobb szeme körül volt ép a bőr. Ruhájának cafatjai biofolyadéktól ázottan vagy megpörkölődötten lógtak a testéről.
– Fejeket lehúzni! – utasította géphangon az embereket, majd széttárta karjait.
Felsőteste forogni kezdett a gerincoszlopán, miközben folyamatosan tüzelt a kezében tartott Laserrainekkel, komoly fejfájást okozva a rohamosztagosoknak.
Christophe akkor vette észre Waltz holttestét, amikor lebukott a halálos ventilátorrá változott kiborg elől. A tábornok pár méterre feküdt tőle, füstölgő mellkassal. Halott szeme őrá meredt, arcán még mindig ott volt az a nagypapás mosoly, ami úgy idegesítette Christophe-ot.
– Ne! – kiáltott fel, és megpróbált a tábornokhoz rohanni.
Rozsenko visszarántotta a földre.
– Neki vége, Beck, és hamarosan nekünk is.
Egy minirakéta száguldott el a fejük fölött, és telibe találta Tomot. A robbanás leverte a kiborgot a lábáról, letépte a karjait és félbehasította a törzsét. Mellkasa megmaradt része a fejével együtt a trió mellett ért földet.
– Aucs – nyögte recsegő, sercegő hangon a gép. – Főnök, ha ennek vége, szabadságra mennék. De most dobjon oda közéjük, hadd rágcsáljam el a gigájukat!
Rozsenko nevetve rázta a fejét, aztán Christophe kezébe nyomta az Art of Lasert, megcsókolta Monique-ot, majd felegyenesedett. Erre a lövöldözés alábbhagyott, az ég elsötétült.
– Én jövök! – És már indult is a végső rohamra. Aztán hanyatt esett, ahogy Monique elkapta a vállát és lerántotta a földre. Ezzel éppen csak elkerült egy protonnyalábot.
– Nyugi, Zsenko! – mutatott fölfelé a nő.
A Lina bálnaszerű törzse ereszkedett lefelé. Fedélzeti fegyverei tűz alá vették a rohamosztagosokat, nyitott rámpáján pedig ott állt Gizmo és az Árnypáncélba bújt Kitti. Ők is a rohamosztagosokat lőtték.
Rozsenko felkapta Tomot és Monique kezébe nyomta, aztán átkarolta két társát. A páncél utasítására megmerevítette a karlemezeket, szorosra fogva ezzel Monique-ot és Christophe-ot. A hátirakétát begyújtva egyetlen szökkenéssel felröppent a Lina rámpájára.
– Megvagyunk, anya, mehetünk! – kiabált Kitti az Árnypáncéltól zord hangon.
A Lina máris emelkedni kezdett, a rámpa villámsebességgel bezárult.
Kitti és Rozsenko a pilótafülke felé rohanva kapcsolták le magukról páncéljaikat. Közben a hajó érezhetően felgyorsult, a hajtóművek az egész vázat megremegtették. Monique ölbe vette Tomot és Rozsenkóék után indult.
– A tábornok? – kérdezte Gizmo, bizonytalanul nézve hol a falat bámuló Christophe-ra, hol a távolodó nőre. Monique megfordult, megrázta a fejét, majd folytatta útját.
– Minden rendben ment a hivatalban? – kérdezte szaggatottan Christophe. Amikor szembefordult Gizmóval, a fiatal híradástechnikus nem tudott megszólalni döbbenetében. Christophe szeme könnyektől csillogott. – Minden rendben ment?
– I-igen – nyögte ki nagy nehezen a választ Gizmo.
Christophe egy rendben keretében megveregette a férfi vállát, aztán átment a pilótafülkébe.
A Lina közben elérte a felső légkör határát és kilépett a csillagpettyes semmibe. Kitti kormányozott, Rozsenko a tüzér szerepét töltötte be. A hajó körül tucatnyi Corsair űrvadászgép dongott, és egy kisebb hadihajóflotta zúdított rájuk lézeresőt. Rozsenko mindent megtett, hogy távol tartsa maguktól a Corsaireket.
A Lina hasán és hátán egy-egy forgatható quadlézerágyú foglalt helyet, szárnyai végén rögzített, duplacsövű ionvetők csüngtek, az orrában pedig protontorpedóvetők bújtak meg. A klipper kategóriában ez a fegyverarzenál kiemelkedő volt, mégsem bizonyult elegendőnek ilyen túlerővel szemben.
A Corsair vadászgépek lézereikkel meggyengítették a Lina pajzsát, elállták az útját és ellehetetlenítették a manőverezést, miközben egy cirkáló tűnt elő a nagyobbik hold, a Konstantinápoly mögül. Külső felfüggesztésein tizenkét vadászgép sorakozott. Amint a Lina felé fordította az orrát, útnak indította halálos rakományát.
Ám az új Corsairek nem a Linára lőttek, hanem a birodalmiakra. A cirkáló is a byzantiumi flottát vette tűz alá, elporlasztva azok vadászgépeit, torpedókkal megsorozva a kisebb hadihajókat. Aztán váratlanul több, a császárság felségjelét viselő hajó is lőni kezdett a sajátjaikra.
– Itt Esteban Rodey tábornok – csendült egy orrhang a hangszórókból, az általános katonai csatornán –, a Bizánci Lojalista Hadsereg parancsnoka. Az Igazi Bizánci Birodalom árulóihoz szólok. Grahish császár és Chhaya fejedelem trónbitorlók és gyilkosok, nem jogos uralkodói a Birodalomnak. Mindenki, aki parancsaikat követi, adja meg magát! Kapcsolják le fegyvereiket és pajzsaikat, és a szavamat adom, hogy igazságos tárgyalásban lesz részük.
– Baszd meg, Esteban! – reccsent egy dühtől remegő női hang ugyanazon a frekvencián. – Nem adjuk meg magunkat rohadt árulóknak!
Kitti nem várta meg a riposztot, inkább csatornát váltott és éles fordulóba vitte a hajót. Újabb hang töltötte be a pilótafülkét.
– Bocsánat a késésért, Lina – reccsent Casey őrnagy hangja. – Nehéz volt meggyőzni a lojalista erőket arról, hogy most támadjanak.
Tizenkét Wildcat űrvadászgép suhant el a Lina mögött, lézeresőt zúdítva azokra a Corsairekre, amik a Lina nyomában maradtak a kialakult káosz ellenére. Aztán a gépek gyémánt alakzatba rendeződve támogató pozíciót vettek föl a klipper körül.
– Az út tiszta, az ablak nyitva.
– Vettem, Krampusz Egyes, találkozunk a túloldalon. – Azzal Kitti bevezette a Linát a mélyűrbe.