A Szent Mihály Császár Sportcsarnok amfiteátrumára akár egy romboló is leszállhatott volna, de ha úgy hozta a szükség, a lelátókat beljebb és egymásba csúsztatva hagyományos futballpálya-méretűvé kicsinyíthették. Most valahol a kettő között állt, hogy teret adhasson a közelgő harcoknak. A küzdőteret puha homokkal szórták fel, eltüntették a holografikus reklámtáblákat, a mesterséges napfényt árasztó világítótesteket, mi több, a mennyezetet is, hogy a teret a delelőn járó Nova Roma világíthassa meg. A díszletet a plasztbeton falak elé húzott, durva mészkőből, tufából és téglából épült falak és a boltíves bejáratokat elfedő acélrácsok tették teljessé.
Persze nem száműzték a modern technológiákat. A lejárók és sétálófolyosók tagolta üléssorokat halványan vibráló erőterek óvták a gladiátoroktól, míg a magasban kameradroidok és a kiemelt vendégek számára fenntartott, paralokon nyugvó pavilonok lebegtek. A félmillió ember befogadására képes nézőtér felett gigantikus virtuálablakokat vetítettek ki, hogy mindenki maximálisan élvezhesse a véres összecsapásokat.
Chhaya és kísérete a legnagyobb pavilonban foglalt helyet, amely a huszadik században elterjedt UFO-históriák repülő csészealjaira emlékeztetett. A korong alakú szerkezet meredek szögben, lefelé szegezett elülső résszel lebegett, a belsejében viszont ebből semmit sem érzékeltek, hála a mesterséges gravitációnak.
A kilátás pazar volt. A pavilonból az egész küzdőteret remekül be lehetett látni. Az ablak nagyítófunkciója és a holoprojektorok is készen álltak, hogy jobb rálátást biztosítsanak a vendégeknek, illetve közvetíthessék majd a küzdők közé leereszkedő kamerák képét.
Chhaya társaságát igen illusztris emberek alkották. Arrata nagymester végleg feladta inkognitóját, barna köpenye és törzsi mintákkal ékesített maszkja helyett kézzel varrt, kék gyapjúöltönyt viselt csokornyakkendővel. Sebeit a modern orvostudomány, fegyvereit az Árnyékbrigád távolította el nyom nélkül.
Utóbbiról maga Zachary Prescott ezredes, az Árnyékbrigád legújabb felderítő specialistája gondoskodott. Kinevezését és helyét a páholyban Rozsenko elfogásának köszönhette, noha miután véghezvitte eme hőstettet, Chhaya a küzdőtérre akarta száműzni. Prescott megtisztelőnek érezte volna, ha a legendás Rozsenko oldalán küzdhetne, de a nagyemberek között sem érezte rosszul magát. Úgy tűnt, egyedül éjfekete díszegyenruháját nem viselte szívesen, megállás nélkül igazgatta, és Arrata közelsége sem villanyozta fel: jól láthatóan próbált elhúzódni tőle.
Richard Levine büszkén ült Chhaya mellett, élvezte a nép hősének járó kitüntetett figyelmet. Gátlástalanul flörtölt a Birodalom fejedelmével – akit ez roppant mód szórakoztatott –, és úgy öntötte magába a bort, mintha életében utoljára ihatna. Mégsem rúgott be, detox-implantja remekül üzemelt.
Chhaya másik oldalán a nyugalmazott taxiarkosz, Dario Leone ült, kimérten, kitüntetésektől roskadozó díszegyenruhájában, amelyen minden gomb és jelvény fényesen csillogott, gyűrődést pedig elektronmikroszkóppal sem találhattak volna rajta. Mellette Rene Syal frissen kinevezett testőrezredes üres széke állt. Chhaya személyi testőrségének parancsnoka elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg.
A második sorban Prescott, Arrata és Vito Zolezzi mellett a Birodalom vezetőinek főbb tagjai ültek, úgymint a magvilágok frissen kinevezett helytartói, a Birodalmi Hadsereg vezérkara és az ideiglenes kormány tagjai. Közöttük pincérek és pincérnők tettek-vettek, a falak mentén a Testőrgárda tisztjei sorakoztak, a semmire nyíló ajtóban pedig Frenkie őrmester és Clarke hadnagy posztoltak Árnypáncélban.
A páholy ajtajában egy vörös köpenyt viselő asszaszin materializálódott. Nő volt, méghozzá szorosan összehúzott ruhája vonalai alapján igen szemrevaló. Tengerkék maszkjának peremét arany szegély, szem- és szájnyílásait ezüst minták ékesítették. Valamit odasúgott Arratának, de Chhaya hiába fülelt, nem hallotta. Az asszaszin nő dolga végeztével átlépett az ajtón, és a keretbe épített transzporter lesugározta a felszín alatti folyosók egyikére.
– Úrnőm – hajolt oda Arrata Chhayához. – Beck készen áll.
Chhaya aprót biccentett, majd felállt. Szétlebbent előtte az üvegfal, és kiemelkedett a padlóból a széles, erőtérkorláttal körbevett palló, míg a páholy vízszintes pozíciót vett fel. Chhaya kilépett népe elé. Széttárta csupasz karját, mintha csak keblére akarná ölelni az alatta elterülő tömeget. Életében először császárnőnek érezte magát.
– Honfitársaim! – mondta, amikor minden kameradroid felé fordult, és arca megjelent a virtuálmonitorokon. Hangja bezengte az egész arénát. A roskadásig telt nézőtér elcsendesedett, csak a gravitációs paralok és az erőtérgenerátorok halk duruzsolását lehetett hallani.
– Új korszak köszöntött ránk. A mai naptól fogva szabadok vagyunk. – Nem kiabált, hangjára mégis elnémultak volna az istenek. Most egyenértékű volt velük, hiszen egy egész naprendszer figyelt rá. – Felszabadultunk a korrupt Szenátus igája alól, és már nem befolyásolják életünket azok, kik csak saját erszényeik súlyát mérik. Nem gazdagodik már meg rajtunk senki, immár nem hajtunk fejet azok előtt, akik behízelgő mosollyal állnak elénk, hogy aztán ígéreteiktől elcsábulva megtömjük a zsebüket. Szabadok vagyunk!
A tömeg örömteli kiáltását hallva Chhaya felragyogott.
– És… – várt egy pillanatot, míg népe újra elcsendesedett – mire ennek a fesztiválnak vége, ígérem, az otthonainkat ostromló, több mint tíz éve tartó polgárháborúnak is vége szakad. Ellenségeink elpusztulnak, megtévedt honfitársaink hazatérnek. Új életet kezdhetünk! – Könny csillant a szemében, de elűzte az öröm és bánat e keserű tanújelét. Sminkmodulja egyetlen gondolatára felszárította a könnycseppeket. – És mindezt jóságos uralkodónknak, a nép felszabadítójának, ellenségeink legrémesebb álmának, Grahish császárnak köszönhetjük!
Az aréna közepén megjelent Grahish óriási hologramja, és a kitörő üdvrivalgás egy bolygó felrobbanásával járó hangzavart is elnyomott volna.
* * *
Tahir még sosem érezte magát annyira erőtlennek, mint amikor visszatért Kitti cellájához. Érzelmei kiülhettek az arcára, mert katonái döbbent zavartsággal meredtek rá. Az egyik egyenesen odáig merészkedett, hogy rákérdezett, mit látott.
Tahir nem hibáztatta. Szelektíven süketet játszottak, de Kitti szavai minden épeszű katonában kétségeket ébresztettek volna. Felnézett az embereire, nem tudott mit mondani nekik. A két katona tanácstalanul összenézett. Sejtették, hogy parancsnokuk mitől némulhatott el. Kittire pillantottak. Az ezredes a semlegesség maszkja mögé rejtőzve nézett vissza rájuk.
– Meg akarjátok ölni a császárt? – szólalt meg végül Tahir.
– Nem, azzal ártanánk a céljainknak. Csupán meg akarjuk gátolni, hogy néhány percig parancsokat osztogasson – felelte Kitti nyugodtan.
– Ebben nem segítek – mondta Tahir hirtelen támadt hűvös tárgyilagossággal. – Én nem árulom el az uralkodót – folytatta. – Nem érdekel, hogy te és Rozsenko miféle parancsot meg ideát követtek, én Grahish császárnak fogadtam esküt. Szóval, ha azt parancsolja nekem vagy az embereimnek – mutatott két jelenlévő beosztottjára –, hogy öljünk meg titeket, hezitálás nélkül megtesszük.
Kitti sóhajtott, csak ennyi jelét adta csalódottságának.
– Persze csak akkor, ha halljuk a parancsot – tette hozzá a vezérezredes.
Tahir szavai kizökkentették Kittit nyugalmi állapotából. Döbbenet és értetlenség ült ki az arcára, nem értve, Tahir mégis milyen oldalt választott. Aztán a nő megenyhült, ahogy rájött, hogy a vezérezredes hova állt.
Oda, ahol mindig is volt: az Árnyékbrigád oldalára.
– Őrségváltást rendeltem el – magyarázta a férfi, brigádosai döbbenetére, Kitti örömére –, de mivel a helyi előőrsünket lerombolták a fellegvári csatában, az embereimnek a bázisra kell visszatérniük, és csak azután küldjük ki onnan az új őrséget. A mostani biztonsági intézkedések mellett ez legalább egy óra. Nekem is el kell mennem Nea Romeba, hogy a vezérkar tagjaként képviseljem a Brigádot. Mivel a havi transzporterkvótámat elhasználtam, kénytelen leszek gravóval menni, az pedig szintén legalább egyórányi út.
Tahir intett az embereinek, hogy kövessék, de pár lépésnyire a cellától megállt és visszafordult.
– Képzeld, mit hallottam az imént az egyik technikustól. Még mindig vannak hibák a blokk áramellátásában. Ezek a karbantartók a sírba visznek egyszer a léhaságukkal. – Azzal hátrahagyta az elmosolyodó nőt, elhaladt az őrök mellett, belépett a liftbe.
Az őrparancsnokra pillantott.
– Hadnagy, azt javaslom, fussanak.
– Fussunk? Miért?
Sötétség borult a börtönblokkra, majd a cellák felől kék villanások törtek elő. Kitti zárkájából csaptak ki, és fülsüketítő robajjal martak bele a szemközti falba. Az őrparancsnok még sosem látott ilyet, de egyből tudta, minek lett szemtanúja.
– Te jó szagú úristen! – hallotta még Tahir, mielőtt a lift ajtószárnyai összezárultak.