Az expedíció ismét vágtat

A marokkói rendőrség zavartan bámult két különböző sürgönyre. Az egyik így szólt: „Állítólagos Mary Baker, körülbelül százhatvanöt centiméter magas, hozzávetőleg szőke, feltételezhetően krémszínű autóval, előreláthatólag Taurirt felől útban az elrablott Talugi-centenárium-sorozattal, ötvenezer font sterling értékben, feltartóztatandó és őrizetbe veendő.”

A másik sürgöny így szólt: „Verhagen, sebhelyes arcú, tömzsi, többszörösen büntetett, körözés alatt álló egyén társaival, drapp színű Bugattin, az elrabolt centenáriumsorozattal marokkói országúton menekülésben. Csak leggyorsabb intézkedés kecsegtethet sikerrel.”

Egyik sürgöny alatt sem szerepelt feladó. Coquelin főfelügyelő először megvakarta a fejét, azután sanyarú diadallal mondta:

– Pedig én figyelmeztettem azt az angolt. Szép napunk lenne, ha Verhagent elfognánk. De ki az a krémszínű nő? Azonnal intézkedjék, hogy a riadókészültség végigszaladjon Taurirtig, és ha lehet, mind a két körözvényt foganatosítsa... – Sokáig töprengett. – Sajnos, ha a gazembereknek jó az autójuk, visszafelé egérútjuk van. A sivatagba nem mehetünk utánuk.

– Látja, mindig mondom, hogy Ain-Sallahnál vagy Taurirtban nagyobb rendőrlegénységet kellene készenlétben tartani – felelte Piccard kapitány.

– Hopp! Beszélek Gravesszel!

Coquelin elrohant, és beszélt Gravesszel.

♦

A hajnali nap első hűvös sugárszirmait bontogatta, amikor egy portól belepett, lihegő, rekedt nő rohant be a taurirti garázsba.

A garázs előtt agyonhajszolt teve ereszkedett félholtan, reszkető csülkeire.

– A kocsim... – kiáltotta a nő rekedt, sípoló hangon a garázsmesternek, miközben ledobta magáról a burnuszt. – Vezesse a kocsit a benzinkúthoz, szivattyúzza tele a tartályt, és várjon. Öt perc múlva jövök. – A garázsmester végre felismerte a krémsárga kocsi tulajdonosnőjét. No, ennek szép útja lehetett!

– Nem tudja – folytatta Mary –, melyik dr. Roheim és társainak kocsija?

– Dehogynem! Itt áll ni, ez a drapp Bugatti, a legnagyobb kocsi, ami az idén a kezem alá került. – Közben kiengedte a féket, és lassan gurítani kezdte Mary kocsiját. A nő átrohant a szemközti épületbe. Az amúgy is gyéren lakott oázisban még senki sem volt talpon, csak a postamester, öt perc sem telt bele, és már a kormánynál ült. Azután nekifutott a kocsi! A lány gondolkozás nélkül fokozta a sebességet. Hiszen, mikor tevéjén beért Taurirtba, távoli dűnék mögött már feltűntek az üldözői. Ain-Sallah előtt nem remélhet segítséget. Esetleg ott sem. Két-három csendőr nem védelmezheti meg...

Száztíz kilométerrel siklott a teljes napsütésben vakító fehér országúton. Körülötte a hullámzó, sárga Szahara. Gyomra émelygett, halántékán belülről dörömbölt a vér, és még csak fokozni... fokozni próbálta a sebességet, amúgy is végkimerült állapotában, halálra szántan és kétségbeesetten. Vászonruhájának zsebében a fekete bélyegtok mellett ott volt a revolvere is. Vajon lesz-e ereje hozzá elsütni egy ember felé?... A fordulóban megbillent a kocsi, és úgy kifarolt, hogy kis híján nekivágódott a műút korlátjának, de szerencséje volt...

♦

...A taurirti garázsból hat ember gurította ki a Bugattit, megköszönve a garázsmester felvilágosítását, a szőke hölgyet illetőleg. Azután megkezdődött az üldözés. Pontosan húsz perc múlva felharsan a Bugatti utasainak diadalordítása: távolban feltűnt az üldözött kocsi. Az autó csak gép, nem képes csodákra. Egy két és fél literes sportkocsi nem tarthatja sokáig a távolságot egy ötliteres Bugatti előtt. A hatalmas héja egyre közelebb keringett a rémülten menekülő krémsárga kis veréb mögött, és már látszott, hogy körülbelül hol fog lecsapni rá. Mary kétszáz méterrel a Bugatti előtt megadta magát. Fékezett, és zsebre dugott kézzel kiállt az országút közepére. A Bugatti csak megállt mellette, és hat ember nézett rá szótlanul. Mary vállat vont, lebiggyesztette a száját, elővette zsebéből a fekete tokot, és átnyújtotta Verhagennek. Ez egy pillantást vetett tartalmára, zsebre vágta, és győzelmesen kiszállt a kocsiból.

– Megkímélhette volna magát és bennünket a fáradságtól – mondta vigyorogva. – Elismerem, hogy ügyes munka volt. Ha akarja, ezentúl együtt dolgozhatunk.

– Semmi kedvem magával együtt dolgozni. Gazember!

– Csak ne jártassá a száját, fiam, mert megjárja! – mondta Ver-hagen inkább fölényesen, mint dühösen. – Azt nem fogja csodálni, ugye, ha megakadályozzuk abban, hogy kopókat csődítsen a nyomunkba. – Odament a sárga kocsi hűtőjéhez, néhány gyakorlott mozdulattal kicsavarta az olajcsapot, leeresztette a vizet is, azután gúnyos vigyorral szalutált. – Szerencséje, hogy nem vagyok bosszúálló. Kellemes tűnődést.

A Bugatti egyetlen szökkenéssel folytatta az útját. Mary leült a kocsija sárhányójára, rágyújtott egy cigarettára, és a bandita tanácsa szerint igyekezett kellemesen tűnődni. Később arra jött egy kis csukott Citroen a kormányzóság egyik tisztjével, és ez készséggel befogadta kocsijába Maryt, aki Marokkóba akart jutni, ahol majd afelől is intézkedik, hogy bevontassák szerencsétlenül járt kocsiját.

A Bugatti pedig rohant. Ain-Sallahnál leállítják a kocsit, és a szőlőhegyeken át gyönyörűen bejutnak Marokkóba, ahol könnyen elbújnak. De még Ain-Sallah előtt hatalmas fekete kocsi közelgett őrületes tempóban és fertelmes szirénázással.

A rendőrség! A Bugatti sofőrje bravúrosan fordult meg, és már száguldottak vissza Taurirt irányába. Nincs semmi baj! A nagy gép gyors ugyan, de nem éri el őket. Százhuszonöt kilométerrel suhantak az üldözők elől... Előkerültek a revolverek is. Ha Taurirtnál a khemfrai úthoz érnek, akkor a világ összes rendőre sem fogja el őket. De mi ez?! A fordulónál artikulátlan sikollyal úgy fékezett a kocsi, hogy a benn ülők egymásra dőltek. Egy osztag szaharián katona tartotta megszállva az utat, és az út mentén mindenfelé csak úgy hemzsegett a katonaság. Mi ez? A dolog úgy fest, mintha őrájuk várnának, mert fegyveresek tömege fogja körül azonnal az autót, revolvercsövek táncolnak az arcuk előtt, a sofőrt már kötözik is, Verhagen valamit mondani akar, de akkorra pofont kap, hogy elszédül, és közvetlenül mögöttük sikolt már a sziréna. Az irtózatos kavarodásban alig tud továbbjutni a kis Citroen. Még kész szerencse, hogy néhányan felismerik benne a kormányzóság tisztjét, és sietve utat csinálnak...