3.

Hat nap múlva Rower már felült az ágyban. A seb nem volt mély, gyorsan gyógyult, és a vasszervezet könnyen gyűrte le a vérveszteség okozta gyengeséget.

– Gazda – jelentette Bob. – Most már rövidesen megáll a munka, ha nincs mérnök.

Rower, aki előzőleg mindenféle hízelgéssel egy szivart próbált kicsalni Mollytól csak most ébredt újra tudatára, hogy mi volt körülötte, mielőtt megsebesült. Azt már közölték vele, hogy Clayton meghalt, de valahogy nem kötötte le eddig más, csak a betegsége. Most újra ráeszmélt mindenre.

A zsilip!

– Várni kell, Bob. A kormányzó megígérte, hogy új mérnököt küld.

– De addig...

– Valami baj van?

– Az emberek... hogy is mondjam...

Megvakarta a fejét.

– Beszélj!

– Szóval, hát... Amíg maga közöttük volt... Addig hát a pokolba is elmentek volna kérdezősködés nélkül. Mert hisznek abban, hogy erős, és...

– És most?

– Nézze, bossz... őszintén fogok beszélni. Az új emberek egy része, vagy tíz, elszökött, amikor az az ördög elrabolta Claytont... Félnek... a Tigristől.

– Pusztuljanak! Aki fél, az nem kell itt.

Bob topogott.

– Nos?! Ki vele! Mi van még?!

– A többiek suttognak.

– Mi a fene? Mit suttognak?

– Hát... némelyik látta, hogy a zsilip miatt csakugyan... kiszáradt néhány legelő. És... régimódi emberek... Ők sem értik, hogy mi szükség a szép, életet adó rétség kiszárítására... amikor...

– Bob!

Az öreg cowboy zavarában a földet nézte. Rower összevont szemöldökkel figyelte:

– Talán... neked is ez a véleményed?

– Én kitartok maga mellett az utolsó leheletemig... Ezt jól tudhatja, kérem.

– De nem kell az olyan ember, aki nem hisz abban, amit csinál!

– Magyarázza meg, bossz, úgy, hogy ők is értsék... Minek a zsilip, minek a sok szerencsétlenség, és minek kiszárítani a legelőt, ahol már a nagyapáink is...

– Bob – mondta Rower elgondolkozva. – Vedd fel a fizetésedet és még háromszáz dollárt. A raktárból meg amit akarsz. Derék ember vagy, isten áldjon...

– El... küld?

– Igen. Öreg vagy, eleget dolgoztál. Utazz a leányodhoz Wyomingba. A többieknek is mondd meg, hogy aki el akar menni, az jelentkezzék nálad, fizesd ki őket.

– Azt hiszi, hogy én elmegyek innen? – kiabálta durván. – Engem nem küldhet el, érti?! Én addig vagyok itt, amíg maga. A többi mehet, ahová akar, de engem ne küldözzön, a mindenségit!! – kiabálta nekivörösödve.

Rower elfojtott egy nevetést.

– Mégis úgy lesz, hogy elbocsátlak, Bob, mert nem szabad olyan munkát végezni, amiben nem hisz az ember.

– Ez mind ostobaság! – lármázott az öreg.

– Azt mondtam, elmész!

– Nem vitatkozom magával! Vén bolond – üvöltötte, és miközben kiment úgy bevágta az ajtót, hogy a ház megrezdült. Még az udvaron is izgatott magánbeszélgetést folytatott, és élénk taglejtésekkel kísérte a monológját.