3

Gonzalez első pillanatban feltartotta a kezét, és zavartan állt, azután kiszakították a revolverét, és Pencroft ökle lecsapott, hogy úgy zuhant a sarokba, mint a tuskó. Dick megelégedetten felkiáltott.

– Köszönöm, senor! – mondta hálásan Pencroft.

– Csak a kötelességem teljesítettem.

– Ben... Istenem...

Ott állt előtte Dick édesanyja.

Valamikor nagyon szép lehetett, de a délvidéki nők gyorsan beköszöntő öregsége, a sok baj és a bánat ráncokkal, besüppedt, sötét szemüregekkel rajzolódott az arcára.

– Ide hallgasson... Most nincs idő semmire. Ezt az embert megkötözöm, és maga is tartsa valahol a pincében, amíg én visszatérek Ravianból. Pipót kell megtalálnom!

– Ne menj! – súgta rémülten a nő...

– Muszáj! A fő, hogy erre az emberre vigyázzon. – Dickre nézett. – Senor. Ön kivont pisztollyal őrzi!

– Bízhat bennem, senor!

– Kezet rá!

Megkötözték az orvost, felpeckelte a száját, és levitték a pincébe. Mire Pencroft feljött, az asszony kissé rendbe hozta magát. Éppen végigszaladt fésűvel a haján. Érdekesek a nők – gondolta. Még ilyenkor is törődnek a külsejükkel. Miért nem jut neki például eszébe, hogy esetleg kócos?

– Ben... Istenem! Nem hittem, hogy látlak még valaha.

– Elég furcsa...

– Nekem nem szabadna veled beszélnem, és mégis...

– Eh, fiatalkori bolondságokat nem kell így felfogni – felelte kevés meggyőződéssel.

– De Ben – felelte reszketve a nő –, hogy mondhatod!... Tudd meg, hogy Paolo a fivérem volt! Itt, a szomszédos házban találták halva a rendőrök.

– A halála nem marad büntetlen! – kiáltotta nagyképűen és szeretett volna menni.

– Én nem kívánom a büntetést – súgta szomorúan a nő.

– A gyilkos, az bűnhődjön! – felelte könyörtelenül.

– Én nem akarom... – mondta a nő. – Ne tudják meg soha, hogy te vagy a gyilkos...

Jól fejbe ütve állt.

Walter ölte meg Paolót?

– Sosem hinném el, hogy párviadal volt, ha nem láttam volna... Persze, te nem tudtad, hogy fivérem van, csak akkor, amikor benyitott ránk, és felelősségre vont... Nem hiszem, ha nem látom, amint egyszerre veszitek elő a revolvert. Mindig azt hittem volna, hogy az Adat miatt gyilkoltad meg Paolót. De tudom, hogy nem is sejtetted, kit talált a golyód, és te is megsebesültél a válladon... Ó, Ben! Mutasd! Látni akarom azt a sebhelyet! A golyót, amit miattam vittél el...

– Ez most nem aktuális... – hebegte. Honnan vegyen egy megfelelő sebhelyet? Van neki elég. De pont a vállán nincs.

– És hogy került doktor Gonzalez az ügybe?

– Őt elhívtuk Paolóhoz, aki már haldoklott akkor. Átvittük az ő házába, itt a szomszédban. És mielőtt meghalt, valamit mondott terólad Gonzaleznek. Most tudom, hogy menteni akart téged.

– Meg kell találnom ezt a Pipót. Illetve ezt a páncélszekrényt! Adj egy lovat!

– Már előhoztam az istállóból, senor! – jelentkezett Dick az ajtóban, aki hálóingében közben megjárta az istállót. – Szívesen elkísérem önt.

– Önnek itt kell maradnia, és kivont pisztollyal őrködnie! Isten veletek!

A nő ráborult:

– Szólíts a nevemen, Ben...

– Erre most nincs idő! – kiáltotta vadul, és elrohant.

Ez meg a Sterbinszky! Mindig a nevekkel jönnek...

Felugrott a lóra, kivágtatott a kapun... és ...üdvrivalgás fogadta!

Egek! Elfeledkezett a népgyűlésről! Itt ül nyeregben a kivilágított tér kellős közepére nyíló ház előtt.

És a nép rivalg!

Pisztolyok durrognak! Ez nem jó... Igaz, hogy az ég felé lőnek, de hátha rosszul céloz valaki. Itt beszélni kell. Nem vitás. Körülfogják, ordítanak és éljeneznek, és ő magasba emeli az egyik karját. Csend lesz.

– Fillipon lakosai! – kiáltotta harsányan. – Eljöttem, hogy leszámoljak Prentinnel.

Irtó éljenzés!

Nagy félkörbe lendítette a karját, és csend lett. Úgy szólt a néphez lováról, mint egy római hadvezér.

És közben nem tudott semmit.

– Tizenkét évig nyomoztam! Tizenkét évig éjt nappá téve igyekeztem, hogy megtudjam az igazat. Ma végre abban a helyzetben vagyok, hogy ezt a várost megszabadítsam mindentől, ami fenyegeti. Előbb ki kellett vágnom...

Mit kellett kivágnom? Ki kellett vágnom egy szónoklatot, és ez kínos. Ezt nem mondhatja. Pillanatnyi szünet után nagyon erélyesen mondta:

– Ti jól tudjátok, hogy mit tartogat a sors.

Óriási éljenzés tört ki. Pencroft valóságos csodával állt szemben: ha valaki lóhátról beszél, és hallgatni akarnak rá, azt mondhat, amit akar, az emberek éljenezni fogják. De hisz akkor rendben van! Nincs semmi baj! Rájött egy óriási titokra, amit egy méterrel lejjebb már nem tud senki, és határozottan, gyorsan a következőket mondta:

– Hildegard öngyilkossága és az aljas Burns menekülése, azt hiszem, mindenki előtt fényes bizonyíték! De én továbbmegyek, én további bizonyítékot mondok, nem többet, csak egyetlen szót: Vandramas!

Percekig zúgott és ordított a tömeg.

– És most még tovább megyek, nagyon jól tudjuk, és holnap még többet fogtok tudni tőlem, hogy mit főztek Vuperinék! Megtudjátok, hogy miért kellett ennek a Paolónak meghalni és... – nagy hatáspauzát tartott, mert semmi sem jutott az eszébe, de végül magasra tartva kezét, két ujját esküre emelve, teli torokból rikácsolta: – Esküszöm nektek! És hinnetek kell! Az egyetlen szó, amely mindent megold, ez az egyetlen kulcsa és jelentősége ügyünknek! Amiből nem engedünk! – És kivörösödve, maga sem tudta, miféle lázban üvöltötte az emlékkazalból kikapott szót: – Montagezza! Montagezza! Montagezza!

A hatás leírhatatlan volt! Az emberek tomboltak, a kalapjukat dobálták, a kezét szorongatták, a nyergét csókolták, Montagezza nevétől viharzott a tér, többen lóra kaptak, maga Pencroft megdicsőülten állt az ujjongó nép között, és fogalma sem volt semmiről.

De valaki már felugrott egy szemközti vendéglő előtt az asztalra, és nyomban megmagyarázta az embereknek az egészet.

– Filliponiak! Benjamin Walter szavai félreérthetetlenek voltak! Világosan és egyenesen mutatták a követendő utat! Most már nemcsak hisszük, hanem tudjuk is, hogy bízni kell benne, hogy követjük és harcolunk, ha kell, és elsöpörjük Raviant, mert ez a szó, hogy Montagezza, ez a biztosíték!

Pencroft még egyszer felemelte a karját.

– Emberek! Most mindenki menjen haza, és várjátok meg, amíg visszatérek. Magammal hozom a rejtély megoldását. Az Adat holnapra nálatok lesz.