A NAGY HŐSTETT

1.

Barker bement a cubsoni állomás postájára, és feladta a sürgönyt. A távírdász ablakában jól látta az arcát és gyönyörködött a kitűnő maszkban. A „Tóbiás vagy a két napernyő” című dalmű vikáriusát alakította ilyen szőrzettel.

Egy ideig még ődöngött a peronon azután eszébe jutott, hogy szomjas. Beült az étterembe, és hála Nelson bőkezűségének, egyheti szereplés után majdnem teljes háromnapi fizetését megkapta, amire évek óta nem volt példa ennél a társulatnál. Később kissé elaludt a bor és a szokatlan út hatása alatt, és csak arra az éles csengőberregésre riadt fel, amely a Denverből érkező vonatot jelezte.

Hopla! Lekési az esti előadást!

Fizetett és indulni akart, de megállt. Az ablakon keresztül, egy oszlop mögül állva Robint pillantotta meg.

Nézd csak! Figyelte.

Amikor befutott a vonat, a fiatalember felkapaszkodott... Sokan leszálltak, néhányan felfelé igyekeztek, úgyhogy a fiatalember rövid időre eltűnt a szeme elől, de nyomban ismét meglátta, egy hosszú, csontos, sovány alakkal, akin nyugati öltözéke dacára messziről szaglott a zöldfülű.

A mérnök!

Barker kisietett a kocsmából, és a közelükbe furakodott. Ezt hallotta:

– De miért nem sürgönyözték Denverbe?

– Mert csak ma tudta meg, hogy terveznek valamit a mérnöke ellen. Én azért jöttem, hogy kerülő úton Folkstonba vezessem önt.

Barker megrémült. Miben vett részt? Robin elrabolja a mérnököt, és megöli. Már kiléptek a pályaudvarról.

Mit tegyen?

Fütyültek. Indul a vonat! Ez huszonöt perc alatt Countryban van. Majd ott!

Felugrott az egyik III. osztályú kocsira.

Már mozgásban volt...

Az eltűnő állomásépületen túl megpillantotta Robint, amint lóra ül, és a mérnök elkötött egy kipányvázott vezetéklovat.