2

Közben Filliponban érett a bonyodalom.

Kicsoda Prentin? Ezen töprengett Pencroft, amíg elsuhant a házak mögött.

Mit csináljon az elszabadított pokollal? Hiszen itt borzalmas dolgok történtek, és fognak történni, miatta.

Egy ablakhoz ért, amely a kertbe nyílt. Megállt, majd suttogó hangokat hallott.

– Fel akarja áldozni magát...

– Nem igaz! Nekem gyanús! Valami ravaszságot forral...

– Kötelessége megmondani az igazat.

– Az nem számít! És hátha éppen fordítva sül el... – suttogta a másik.

– Azt mondom, hogy mindegy! Most már szűnjön meg ez az átok! Prentinnel végezni kell! Tudja meg, hogy Paolo Ravianban, Pipónál üzenetet hagyott. Hogy ki ez a Pipo, nem tudom. Egy írás az Adatról van a páncélszekrényben.

– Ezt tudom... De hol van az Adat?...

– Mondja meg nekem – súgta a női hang –, hogy mit mondott Paolo, mielőtt meghalt... Azt mondom majd, hogy nekem mondta...

– Azt mondta, hogy Waltert kötelességem rehabilitálni. De ha nem tudom meg, hol az Adat, Waltert felkötik.

– Nem tudom, hol az Adat! De ha azt mondta, hogy rehabilitálni kell, akkor magának mint orvosnak kötelessége...

Hű a mindenit, itt most kezébe kerül a megoldás. Igaz, hogy minden ablak mögött hallhat valamit suttogni. Ez itt a titkok városa. De az Adat!... Hogy mi az Adat és mire Adat, azt nem tudja. Hát akkor mit izgul? Mindegy! Gyerünk!

Beugrott az ablakon. Revolvere nem volt, de ez a sötétben úgysem látszik. Mindenesetre így kiáltott:

– Fel a kezekkel! Az ajtónál és az ablaknál emberek állnak! Egy mozdulatra lövök!

A sötét szobában két bizonytalan árny állt tőle távol. Az egyik csakugyan asszony. Ez halkan felsikoltott.

– Gyorsan! Már egy órája figyeljük a házat! Paolo utolsó mondatára vagyunk kíváncsiak.

– Ben! – mondta a női hang. – Istenem, Ben!

A félhomályban az ismeretlen férfi nehéz zihálása hallatszott. Ki lehet? Előre! – kiáltotta valami Pencroftban.

– Felelj! Ha Paolo utolsó mondatát őszintén elmondod, és megtudjuk, hol az Adat, akkor kezeskedem az életedért. Ha nem, akkor öt perc múlva felkötlek...

– Bízom benned... – súgta a férfi. – Nem fogod elfelejteni, hogy apád barátja voltam...

Gonzalez doktor! Mi ez? A fejbe ütő sebész?!

– Mikor ideértem, Paolo már haldoklott, és...

Pencroft elfeledkezett, hogy ő is látszik a holdfényben, és nincs nála revolver. Viszont a másiknál már volt. Dühtől eltorzult arccal, amiért bolonddá tették, sziszegte Gonzalez:

– Ne mozdulj! Egyetlen moccanás, és szitává lőlek, te bohóc!

Hirtelen világosság támadt és elvakultan pislogtak mind a hárman.

– Fel a kezekkel! – kiáltotta egy csengő hang.

Dick állt ott a küszöbön, hálóingben és revolverrel.